1866 március 6-án a Pesten tartózkodó tolnai gróf Festetics (II.) György, a szenttamási plébánia és a vele összekapcsolt molnári apátság kegyura kinevezte apátplébánossá Szabó Józsefet. Erről kiállította a kinevezési okiratot, illetve tájékoztatta a szombathelyi megyéspüspököt. A püspöknek írt levél így szól:

"Különös figyelemmel tisztelt

             Méltóságos Megyés Püspök Úr!

Szóbeli értekezésünk folytán van szerencsém Méltóságodat buzgó tiszteletem kijelentése mellett, jelen soraimmal is arról értesíteni, miszerint a megürült Sz:Tamási Plébániára, és apátságra Tisztelendő Szabó Jósef (!) Urat neveztem ki, miről is kinevezési okiratot azon alázatos kérelmem késéretében (!) terjesztem fel Méltóságodhoz, hogy a' Pontificaliákkali élhetés engedélyének kieszközlése tárgyában a' Romai (!) Pápa Őszentségénél a' szükséges lépéseket megtenni kegyeskedjék.

         Ki midőn magamat 's családomat Méltóságod kegyes malasztiba (!) ajánlanám legbuzgóbb tiszteletem kijelentésével maradok

Méltóságodnak

Pesten Martius 6án 866                                         alázatos szolgája

                                                                   gróf Festetics György"

A kinevezési okmány szövege:

A kinevezési okirat részlete

Amikor Ferenc József 1860. október 20-án kiadta az „októberi diplomát”, úgy tűnt: helyreáll az ország alkotmányossága; újrakezdték működésüket a vármegyék is. (Valójában csak az 1848 előtti intézményeket hozták létre, a konzervatív magyar arisztokraták elképzelései szerint.) A Molnáriban birtokos és itt kastéllyal rendelkező tolnai gróf Festetics (II.) Györgyöt ekkor nevezték ki – az előrehaladott kora miatt a megye kormányzását személyesen már nem vállaló örökös főispán, Batthyány Fülöp herceg helyett – Vas vármegye főispáni helytartójává, korabeli szóhasználattal: főispáni helyettessé. A vármegye bizottmányának 1860. december 13–14-ei ülésén – melynek jegyzőkönyve szerencsére fennmaradt a Vas Megyei Levéltárban – Szenczy Ferenc szombathelyi megyéspüspök köszöntötte a tisztséget betöltő Festetics Györgyöt.

Ebből a dokumentumból idézek részleteket, elsősorban olyanokat, amelyek községünkkel és a grófi családdal kapcsolatosak.

Részlet az iratról, a megyéspüspök beszédéből

Korábban már bemutattam a községünkben egykor működött egyesületeket (ezeket a jelen bejegyzés végére belinkelem); most olyan egyletekről lesz szó, amelynek nem községünkben volt a székhelye, de idevalósi tagjai is voltak. Lássuk őket!

Az első ilyen szervezet az 1857-ben - tehát még a Bach-korszakban! - létrejött Szombathelyi Gizella-egylet volt. Célja egy "gyermekmentő gyámda" (!) alapítása, ahol a Vas megyei születésű árva gyermekek gondját viselik és őket a társadalom hasznos tagjává nevelik. A szervezet az ebben az évben Magyarországra látogatott uralkodópár 1856-ban született gyermekének, Gizella főhercegnőnek a nevét vette fel. Alapító tagjai között találjuk "Festetics Györgyné grófné, Erdődy Jenke (!) grófnőt", akit az egylet egyik védnökének is megválasztottak. (Ő a molnári temetőben - a tavaly felújított sírban - nyugvó Erdődy Eugénia grófnővel azonos. Mivel az "Eugen" név magyar megfelelője a Jenő - ezt A kőszívű ember fiaiból is ismerhetjük -, ennek mintájára "magyarították" az Eugéniát Jenkének...)

Az egyletnek tagja volt még "Busics Pál papnöveldei aligazgató" is, aki ekkor már nem volt községünk lakója, de benne az 1832-ben újjáalapított szenttamási plébánia első plébánosát tisztelhetjük (1832-1853 között élt Szenttamáson).

Időrendben a második ilyen egylet az 1873. december 15-én megalakult Rábahídvégi Vegyes Ipartársulat volt. Az egylet céljául a társulati tagok közös iparérdekeinek előmozdítását tűzték ki: a tagok és hozzátartozóik megóvása az ínségtől, a tagok és házastársaik temetésének finanszírozása, az elaggott vagy munkaképtelen tagjaik és azok özvegyének támogatása, az iparágon belüli súrlódások megszüntetése, őrködés az iparági szabályok betartása felett, a tagok értékesítésének előnyben részesítése és általában az ipar fejlődésének előmozdítása. Az alakulásról felvett jegyzőkönyv is kimondta, hogy az egyletnek - Hídvég mellett - Molnári, Szenttamás és Püspöki iparosai is a tagjai lesznek: 

A mai bejegyzésben az egykori molnári kastély, azon belül is a kastélykápolna történetével kapcsolatban ismertetek egy 1853-as iratot. (Erről egyébként Inzsöl Richárd atya is beszélt a Festetics-konferencián.)

A levél kezdő sorai

Az 1853 májusában szenttamási plébánossá kinevezett Tóth Zsigmond atya 1853. október 23-án kelt levele így szól:

A "száz éve történt" sorozat előző részében az utolsó ismertetett Vasvármegye-cikk 1922 szeptemberi volt. Ezt követően az év végéig még 2 alkalommal találkozunk községünk említésével a lap hasábjain. Ma ezeket mutatom be.

A Vasvármegye 1922. november 25-i számának 4. oldalán egy bűnügyi hírben említik Molnárit:

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam az 1927-ben lebontott molnári kastély építészeti megoldásait. Az alábbiakban ehhez kapcsolódva ismertetek egy részletet egy tanulmányból. A szerzője Sisa József, a címe: Adalékok a magyarországi romantikus kastélyépítészethez. Megjelent az Ars Hungarica (a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportjának közleményei) 1980. évi 1. számában a 103-125. oldalon.

Mielőtt a molnári kastélyra rátérnénk, idézek egy részt a tanulmányból:

"A gótizáló romantikához kapcsolódnak leginkább azok a sajátos épületek, amelyek a kortárs angliai „cottage"-ek mintájára készültek. A „cottage" tulajdonképpen kunyhót, vidéki nyaralót jelent; ebben a korban a „cottage"-építészet olyan építkezési módot jelöl meg, amelynek sajátosságai a belső terek változatos elrendezése, a sima külső falak, nagy, meredek háromszögű oromzatok, a fal síkjából kiugró és belső helyiségekhez kapcsolódó, nagyablakos fülkék, az ún. zárterkélyek, valamint az egyenes záródású szögletes Tudor-szemöldökpárkánnyal ellátott ablakok. Az angolos „cottage" az egész európai kontinensen elteijedt volt, számtalan illusztrált angol kiadvány, majd ezek fordítása szolgált mintaképül a külföldi építészeknek és megrendelőknek. Ezek hazánkba is eljutottak (...) 

Hazánkban viszonylag ritka a „cottage"-modorú építkezés. A jelentősebb kastélyok közül több vonása is megjelenik a már tárgyalt mikosdpusztai épületen, pl. a nagy hegyesszögű oromzatok és a zárterkély.

Nyugat-Magyarországon egymáshoz közel három épületet is találunk, amelyek ezt az irányzatot követik, eddigi tudásunk szerint hazánkban ez az egyetlen kisebb emlékcsoport képviseli tiszta formában a szóban forgó stílusáramlatot." E 3 épület a szerző szerint 3 Vas megyei Festetics-kastély: a bogáti (Szombathely), a szelestei és a molnári.

Lássuk a molnári kastély leírását!

2022. november 4-én 15.00 kezdettel került sor tolnai gróf Festetics (II.) György egykori miniszter és felesége, monyorókeréki gróf Erdődy Eugénia felújított sírjának újraszentelésére, felavatására Püspökmolnáriban, a régi molnári temetőben. A jelen bejegyzésben ezt az ünnepséget mutatom be fotók segítségével. (A sír korábbi állapota itt látható.)

Elsőként a résztvevők elénekelték a Himnuszt, majd Palkó Zsolt önkormányzati képviselő, a Települési Értéktár Bizottság elnöke konferálását követően Burján Tamara helybeli diák szavalata következett.

A felújított síremlék

1783-1804 között előbb Pozsonyban, majd Pesten, összesen 22 kötetben jelent meg az egyik első magyar nyelvű ismeretterjesztő folyóirat, a Magyar Könyv-Ház. Kiadója és nagyrészt szerzője bizonyos Molnár János volt. Ennek az 1799-ben megjelent "Némelly Nevezetes Emberekröl" szóló részében a "VII-dik Betü-rend"-nél (184-185.oldal) olvashatunk egy beszámolót, ami Molnárival kapcsolatos.

1797-ben járunk, háború zajlik a Habsburg Birodalom és a franciák között. Mivel a francia erők betörtek Stájerországba is, ezért fegyverbe szólították a magyar nemesi felkelést (insurrectiot). Ennek parancsnoka - a király távollétében  - az ország nádora volt. Ezt a pozíciót ebben az időben József főherceg (1776-1847) töltötte be, aki I. Ferenc király öccse volt.

Most átadom a szót a kötet szerzőjének. (Insurgens: nemesi felkelő)

A mai bejegyzésben egy 1830-ban megjelent könyvet mutatok be, pontosabban az abban szereplő leírást Molnáriról és Szenttamásról (Püspöki nincs benne). A könyv címe és címlapja így néz ki:

A könyv számunkra fontos, Molnárit és Szenttamást röviden bemutató részlete a 216. oldalon található:

Ahogy arról már korábban is többször írtam, a Molnáriban birtokos jakabházi Sallér-családnál rengeteg gazdasági témájú irat maradt fenn.  A mai bejegyzésben egy ilyen dokumentumot ismertetek 1794-.ből.

Lássuk a szöveget eredeti helyesírással:

"Alább irtt adom tudtára mindeneknek a' Kiknek illik, hogy én ez mái Napon, és alább irtt Esztendőben Nagysághos Motesyiczky Judith Aszszonysággal Contracturs (szerződésre - KG) léptem, a' mi némű Gyapjuia Eö Nagyságánakvagyon, és lenni fog eőt (azaz: öt - KG) Esztendők ell folásáig 46 f az az Negyven hat forintokért meg vettem mind itten, mind pedig Somogy és Szala Vrgyei (azaz: Zala vármegyei - KG) Gyapjuval

Gróf Festeticsné szül. Sallér Judit molnári uradalmának rendkívül jól dokumentált gazdálkodásából ma az ácsmunkákról szóló feljegyzést mutatom be 1812-ből. A dokumentum eredeti szövege (korabeli helyesírással) így szól:

"Tabella Melly a Molnári Urodalomba 1812. Eszt: el-folyása által tett Átsok Munkáját, 's annak ki-fizetését elö adja.

Jan. 10-febr. 29: Csárdánál Lóistáló pallózás, Molnáriba még ágyak tsinálás, és méh-ház melett (Pallér + legény): 481 f (forint - KG) 7 4/8 Xr (azaz: krajcár, a korabeli aprópénz - KG)

A mai bejegyzésben egy 1770-es keltezésű iratot ismertetek, ami szerint egy németújvári "vállalkozó" végzi el a cséplést a molnári uradalom területén.

A megbízó fél - Sallér (II.) István földesúr, vagy az uradalom - nem jelenik meg az iraton aláíróként, tehát nem tekinthetjük ténylegesen szerződésnek.

A szöveg - korabeli helyesírással - így szól:

Az újkor falusi magyar társadalmára a röghöz kötött - szabad költözési joggal nem rendelkező - jobbágyság volt a jellemző, egészen 1848-ig. Ez a struktúra azonban lassan azért mégiscsak lazulásnak indult, például az iparos mesterséget (is) űző jobbágyok körében. Ők fokozatosan elérték földesuruknál, hogy más településeken is elláthassák a mesterségüket, majd akár hosszabb időre el is költözhessenek az uraság jobbágytelkéről - de a rájuk kivetett jobbágyterheket természetesen nekik is teljesíteniük kellett, nemegyszer az iparos tudásuk révén!

Egy ilyen esetnek lehetünk tanúi az alábbi levelet olvasva (korabeli helyesírással):

"Én alábbi meghirt Fördös, másképpen mesterségemrül Szabó György adom emlikezetül mindazok(na)k, az kik(ne)k illik, és vallom ezen Levelemnek rendiben, hogy mivel én örökös jobbágya lévén T(isztelt). Sallér Urasághnak, vélem szabad akarattya szerint bánhatnék, cselekedhetnék, a' mint hogy megh

A mai bejegyzésben egy postamesteri álláshirdetést mutatok be, amely a Budapesti Közlöny című lapban jelent meg 1882. október 10-én (3. oldal). Így szól:

Ahogy azt már korábban többször is írtam, a Molnáriban birtokos jakabházi Sallér-családnál rengeteg gazdasági témájú irat maradt fenn.  A mai bejegyzésben ebből ismertetek egy dokumentumot, ami 1817-ben kelt.

Lássuk a szöveget eredeti helyesírással:

"Nagy Méltóságu Groff Festetits Györgyné Asszonságh Eö Excellentiája részére Molnariban 1817ik Esztend Készittetett Lakatos Munka

Molnári alsó Granariumra (azaz: magtárra - KG) Pléht reperáltom                                      2 ft 30 X (X: krajcár - KG)

Az alsó folosón (azaz: folyosón - KG) lévő Tégláró (?) almariumra (polcos szekrényre - KG) Pléht tsináltom                                                                                                                                                                              3 ft 30

Fölsö               - " -                         - " -                                                                                                      - 15 X

1794 őszéről maradt fenn - másolatban - az a Vas vármegyének küldött levél, ami Sallér (II.) Istvánné, szül. Motesiczky Judit hatalmaskodásait meséli el a károsult molnári kisnemesek által (hogy mennyire tárgyilagosan, azt persze nem tudjuk...). Az alábbiakban ezt olvashatjuk:

"Tekintetes nemes Vármegye!

Nagy alázatossan, de bizodalmassan folyamodunk hozzánk való szives kegyessegekhez, és kérjük is ez mostani nyomorgattatásunk idején, legyenek felölünk jó igyekezettel, mert nem kevés bajunkat intelenittetünk (azaz: vagyunk kénytelenek - KG) jelenteni:

A nyári szünet utáni első bejegyzésben egy meghívót ismertetek, amelyet Szombathely első püspöke, felsőszopori Szily János küldött Molnáriba, jakabházi Sallér (II.) István szolgabírónak. (Balra a püspök portréja látható. Forrás: wikipedia)

A levél - korabeli helyesírással - így szól:

"Kiváltképpen Bizodalmas Nagy Jó Assessor Uram! (Assessor: ülnök, táblabíró - KG)

E folyó holnapnak huszon ötödikén Méltósághos Groff Feő Ispányság Administrator Urnak neve napját Uj Residentiámban tartani, és egyszersmind az Uj házamnak ebédjét, avagy, a mint mondják, Haus nudlt (?) adni szándékozom. Melyreis valamint Assessor Uramat Tekéntetes Aszszonyal (Motesiczky Judittal - KG) edgyűt, Kit addigis Kűlőnőssen

Korábban már többször előfordult itt a blogon az egykori molnári (!) malom, igaz, ezek még 19. század végi említések voltak (lásd a poszt végén a kapcsolódó bejegyzéseket). Ma ezzel kapcsolatban egy újságcikket teszek közzé, de már a 20. század elejéről.

Lássuk a Molnárok Lapja nevű újság 1904. július 23-i számának 654. oldali cikkét:

1796-ból - özv. Sallér Istvánné szül. Motesiczky Judit halálának évéből - fennmaradt egy lista, amely a család 4 majorjának (Molnári, Szenttamás, Hídvég, Töttös) földjeit és állatállományát sorolja fel, ill. sorolja osztályba. Érdekes, hogy az ún. "Tóthsági majort" (amelynek falvai ma Szlovéniához tartoznak) a molnári majorhoz sorolta be a lajstrom készítője. (Bizonyára ezen irat léte szorosan kapcsolódik a földesúrnő halálához.)

Ebből a pontos dátum nélküli iratból ma a Molnárira és Szenttamásra vonatkozó sorokat ismertetem - a korabeli helyesírás szerint:

"Molnári majorhoz:

13 helyes jobbágy 325 f (f: forint. Itt természetesen nem a jobbágyok jóképűségére kell gondolni, hanem arra, hogy 13 jobbágycsalád tartozott az uradalomhoz, akik 325 forintot "értek" - KG)

egy inquilinus (azaz: zsellér, akinek tehát nem volt jobbágytelke sem - KG) 4 f

Március folyamán keresett meg az érdi Magyar Földrajzi Múzeum adattárosa, Leviczki Anita, hogy egy Prinz Gyuláról készülő cikkéhez információt kérjen. A keresett információt végül az egyik Prinz-unoka tudta megadni, ám a szerző elküldte nekem az elkészült írását, amely A Földgömb 2021 tavaszi különszámában jelent meg. A cikket a magazin főszerkesztője, Nagy Balázs engedélyével közlöm.

Leviczki Anitának köszönöm a cikket, és azt is, hogy hivatkozott benne a blogon megjelent Prinz Gyula-rádióinterjúra!

A cikket elolvasókat a poszt végén pedig meglepetés várja!