Az alábbiakban a helyi italboltok legmeghatározóbb részét, a kocsmapultot mutatom be ’70-es években készült fotók segítségével. Kezdjük a falu központi részén fekvő presszóval.

presszóbelső.jpg

A képen az akkori üzletvezető, Piri Mihályné éppen italt tölt ki helyettese, egyúttal férje, Piri Mihály mellett. Az előtérben látható fiúcska ma már talán elmúlt 50 éves is. A hűtőpultban sütemények várják a vevőket, Irén néni mellett poharak sorakoznak. A tükrös polcon balról bonbonok, jobbról tömény szeszes italok, felül pedig palackozott borok és pezsgők láthatók. Az 1972-ben épített és 1973-ban megnyitott vendéglátóipari egység rövid története itt olvasható.

molnári kocsmabelső.jpg

Egész más design uralja a molnári kocsmát. Itt a fa az uralkodó: ebből vannak a nagy üveges szekrények és a hűtőpult borítása is. Az italok hidegen tartását 1973 óta elektromos hűtéssel oldotta meg a fenntartó ÁFÉSZ. Külső kép és rövid történet itt.

Püspöki italbolt belseje.jpg

A püspöki kocsma belsejét megint más arculat jellemzi (a külsejét lásd itt). Jobbról a falon bekeretezett engedélyek, hivatalos dokumentumok garmadája függ, a felső polcon céldobáló-szerűen elrendezve láthatók a dobozos italok (?). Itt az asztalra (mű)virág is került, a polcok felett pedig két hatalmas dekor-szőlőfürt között olvasható a felirat: Váljék egészségére!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

kari.jpgEz volt az idei utolsó bejegyzés, a blog karácsonyi szünetre vonul. Folytatás januárban. Minden kedves Olvasónak áldott karácsonyi ünnepet és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!

Szerző: kugi  2011.12.23. 08:38 Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: kép kocsma áfész püspökmolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr53477492

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Profi túlélőcsomag 2011.12.23. 18:09:04

   Kiszámíthatatlanság ellen Kalmopyrin helyett, Rambó-kés túlélő megoldások az üzletben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása