Püspöki és Szenttamás 1857-es térképének bemutatása után most vegyük szemügyre Molnári korabeli térképét! Ez is egy nagyobb, a külterületet is ábrázoló kataszteri térkép egy részlete.
Az itt ábrázolt terület 4 szelvény találkozásánál fekszik, ezek összeillesztése azonban nem ad pontos, egybefüggő képet. (Egy ilyen elcsúszás a kép jobb szélén, a mai Úttörő utcánál látszik. Emellett látható a régi molnári temető.)
Nézzük, miről szóltak a községünkkel kapcsolatos hírek 1873-ban!
A Vasmegyei Lapok január 23-i száma a 2. oldalon adott hírt egy egyházmegyei változásról, mely a molnári apátságot (és a vele összekapcsolt szenttamási plébániát is) érintette:
A következő 1873-as cikk nem bulvárhír, hanem a szenttamási dalárda megalakításáról szóló beszámoló (VL 1873.01.26. 3. oldal). Íme:
A Vasvármegye c. újság 1912. december 10-i számának 5. oldalán jelent meg az alábbi újságcikk:
Erről a vasútról egy korábbi bejegyzésben már írtam. 1913 folyamán számos híradás jelent meg róla, melyeket a későbbiekben majd közzé teszek.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!
Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a nemes Molnár-nemzetség történetét, most nézzük meg a család legmagasabbra jutott tagjának, Molnári Kelemen püspöknek, királyi alkancellárnak az életét, akinek a sírkövét 1674-ben fedezték fel.
Molnári Kelemen 1370 körül született Molnáriban, a Vas vármegyei nemes Molnár-családból. Apja Péter, ismert testvérei István és Domonkos. Kelemen gyerekkoráról, iskoláiról semmit sem tudunk.
Ifjúkorában maradandó barátságba került Ostffy Gergellyel, mely Kelemen és családja számára később nagy jelentőségű kapcsolattá vált. Hogy ez az ismeretség a közös iskola, esetleg a külföldi egyetem, vagy a királyi udvarban való közös együttlétük folytán alakult ki, nem tudjuk. Ostffy Gergely vasvári és soproni ispán volt, aki nemzetsége tagjai közül egyedül maradt meg Zsigmond király hűségén, míg családja többi tagja Nápolyi László trónkövetelő oldalára állt. Zsigmond ezért szabad végrendelkezést engedélyezett neki. A gyermektelen Ostffy Gergely 1406-ban a szerzett, 1428-ban pedig az örökölt birtokait is Kelemen püspökre és testvéreire íratta (akiket testvéréül fogadott). A megszerzett vasi, soproni, zalai és Valkó megyei falvak, ill. birtokrészek jelentősen megnövelték a Molnáriak vagyonát. (Később az Ostffyak visszaszerezték birtokaik egy részét.)
A mai bejegyzésben egy érdekes, mondhatnám azt is, hogy rejtélyes térképet mutatok be. A térkép ugyanis – bár magyar nyelvű – viszonylag kevés adatot tartalmaz. Készítője Cvitkovich Sándor (aki a 18-19. század fordulóján tevékenykedett), de a készítés pontos ideje nem ismert. Aránymértéket nem használ, de területmértékként a korabeli bécsi osztályt tünteti fel a jobb alsó sarokban. A bal alsó sarokban a készítő latin nyelvű nyilatkozata olvasható a valósággal való megegyezésről. Az északi irányt díszes nyílvessző jelöli.
A térkép eredetije a Magyar Országos Levéltárban a Sallérok iratai között (P 285 7. csomó 46.), Molnárinál található. Innen (és a térkép feliratából) tudható, hogy az ő földjeiket ábrázolja.
Molnári első okleveles említésénél már szóba került a falu középkori birtokos családja, a Molnár-nemzetség, másképpen Molnári-család. Egy másik bejegyzésben pedig írtam arról, hogy a család egyik tagja, Molnári Kelemen püspök sírkövét 1674-ben fedezték fel. Most a család történetét foglalom össze.
A nemzetség első említése egy 1275-ös oklevélből való. Ebben a család név szerint felsorolt 5 férfitagja (Vitalis fia Barnabás és Vilmar, Uruz fiai Guge és Itimer, Chuman fia András) igazolja, hogy a nemzetségükből származó Germanus fia Uruz megölése után Molnári Beke fiai, Sámson és Saul az ilyenkor szokásos 25 márka vérdíjat megfizették, amivel kiengesztelték a rokonságot. Vagyis ekkor a családnak több ága és több felnőtt férfitagja volt.
A Molnáriak (vagy legalábbis a család egyik ága) voltak a szomszédos Árpás község birtokosai is 1328-ban és 1438-ban egyaránt. Árpási Saul fia Dénes (akinek apja talán azonos lehet Beke fia Saullal), és az ő fia, Árpási Dionysios neve maradt fenn.
Ahogy itt már írtam róla, a községünket is érintő vasútvonalat a Déli Vasút nevű társaság építette meg. Ez a cég több újítást is alkalmazott az állomásépítések vonatkozásában. Az egyik ilyen újítása volt az, hogy az állomásépületeket 3 féle típusterv alapján építette meg. A terveket Bécsben készítették, a Wilhelm Flattich főmérnök vezetése alatt álló építési irodán. A molnári vasútállomás a II. számú típusterv alapján készült. (Az alkalmazott tervtípust a vasútállomás forgalmának nagysága, nem pedig a település mérete határozta meg.)
1. I-II. osztályú váróterem, 2. III. osztályú váróterem, 3. előcsarnok, 4. pénztár, forgalmi helyiség, 5. folyosó, 6. garzonlakás, 7. lakószoba, 8. előszoba, 9. konyha, 10. árnyékszék. Satírozva a közforgalmú, fehéren hagyva a magáncélú helyiségek
Halottak napja előtt, a mai bejegyzésben híres püspökmolnáriak sírját mutatom be.
A nemzetközileg is ismert, községünk vasútállomásán született Prinz Gyula felfedező földrajztudós földgömbös síremléke a budapesti farkasréti temetőben áll, ebben a bejegyzésben ezt már bemutattam.
A legmagasabb világi méltóság, aki községünkhöz kötődött, gróf Festetics György miniszter volt. Sírját – mely a régi molnári temetőben áll – itt mutattam be.
A legmagasabbra jutott egyházi méltóság, a Püspökiben született Piry Czirjék ferences tartományfőnök. A budapesti kerepesi temetőben álló síremlékének fotóját itt közöltem.
Balra: Zelkó Zoltán térképész kutató sírja az új köztemetőben áll. (Róla a későbbiekben még írni fogok!) Jobbra: Fazekas László plébános síremléke az új köztemetőben, a Sümegi-kereszt közelében.
A községünket érintő vasútvonal létrejöttéről már korábban írtam. A soproni üzleti körök, osztrák-német bankár-csoportok (Rotschild, Sina) és magyar főurak (Festetics György) összefogásával létrejött Császári Királyi Szabadalmazott Déli Vaspálya Társaság (röviden: Déli Vasút) székhelye Bécsben volt, személyzete német nyelvterületről érkezett hozzánk (gondoljunk csak a német anyanyelvű Prinz Gyula apjára, Prinz József molnári állomásfőnökre). Így a társaság nyelve is kezdetben német volt (csak az 1870-es évekre tértek át a magyar nyelv használatára). (A bejegyzés a térkép alatti tovább feliratra kattintva folytatódik.)
Molnári birtokosa, Festetics György kapcsán már sok mindenről írtam: bemutattam a kastélyát 1868-ból, ill. a kastély későbbi képét, írtam arról, hogy megkapta a Szent István Rend nagykeresztjét, szóltam a vasútfejlesztésben játszott szerepéről, apátság-alapításáról, miniszteri felmentéséről, továbbá haláláról és temetéséről. Az átfogó életrajzát azonban még nem közöltem. Ezt most pótolom.
Festetics László gróf és a templomunk kriptájában nyugvó Hohenzollern-Hechingeni Josephine hercegnő fia, a keszthelyi Georgicont alapító Festetics György és Sallér Judit unokája Bécsben született 1815. ápr. 23-án. Iskolai tanulmányait a szülői háznál végezte, a jogi vizsgát a pozsonyi jogi akadémián tette le. Ezután a katonasághoz ment, mely pályát 1849-ben alezredesként hagyta el. Ezután gazdálkodni kezdett, ill. számos jótékonysági akcióban vett részt. 1849-ben kötött házasságot monyorókeréki gróf Erdődy Eugéniával, mely házasságból 4 gyerek született: Tasziló, Jenő, Georgina és Pál.
Az 1868-as, 1869-es és az 1870-es bulvárhírek után most nézzük meg, hogy 1871-ben „mik voltak a hírek”!
Molnárit elsőként egy terjedelmes olvasói levél említi (r.l. aláírással), ami a Vasmegyei Lapok 1871. április 13-i számának 3. oldalán jelent meg. A vonatkozó szövegrész így szól:
Majd erre válaszul egy olvasói levél érkezett Rábahídvégről, mely a fenti újság 1871. április 16-i számának 2-3. oldalán jelent meg. Íme a ránk vonatkozó részlet:
Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam Püspökmolnári elődközségeinek első, 1879 előtt használt pecsétjeit. Ezeket – ahogy itt már írtam – névköriratos bélyegző váltotta fel, akárcsak az 1907-es községnév-rendezés után, így a korábbi pecséteken használt címermotívumok feledésbe merültek. Államalapításunk millenniumára készülve a képviselő-testület elhatározta, hogy újra községi címert terveztet.
1999 novemberében Feiszt György levéltáros szakmai tanácsként elmondta, hogy községünk egyrészt visszanyúlhat a régi, 1879 előtti szimbolikához, vagy pedig – a falu nevéből kiindulva – ún. „beszélő címert” alkothat. Vagyis olyat, amiből a település neve könnyen megfejthető. A község vezetése ez utóbbi lehetőséget választotta. A szakember az alábbi változatokat javasolta:
1. Vörös színű hegyesvégű pajzs, közepén arany hullámpólya látszik, felette arany püspöksüveg, alatta arany vízimalom kerék. (E tervek csak fekete-fehér rajzon maradtak fenn.)
Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam községünk vasútvonalának történetét, majd a vasútállomás épületét, sőt az 1945-ben a vasútállomáson történt tragikus balesetet is. A mai bejegyzésben a 147 évvel ezelőtt a községünkön átrobogott gőzmozdonyt mutatom be.
Bár tulajdonképpen már írtam a címben feltett kérdésről, és az itt élőknek is nyilvánvaló a válasz, de az utóbbi időben többen is keresték az interneten, hogy hogyan keletkezett községünk neve (én pedig ezt a blog szerkesztésekor látom). Az ő számukra most konkrétan összefoglalom a falu nevének eredetét.
Püspökmolnári neve összetett szó: az egykori Püspöki és Molnári községekre utal. (Első említésükről itt és itt írtam.) Püspöki egyházi birtok volt, eredetileg a győri püspökség birtoka. (Egyik birtokosa a szomszédos Molnáriból származó Molnári Kelemen püspök volt.) A falunak külön neve nem volt, csak „püspöki birtok”, „püspöki uradalom”, "püspöki falu" néven emlegették, majd ebből a birtokos szerkezetből maradt meg a Püspöki név. A szombathelyi egyházmegye létrejöttekor (1777.) az új püspökség birtoka lett. Jobbágyi jogállású lakói 1848-ban váltak szabad parasztokká.
Az 1868-as és az 1869-es bulvárhírek, ill. az első, községünkkel kapcsolatos hirdetés után a mai bejegyzésben az 1870-ből fennmaradt helyi vonatkozású újságcikkeket mutatom be.
A Vasmegyei Lapok 1870. március 13-i számának 3. oldalán jelent meg egy írás, mely a vasútállomáson történt tragédiáról szól, de megtudhatjuk belőle azt is, hogy Molnáriból lovas postakocsi járt Körmendre.
A másik hír a Vasmegyei Lapok 1870. május 1-ei számának 2. oldalán jelent meg:
Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam Püspöki, Molnári és Szenttamás kisközségek 1879-ig használt pecsétjét. Ezeket még vésett pecsétnyomóval vitték papírra. 1879-től viszont gumibélyegzővel hitelesítették a községi iratokat. Ez pedig jelentős egyszerűsödést eredményezett: elterjedtek a névírásos bélyegzők. Az itteni 3 község is ilyet használt. A falu nevén kívül a vármegye, és esetleg még a járás nevét tüntették fel.
Ahogy azt már jeleztem, a kiegyezés után megszülető Vas megyei sajtó lehetőséget adott a helyi hírek megjelentetésére. Sőt, akár fizetett hirdetések közlésére is. Az első molnári vonatkozású hirdetés a Vasmegyei Lapok 1868. évi április 1-i szám 4. oldalán jelent meg, ekképpen:
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!
Egy múlt heti bejegyzésben bemutattam a kiegyezést követő év első községi vonatkozású újságcikkeit. Ezt folytatva most azt nézzük meg, mi történt 1869-ben, amit akkor fontosnak tartottak megírni.
Az első beszámoló egy vasútállomási lopásról szól a Vasmegyei Lapok január 17-i számából:
A második szintén ehhez a bűntényhez kapcsolódik (Vasmegyei Lapok 1869. január 31.)
Molnári egykori birtokos családjának, a Salléroknak a 18. századi története elég jól dokumentált. Itt a blogon én is sokat írtam már róluk: egy korábbi bejegyzésben bemutattam az egész családot, egy másikban pedig Sallér Juditot, de írtam az ő házasságkötéséről is. A mai bejegyzésben Sallér Judit rajzolt, díszes családfáját mutatom be. Folytatás a kép alatti tovább feliratra kattintva!
A kiegyezéssel előálló szabadabb közviszonyok kedveztek a helyi sajtónak is. Már 1867-ben megindult az első Vas vármegyei lap, a Vasmegyei Lapok, mely lehetőséget biztosított helyi hírek megjelentetésére is. Ezek döntően színes bulvárhírek, kisebb részben közlekedési információk voltak. Községünk vonatkozásában is ilyenek jelentek meg, először 1868-ban. Nézzük őket:
Az első egy színes hír a vasútállomásról a lap 1868. évi január 22-i számából:
