FGYpecsét.JPG155 évvel ezelőtt egy új egyházi intézménnyel gyarapodott községünk, ez volt a molnári apátság. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt molnári apátságot tolnai gróf Festetics György alapította 1857. december 9-én. Balra az alapító aláírása és töredékes pecsétje látható az alapító okiraton.

Az alapítólevélben tolnai gróf Festetics György felidézi, hogy ősei építtették a templomot, és többen is ott nyugszanak, továbbá ő a kegyura a szenttamási plébániának, ezért elhatározta, hogy egy apátságot hoz létre Molnáriban. Ezt a kastélyban lévő kápolna „bázisára” alapozza oly módon, hogy azt a szenttamási plébániával összekapcsolja, és a szenttamási plébános lesz a mindenkori molnári apát. Az apátság fenntartására 171,92 holdat a Vasvár melletti nagymákfai birtokaiból átenged a rajtuk lévő épületekkel együtt, továbbá előírja magának és utódainak azt is, hogy minden évben – az addigi járandóságokon felül – további 200 forintot adjanak az apátnak. Az apátság kegyúri joga utódai közül arra szálljon, aki a vasvári birtokokat örökli. (Így lett később az apátság kegyura Festetics Tasziló, miközben a molnári kastélyt Festetics György veje, Kinsky Zdenkó gróf örökölte.)

A gróf kiköti továbbá, hogy az apátnak káplánt kell tartania. Midőn a kegyúr Molnáriban tartózkodik, ünnepnapokon, de néha az általa kijelölt más napokon is a káplán a házikápolnában szentmisét köteles bemutatni. Kimondja, hogy az apátság birtokai után fizetendő adó, továbbá az épületek fenntartásának és újak emelésének költsége az apátot terheli. Mindez akkor lép életbe, ha az összes egyházi és polgári hatóság jóváhagyja.

Az okiratot Szenczy Ferenc szombathelyi megyéspüspök 1857. december 17-én jóváhagyta és 1858. március 15-i keltezéssel terjesztette fel Rómába, ahol (az alapító okiratra rótt megjegyzés szerint) a vatikáni levéltárban Nunciatura di Vienna 420. szám alatt van iktatva.

A apátság alapítólevelének egy eredeti példánya megtalálható a szenttamási plébánia iratai között.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2012.03.07. 15:26 Szólj hozzá!

Címkék: kastély apátság pecsét egyháztörténet szenttamás festetics györgy molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr544295539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása