A mai bejegyzésben egy olyan újságcikkeket mutatok be, amelyek 100 évvel ezelőtt, 1924. február 3-án jelent meg a Harangszó című, Szentgotthárdról szerkesztett evangélikus újság 46. oldalán. (A "száz éve történt" sorozat előző, 1923 november-decemberi újságcikkeket tartalmazó bejegyzése itt olvasható.)

A cikk az újság fenntartására indított gyűjtés eredményéről számol be. (Mivel akkoriban az infláció egyre jobban elértéktelenítette a pénzt, a koronát, ezért terményben – tojásban – hirdették meg a gyűjtést, de voltak, akik pénzben is adakoztak.)

harangszo_19240203_46o_1.jpg

Szerző: kugi  2024.02.02. 07:00 Szólj hozzá!

Címkék: evangélikus névsor újságcikk rábamolnári rábapüspöki száz éve történt rábaszenttamás

Idén novemberben lesz 100 éves a szenttamási harangláb, amely egy evangélikus birtokos, Schaden/Scháden Gusztáv adományából épült 1924 folyamán. (Az avatóünnepségről ebben a bejegyzésben írtam.) Schaden Gusztáv és családja azonban nemcsak ezt az egyetlen adományt tette, jótéteményeiknek ugyanis se szeri, se száma. A mai bejegyzésben ezekből villantok fel néhányat.

Az első ilyen a Harangszó című lap 1914. március 10-ei számában olvasható (193. oldal):

harangszo_19140310_193o.jpgharangszo_19140310_193o_2.jpg

A nemeskoltai harangalap javára indított gyűjtésbe is adakoztak (Harangszó 1920. december 26. 311. oldal):

Szerző: kugi  2024.01.29. 07:00 Szólj hozzá!

Címkék: evangélikus újságcikk egyháztörténet püspöktamási rábaszenttamás

A mai bejegyzésben a községünkből elszármazott Binó Györgyné született Hujber Erika által küldött képeket mutatom be. Ezúton is köszönöm a fotókat! 

Az első fotón - ami 1956-ban készült - iskolás lányokat látunk. Balról jobbra: Hujber Erika, Kovács Ilona, Kiss Magdolna, Bárdos Rozália, Babos Julianna, Kovács Anna, Gál Ilona, Lakics Éva.

bgyhe2.jpg

Következzen két esküvői fotó. A bal oldali kép olvasónk szüleinek esküvői képe. Az 1915-ben született Hujber Imre római katolikus vallású földműves és az 1924-ben született evangélikus Kovács Emma 1945. július 29-én házasodtak össze Rábamolnáriban.

A jobb oldali kép pedig Kovács Emma testvérének, az 1927-es születésű Kovács Margitnak és férjének, az 1921-ben született Békefi Gyulának az esküvői képe. Ők 1948. november 21-én kötöttek házasságot Rábamolnáriban.

Szerző: kugi  2020.06.12. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola evangélikus püspökmolnári püspöktamási

A Nemzeti Művelődési Intézet honlapján jelent meg a Püspökmolnári Helytörténeti Klubról szóló írásom: Közösségépítés a helytörténet mentén. Olvassa el!

A mai bejegyzésben - hosszú idő után újra - egy iskolai csoportképet mutatok be, méghozzá az egykori evangélikus elemi iskolából. A kép keletkezési évét a hátulján lévő felirat szerint - amennyiben az hiteles - 1930-ra tehetjük. A csoportkép a Helytörténeti gyűjteményben függ. Lássuk!

1930_ev_csoportkep_szoreban.jpg

Szerző: kugi  2020.03.20. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: iskola evangélikus tablókép püspöktamási

A mai bejegyzésben olvasónk, Simonyi-Kovács Melinda nagyapjának bizonyítványát mutatom be a '30-as évekből. A nagypapa, Szabó Károly (1927-1982) községünkben élt, a Kossuth u. 171. szám alatti házban, Püspökiben. Az akkori evangélikus elemi iskola tanulója volt a '30-as években. A 6. osztályt már a vasvári polgáriban járta, onnan a tanítóképzőbe ment. Érdekes, hogy milyen tantárgyak anyagát kellett akkor elsajátítaniuk a diákoknak! Melindának köszönöm a bizonyítványt!

Az értesítő címlapja:

img_20191112_203143.jpg

A belső oldalak:

Szerző: kugi  2019.11.25. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: iskola evangélikus püspöktamási

Két hónap kihagyás után ma újra folytatódik a régi fotókat bemutató sorozatom. A mai bejegyzésben egyik olvasónktól, a községünkben született Baranyai Jolán lányától, Horváth Ritától kapott képeket mutatom be. Ritának ezúton is köszönöm a fotókat és a hozzájuk írt információkat! 

Mai első képünk 1962 augusztusában készült és egy aratási társaságot látunk. A kép jobb szélén Rita anyai nagymamája, Babós Etel (1912-1983) látható, a bal szélen pedig Babos Lajosné, Kató néni, aki szintén az Úttörő utcában lakott.

hr2.jpg

További 2 évet megyünk vissza az időben: 1960 nyarán, az iskola udvarán készült az alábbi kép. Balról Baranyai Jolán, jobbról Molnár Margit, a kisfiú kiléte ismeretlen.

Szerző: kugi  2019.05.03. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola evangélikus szüreti felvonulás püspökmolnári

Nemrég egy antikvárium online kínálatában egy érdekes dokumentumra bukkantam: az egykori szenttamási tejszövetkezet postán feladott borítékjára 1906-ból! A dokumentumot megvásároltam, és az alábbiakban bemutatom Olvasóimnak.

Az előoldala így néz ki: 

tejszovetkezet_szt_boritek_1906_elooldal.jpg

Szerző: kugi  2019.04.29. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság posta egyesület evangélikus szenttamás molnári

Hogyan ünnepelték eleink az 1848-as forradalmat fél évszázad elteltével? Erre a kérdésre kapunk választ a Vasvármegye című újság 1898-as számai alapján.

Március 15-e 50. évfordulójának megünnepléséről így tudósított a lap (1898.03.20. 3. oldal): 

vasvarmegye_18980320_3o.jpg

A korszakban március 15-nél fontosabb dátum volt április 11-e: e napon arra emlékeztek, amikor 1848-ban a király (V. Ferdinánd) szentesítette az áprilisi törvényeket. Vagyis ez a törvényes forradalom ünnepe volt. Ennek itteni előkészületeiről így írt a Vasvármegye 1898. április 10-ei száma (12. oldal): 

Szerző: kugi  2019.03.14. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: iskola evangélikus 1848 szenttamás

1933_babos.jpg

A mai bejegyzésben egyik olvasónktól, a községünkben született Baranyai Jolán lányától, Horváth Ritától kapott régi képeket mutatom be.  Ritának köszönöm a fotókat és a hozzájuk írt információkat! 

Kezdjük a legrégebbi képpel!

A bal oldali fotográfia 1933-ban készült, és a Babós-lányokat látjuk rajta: Etel (Rita anyai nagymamája, áll, 1912-1983), és a nővére, Margit (1910-1979, ül), ő elkerült a faluból.

 

 

A lenti fénykép 1935. áprilisban készült, Babós Etel a középső sor jobb szélén látható. Sajnos a többiek nevét nem tudjuk, azt sem, hogy van-e köztük még falubeli, és azt sem, hogy milyen csoport lehet. (A ruhák hasonlósága alapján akár valamilyen tánccsoport is lehet.) Akinek van más ötlete, kérem, írja meg!

Szerző: kugi  2018.01.19. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép evangélikus tűzoltók püspökmolnári rábamolnári II. világháború

Korábban már többször közöltem cikkeket a Harangszó című protestáns folyóiratból. Most a lap 1916. január 9-i számának 207. oldaláról ismertetek egy tudósítást, ami egy 1915 decemberi estélyről szól. Íme:

harangszo_19160109_207o.jpg

Szerző: kugi  2018.01.08. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: evangélikus névsor rábaszenttamás

A mai bejegyzésben a szenttamási harangláb és a benne függő harang avatásáról szóló tudósítást olvashatjuk. Megjelent a (stílusosan!) Harangszó című folyóirat 1924. november 23-i számának 366. oldalán. Így szól:

harangszo_19241123_366o_1a.jpg

Szerző: kugi  2017.11.10. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: evangélikus újságcikk harangláb rábaszenttamás

1919. november 6-án községünkben járt Kapi Béla evangélikus püspök. Erről a látogatásról részletes jegyzőkönyv maradt fenn, melyből sok mindent megtudhatunk a korabeli evangélikus egyházközségről. Lássuk!

kapi_1919_1a.jpg

Szerző: kugi  2017.11.06. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: evangélikus 1919 rábaszenttamás

A helyi evangélikusokról már többször írtam. Ezúttal szintén velük kapcsolatban ismertetek egy újságcikket, ami a Harangszó című folyóirat 1925.szeptember 27-i számának 310. oldalán jelent meg. Így szól:

harangszo_19250927_310o.jpg

Szerző: kugi  2017.09.08. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület evangélikus névsor újságcikk rábaszenttamás

Egy korábbi bejegyzésben írtam az 1943-as evangélikus püspöki látogatásról (itt olvasható), amelynek jegyzőkönyvéhez volt csatolva egy rövid összefoglaló a helyi gyülekezetről és az evangélikus iskoláról, ma ezt a dokumentumot ismertetem. Lássuk!

ev_1943.jpg

Szerző: kugi  2017.06.30. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: evangélikus egyháztörténet püspöktamási

1943 májusában meglátogatta a püspöktamási evangélikus gyülekezetet és annak iskoláját Kapi Béla evangélikus püspök. A mai bejegyzésben azt a jegyzőkönyvet ismertetem, amit erről a látogatásról vettek fel. Az irat részletei a jobb oldalon lévő nyilakra kattintva nagyíthatók:

kapi_1943_1.jpg

Szerző: kugi  2017.05.15. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: evangélikus püspöktamási

1932-ben ünnepelte 25 éves tanítói jubileumát községünk evangélikus iskolájában Balikó Mihály tanító. (Portréját lásd ebben vagy ebben a bejegyzésben.)

Az évforduló megünnepléséről a Harangszó című folyóirat számolt be 1932. május 1-én (144. oldal), ebben a cikkben:

harangszo_19320501_144o_1.jpg

Szerző: kugi  2017.04.10. 07:41 Szólj hozzá!

Címkék: iskola évforduló evangélikus püspöktamási

Bizonyára feltűnt a kedves Olvasóknak, hogy mostanában több bejegyzésben foglalkoztam a helyi evangélikusokkal. Ennek az az oka, hogy több olyan újságcikkre akadtam rá, amiben róluk írtak, ezeket pedig közzéteszem itt a blogon.

Az alábbi beszámoló a Harangszó című folyóirat 1911. április 2-i számának 6. oldalán jelent meg. A címében megfogalmazott ünnep természetesen nem az egész falu ünnepe, hanem csak a helyi evangélikusoké. A cikk így szól:

harangszo_19110402_6o.jpg

Szerző: kugi  2017.04.03. 07:48 Szólj hozzá!

Címkék: evangélikus névsor újságcikk rábaszenttamás

Ahogy arról az iskolát bemutató régi bejegyzésemben említést tettem, a mai püspökmolnári iskolaépület régi szárnya 1937-ben épült. (További képek itt és itt láthatók róla.)

Az építési munkákra kiírt versenytárgyalási hirdetményt Vasvármegye Hivatalos Lapja 1937. március 31-én tette közzé (119-120. oldal). Így szól (a kép sarkában lévő nyílra kattintva a cikk nagyítható!):

vasvarmegyehivataloslapja_19370331_119o.jpg

Szerző: kugi  2017.03.31. 07:40 Szólj hozzá!

Címkék: iskola evangélikus újságcikk püspöktamási

A mai bejegyzésben a Harangszó című evangélikus folyóirat 1924. február 3-i számának 47. oldalán megjelent egyik cikket teszem közzé. Megtudhatjuk belőle, hogy milyen ünnepélyeket tartottak a rábaszenttamási evangélikus 1923 folyamán.

Olvassuk csak:

harangszo_19240203_47o_1.jpg

Szerző: kugi  2017.02.01. 08:17 Szólj hozzá!

Címkék: evangélikus névsor újságcikk rábaszenttamás

Míg a római katolikus templomról korábban már többször írtam itt a blogon (pl. ebben vagy ebben a bejegyzésben), addig az evangélikus imaházról még nem - eddig. Az alábbi cikk az Evangélikus Élet c. lap 2003. november 23-i számában jelent meg, és mivel nem túl régi, ezért sokat gondolkodtam, hogy "lehozzam-e". Végül a megjelentetés mellett döntöttem, hiszen ahogy telik az idő, úgy ez is egyre inkább történelemmé válik, másrészt így azokhoz is eljut, akik a nyomtatott lapot nem ismerik.

A cikk címe és kezdőképe ez:

evangelikus_elet_20031123_1.jpg

A cikk szövege pedig így szól (a jobb alsó sarokban látható nyílra kattintva a szöveg nagyítható):

Szerző: kugi  2016.11.16. 07:56 Szólj hozzá!

Címkék: evangélikus újságcikk püspökmolnári

süti beállítások módosítása