1928. április 15-én jelent meg a Természettudományi Közlöny c. szakfolyóirat 60. száma, melyben a községünk területén talált őskori kannibállelet részletgazdag, tudományos igényű leírása olvasható a leletet átvevő ifj. Benda (Bendefy) László tollából (291-295. oldal). A mai bejegyzésben ezt a tanulmányt közlöm.

Két nagyon régi bejegyzésben (1. rész, 2. rész) már beszámoltam a Rábapüspökiben talált őskori gyerekcsont-leletről. A mai posztban egy részletes beszámoló olvasható róla a Pesti Napló 1927. október 9-i számának 12. oldaláról. (A cikket két részletben tudtam ide feltenni. Az első képen indult hasáb a második képen folytatódik. A két kép jobb alsó sarkában található jelre kattintva a szöveg nagyobb méretben olvasható).

A nagyméretű földmunkák (pl. útépítés, kavicsbányászat) során kötelező az érintett terület régészeti célú vizsgálata. A szakemberek községünkben is elvégzik ezeket a munkákat a kavicsbányászattal érintett parcellákon. A 0133/13 helyrajzi számú ingatlanon (a Transzkavics Kft. által művelni kezdett püspöki területen, az egykori Szentiván szomszédságában) is sor került az ún. régészeti szakfelügyeleti tevékenységre. Mivel a térségben két nyilvántartott régészeti lelőhely is van, így nem meglepő, hogy a 2012. decemberi vizsgálat újabb eredménnyel járt.

A terület térképe a régészeti lelőhelyekkel:

A térkép jobb felső sarkában a Sorok-patak, a jobb alsó sarkában pedig a közút húzódik, délről még a püspöki kiskerteket látjuk. A régészeti lelőhelyek vonatkozásában a jelmagyarázat segít eligazodni.

A területen talált leletekről a régészeti szakfelügyelet jelentése az alábbiakat tartalmazza: 

A múlt héten már bemutattam a községünkben talált őskori agyagedényt (fotóját lásd itt). Most nézzük meg, hogyan keletkezhetett a lelet?

A korabeli mocsáron át egy nomád törzs vagy család igyekezett célja felé. A mocsárban sem növényi eledelre, sem vadra nem találtak, az áradás miatt a zavaros vízben a halászat sem vezetett eredményre. Végszükségükben megölték az egyik 6-8 éves gyereket, s a hús megfőzéséhez tűzhelyet építettek. Egy vörös agyaggal kitapasztott, s így vízmentessé tett üregbe faszénparazsat tettek, erre helyezték rá az edényt, melyben először a körülötte megtalált darabokat süthették meg. Ezek elfogyasztása után a többi húst teszik az edénybe, és nemcsak oldalról töltik fel parázzsal, hanem az edényt agyagfedővel betakarva felülről is forró hamuval borítják be, hogy ki ne hűljön, és magában pároltan megsüljön.

Községünk területe már ősidők óta lakott volt. A halban gazdag Rába, a folyó által öntözött dús legelők és az ártéri erdők táplálékot és búvóhelyet biztosítottak az ide érkezőknek. 3000 éve az ember már megfordult itt, ezt bizonyítja egy, a püspöki Rába-parton talált agyagedény tartalma. A leletről ifj. Benda László írt Ősemberi kannibállelet Rábapüspökiben címmel a Természettudományi Közlöny 1928-as számának 291-295. oldalán.

1927. június 28-án Marton István molnár és Kollmann László tanító bejelentést tették a Vasvármegyei Múzeumban, hogy Rábapüspöki határában egy csontokkal teli edényt találtak. A kézzel (nem korongon) készített, 33-34 cm átmérőjű, belül grafitos mázzal ellátott, gyengén égetett agyagedény a talajszinttől 3,3 m mélyen, a Rába partoldalából került elő. Körülötte 60 cm szélesen és 80 cm magasan fekete faszén- és hamutömeg volt, melyet minden oldalról és alulról vékony vörösagyag-réteg vett körül. Az edény peremének háromnegyede és az oldalából egy tenyérnyi rész hiányzott, ezeket nyilván a partomlás ragadta magával.