Püspöki 1857-es térképe után a mai bejegyzésben a szomszédos Szenttamás község korabeli térképét mutatom be. Az alábbi belterületi kép szintén egy nagy, külterületet is ábrázoló térkép része.

SZT_1857_Förchtgott Vincze_VamL K213.jpg

A színek itt is ugyanazokat az objektumokat jelölik, mint Püspökinél. Feltűnő különbség Püspökihez képest, hogy itt lényegesen kevesebb (sárgával jelölt) pajtát láthatunk.

Ha összevetjük az 1820-as Szenttamás-térképpel, több szembeötlő eltérést találunk. Míg 1820-ban a templomtól nyugatra özv. Festeticsné Sallér Judit majorját láthattuk, addig 37 évvel később a majornak már nincs nyoma, a terület községi tulajdonban van. (Akárcsak a falu délkeleti (azaz: a térkép jobb alsó) sarkában néhány terület.)

Ugyancsak szembetűnő, hogy ekkor már a mai Kossuth utca déli oldalán is volt pár telek, ill. állt néhány ház. A templomtól délre, a 19-es számmal jelölt telken pedig már állt (az 1832-ben épült) plébánia épülete.

E térkép hátulján is olvasható az "Adóhivatal Vasvár" felirat. A területet bejárta és az adatokat felvette: Förchtgott Vincze 4. osztályú mérnök, szerkesztette: Pribil Ferenc 2. osztályú segéd. Jóváhagyta Horváth János Szenttamás elöljárója és Kiss János birtokos (Szenttamás pecsétjével) és két olvashatatlan aláírás (valószínűleg német nevek - hiszen a Bach-korszakban járunk).

A térkép eredetije a Vas Megyei Levéltárban található K 213 jelzet alatt.

Kedves Olvasók! A blog most karácsonyi szünetre vonul, folytatás januárban. Mindenkinek boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! A blog facebook-oldalára összegyűjtve felkerültek a községünkhöz köthető híres emberek portréi, a közeljövőben pedig további képeket teszek fel. Érdemes tehát csatlakozni!

Szerző: kugi  2012.12.21. 21:55 Szólj hozzá!

Címkék: térkép szenttamás

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr254976827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása