A II. világháború frontjának térségünkön való átvonulása után alig két héttel, 1945. április 12-én egy tragikus baleset történt a rábamolnári vasútállomáson. A mai bejegyzésben a 67 évvel ezelőtti eseményeket írom le a kéziratos Falukrónika alapján.
Háborús sérülés a molnári vasúti hídon (Fotó: MÁV)
1945. április 12-én a Rába mellett lévő vasúti vízháznál kb. 20-25 pályafenntartási munkás helyreállítási munkát végzett. A vasúti forgalom ugyanis szünetelt (a visszavonuló németek aláaknázták a hidat, a robbanás súlyosan megrongálta azt, a szövetségesek pedig légitámadást hajtottak végre a vasútállomás ellen). Aznapra várták ugyanis a szovjet-magyar szemlebizottságot, mely a pályatest és az állomás üzemképességét ellenőrizte. Du. 2 óra körül Varga István munkavezető 5 fiatal (19-22 éves) munkással (Kranczl István, Borsos Antal, Kovács István, Horváth Márton, Sipos László) bement a vasútállomásra a kőművesek részére mészért. Míg a munkavezető a forgalmi irodában tartózkodott, addig a fiatal munkások elkezdték egy páncélököl szétszerelését. Ezt még aznap délelőtt mások találták, de az ő tudtukkal rejtették el.
A munkavezető, mikor észrevette, mit csinálnak, azonnal rájuk parancsolt, hogy tegyék le a páncélöklöt. Közben beért az állomásra Szombathely felől a szemlebizottság motorkocsija. A munkavezető – mielőtt a munkásokhoz ment volna – átbújt a németek által kiürített és otthagyott vasúti szerelvények alatt a vendégek fogadására. Ekkor felrobbant a páncélököl a fiatalok kezében.
Kranczl István azonnal, Borsos Antal kb. fél óra múlva meghalt, Kovács István és Sipos László életveszélyesen megsérült. Horváth Márton a robbanás előtti pillanatokban ért fel a meszesgödörből, távolabb volt a robbanás helyszínétől, de a légnyomás úgy megforgatta, hogy az egész testét érték a szilánkok, és az arcát is megroncsolták. A munkavezetőt részben védték a vasúti kocsi kerekei, de a légnyomás és a szilánkok egy súlyos és 24 kisebb sérülést okoztak a testén.
A sebesülteknek a faluban tartózkodó menekült orvos nyújtott elsősegélyt. A szemlebizottság motorkocsija vontatta be a sérültek vagonját Szombathelyre. A kórházban a műtét előtt, ill. alatt meghalt Kovács István és Sipos László. A 4 elhunyt fiatal neve felkerült a rendszerváltás után állított II. világháborús hősi emléktáblára a templom falára. Horváth Márton és Varga István még hosszú heteket töltött kórházban, de testükön később is viselték a baleset nyomait.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!