A 193. számú bejegyzésben bemutattam az önálló Püspöki község térképét 1857-ből. A térképet tartalmazó levéltári iratanyagban azonban házjegyzék is található, méghozzá a térképen ábrázolt számozásnak megfelelően. Azaz: a házjegyzék és a térkép alapján beazonosítható, hogy mely család hol lakott jó másfél évszázaddal ezelőtt.

A számozás a püspöki kocsmától keletre eső háztól indul (ez az 1. szám), ezen a soron az utolsó házszám a 20-as, a falu keleti végén lévő háromszögben vannak a 21-23. és 28-as számú telkek, a déli házsor pedig 24-től a 42-ig tart. A 43-as ház a korabeli községi korcsma épülete. Ahol az "utódi" szó szerepel, ott a családfő elhalálozása után az örökösök (özvegy, kiskorú gyerekek, esetleg egyéb rokon) értendők.

És akkor lássuk a tulajdonosokat (korabeli helyesírással):

Szerző: kugi  2013.01.09. 10:33 Szólj hozzá!

Címkék: névsor püspöki

A mai bejegyzésben az egykori Püspöki község belterületi térképét mutatom be. Ez része annak a térképnek, amely 1857-ben készült, és az egész község területét (tehát a külterületet is) ábrázolja.

Püspöki_belterület.jpg

Jól látszik, hogy a másfél évszázaddal ezelőtti Püspöki belterülete csak a temetőig tartott, onnan tovább nyugat felé parcellák sorakoztak. Ezeknek egyébként (az egész térképen) fel van tüntetve a tulajdonosa is, így jól összeállítható belőle az egyes családok földjeinek elhelyezkedése.

Szerző: kugi  2012.12.17. 08:05 Szólj hozzá!

Címkék: térkép püspöki

Halottak napja előtt, a mai bejegyzésben híres püspökmolnáriak sírját mutatom be.

A nemzetközileg is ismert, községünk vasútállomásán született Prinz Gyula felfedező földrajztudós földgömbös síremléke a budapesti farkasréti temetőben áll, ebben a bejegyzésben ezt már bemutattam.

A legmagasabb világi méltóság, aki községünkhöz kötődött, gróf Festetics György miniszter volt. Sírját – mely a régi molnári temetőben áll – itt mutattam be.

A legmagasabbra jutott egyházi méltóság, a Püspökiben született Piry Czirjék ferences tartományfőnök. A budapesti kerepesi temetőben álló síremlékének fotóját itt közöltem.

Zelkó2.jpg Fazekas.jpg

Balra: Zelkó Zoltán térképész kutató sírja az új köztemetőben áll. (Róla a későbbiekben még írni fogok!) Jobbra: Fazekas László plébános síremléke az új köztemetőben, a Sümegi-kereszt közelében.

Szerző: kugi  2012.10.31. 08:18 Szólj hozzá!

Címkék: kép gyász temető püspöki szenttamás püspökmolnári festetics györgy piry cirjék molnári sallérok prinz gyula molnári kelemen temetőkápolna

Október 6-án az Aradon kivégzett 13 tábornokra és főtisztre, ill. a Pesten kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezik az ország. Községünk azonban az október 6-án elhunyt, és a ’48-49-es eseményekhez több szálon kötődő Piry Cirjékről is megemlékezhet. Az egy évvel ezelőtti bejegyzésben már közöltem az 1810-ben Püspökiben Piry János néven született, szerzetesként a Cirjék nevet viselő ferences atya arcképét és rövid életrajzát, most egy kicsit kibővítem ezeket.

PC_beszéd2.JPG

Részlet Piry Cirjéknek Batthyány Lajos temetésén elmondott gyászbeszédéből.

Szerző: kugi  2012.10.05. 09:41 Szólj hozzá!

Címkék: 1848 püspöki október 6. festetics györgy piry cirjék

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam Püspökmolnári elődközségeinek első, 1879 előtt használt pecsétjeit. Ezeket – ahogy itt már írtam – névköriratos bélyegző váltotta fel, akárcsak az 1907-es községnév-rendezés után, így a korábbi pecséteken használt címermotívumok feledésbe merültek. Államalapításunk millenniumára készülve a képviselő-testület elhatározta, hogy újra községi címert terveztet.

1999 novemberében Feiszt György levéltáros szakmai tanácsként elmondta, hogy községünk egyrészt visszanyúlhat a régi, 1879 előtti szimbolikához, vagy pedig – a falu nevéből kiindulva – ún. „beszélő címert” alkothat. Vagyis olyat, amiből a település neve könnyen megfejthető. A község vezetése ez utóbbi lehetőséget választotta. A szakember az alábbi változatokat javasolta:

beolvasás0077.jpg1. Vörös színű hegyesvégű pajzs, közepén arany hullámpólya látszik, felette arany püspöksüveg, alatta arany vízimalom kerék. (E tervek csak fekete-fehér rajzon maradtak fenn.)

 

Szerző: kugi  2012.10.01. 10:39 Szólj hozzá!

Címkék: címer püspöki püspökmolnári molnári

Bár tulajdonképpen már írtam a címben feltett kérdésről, és az itt élőknek is nyilvánvaló a válasz, de az utóbbi időben többen is keresték az interneten, hogy hogyan keletkezett községünk neve (én pedig ezt a blog szerkesztésekor látom). Az ő számukra most konkrétan összefoglalom a falu nevének eredetét.

Püspökmolnári neve összetett szó: az egykori Püspöki és Molnári községekre utal. (Első említésükről itt és itt írtam.) Püspöki egyházi birtok volt, eredetileg a győri püspökség birtoka. (Egyik birtokosa a szomszédos Molnáriból származó Molnári Kelemen püspök volt.) A falunak külön neve nem volt, csak „püspöki birtok”, „püspöki uradalom”, "püspöki falu" néven emlegették, majd ebből a birtokos szerkezetből maradt meg a Püspöki név. A szombathelyi egyházmegye létrejöttekor (1777.) az új püspökség birtoka lett. Jobbágyi jogállású lakói 1848-ban váltak szabad parasztokká.

Szerző: kugi  2012.09.17. 09:44 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás püspöki szenttamás püspökmolnári molnári

Az 1868-as és az 1869-es bulvárhírek, ill. az első, községünkkel kapcsolatos hirdetés után a mai bejegyzésben az 1870-ből fennmaradt helyi vonatkozású újságcikkeket mutatom be.

A Vasmegyei Lapok 1870. március 13-i számának 3. oldalán jelent meg egy írás, mely a vasútállomáson történt tragédiáról szól, de megtudhatjuk belőle azt is, hogy Molnáriból lovas postakocsi járt Körmendre.

VL_1870III13_3o.jpg

A másik hír a Vasmegyei Lapok 1870. május 1-ei számának 2. oldalán jelent meg:

Szerző: kugi  2012.09.07. 09:47 Szólj hozzá!

Címkék: vasút újságcikk püspöki piry cirjék molnári

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam Püspöki, Molnári és Szenttamás kisközségek 1879-ig használt pecsétjét. Ezeket még vésett pecsétnyomóval vitték papírra. 1879-től viszont gumibélyegzővel hitelesítették a községi iratokat. Ez pedig jelentős egyszerűsödést eredményezett: elterjedtek a névírásos bélyegzők. Az itteni 3 község is ilyet használt. A falu nevén kívül a vármegye, és esetleg még a járás nevét tüntették fel. 

beolvasás00073.jpg beolvasás00075.jpgbeolvasás00073_2.jpg              

Szerző: kugi  2012.08.29. 08:40 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás pecsét püspöki szenttamás püspökmolnári molnári püspöktamási rábamolnári rábapüspöki rábaszenttamás

Egy múlt heti bejegyzésben bemutattam a kiegyezést követő év első községi vonatkozású újságcikkeit. Ezt folytatva most azt nézzük meg, mi történt 1869-ben, amit akkor fontosnak tartottak megírni.

Az első beszámoló egy vasútállomási lopásról szól a Vasmegyei Lapok január 17-i számából:

VL_1869I17_3o.jpg

A második szintén ehhez a bűntényhez kapcsolódik (Vasmegyei Lapok 1869. január 31.)

Szerző: kugi  2012.07.26. 08:28 Szólj hozzá!

Címkék: vasút bűnügy újságcikk püspöki festetics györgy molnári

A kiegyezéssel előálló szabadabb közviszonyok kedveztek a helyi sajtónak is. Már 1867-ben megindult az első Vas vármegyei lap, a Vasmegyei Lapok, mely lehetőséget biztosított helyi hírek megjelentetésére is. Ezek döntően színes bulvárhírek, kisebb részben közlekedési információk voltak. Községünk vonatkozásában is ilyenek jelentek meg, először 1868-ban. Nézzük őket:

Az első egy színes hír a vasútállomásról a lap 1868. évi január 22-i számából:

VL_1868I22_3o.jpg

Egy március 11-ei hír egy Molnárit érintő új vasútvonallal kapcsolatos:
Szerző: kugi  2012.07.20. 08:43 Szólj hozzá!

Címkék: vasút bűnügy újságcikk püspöki molnári

1598-ban a királyi Magyarországon új adóalapot vezettek be, a házat, mely az addigi portát váltotta fel. (Egy portának 16 ház felelt meg.) Az országgyűlés minden lakott ház után 1 ½ Ft-ot szavazott meg adóként, melyből 1 Ft-ot a ház lakói, 50 dénárt pedig a földesurak fizettek meg.

Az 1598. évi IV. törvénycikk elrendelte a házak összeírását, mely térségünkben az alábbi eredményt hozta:

Helység neve

Helység korabeli neve

Helység jogállása

Birtokos neve

Összeírt házak száma

Molnári

Molnary

község

Keserü István

7

Geiger György

6

Horváth Ferenc

6

Kisebb birtokosok

4

Összesen:

23

Püspöki

Pyspeky

község

Esztergomi érsek

26

Szenttamás

Zent Tamas

község

Gosztonyi Pál

1

Szerző: kugi  2012.07.04. 09:19 Szólj hozzá!

Címkék: népszámlálás püspöki szenttamás molnári

Az 1857-es népszámlálás után a teljes népességre kiterjedő lajstromra 12 évvel később, 1869-ben került sor. Itt még részletesebb adatfelvételre került sor, mint korábban. Ebből ismertetem Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait.

Elsőként vegyük szemügyre az összefoglaló létszámadatokat:

Település

Házak

Családok

Népesség

A népességből

száma

Férfi

Molnári

63

117

462

233

229

Püspöki

44

57

287

134

153

Szent Tamás*

26

46

176

87

89

Összesen

133

220

925

454

471

* Korabeli helyesírás szerint

Szerző: kugi  2012.06.25. 07:58 Szólj hozzá!

Címkék: népszámlálás püspöki szenttamás molnári

Az 1830-as népösszeírás után a következő – immár a teljes népességre kiterjedő – népszámlálásra 27 évvel később, 1857-ben került sor. Itt lényegesen több adatot vettek fel, mint az előzőekben. Ebből ismertetem Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait.

Elsőként vegyük szemügyre az összefoglaló létszámadatokat:

Település

Házak

Családok

Népesség

A népességből

száma

Férfi

Molnári

54

74

303

145

158

Püspöki

43

45

240

124

116

Szent Tamás*

26

27

135

72

63

Összesen

123

146

678

341

337

* Korabeli helyesírás szerint

Szerző: kugi  2012.06.18. 09:36 Szólj hozzá!

Címkék: népszámlálás püspöki szenttamás molnári

S7303596.JPGVégigérve Püspökmolnárin, már csak két kőkeresztről nem esett szó: a molnári és a püspöki régi temetőkben álló keresztekről. Ennek oka, hogy az állításukról eddig nem került elő olyan írott forrás, mint az előzőek esetében. Közülük a mai bejegyzésben a püspöki temetői kőkeresztet mutatom be.

Írott forrás hiányában a térképes ábrázolásokból tudunk következtetéseket levonni. A már sok bejegyzésben felhasznált, II. József-korabeli I. katonai felmérés térképén Püspöki község temetőjét még nem ábrázolták. (Nagy kérdés, hogy akkor Püspöki lakói hova temetkeztek? Talán a szomszédos Szenttamás temetőjébe? Egyelőre nem tudjuk…) Püspöki temetője csak a 19. század közepén készült térképeken tűnik fel először. Ez arra utal, hogy a sírkert közepén álló kereszt is 19. század közepi (vagy kicsivel korábbi) lehet.

Ha a szoborra tekintünk, annak megjelenése is alátámasztja ezt. A kereszt ugyanis teljes egészében megegyezik a templomudvaron álló, Szál-féle, ill. a szenttamási temetőben álló, Németh-féle keresztekkel. Amazokat 1862-ben állították, így joggal feltételezhetjük, hogy ez is akkoriban készült. És persze reménykedünk, hogy valahonnan előkerül majd egy feljegyzés is, ami ezt megerősíti, ill. talán az állíttató(k) személyét is felfedi.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2012.06.08. 09:06 Szólj hozzá!

Címkék: kép temető püspöki egyháztörténet kőszobor

A II. József-féle népszámlálás, az 1804. évi és az 1819. évi népösszeírás után most nézzük meg a soron következő, 1830-as népösszeírásból Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait. Ez a lajstrom sem terjedt ki a nemesi népességre – és azok házaira –, így ez sem ad pontos képet az összlakosságról. Viszont a rovatai megegyeznek az előző két összeírás rovataival, így remek lehetőséget nyújt az összehasonlításra.

Elsőként vegyük szemügyre az összefoglaló létszámadatokat:

Település

Házak

Családok

Nem nemes népesség

A népességből

száma

Férfi

Molnári

28

102

344

185

159

Püspöki

41

55

240

121

119

Szent Tamás*

5

36

89

38

51

Összesen

74

193

673

336

329

* Korabeli helyesírás szerint

Szerző: kugi  2012.06.07. 11:23 Szólj hozzá!

Címkék: népszámlálás püspöki szenttamás molnári

Luther Márton fellépését követően az új hit gyorsan terjedt Európában. A magyar királyi udvarban már Mohács előtt megjelent a protestantizmus, majd megindult a terjedése vidéken is. A feljegyzésekből tudjuk, hogy a Szent Tamás templomot 1572-ben átépítették, de az nem maradt fenn, hogy ezt a katolikusok tették-e vagy már a protestánsok.

A 17. század elejére viszont térségünk lakossága is evangélikussá lett. Az 1603. évi iváni zsinat határozata alapján Magyari István esperes és Cziczak János kerületi jegyző Szenttamáson már egyházlátogatást tartottak. Szenttamáson volt az anyaegyház, melyhez Molnári és Püspöki is tartozott. A korból számos szenttamási evangélikus lelkész neve is fennmaradt:

1622. Joó János,Luther_Rose.jpg

1628. Verbói Sztaniszlai Mátyás,

1633. Meszlényi János,

1637. Vilechani (Kolaczani) László,

1646. Nagy Mihály,

1655. Ternóczi János,

1668. Cvetán Mihály.

Szerző: kugi  2012.06.04. 12:40 Szólj hozzá!

Címkék: templom evangélikus névsor püspöki egyháztörténet szenttamás molnári

2012-04-06 16.23.53.jpgA múlt héten bemutatott Szűz Mária-szobortól tovább haladva kelet felé, ma már nem találunk több szobrot, azonban 1972-ig találkozhattunk volna még eggyel. A püspöki határban (az egykori téesz-major bejáratánál) állt ugyanis egy kőkereszt. A plébánia irattárában megtaláljuk a szobor állításának iratait. Az alábbiakban ezeket ismertetem.

3 dokumentumról van szó. Az első az 1892. május 26-án (vagyis 120 éve) a községbíró házánál kelt jegyzőkönyv, melyben Sümegi József előterjeszti kérelmét, hogy „Püspöki község határában az ugynevezétt felsőkertaljai dűllőben melyet jelenleg a községi kovács használ annak az élyszak keleti sarkán egy kereszt föl állításának megfelelő térséget örökidőkre az egyes birtokosságától kérelmez”. A jelenlévő birtokosok pedig beleegyeznek, hogy a kérelmező a területen a saját költségén a kőkeresztet felállíttathassa. A jegyzőkönyvet az alábbi püspöki lakosok írták alá: Kis Ferenc bíró, Józsa Gábor, ifju Kovács Ferencz, Szíártó János, Szalyaji (helyesen nyilván: Szalai/Szalay) János, Piri György, ifj Marton János, Szabó Ferencz, ifj: Piry József, Jobbágyi (keresztnév nincs), Kis Dávid, Szabó János, Körtvélyes Mihály, Varga Györgyné, Szabó József, Piri József idősb, Hegyi János, Szigeti János, Szalay Ferencz, Dávid János, Tóth János, Kovács János, Borsos Mihályné, Sipos János, Sipos Ferencz, Kovács János, öreg Marton János, Szabó János, Szanyi István, Majsa Sándor, Borsos István.

Szerző: kugi  2012.06.01. 11:57 Szólj hozzá!

Címkék: kép temető névsor püspöki egyháztörténet kőszobor

S7303590.JPGA múlt héten bemutatott Piry-féle kereszttől tovább haladva kelet felé, a püspöki harangláb mellett egy Szűz Mária-szobrot találunk, mely a vallási jellegű kőszobrok közül a legfiatalabb. De még így is 113 éves… A szenttamási plébánia iratai között megtaláljuk a szobor fenntartására tett alapítvány iratait. Az alábbiakban ezt ismertetem.

A dokumentum – hasonlóan a Piry-féle keresztéhez – szintén egy igazolás, amit a „Szttamási r. k. anyaegyház papi és világi gondnokai”, azaz  Legáth Kálmán apátplébános, Babós Mihály és Marton József templomgondnok adott ki. Ebben igazolják, hogy „özv. Piri Jánosné szül. Borsos Anna, püspöki-i lakos Püspöki községben Magyarország Patronájának  tiszteletére kőből egy Szűz Mária szobrot emeltetett, és ennek fentartására örök alapítványképen 100 azaz egyszáz koronát letett.” Megfogadják, hogy amíg az összeg tart, addig – az egyház szabályainak figyelembe vétele mellett – az alapító szándékának eleget fognak tenni. Az 1899. május 14-én kelt iratot hármójukon kívül az adományozó özv. Piri Jánosné Borsos Anna is aláírta, majd a plébánia ovális pecsétjével hitelesítették. Az okiratot egy eredeti és két másolati példányban, az eredeti példányt 1 koronás illetékbélyeggel ellátva, a másolati példányokat bélyeg nélkül állították ki. Hidassy Kornél szombathelyi megyéspüspök az alapítást már másnap jóváhagyta, amiről az irat alján aláírása és pecsétje tanúskodik.

Szerző: kugi  2012.05.25. 08:36 Szólj hozzá!

Címkék: kép püspöki egyháztörténet kőszobor

2012-05-12 13.31.49.jpgA szenttamási temetőtől tovább haladva kelet felé, a Kossuth u. 126-os háznál, százhúsz éves körtefák előtt egy újabb kőkeresztet találunk. Számomra ez a legkedvesebb az összes közül, ugyanis egyik szépapám és szépanyám állíttatta a 19. század végén. Családjukat emiatt – megkülönböztetésül a többi Piry-famíliától – „Jézus Pirynek” hívták a faluban. Most pedig nézzük az állítás körülményeit.

Ennél némi nehézséget okoz, hogy a szenttamási plébánia iratai között a kereszt állítására különféle évszámokat találunk. Egy 1937-es leltár szerint a kereszt 1889-ben készült, 1941-es és 1952-es leltárak szerint viszont 1899-ben, ugyanakkor a keresztalapítvány fellelt alapítólevele 1890-es keltezésű! Az alapítólevél azonban tisztázza az évszám kérdését.

A dokumentum más felépítésű, mint a Szál- vagy a Németh-féle keresztek alapítólevele. Ez most tkp. egy igazolás, amit Legáth Kálmán apátplébános, Tormásy Károly katolikus tanító és Szalay László templomgondnok adott ki. Ebben igazolják, hogy „Piry György Püspöki-i lakos és neje Tamás Borbála által a Püspöki határban Isten nagyobb dicsőségére egy kőkereszt emeltetett, s ennek fentartására örök alapítvány képen 50 (…) forintot letettek.” (Akkor még Püspöki község külterülete volt ez a terület.) Megfogadják, hogy amíg az összeg tart, addig – az egyház szabályainak figyelembe vétele mellett – az alapítók szándékának eleget fognak tenni. Az 1890. április 23-án kelt iratot hármójukon kívül a két alapító is aláírta, majd Hidassy Kornél megyéspüspök 4 nap múlva jóváhagyta. A okiratot egy eredeti és két másolati példányban, az eredeti példányt 50 krajcáros illetékbélyeggel ellátva állították ki.

Szerző: kugi  2012.05.18. 13:00 Szólj hozzá!

Címkék: kép személyes püspöki egyháztörténet kőszobor

A II. József-féle népszámlálás és az 1804. évi népösszeírás után most nézzük meg az 1819-es népösszeírásból Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait. Ez a lajstrom sem terjedt ki a nemesi népességre – és azok házaira –, így ez sem ad pontos képet az összlakosságról. Viszont a rovatai megegyeznek a másfél évvel korábbi összeírás rovataival, így remek lehetőséget nyújt az összehasonlításra.

Elsőként vegyük szemügyre az összefoglaló létszámadatokat:

Település

Házak

Családok

Nem nemes népesség

A népességből

száma

Férfi

Molnári

28

102

328

178

150

Püspöki

41

55

346

117

229

Szent Tamás*

5

36

91

41

50

Összesen

74

193

765

336

429

* Korabeli helyesírás szerint

Szerző: kugi  2012.05.16. 14:23 Szólj hozzá!

Címkék: népszámlálás püspöki szenttamás molnári

süti beállítások módosítása