A mai bejegyzésben egy olyan egyesületet mutatok be, mely közel fél évszázadig működött, fennállása során túlélt több rendszerváltást, a vezetőségében sokan megfordultak, és a tagsága is jelentős volt.

 A szervezet „Püspöki-i­−Szenttamási tejszövetkezet” néven alakult 1903. dec. 10-én Szenttamáson 55 taggal és 128 üzletrésszel, a tagok által megtermelt tej begyűjtése, értékesítése céljából. Az alakuló ülés levezetésére Rigó Zsigmond apátplébánost kérték fel. 1904. dec. 31-én a tagok száma már 57 volt, az üzletrészeké pedig 171.

A szövetkezet első vezetői: igazgatósági elnök 1904-7. között: Ormosi Ede, igazgatósági tagok: Józsa Gábor és Schaden Gusztáv. Egy 1907. január 19-én kelt irat szerint Ormosi Ede elnök „nagybeteg”, ezért helyettes elnökként Józsa Gábor írt alá. Őt 1908-ban elnökké is választották, amit egészen 1925-ig látott el. Elnökségi tagok 1907-től: Jakab Elek, Szanyi István, 1911-25. k.: Szanyi István, Schaden Gusztáv. Elnök 1925 februárjától 1928-ig: Szijjártó György, elnökségi tagok: Danka János, Varga György. 1928 márciusában a teljes vezetőség lecserélődött: elnök lett – alig egy hónapra - Szanyi Antal, az elnökségi tagok pedig Bauer Gyula és Gálos István. 1928 áprilisában visszatért a korábbi vezetőség: 1933-ig újra elnök Szijjártó György, elnökségi tagok pedig 1929-33. k.: Danka János és Varga György.

A Vas Megyei Levéltár gyűjteményében három gyászjelentés található, mely községünkhöz kötődik. A mai bejegyzésben ezeket mutatom be. (A fekete keretet a szöveg jobb olvashatósága érdekében levágtam.)

Az első dokumentum 1866-ból maradt fenn, és a Szenttamáson elhunyt plébános - egyúttal molnári apát -, Tótth Zsigmond gyászjelentése (érdekes, hogy az irat Tótth néven szerepelteti). Rövid életrajzának közlésekor jeleztem, hogy akár községünkben is nyugodhat. Feltevésemet az alábbi gyászjelentés megerősítette, bár a sírját egyelőre nem találtam meg (akár el is pusztulhatott azóta a sírkő):

A második gyászjelentés 45 évvel későbbi, és a szenttamási temetőkápolnába szállított kisunyomi Korchmáros Gáspár nyugalmazott táblabíró halálát adja hírül:

Miután 1809-ben Napóleon hadai betörtek Magyarország területére, a magyar nemesi felkelés június 14-én Győrnél ütközött meg velük. Az elavult magyar haderő a csatában vereséget szenvedett. A franciák megszállták Győr vármegyét, majd augusztustól Pozsony, Moson, Sopron vármegyéket, ill. Vas vármegyét nyugatról a Rába vonaláig. E területen katonai közigazgatást építettek ki, melynek költségét a megszállt területekre (a vármegyékre és a birtokosokra) terhelték: hadisarcot vetettek ki, ill. a katonák néha önkényesen is rekviráltak. A Molnáriban (és Szenttamáson, ill. Hídvégen) birtokos Sallér Judit itteni uradalma feljegyezte az ezzel kapcsolatos károkat, kiadásokat, melyeket e bejegyzésben bemutatok.

A feljegyzésekben sűrűn előfordul a consumál szó: ez egy latin eredetű ige, jelentése többek között elvesz, (meg)eszik, felél, felemészt. Most nézzük az 1809. szeptember 30-án Hillér Ferenc kasznár (gazdatiszt, intéző) által írt feljegyzést:

Ahogy arról már írtam, a Molnáriban birtokos jakabházi Sallérok gazdálkodásáról számtalan forrás fennmaradt. A krumpli- és kukoricakapálók listája után ma is egy ilyet ismertetek.

1812. július 31-én kifizették azokat a széna-, ill. bükkönygyűjtőket, akik ebben segítettek. Ők tehát nem az uradalom alkalmazottai voltak, hanem jobbágyok, akik a robotterheken felül végeztek munkát a földesúrnak, és ezért pénzt kaptak.

A szénagyűjtők zöme 1 és 3/4 napot dolgozott, amiért 3 Ft 30 krajcárt kaptak. Akik nem ennyit dolgoztak, őket külön megjelölöm. A szénagyűjtők névsora tehát 1812 júliusából:

Az 1888-as bulvárhírek után nézzük, miről írt a Vasmegyei Lapok (VL) c. megyei újság 1889-ben Molnári, Püspöki és Szenttamás vonatkozásában.

Egy igazi bulvárhírt olvashatunk a január 27-ei lapszám 5. oldalán:

Több cikk is foglalkozik a megalakult helyi tűzoltó-egylet működésével, de ezeket itt már közöltem.

Állategészségügyi hírt találunk a VL 1889. április 4-i számának 3. oldalán:

Az elhunyt Festetics György fiával, Pál gróffal kapcsolatos az alábbi rövidhír (VL 1889.04.14. 2. oldal):

1829. március 29-én meghalt Molnári földesúrnője, özvegy Festeticsné, Sallér Judit. (Feltételezett portréját itt közöltem.) Holttestét a szenttamási templom alatti kriptában helyezték végső nyugalomra (videó a kriptáról itt).

Halála után felmérték a hátrahagyott javait, hogy azokat a hagyatéki eljárásban az örökösökre átruházhassák. Nemcsak az ingó és ingatlan vagyont, de a hátrahagyott iratanyagot is összeírták, mint személyes tulajdont. Ebből az összeírásból nézzük meg most a fellelt adósleveleket:

Korábbi bejegyzésekben már bemutattam a szenttamási templom alatti kriptában eltemetett Nádasdi Klára, ill. fia, Sallér István gyászbeszédét. A mai bejegyzésben az utóbbi elhunyt özvegyének, Motesiczky Juditnak a temetésén, a templomunkban elmondott gyászbeszédet mutatom be.

Motesiczky Judit temetésére férje halála után 7 évvel, 1796-ban, szent Mihály hava (azaz szeptember) 27-én került sor. A gyászbeszéd nyomtatásban is megjelent, méghozzá Komáromban, Weinmüller Bálint nyomdájában. A beszéd szerzője Nagy József szombathelyi éneklőkanonok. A szövegben számos utalás található a molnári birtokos család történetével kapcsolatban. 

A beszédből megtudjuk, hogy a Motesiczky-család mely famíliákkal volt rokonságban, merrefelé feküdtek a birtokai (Trencsén, Nyitra vármegyék), ill. azt, hogy az ifjú Judit a pozsonyi apácáknál nevelkedett, majd 17 évesen vette feleségül Sallér István. A feleség hívő katolikus volt: nemcsak a kastély kápolnájában hallgatott naponta misét, de a vasvári és a szombathelyi templomokat is látogatta, és egyetlen életben maradt gyermekét, Sallér Juditot is erkölcsösen nevelte. Férjével annak haláláig, 32 évig élt házasságban.

Korábban már bemutattam az 1857-ből, illetve az 1869-ből származó iparos-összeírás községünkre vonatkozó adatait. Ma egy 1876-ban felvett lajstrom számunkra érdekes részletét mutatom be (az iraton lévő korabeli helyesírás és a vegyes - magyar/német - nyelvezet szerint):

Míg 2013-ban amerikai levéltári forrásokat kutattam fel Püspökmolnári történetéhez, ill. felmásztam a püspöki harangláb állványzatára harangot nézni, addig idén a föld alá néztem le. Régóta érdekel, hogy milyen lehet a szenttamási templomban lévő Sallér-kripta belseje? Milyen állapotban vannak az ott eltemetettek koporsói? Be lehet-e őket azonosítani? Netán valahol látszik-e a középkorban eltemetett Molnári Kelemen győri püspök sírköve?

Egy tavaly decemberi próbálkozás után (Burusán József esperes atya engedélyével) 2014. március 26-án hárman fogtunk neki a kutatásnak: Zágorhidi Czigány Balázs történész, Tóth Gergely operatőr és jómagam. Nem a kripta zárókövét bontottuk fel, hanem "csak" kamerát engedtünk le a szentély északi oldala alatti szellőzőnyíláson. Egy GoPro kamerát használtunk, amihez (hogy jól lássunk odalent) egy 100-as izzót rögzítettünk, ehhez pedig az energiát akkumulátor biztosította. Az egészet egy több részletből összeszerkesztett, csuklós rúd segítségével engedtük le a mélybe. A technikát a szombathelyi Pannonia Pictures filmstúdió biztosította - köszönet érte!

E rövid bevezető után lássuk, mit láttunk a kriptában:

Egy korábbi bejegyzésben bemutattam a Molnáriban élt Nádasdi Klára holtteste felett Szenttamáson elmondott gyászbeszédét, ma pedig az ő fiának, Sallér (II.) Istvánnak a temetésén elmondott nekrológot mutatom be.

Ez nyomtatásban szintén megjelent, méghozzá az elhangzás évében, 1789-ben. Elmondta és leírta Kövesdi Boldizsár szombathelyi éneklőkanonok. Míg anyjának gyászbeszédében "boldog kimúlást" és "gyászos eltemetést" olvashatunk, itt a "halálon tett győzelemről" ír az atya.

Az elhunyt pedig a korszak egyik jelentős közéleti személyisége, jakabházi Sallér István volt, Vas, Zala és Somogy vármegyék táblabírája, a szenttamási templom kriptáját is építtető Sallér (I.) István alnádor és Nádasdi Klára fia. Temetésére 1789. július 28-án került sor, a gyászbeszédet élő nyelven, azaz: magyarul (tehát nem latinul) mondta el a pap. A szövegben számos utalás található a Sallér-család történetével kapcsolatban. 

Egy nagyon régi bejegyzésben már szóltam az 1832-ben épített régi plébánia épületéről. Az ott közölt képen az épület északi oldala látszott, és néhány külső adatot adtam meg. Nemrég azonban egy fotót kaptam Hajtó Józsefné Terka nénitől - amit ezúton is köszönök! - melyen sokkal többet láthatunk e régi paplakból.

A fotót a ház délnyugati sarka felől készítették, azaz nagyobbrészt az épület déli, kisebb részben a nyugati oldalát láthatjuk. Íme:

A 19. századtól már maradtak fenn olyan összeírások, amelyek kimondottan egy-egy foglalkozási csoportba tartozó egyéneket tartalmaznak. A mai bejegyzésben egy ilyet - konkrétan egy iparos-összeírást - ismertetek.

Az első ilyen lajstrom tudomásom szerint 1857-ben készült, akkor még német nyelven. Fellelhető a Vas Megyei Levéltárban.

Eszerint Püspökiben ekkor az alábbi iparosok éltek:

 Szenttamáson pedig ezeket a mestereket találta az összeírás:

Korábban már sokszor írtam a Molnáriban birtokos Festetics Györgyről, pl. az életéről itt, a temetéséről itt, az újságban megjelent halálhírét pedig ebben a bejegyzésben közöltem. Ma a haldokló gróf utolsó óráit és a temetésre való előkészületeket mutatom be, továbbá Erzsébet királyné (Sissi) részvétlátogatását az özvegynél.

Előbbiekről a Zala c. lap 1883. február 17-i száma tudósít a 3. oldalon (a gróf korábban Zala vármegye főispánja volt):

Az 1890-es népszámlálás közel egy éve közzétett helyi adatai után a mai bejegyzésben nézzük meg, hogy hányan éltek a korabeli Molnáriban, Püspökiben és Szenttamáson 1900-ban!

Először nézzünk pár összefoglaló adatot:

Területre Püspöki volt a legnagyobb (köszönhetően a beolvadt Szentiván területének), lélekszámra pedig Molnári. Mindhárom faluban enyhe férfitöbblet volt. Az előző népszámlálás óta Püspöki népessége jelentősen nőtt, Szenttamásé kismértékben csökkent, az összesített érték pedig 62 fővel nőtt. Azt hiszem, örülnénk, ha ma ekkora lenne a falu lélekszáma!...

Ezután nézzük a családi állapot szerinti megoszlást:

Az idei első bejegyzésben említett 1812-es átadás-átvételi jegyzőkönyv az italok lajstroma után tovább folytatódik. A mai bejegyzésben a gabona nyilvántartását mutatom be.

A gabonát a leltárban két táblázatba foglalták: az elsőben a "szalmabéli gabona" (azaz a még kicsépeletlen, szalmás termés) volt, a másikban pedig a "szembéli gabona" (tehát a már kicsépelt mag). Nemcsak Molnári, de a szenttamási, a töttösi és a hídvégi majorban található gabona is bent van az összeírásban.

A "szalmabéli gabona" között búza, rozs, árpa és lendek (!) található; utóbbi talán a bükkönyfélékkel rokon lednek lehet? Az első három gabona esetében külön "termés" és "dézsma" oszlopok is voltak, utóbbi az egyháznak átadandó tizedet jelentette. Ám mivel búzából és rozsból a "dézsma" oszlop üres volt (talán már beszolgáltatták), ezért ezeket az oszlopokat kihagyom a táblázatból. Mértékegységek: kereszt (az iraton: Xt) és kéve (k), ill. a szekér. (Kéve: a szalmás gabona összekötött alapegysége, kereszt: kévékből kereszt formában felhalmozott rakás, 20 kéve.) Ez alapján tehát így néz ki a "szalmabéli gabona" leltára:

Az 1886-os bulvárhírek után nézzük, miről szóltak a hírek községünk vonatkozásában 1887-ben! Ehhez a korabeli megyei napilap, a Vasmegyei Lapok (VL) cikkeit veszem alapul.

A lap február 3-i száma (3. oldal) arról tudósít, hogy Molnáriban - és több másik községben - lépfene-esetek fordultak elő. Ugyanezen az oldalon, de egy másik cikkben az olvasható, hogy "Pollák József molnárii lakós nevének Polgárra (...) magyarosításáért folyamodott".

A VL február 20-i számának 2. oldalán ez áll: "Felülfizettek február 6-án a vasvári népkönyvtár javára rendezett estélyen: (...) Győri Kálmán gazdatiszt (Szent-Tamás) 70 kr." 

A lap március 3-i száma (3. o.) a vasvári tűzoltó egylet február 20-án tartott táncvigalmán felül fizetettek névsorát közli. Benne találjuk (a később a szenttamási temetőkápolnában eltemetett) Korchmáros Gáspárt 90 krajcárral, Győry Kálmánt (Szent-Tamás) 50 krajcárral, és Slamadinger Jánost (Szent-Tamás) 20 krajcárral. Ki lehetett Győry Kálmán, Slamadinger János és a fent említett Pollák József? Tudja valaki?

Bűnügyi hír olvasható a március 13-i lapszám 2. oldalán:

Vajon az említett Eder Ferenc az 1877-ben elhunyt Paál Sándor utódja volt?

A március 20-i lapszám 3. oldalán a vasvári izraelita jótékony nőegylet táncmulatságán ismét a felül fizetők között találjuk Győri Kálmánt Szent-Tamásról 70 krajcárral. (Szeretett mulatni az úr - és pénze is volt hozzá...)

Árverési hirdetményt közöl a VL április 17-i száma a 4. oldalon:

Az 1885-ös bulvárhírek után nézzük, miről írt községünk kapcsán a Vasmegyei Lapok (VL) című megyei újság 1886-ban.

Január 28-án a lap 2. oldala közli az "Alispáni jelentés a megye állapotáról a lefolyt évnegyedben" c. beszámolót. Ebben az olvasható, hogy "Szt.-Tamáson 3 szarvasmarha lépfenében hullott el."

A VL március 7-i száma a 3. oldalon ismerteti "A Rába-Hidvégen február 17-én rendezett "Harmonium" bálban felül fizettek" c. tudósítást. Benne megtaláljuk Princz (!) József állomásfőnököt (Prinz Gyula apját), aki 1 Ft-ot fizetett a belépődíjon kívül adományként.

Május 2-án a Vasmegyei Lapok 3. oldalán ezt a hírt olvashatjuk:

Az ifjú Pál gróf 1874-es adományáról a szenttamási katolikus elemi iskola javára ebben a bejegyzésben írtam.

Május 9-én egy igazi bulvárhírt közöl a VL a 9. oldalon:

A 18. században Molnári birtokosai és a szenttamási templom kegyurai a jakabházi Sallérok voltak. A család több generáción át meghatározó szerepet vitt a megyei közéletben, de országos méltóság is került ki közülük. Ők építtették a templomot a mai falakkal, családi sírbolttal a szentély alatt. Ebben a család 5 tagja nyugszik.

A Sallér-família jelentőségére tekintettel az egyes családtagok temetésén elmondott gyászbeszédet nyomtatásban is kiadták. 3 ilyenről van tudomásom, melyek a család történetére - de részben a falu történetére is - komoly forrásértékkel bírnak. A mai bejegyzésben a Sallér István alnádor özvegye, Nádasdi Klára temetésén elmondott gyászbeszédet mutatom be.

A címlapról nagyon sok minden kiderül. Így pl. az, hogy Nádasdi Klára 42 évi házasság után vesztette el a férjét, majd 3,5 évig élt özvegységben. A beszéd szerzője Kiskos Mihály köveskuti plébános, de ez csak a cím végén derül ki. A neve felett 4 sorral olvasható, hogy a "Szent Tamási helységben" hangzott el a beszéd, méghozzá 1765-ben, Szent György hava (április) 22-én.

Jászos=gyászos. A mai fül számára szokatlanul hangzanak a "boldog ki mulás" és a "boldog halál" kifejezések...

Egy 3 héttel korábbi bejegyzésben bemutattam a helyi tűzoltó egyesület megalakulásának körülményeit. Az első időkben a szervezet működése viszonylag jól dokumentáltan fennmaradt - köszönhetően a Vasmegyei Lapok című megyei újságnak (VL). Az újságcikkek alapján az alábbiakban bemutatom a szervezet működését 1890-92 folyamán.

1890-ből két újságcikk maradt fenn, ami számunkra érdekes. Az első a VL június 12-i számának 2. oldalán:

Egy december 18-i újságcikk (3. oldal) pedig a januárra tervezett farsangi táncvigalomról ír: