A Vas Megyei Levéltár gyűjteményében három gyászjelentés található, mely községünkhöz kötődik. A mai bejegyzésben ezeket mutatom be. (A fekete keretet a szöveg jobb olvashatósága érdekében levágtam.)

Az első dokumentum 1866-ból maradt fenn, és a Szenttamáson elhunyt plébános - egyúttal molnári apát -, Tótth Zsigmond gyászjelentése (érdekes, hogy az irat Tótth néven szerepelteti). Rövid életrajzának közlésekor jeleztem, hogy akár községünkben is nyugodhat. Feltevésemet az alábbi gyászjelentés megerősítette, bár a sírját egyelőre nem találtam meg (akár el is pusztulhatott azóta a sírkő):

Tótth Zsigmond gyászjelentése.JPG

A második gyászjelentés 45 évvel későbbi, és a szenttamási temetőkápolnába szállított kisunyomi Korchmáros Gáspár nyugalmazott táblabíró halálát adja hírül:

2014-01-31 08.58.23.jpg

A harmadik gyászjelentés 1916-ból való. Ez kevésbé szorosan kötődik községünkhöz; csak a nemesi előnév miatt érdekes:

szenttamási Babos Kálmán gyászbeszéde.JPG

A szenttamási Babos családról legutóbb itt írtam (de egyszer majd egy külön bejegyzést is szentelek nekik). A kiterjedt família jelentős szerepet játszott Szenttamás életében az újkor folyamán, de eddigi ismereteim szerint a 19. század végén - férfiágon - kihalt. Ez az irat ugyan 1916-ból való, de a gyászolók között csak a nők viselik a Babos nevet. Vagyis lehet, hogy a család (vagy legalább ez az ága) a tábornokkal tényleg kihalt?

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2014.09.01. 09:37 Szólj hozzá!

Címkék: gyász egyháztörténet szenttamás molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr775721549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása