Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a nemes Molnár-nemzetség történetét, most nézzük meg a család legmagasabbra jutott tagjának, Molnári Kelemen püspöknek, királyi alkancellárnak az életét, akinek a sírkövét 1674-ben fedezték fel.
Molnári Kelemen 1370 körül született Molnáriban, a Vas vármegyei nemes Molnár-családból. Apja Péter, ismert testvérei István és Domonkos. Kelemen gyerekkoráról, iskoláiról semmit sem tudunk.
Ifjúkorában maradandó barátságba került Ostffy Gergellyel, mely Kelemen és családja számára később nagy jelentőségű kapcsolattá vált. Hogy ez az ismeretség a közös iskola, esetleg a külföldi egyetem, vagy a királyi udvarban való közös együttlétük folytán alakult ki, nem tudjuk. Ostffy Gergely vasvári és soproni ispán volt, aki nemzetsége tagjai közül egyedül maradt meg Zsigmond király hűségén, míg családja többi tagja Nápolyi László trónkövetelő oldalára állt. Zsigmond ezért szabad végrendelkezést engedélyezett neki. A gyermektelen Ostffy Gergely 1406-ban a szerzett, 1428-ban pedig az örökölt birtokait is Kelemen püspökre és testvéreire íratta (akiket testvéréül fogadott). A megszerzett vasi, soproni, zalai és Valkó megyei falvak, ill. birtokrészek jelentősen megnövelték a Molnáriak vagyonát. (Később az Ostffyak visszaszerezték birtokaik egy részét.)
Kelemen 1400-1409 között zágrábi székesegyházi főesperes, 1406-ban királyi protonotárius (főjegyző) volt, 1409-1412. pozsegai prépostként királyi alkancellár, 1412-1414-ben csanádi nagyprépost, 1417 előtt győri kanonok is. 1417. október 25-től választott győri megyéspüspök, 1418. március 1-én kapta meg V. Márton pápa engedélyét, hogy püspökké szenteljék. Zsigmond király a bázeli zsinatra küldte, de Kelemen ezt a megbízást nem fogadta el. 1429-ben egyházmegyei zsinatot tartott, de ennek témái, határozatai nem ismertek (talán a huszitizmus terjedésének megakadályozásáról szólt). Élete vége felé segédpüspököt kapott a korábban kisbaráti plébános, Hunyady Pál argentini felszentelt pap személyében.
Kelemen püspök keménykezű, makacs ember lehetett: Sopron városát a bordézsma (borból szedett egyházi tized) miatt ötször (!) sújtotta interdiktummal (kiközösítés, a szentségek kiszolgáltatásának tilalma). Zsigmond király életében a vitákat el lehetett simítani, de mihelyt Zsigmond meghalt, Kelemen újra kiátkozta Sopront. A város ekkor Albert királyhoz fordult. A helyzet végül a püspök halálával „oldódott meg”. Talán a Sopronnal való évtizedes hadakozás is hatással volt a püspök és szűkebb környezete, a győri papság kapcsolatára. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a püspök inkább kívánt temetkezni saját szülőhelyén, családja közelében.
Kelemen püspök 1438. szeptember 8-án halt meg, az akkor még Molnári községhez tartozó Szent Tamás templomban temették el.
A Magyar Katolikus Lexikon (http://lexikon.katolikus.hu) és Tóth Endre: Püspöksír Rábaszenttamásban (In: Vasi Szemle 1991/3. sz. 372-384. o.) c. cikke nyomán.
Kép: Molnári Tamás szombathelyi várnagy pecsétje a Molnár-nemzetség címerképével, a stilizált malomkerékkel
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!
