francia huszárok.jpgMiután 1809-ben Napóleon hadai betörtek Magyarország területére, a magyar nemesi felkelés június 14-én Győrnél ütközött meg velük. Az elavult magyar haderő a csatában vereséget szenvedett. A franciák megszállták Győr vármegyét, majd augusztustól Pozsony, Moson, Sopron vármegyéket, ill. Vas vármegyét nyugatról a Rába vonaláig. E területen katonai közigazgatást építettek ki, melynek költségét a megszállt területekre (a vármegyékre és a birtokosokra) terhelték: hadisarcot vetettek ki, ill. a katonák néha önkényesen is rekviráltak. A Molnáriban (és Szenttamáson, ill. Hídvégen) birtokos Sallér Judit itteni uradalma feljegyezte az ezzel kapcsolatos károkat, kiadásokat, melyeket e bejegyzésben bemutatok.

A feljegyzésekben sűrűn előfordul a consumál szó: ez egy latin eredetű ige, jelentése többek között elvesz, (meg)eszik, felél, felemészt. Most nézzük az 1809. szeptember 30-án Hillér Ferenc kasznár (gazdatiszt, intéző) által írt feljegyzést:

1. Június 1. Egy francia lovas sereg itt Molnáriban ebédelvén magok és lovai(k) által consumáltatott 210 db kenyér, 82 mérő zab, 12 akó bor. (mérő=40 kg, akó: kb. 51 liter)

2. Ugyanakkor: Hidvéghi csárdán az francziák által pénz nélkül consumáltatott 13 és 1/4 akó bor. 

3. Ua. Hidvéghi belső Korcsmán   -"-    -"-   14 és 1/4 akó bor

4. Aug. 10. Franczia sarcz fejében az urodalom részérül Szombathelyre (sz)állíttatott 6 és 1/2 mérő búza, 4 és 7/8 mérő rozs.

5. Aug. 19. Requisitió (jelentése: követelés, rekvirálás) szerint Körmendre adatott 19 és 1/2 akó bor, 2 db vonyós ökör

6. Aug. 30. Franczia sarcz fejében Szombathelyre küldetett 60 mérő búza, 40 mérő rozs

7. Aug. 31. Franczia sarcz fejében Szombathelyre küldetett 120 mérő zab

8. Szeptember 11. Franczia sarcz fejében Szombathelyre küldetett 19 és 1/4 akó bor

9. Szeptember 12. Franczia sarcz fejében Sárvárra küldetett 10 akó bor, Szent Tamási major részéről adatott: 1 és 1/2 mérő búza, 1 mérő rozs. Rába Hidvégi major részéről adatott 1/4 mérő búza, 1/2 mérő zab.

10. Tőttős major részéről hús árával együtt 4 Ft és 24 db kenyér.

Summa: 4 Ft, 234 db kenyér, 68 és 1/4 mérő búza, 45 és 7/8 mérő rozs, 202 és 1/2 mérő zab, 88 és 1/4 akó bor és 2 vonyós ökör.

Egy másik, Szombathelyen 1809. aug. 10-én kelt átvételi elismervény szerint "Molnári uraság az nemességgel (vagyis a kisebb molnári nemesekkel) együtt az Franczia requisitiojára 1035 köböl búzát és 733 köböl rozsot beadta." (Köböl: szemestermény mérésére szolgáló régi magyar űrmérték, nagysága kb. 64 liter) Valószínűleg ez a mennyiség tartalmazta a fenti 4. pontban írt gabonát is, de problémát okoz az űrmérték és a tömegmérték összevetése.

Az iratok között találunk Sallér Judit egyéb birtokaira (Jakabháza, Gór, stb.) kivetett sarcokról szóló feljegyzéseket is. Mindezek alapján a francia megszállás súlyos terhet jelentett az itteni birtokosoknak...

Forrás: Forrás: Magyar Országos Levéltár P 286 Sallér-család iratai 6. csomó: Számadások. 5.: Molnári. 103. és 151. o. 

Kép: francia huszárok a napóleoni háborúk idejéből (forrás: wikipédia)

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2014.08.25. 17:38 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság szenttamás molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr276549807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása