A katolikus plébánia mindennapjairól a plébános által vezetett háztörténet, a Historia Domus 1945 júniusából is több bejegyzést rejt. Ma ezeket mutatom be. (A sorozat előző része itt olvasható.)
A katolikus plébánia mindennapjairól a plébános által vezetett háztörténet, a Historia Domus 1945 júniusából is több bejegyzést rejt. Ma ezeket mutatom be. (A sorozat előző része itt olvasható.)
Azt már korábban is tudtam, hogy az I. világháború áldozatainak emléktáblája (lásd itt) 1930-ban készült. De erről eddig "csak" feljegyzéseket találtam, a közelmúltban azonban az egyházmegyei levéltárban ráakadtam a hősi emlékmű számlájára is, ami alátámasztja a feljegyzésben írtakat. Így néz ki:
Ma folytatom a Historia Domusból, vagyis a plébánia történetéből a Holpert István plébános által bejegyzett események ismertetését. (A sorozat előző része itt olvasható.)
Látogatás a Helytörténeti gyűjteményben
A mai "vegyes fotók" poszt annyiban rendhagyó, hogy nem régi képeket mutatok be: a fotók év elején készültek Püspökmolnári helytörténeti gyűjteményében, amely az ún. "szóréban" található, a molnári harangláb mellett. A tablók már egy jó évtizede a falakon függnek, a kiállított tárgyak pedig több évtizedesek, sőt évszázadot meghaladó korú is akad köztük! A '60-70-es évek iparilag formatervezett háztartási eszközei békésen megférnek itt a régi parasztgazdaság használati tárgyaival, szerszámaival.
Mivel a járványhelyzet miatt most amúgy sem lehetne sok embernek összezsúfolódnia abban a kis térben, ezért - hiánypótló jelleggel - itt mutatok be néhány képet a gyűjteményből. Amolyan kedvcsinálóként ahhoz, hogy a korlátozások elmúltával azok is megtekintsék a kiállítást, akik még eddig nem látták. Bízom benne, hogy ehhez sokan kedvet kapnak majd! (A fotók készítésekor inkább a tárgyakra koncentráltam, mint a tablók szövegének olvashatóságára - azok tartalmát már úgyis ismerhetik a blog kedves Olvasói.)
Lássuk a fotókat! (A képek a jobb alsó sarkukban lévő nyilakra kattintva nagyíthatók!)
1872 májusában több korabeli újság is beszámolt róla, hogy Deák Ferenc zalai birtokairól Rátótra utazott vendégségbe Széll Kálmánhoz, aki országgyűlési képviselő volt ekkor. De ők ketten rokonságban is álltak egymással: Széll Kálmán ugyanis Deák Ferenc gyámleányát, Vörösmarty Mihály lányát, Vörösmarty Ilonát vette feleségül.
A részleteket fontosnak tartó, jól értesült korabeli lapok megemlítették az útvonalat is, mely szerint a "haza bölcse" Kanizsáról vonattal jött Molnáriig (nem helyi lakosoknak: ma Püspökmolnári), innen pedig kocsival utaztak Rátótra.
Álljon itt erről az utazásról a Budapesti Közlöny című újság 1872. évi május 25-ei számának tudósítása (943. oldal):
A mai bejegyzésben - hosszú idő után újra - néprajzi témájú bejegyzést teszek közzé. A községi könyvtárban megtalálható kéziratos Falukrónikából mutatom be azokat a babonákat, hiedelmeket és népszokásokat, amiket a krónika e részének írója (minden bizonnyal Balikó Mihályné) fontosnak tartott lejegyezni. Lássuk először a babonákat:
A '60-70-es években már csak ennyi lett volna? Nem tűnik soknak... Ezután pedig jöjjenek a népszokások:
Mintegy két hónapja mutattam be a Püspökmolnári Rába MTSz 1987-es gazdálkodását, ma pedig lássuk az 1988-as év viszonyait a termelőszövetkezetek évkönyvéből. A sorozat a következő évben már nem jelent meg, így ez az utolsó bejegyzés a téesz történetéről ebben a formában.
Először lássunk egy szöveges leírást a közös gazdaságról:
1970 májusában 3 Vas Népe-cikkben szerepelt községünk neve; ma ezeket mutatom be. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)
Először a sporthírek között találkozunk Püspökmolnári nevével, méghozzá egy elég remek eredmény kapcsán (1970. május 7. 6. oldal):
A május 12-i Vas Népe 5. oldalán pedig ezt olvashatjuk:
Ma folytatódik a Holpert István plébános által a Historia Domusba tett naplóbejegyzéseinek bemutatása. Ezúttal az 1945 május eleji történéseket elevenítem fel. (A sorozat előző része itt olvasható.)
1945 áprilisának második felében is több bejegyzést tett a Historia Domusba Holpert István püspöktamási plébános, ma ezeket ismertetem. (A sorozat előző része itt olvasható.)
Mivel a hetvenöt évvel ezelőtti események fontossága miatt az ezeket bemutató sorozat domináns lett, ezért több más téma is háttérbe szorult itt a blogon. 50 évvel ezelőtti újságcikket például idén még nem is közöltem, pedig megjelent néhány ilyen a Vas Népében 1970 elején - ha nem is terjedelmesek. Ma ezeket, vagyis az 1970 január-április közti újságcikkeket mutatom be Püspökmolnári vonatkozásában. (A sorozat előző része itt olvasható.)
Először jöjjön egy rövidhír a megyei napilap 1970. január 24-i számából (8. oldal):
Másodjára pedig lássunk egy álláshirdetést a Vas Népe február 8-i. számának 11. oldaláról:
A mai bejegyzésben a blog egyik olvasójától, Vánkos Györgyné Évától kapott családi fotókat mutatom be. Olvasónk édesanyja, Garami Istvánné született Babós Etelka egykor községünkben élt. Köszönöm a képeket és a róluk adott információkat!
Az első - kissé szennyezett - kép dátuma ismert: Babós József Béke utca 31. szám alatt álló háza ugyanis 1954. április 19-én délután (1 óra után) égett le. Húsvéthétfő volt, szomorú nap a családnak... (Ritka, hogy egy leégett ház látványát megörökítik az utókornak!) Balról a második személy olvasónk nagyanyja, Babós Józsefné született Rodler Etelka, mellette pedig Sifterné Juliska néni (a Sifter-fiúk - Gyula és Zoltán - édesanyja). Jobbról pedig a kapulábat támasztja a tulajdonos, Babós József. A többieket esetleg felismeri valaki? A házat a leégés előtt ebben a bejegyzésben mutattam be. A bal sarokban Sifterék egykori háza látható.
1945. április 10-17 között is több bejegyzést tett Holpert István püspöktamási plébános a Historia Domusba. Ma ezeket mutatom be. (A sorozat előző része itt olvasható.)
Mintegy 8 év kihagyás után ma egy újabb bejegyzéssel folytatódik az "akkor és most" sorozat. (A sorozat eddigi utolsó részében a püspöki harangláb fotóit vetettem össze, ez itt látható.)
A folytatás oka, hogy egy nagyon karakeres fotót kaptam a a Béke utca keleti házsoráról olvasónktól, Vánkos Györgyné Évától, akinek az édesanyja, Babós Etelka a falunkból származott. Köszönöm a képet!
A felvétel 1943-ban készült, amikor még Püspöktamási volt a falu neve, ami ezt az utcát is magába foglalta. Balról Babós József és családja kétablakos háza látható, előtte léckerítés és deszkakapu. A ház 1954. április 19-én (húsvéthétfő) délután leégett, de erről majd egy későbbi bejegyzésben mutatok be képet. Babós József olvasónk nagyapja volt. A háromablakos házban Némethék laktak. A házak előtt füves térség látható, balról néhány fácska.
A bal szélső ház egyébként már 1820-ban is egy Babos-családtagé volt; az ezt ábrázoló térkép itt, a házjegyzék pedig itt látható.
Az alábbi képen a google utcaképe látható ugyanerről a házsorról pár évvel ezelőttről:
Ma is folytatódik a sorsfordító 1945-ös év eseményeit bemutató sorozat, a helyi plébánia története, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban található kéziratos Historia Domus alapján. (A sorozat előző része itt olvasható.)
Ma tovább folytatódik a sorsfordító 1945-ös év eseményeit bemutató sorozat, a helyi plébánia története, a plébános által kézzel írt Historia Domus alapján. Lássuk, mit jegyzett le Holpert István az 1945. március 28-30 napokról! történéseiből! (A sorozat előző része - amiben Szálasi látogatásáról olvashatunk (!) - itt olvasható.)
A mai bejegyzésben folytatódik az 1945-ben történt eseményeket bemutató sorozat a Holpert István püspöktamási plébános által vezetett Historia Domus alapján. Lássuk, mit jegyzett le az atya 1945 március 26-27-e történéseiből! (A sorozat előző része - amiben Szálasi látogatásáról olvashatunk (!) - itt olvasható.)
A plébánia irattárában egy érdekes II. világháborús dokumentumra bukkantam, melyet most bemutatok:
A Nemzeti Művelődési Intézet honlapján jelent meg a Püspökmolnári Helytörténeti Klubról szóló írásom: Közösségépítés a helytörténet mentén. Olvassa el!
A mai bejegyzésben - hosszú idő után újra - egy iskolai csoportképet mutatok be, méghozzá az egykori evangélikus elemi iskolából. A kép keletkezési évét a hátulján lévő felirat szerint - amennyiben az hiteles - 1930-ra tehetjük. A csoportkép a Helytörténeti gyűjteményben függ. Lássuk!
Körülbelül egy hónapja mutattam be a Püspökmolnári Rába MTSz 1986-os gazdasági eredményeit, most pedig lássuk az 1987-es helyzetet!
Először is olvassunk el egy szöveges leírást: