1945. április 10-17 között is több bejegyzést tett Holpert István püspöktamási plébános a Historia Domusba. Ma ezeket mutatom be. (A sorozat előző része itt olvasható.)
Szokásomhoz híven ezúttal is ide teszem a napló szövegének gépelt változatát:
"1945. április 10.
Dr. Szerdahelyi Imre vasvári szolgabíró jelent meg ma, nagy örömmel fogadtuk az elveszettnek hitt járási vezetőt; közölte, hogy az apósa, Sely Gyula körjegyzőnk és családja is megvannak, közelednek hazafelé. Szerdahelyi szolgabíró újra átvette a járás vezetését, ami megnyugtatólag hat a lakósságra.
1945. április 11.
A megszállás alatt először ma voltam Rábamolnári filiális községemben. A híveim boldogan köszöntöttek, kölcsönösen örültünk a viszontlátásnak.
1945. április 12.
A menekülésből hazaérkezett Sely Gyula körjegyzőnk. Amikor meglátogattam őt, akkor újságolták a rábamolnáriak, hogy az állomáson egy aknától meghalt és megsebesült több vasuti-munkás. Azonnal rohantam az állomásra, nagy sirás fogadott, két legény már haldoklott, hármat pedig és egy házasembert szállítottak Szombathelyre a kórházba. A legények közül kettő szállítás közben meghalt. Igy tehát négy halott és két súlyos sebesült lett a robbanás áldozata. Mind a négy halott Kalot-legény: Kránczl János rábamolnári, Kovács István, Borsos Antal és Sipos László püspöktamási legények, lelkes egyesületi tagok voltak, igazi jófiúk, mindenki szerette őket.
1945. április 13.
Ma meglátogattam a rábahidvégi szomszédomat, Szekér Antal pápai kamarást. Ott hallottam, hogy a nagyhéten meghalt Esztergomban Dr. Serédi Jusztinián Magyarország bíboros-hercegprímása és Mikes János gróf c. érsek, volt szombathelyi megyéspüspök Répceszentgyörgyön.
1945. április 14.
Nagy tömeg kísérte utolsó útjukra a Kalot-legényeket. Az egyesület tagjai zászlóval vonultak ki a temetésre.
1945. április 17.
Szomorú pósta érkezett ma Bpestről, a rokonok irják, hogy március végén meghalt a sógornőm, +József bátyám özvegye. Igy Bözsike hugocskám most 11 éves korában teljesen árva lett."
Ez utóbbi természetesen nem a falu történetéhez tartozik, hanem a plébános családi tragédiája, de nem akartam kihagyni.
Számomra új információ, hogy a körjegyző és a járási szolgabíró rokonok voltak. Sely Gyula portréját ebben a bejegyzésben mutattam be.
A plébános az április 11-i naplóbejegyzésében - most először - a megszállás szót használja.
A vasútállomáson április 12-én a történt tragédiáról ebben a posztban írtam, a helyi KALOT-ról pedig ebben.
Ha Ön vagy egy idősebb családtagja tudna mesélni a frontátvonulásról és az azt követő hónapok eseményeiről, vagy van bármilyen tárgyi emlékük abból az időből, kérem, tudassa velem! Minden információt szívesen fogadok!
>>> Az előző poszt: Akkor és most 25. <<<
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!
