Sorozatom mostani bejegyzésében a molnári harangláb és a mellé épített ún. "szóré" épületét mutatom be. A képek alatti "tovább" gombra klikkelve a bejegyzés folytatódik!

szóré_archív.jpgszóré_ma.JPG

A képeken látható épületegyüttes elsőként elkészült része a harangláb volt. Ennek építésére 1870-ben tettek alapítványt Varga Gábor és neje, Gáncs Julianna molnári lakosok. A következő év tavaszán - kertjük sarkában - felépült a ma is álló harangláb. Az 1950-es években ezt - talán a vallás- és egyházellenes törekvésekkel összhangban - tűztoronyként említették.

A hozzá toldott, kereskedelmi célú épület építési ideje egyelőre ismeretlen. Az 1940-es években már vegyesbolt működött benne, amit 1949-től az abban az évben Dunkel Károly vezetésével létrejött földművesszövetkezet (az ÁFÉSZ jogelődje) működtetett. Az '50-es években a vegyi, háztartási, vas-műszaki és egyéb árukat forgalmazó, alig 30 m2-es alapterületű bolt vezetője Bárdos Lajos volt. 1960-ban elkészült a kocsmát és vegyesboltot magába foglaló, a korabeli dokumentumokban "üzletház" néven említett épület a szomszédban (amihez társadalmi munkában tekepálya is készült), ezt követően a szórét csak raktározás céljára használták.

A '90-es években néhány évig konditerem volt benne, jelenleg pedig a helytörténeti gyűjtemény otthonául szolgál.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2011.11.14. 17:28 Szólj hozzá!

Címkék: kép akkor és most áfész harangláb püspökmolnári molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr853372953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása