1829. március 29-én meghalt Molnári földesúrnője, özvegy Festeticsné, Sallér Judit. (Feltételezett portréját itt közöltem.) Holttestét a szenttamási templom alatti kriptában helyezték végső nyugalomra (videó a kriptáról itt).

Halála után felmérték a hátrahagyott javait, hogy azokat a hagyatéki eljárásban az örökösökre átruházhassák. Nemcsak az ingó és ingatlan vagyont, de a hátrahagyott iratanyagot is összeírták, mint személyes tulajdont. Ebből az összeírásból nézzük meg most a fellelt adósleveleket:

1904-ben egy új szervezettel gyarapodott községünk. Ez év január 5-én ugyanis Molnári község állattenyésztő gazdái megalapították a molnári tejszövetkezetet, amely a tevékenységét május 1-én kezdte meg. Az egylet célja: „a tagjainak istállóiban termelt tejnek közösen való legelőnyösebb értékesítése”. Az alapszabály szerint a szövetkezetnek tagja lehetett „Molnári községben és környékén tehenészettel foglalkozó minden önálló feddhetetlen egyén (férfi és nő) vagy testület”. Az egylet 29 taggal alakult, az üzletrészek száma ekkor 53 volt (a szavazati arány is ennek megfelelően alakult). A legtehetősebb, és így legnagyobb szavazati hányaddal rendelkező alapító tag Sely Sámuel volt 4 üzletrésszel.

A molnári tejszövetkezet érdekesen díszített pecsétje

Korábbi bejegyzésekben már bemutattam a szenttamási templom alatti kriptában eltemetett Nádasdi Klára, ill. fia, Sallér István gyászbeszédét. A mai bejegyzésben az utóbbi elhunyt özvegyének, Motesiczky Juditnak a temetésén, a templomunkban elmondott gyászbeszédet mutatom be.

Motesiczky Judit temetésére férje halála után 7 évvel, 1796-ban, szent Mihály hava (azaz szeptember) 27-én került sor. A gyászbeszéd nyomtatásban is megjelent, méghozzá Komáromban, Weinmüller Bálint nyomdájában. A beszéd szerzője Nagy József szombathelyi éneklőkanonok. A szövegben számos utalás található a molnári birtokos család történetével kapcsolatban. 

A beszédből megtudjuk, hogy a Motesiczky-család mely famíliákkal volt rokonságban, merrefelé feküdtek a birtokai (Trencsén, Nyitra vármegyék), ill. azt, hogy az ifjú Judit a pozsonyi apácáknál nevelkedett, majd 17 évesen vette feleségül Sallér István. A feleség hívő katolikus volt: nemcsak a kastély kápolnájában hallgatott naponta misét, de a vasvári és a szombathelyi templomokat is látogatta, és egyetlen életben maradt gyermekét, Sallér Juditot is erkölcsösen nevelte. Férjével annak haláláig, 32 évig élt házasságban.

Korábban már bemutattam az 1857-ből, illetve az 1869-ből származó iparos-összeírás községünkre vonatkozó adatait. Ma egy 1876-ban felvett lajstrom számunkra érdekes részletét mutatom be (az iraton lévő korabeli helyesírás és a vegyes - magyar/német - nyelvezet szerint):

Egy korábbi bejegyzésben bemutattam az 1857-ben fennmaradt iparos-összeírás helyi adatait, a mai bejegyzésben pedig kettő, 1869-ből fennmaradt lajstromot mutatok be. 

Az alábbi felsorolásban csak azon iparosok és kerekedők szerepelnek, akik az 1868. évi VI. törvénycikk 8. §-a értelmében kamarai bel- és kültagok megválasztására jogosultak voltak. A jogszabály rendelkezése értelmében csak azon iparos és kerekedő választhatott, aki teljes körű polgárjoggal rendelkezett, az adott kamara illetékességi területén lakott és "legalább egy év óta kereskedést vagy ipart önállóan és jogosítottan űz, vagy olyannál mint nyilvános társ vagy kereskedelmi és technikai fővezető működik". Vagyis az alábbi lista nem tartalmazza a korabeli 3 kisközség összes mesteremberét!

Először nézzük a kereskedőket:

A "Zseli" név talán inkább helyesen "Sely".

Ugyanebben az összeírásból nézzük az iparosokat:

Az 1887-es bulvárhírek után nézzük, miről szóltak a hírek községünk vonatkozásában 1888-ban! Ehhez a korabeli megyei újság, a Vasmegyei Lapok (VL) cikkeit veszem alapul.

Először egy tragédiáról olvashatunk a lap 1888. január 15-i számában a 3. oldalon (ill.: illetőségű):

A püspöki malmot hirdették meg eladásra a VL 1888. február 12-i számában (4. oldal):

270 éve, 1744 március 9-én Bécsben kelt Mária Terézia királynő adománylevele, melyben jakabházi Sallér (I.) Istvánnak adományozta Molnárit. Pontosabban a falunak azt a részét (nemesi kúriával együtt), amelyet felesége, Nádasdy Klára után használt, mivel apósa, Nádasdy Imre fiúörökös nélkül halt meg. Ezzel 3 generációra a Sallérok kezébe került a község, de leányágon a 20. század elejéig utódaik lettek Molnári (és részben Szenttamás) legnagyobb birtokosai, a kastély lakói.

Az adománylevél kezdő sorai Mária Terézia királynő címeivel

Egy korábbi bejegyzésben bemutattam a Molnáriban élt Nádasdi Klára holtteste felett Szenttamáson elmondott gyászbeszédét, ma pedig az ő fiának, Sallér (II.) Istvánnak a temetésén elmondott nekrológot mutatom be.

Ez nyomtatásban szintén megjelent, méghozzá az elhangzás évében, 1789-ben. Elmondta és leírta Kövesdi Boldizsár szombathelyi éneklőkanonok. Míg anyjának gyászbeszédében "boldog kimúlást" és "gyászos eltemetést" olvashatunk, itt a "halálon tett győzelemről" ír az atya.

Az elhunyt pedig a korszak egyik jelentős közéleti személyisége, jakabházi Sallér István volt, Vas, Zala és Somogy vármegyék táblabírája, a szenttamási templom kriptáját is építtető Sallér (I.) István alnádor és Nádasdi Klára fia. Temetésére 1789. július 28-án került sor, a gyászbeszédet élő nyelven, azaz: magyarul (tehát nem latinul) mondta el a pap. A szövegben számos utalás található a Sallér-család történetével kapcsolatban. 

Korábban már sokszor írtam a Molnáriban birtokos Festetics Györgyről, pl. az életéről itt, a temetéséről itt, az újságban megjelent halálhírét pedig ebben a bejegyzésben közöltem. Ma a haldokló gróf utolsó óráit és a temetésre való előkészületeket mutatom be, továbbá Erzsébet királyné (Sissi) részvétlátogatását az özvegynél.

Előbbiekről a Zala c. lap 1883. február 17-i száma tudósít a 3. oldalon (a gróf korábban Zala vármegye főispánja volt):

Az 1890-es népszámlálás közel egy éve közzétett helyi adatai után a mai bejegyzésben nézzük meg, hogy hányan éltek a korabeli Molnáriban, Püspökiben és Szenttamáson 1900-ban!

Először nézzünk pár összefoglaló adatot:

Területre Püspöki volt a legnagyobb (köszönhetően a beolvadt Szentiván területének), lélekszámra pedig Molnári. Mindhárom faluban enyhe férfitöbblet volt. Az előző népszámlálás óta Püspöki népessége jelentősen nőtt, Szenttamásé kismértékben csökkent, az összesített érték pedig 62 fővel nőtt. Azt hiszem, örülnénk, ha ma ekkora lenne a falu lélekszáma!...

Ezután nézzük a családi állapot szerinti megoszlást:

Az idei év első bejegyzésében említett 1812-es átadás-átvételi leltárból már ismertettem az italok, a gabona és szalma, ill. az állatok összeírását. A mai bejegyzésben ugyanebből a lajstromból az összeírt alapanyagokat, nyersanyagokat mutatom be.

Elsőként a bőröket vették számba:

Utána következett a gyapjú, a só, a vas és a deszka összeírása (korabeli helyesírással ismertetem):

Az italokat és a gabonát is tartalmazó 1812-es leltár alapján most nézzük meg, milyen állatokat tartottak a korabeli Molnáriban (és a hozzá tartozó szomszédos Sallér-uradalmakban). (A korabeli helyesírást használom.) Kezdjük a marhákkal!

Itt megkülönböztettek szarvasmarhát és "bival marhát" (legalábbis Molnári esetében, a többi ide tartozó gazdaságban nem), ezeken belül pedig bikát, ökröt (herélt állatot) és tehenet. Az ökör lehetett jármos (azaz amit már befogtak), ill. tinó (azaz fiatal jószág), a tehén pedig lehetett öreg (5 éves, vagy ennél idősebb) vagy "üszü" (5 évesnél fiatalabb). Az eredeti lajstromban életkor szerinti tagolást is találunk, de én ezzel nem untatom a tisztelt Olvasóimat. Nézzük az összeírást:

Eszerint tehát Sallér Judit molnári uradalmában 53, a szenttamási majorban pedig 4 marhaféle állat volt.

A birkákat, lovakat és sertéseket az alábbi táblázat tartalmazza:

Az idei első bejegyzésben említett 1812-es átadás-átvételi jegyzőkönyv az italok lajstroma után tovább folytatódik. A mai bejegyzésben a gabona nyilvántartását mutatom be.

A gabonát a leltárban két táblázatba foglalták: az elsőben a "szalmabéli gabona" (azaz a még kicsépeletlen, szalmás termés) volt, a másikban pedig a "szembéli gabona" (tehát a már kicsépelt mag). Nemcsak Molnári, de a szenttamási, a töttösi és a hídvégi majorban található gabona is bent van az összeírásban.

A "szalmabéli gabona" között búza, rozs, árpa és lendek (!) található; utóbbi talán a bükkönyfélékkel rokon lednek lehet? Az első három gabona esetében külön "termés" és "dézsma" oszlopok is voltak, utóbbi az egyháznak átadandó tizedet jelentette. Ám mivel búzából és rozsból a "dézsma" oszlop üres volt (talán már beszolgáltatták), ezért ezeket az oszlopokat kihagyom a táblázatból. Mértékegységek: kereszt (az iraton: Xt) és kéve (k), ill. a szekér. (Kéve: a szalmás gabona összekötött alapegysége, kereszt: kévékből kereszt formában felhalmozott rakás, 20 kéve.) Ez alapján tehát így néz ki a "szalmabéli gabona" leltára:

Az 1886-os bulvárhírek után nézzük, miről szóltak a hírek községünk vonatkozásában 1887-ben! Ehhez a korabeli megyei napilap, a Vasmegyei Lapok (VL) cikkeit veszem alapul.

A lap február 3-i száma (3. oldal) arról tudósít, hogy Molnáriban - és több másik községben - lépfene-esetek fordultak elő. Ugyanezen az oldalon, de egy másik cikkben az olvasható, hogy "Pollák József molnárii lakós nevének Polgárra (...) magyarosításáért folyamodott".

A VL február 20-i számának 2. oldalán ez áll: "Felülfizettek február 6-án a vasvári népkönyvtár javára rendezett estélyen: (...) Győri Kálmán gazdatiszt (Szent-Tamás) 70 kr." 

A lap március 3-i száma (3. o.) a vasvári tűzoltó egylet február 20-án tartott táncvigalmán felül fizetettek névsorát közli. Benne találjuk (a később a szenttamási temetőkápolnában eltemetett) Korchmáros Gáspárt 90 krajcárral, Győry Kálmánt (Szent-Tamás) 50 krajcárral, és Slamadinger Jánost (Szent-Tamás) 20 krajcárral. Ki lehetett Győry Kálmán, Slamadinger János és a fent említett Pollák József? Tudja valaki?

Bűnügyi hír olvasható a március 13-i lapszám 2. oldalán:

Vajon az említett Eder Ferenc az 1877-ben elhunyt Paál Sándor utódja volt?

A március 20-i lapszám 3. oldalán a vasvári izraelita jótékony nőegylet táncmulatságán ismét a felül fizetők között találjuk Győri Kálmánt Szent-Tamásról 70 krajcárral. (Szeretett mulatni az úr - és pénze is volt hozzá...)

Árverési hirdetményt közöl a VL április 17-i száma a 4. oldalon:

1812 januárjában - mai szóhasználattal élve - egy "átadás-átvétel" zajlott gróf Festeticsné született Sallér Judit (rába)molnári kastélyában. Hillér Ferenc számtartó átadta a kezére bízott javakat utódjának, Droppa Károly kasznárnak. (A kasznár is számtartót, intézőt, gazdatisztet jelentett.) Ebből az alkalomból összeírták az átadásra kerülő javakat: állatokat, gabonát, eszközöket - és az italokat is. E hosszú, 12 oldalas dokumentumból mutatom be az italok összeírását.

A leltár 1. pontjában a bort, pálinkát és - meglepő módon - az ecetet írták össze. A borlajstrom így néz ki:

Vagyis a készítés éve szerint, majd azon belül fejtett és söprűs (azaz fejtetlen) megkülönböztetést alkalmaztak. A kastély pincéjében található legrégibb bor 1807-ből származott, és nyilvánvaló, hogy a legutolsó évjáratból volt a legtöbb. Mértékegységnek az akót használták; 1 magyar akó=64 icce=32 pint=51 mai liter. (A magyar akón kívül létezett még bécsi, pesti, budai, soproni és pozsonyi akó is. Ezek értéke 42 litertől 85,5 literig terjedt. Nem tudjuk, hogy a korabeli Molnáriban vajon melyiket használták. Én a legáltalánosabban elterjedt magyar akót, és annak 51 liternyi értékét veszem alapul.)

2013. december 31-én lesz 40 éve, hogy meghalt a községünkben született felfedező földrajztudós, Prinz Gyula. Életrajzát születésének 130 évfordulója alkalmából itt már bemutattam. Szilveszterhez közeledve az idei utolsó bejegyzésben Prinz Gyula családjáról írok.

A kolozsvári egyetem (ahol Prinz professzor 1940-44 között oktatott) történetéről írt műben Prinz Gyulát zsidó származásúnak tüntetik fel. (Gaal György: Egyetem a Farkas utcában. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem előzményei, korszakai és vonzatai. Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Kolozsvár, 2001.) A szerző arra hivatkozik, hogy a tudós az 1929-es kiadású Zsidó Lexikonban is szerepel (725. oldal).

A Szegedi Tudományegyetemen azonban fellelhető Prinz Gyula saját kezűleg írt, 1940. november 7-i keltezésű önéletrajza, melyben családja katolikus kötődését hangsúlyozza:

Az 1885-ös bulvárhírek után nézzük, miről írt községünk kapcsán a Vasmegyei Lapok (VL) című megyei újság 1886-ban.

Január 28-án a lap 2. oldala közli az "Alispáni jelentés a megye állapotáról a lefolyt évnegyedben" c. beszámolót. Ebben az olvasható, hogy "Szt.-Tamáson 3 szarvasmarha lépfenében hullott el."

A VL március 7-i száma a 3. oldalon ismerteti "A Rába-Hidvégen február 17-én rendezett "Harmonium" bálban felül fizettek" c. tudósítást. Benne megtaláljuk Princz (!) József állomásfőnököt (Prinz Gyula apját), aki 1 Ft-ot fizetett a belépődíjon kívül adományként.

Május 2-án a Vasmegyei Lapok 3. oldalán ezt a hírt olvashatjuk:

Az ifjú Pál gróf 1874-es adományáról a szenttamási katolikus elemi iskola javára ebben a bejegyzésben írtam.

Május 9-én egy igazi bulvárhírt közöl a VL a 9. oldalon:

A 18. században Molnári birtokosai és a szenttamási templom kegyurai a jakabházi Sallérok voltak. A család több generáción át meghatározó szerepet vitt a megyei közéletben, de országos méltóság is került ki közülük. Ők építtették a templomot a mai falakkal, családi sírbolttal a szentély alatt. Ebben a család 5 tagja nyugszik.

A Sallér-família jelentőségére tekintettel az egyes családtagok temetésén elmondott gyászbeszédet nyomtatásban is kiadták. 3 ilyenről van tudomásom, melyek a család történetére - de részben a falu történetére is - komoly forrásértékkel bírnak. A mai bejegyzésben a Sallér István alnádor özvegye, Nádasdi Klára temetésén elmondott gyászbeszédet mutatom be.

A címlapról nagyon sok minden kiderül. Így pl. az, hogy Nádasdi Klára 42 évi házasság után vesztette el a férjét, majd 3,5 évig élt özvegységben. A beszéd szerzője Kiskos Mihály köveskuti plébános, de ez csak a cím végén derül ki. A neve felett 4 sorral olvasható, hogy a "Szent Tamási helységben" hangzott el a beszéd, méghozzá 1765-ben, Szent György hava (április) 22-én.

Jászos=gyászos. A mai fül számára szokatlanul hangzanak a "boldog ki mulás" és a "boldog halál" kifejezések...

Egy 3 héttel korábbi bejegyzésben bemutattam a helyi tűzoltó egyesület megalakulásának körülményeit. Az első időkben a szervezet működése viszonylag jól dokumentáltan fennmaradt - köszönhetően a Vasmegyei Lapok című megyei újságnak (VL). Az újságcikkek alapján az alábbiakban bemutatom a szervezet működését 1890-92 folyamán.

1890-ből két újságcikk maradt fenn, ami számunkra érdekes. Az első a VL június 12-i számának 2. oldalán:

Egy december 18-i újságcikk (3. oldal) pedig a januárra tervezett farsangi táncvigalomról ír: