Az 1868-as, 1869-es és az 1870-es bulvárhírek után most nézzük meg, hogy 1871-ben „mik voltak a hírek”!

Molnárit elsőként egy terjedelmes olvasói levél említi (r.l. aláírással), ami a Vasmegyei Lapok 1871. április 13-i számának 3. oldalán jelent meg. A vonatkozó szövegrész így szól:

Majd erre válaszul egy olvasói levél érkezett Rábahídvégről, mely a fenti újság 1871. április 16-i számának 2-3. oldalán jelent meg. Íme a ránk vonatkozó részlet:

Az előző blogbejegyzésben bemutattam Szenttamás község térképét 1820-ból. Mivel az egy Sallér Judit és a szenttamási közbirtokosság közti peres ügy melléklete, ezért a térképhez házjegyzék is tartozik. Ez alapján ismertetem a község lakóit.

A már többször ismertetett I. katonai felmérés térképe és az 1690-es évekből való Marsigli-féle térkép után ezúttal egy részletesebb, a középső községrészt, Szenttamást ábrázoló térképet mutatok be. Ennek pontos címe: „Szent Tamási Helységnek felmérése Hegedűs Sándor Földmérő által 1820 Esztendőben”. (A bejegyzés a térkép alatti tovább feliratra kattintva folytatódik.)

Bár tulajdonképpen már írtam a címben feltett kérdésről, és az itt élőknek is nyilvánvaló a válasz, de az utóbbi időben többen is keresték az interneten, hogy hogyan keletkezett községünk neve (én pedig ezt a blog szerkesztésekor látom). Az ő számukra most konkrétan összefoglalom a falu nevének eredetét.

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam Püspöki, Molnári és Szenttamás kisközségek 1879-ig használt pecsétjét. Ezeket még vésett pecsétnyomóval vitték papírra. 1879-től viszont gumibélyegzővel hitelesítették a községi iratokat. Ez pedig jelentős egyszerűsödést eredményezett: elterjedtek a névírásos bélyegzők. Az itteni 3 község is ilyet használt. A falu nevén kívül a vármegye, és esetleg még a járás nevét tüntették fel. 

1683-ban ezen a napon egy érdekes dokumentum kelt, melyben Batthyány Kristóf oltalmat ígér Szent Tamás és Molnári lakóinak.

1598-ban a királyi Magyarországon új adóalapot vezettek be, a házat, mely az addigi portát váltotta fel. (Egy portának 16 ház felelt meg.) Az országgyűlés minden lakott ház után 1 ½ Ft-ot szavazott meg adóként, melyből 1 Ft-ot a ház lakói, 50 dénárt pedig a földesurak fizettek meg.

Az 1857-es népszámlálás után a teljes népességre kiterjedő lajstromra 12 évvel később, 1869-ben került sor. Itt még részletesebb adatfelvételre került sor, mint korábban. Ebből ismertetem Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait.

Elsőként vegyük szemügyre az összefoglaló létszámadatokat:

* Korabeli helyesírás szerint

Az 1830-as népösszeírás után a következő – immár a teljes népességre kiterjedő – népszámlálásra 27 évvel később, 1857-ben került sor. Itt lényegesen több adatot vettek fel, mint az előzőekben. Ebből ismertetem Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait.

Elsőként vegyük szemügyre az összefoglaló létszámadatokat:

* Korabeli helyesírás szerint

A II. József-féle népszámlálás, az 1804. évi és az 1819. évi népösszeírás után most nézzük meg a soron következő, 1830-as népösszeírásból Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait. Ez a lajstrom sem terjedt ki a nemesi népességre – és azok házaira –, így ez sem ad pontos képet az összlakosságról. Viszont a rovatai megegyeznek az előző két összeírás rovataival, így remek lehetőséget nyújt az összehasonlításra.

Elsőként vegyük szemügyre az összefoglaló létszámadatokat:

* Korabeli helyesírás szerint

Luther Márton fellépését követően az új hit gyorsan terjedt Európában. A magyar királyi udvarban már Mohács előtt megjelent a protestantizmus, majd megindult a terjedése vidéken is. A feljegyzésekből tudjuk, hogy a Szent Tamás templomot 1572-ben átépítették, de az nem maradt fenn, hogy ezt a katolikusok tették-e vagy már a protestánsok.

A 17. század elejére viszont térségünk lakossága is evangélikussá lett. Az 1603. évi iváni zsinat határozata alapján Magyari István esperes és Cziczak János kerületi jegyző Szenttamáson már egyházlátogatást tartottak. Szenttamáson volt az anyaegyház, melyhez Molnári és Püspöki is tartozott. A korból számos szenttamási evangélikus lelkész neve is fennmaradt:

1622. Joó János,

1628. Verbói Sztaniszlai Mátyás,

1633. Meszlényi János,

1637. Vilechani (Kolaczani) László,

1646. Nagy Mihály,

1655. Ternóczi János,

1668. Cvetán Mihály.

A II. József-féle népszámlálás és az 1804. évi népösszeírás után most nézzük meg az 1819-es népösszeírásból Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait. Ez a lajstrom sem terjedt ki a nemesi népességre – és azok házaira –, így ez sem ad pontos képet az összlakosságról. Viszont a rovatai megegyeznek a másfél évvel korábbi összeírás rovataival, így remek lehetőséget nyújt az összehasonlításra.

Elsőként vegyük szemügyre az összefoglaló létszámadatokat:

* Korabeli helyesírás szerint

A múlt héten bemutatott kőkereszt után most nézzünk egy másikat, amely sokban hasonlít – és nemcsak a külső megjelenését tekintve – a Szál-féle templomudvari kereszthez. Ennek az alapító okirata is megtalálható a szenttamási plébánia dokumentumai között.

Ez az irat is 1862. május 15-én kelt Szenttamáson. Benne özvegy Németh Györgyné született Fülöp Katalin „Molnári lakósnő” elmondja, hogy elhunyt férje és az ő közös akaratuk szerint a „a Szent-Tamási sirkertnek közepén egy magas kőkereszt emeltetthessék”. Itt is ígéretet olvashatunk, hogy a keresztet még a hó végéig felállítják. Tatarozására és fenntartására az özvegy április 28-án 53 Ft-ot már le is tett Tóth Zsigmond molnári apát és szenttamási plébános kezébe, hogy „a törvényes kamatra és biztos helyre mielőbb gyümölcsözés végett kihelyeztethessék”.

Fülöp Katalin kijelenti továbbá azt is, hogy „ha ezen alaptőkéből a Cs. Kir. Kincstár részére bélyeg illeték fogna kivettetni, ezt az alaptőkének csorbíttása nélkül, önmagam tulajdonomból fogom lefizetni”.

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a II. József-féle népszámlálást. Most a következő lajstromból, az 1804. évi népösszeírásból ismertetem Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait. Mivel az összeírás csak az adózó népességre terjedt ki – nemesekre, papokra és azok házaira nem –, így nem tekinthetjük teljes értékű népszámlálásnak, azaz az összlakosságról nem ad pontos képet.

Elsőként nézzük az összefoglaló létszámadatokat:

* Korabeli helyesírás szerint

A Nepomuki Szent János szobor és a múlt héten bemutatott kőkereszt után ezúttal egy másik kőszobrot mutatok be, amely az előbbieknél jóval fiatalabb (a 19. század derekán készült). A kereszt a templom udvarán, a templomajtóval szemben, hatalmas gesztenyefák alatt áll. Eredeti alapító okiratának egyik példánya a Szent Tamás plébánia dokumentumai között megtalálható.

Az irat 1862. május 15-én kelt Szenttamáson. Ebben Szál József elmondja, hogy bátyjának a halálos ágyán előadott végakarata szerint cselekszik. Az elhunyt Szál Mihály ugyanis szóbeli végrendeletében azt kívánta, hogy „hátra hagyott csekély értékéből emeltethessek a Szt-tamási Plébánia templom előtti térre egy magas kőkeresztet az Isten dicsőségére”. (Nyilvánvaló, hogy a Szál-család szenttamási illetőségű lehetett, jóllehet ez az iratból nem derül ki.) Szál József kijelenti, hogy bátyja akarata szerint a keresztet még a hó végéig felállíttatja. Tatarozására és fenntartására az elhunyt 53 Ft-ot rendelt. Ezt az összeget a testvéröcs Tóth Zsigmond molnári apát és szenttamási plébános rendelkezésére bocsátotta, hogy „a törvényes kamatra és biztos helyre mielőbb gyümölcsözés végett kihelyeztethessék”.

Szál József kijelenti továbbá, hogy „ha ezen alaptőkéből a Cs. Kir. Kincstár részére bélyeg illeték fogna kivettetni, ezt az alaptőkének csorbíttása nélkül, önmagam tulajdonomból fogom lefizetni”.

II. József (1780-1790) volt az első királyunk, aki a teljes lakónépességre vonatkozó népszámlálást elrendelte. Az összeírásra 1784-1787 között került sor. Ennek megfelelően a korabeli Molnári, Püspöki és Szenttamás lakosságát is lajstromba vették. Az alábbiakban ezeket az adatokat mutatom be.

A jogi népesség az adott településen élők számát jelentette, amit a népszámláláskor a távollevők és az idegenek száma módosított. A két idegen lehetett a molnári kastélyban dolgozó, máshonnan ide szegődött alkalmazott, mint pl. a kertész.

Egy korábbi bejegyzésben már ismertettem a szenttamási temetőkápolna alapítását és az épület külső képét, egy másik írásban pedig a kápolna berendezését néztük meg. A mostani bejegyzésben azt ismertetem, hogy kik vannak eltemetve az épület kriptájában.

A kápolna alatti sírboltba az épület hátulja felől, vagyis északról lehet lejutni. A kétszárnyú vasajtót egy kis toldalékra építették rá. (Lásd balra, egy 10 évvel ezelőtt készült fotón. Azóta a kúszónövények szinte teljesen benőtték az ajtót.) Az épületet úgy alakították ki, hogy a kripta a kápolna alatt helyezkedik el, vagyis az épület gyakorlatilag kétszintes.

A plébánián fellelt iratok szerint a temetőkápolnában öten nyugszanak:

Elsőként Korchmáros Menyhértné, szül. Kovácsics Máriát temették ide (és emeltette neki férje a kápolnát). Ő Szenttamáson halt meg 1855. november 11-én, 28 évesen.

Az előző bejegyzésben már bemutattam a szenttamási temetőkápolna alapítását, ill. az épület külső képét. A mai bejegyzésben belépünk a kápolna ajtaján, és a belsejét vesszük szemügyre.

Az alapító okiratot követően a kápolna fenntartását Korchmáros Menyhért végakarata biztosította, mely szerint a szenttamási temetőkápolnában halála napján (október 16-án) egy csendes szentmise mondassék, e célra pedig végrendeletileg 200 koronát biztosított. 1908. augusztusában a kriptát tatarozták 586 korona értékben, melynek költséget a Korchmáros-család fizette.

A kápolna berendezési tárgyairól 1915-ben, 1927-ben és 1931-ben felvett, és a plébánia iratai között megtalálható leltárok adnak tájékoztatást. Ezek szerint a temetőkápolnában az alábbi tárgyak voltak: egy fából készült oltár, Szűz Mária mennybemenetelét ábrázoló (1931-ben újnak nevezett) oltárkép (lásd balra fent), 4 gyertyatartó, imazsámoly, számos egyházi (papi és ministráns) ruha, kehely (amit a plébánián őriztek) és egyéb kellékek. Összesen 21 tételben 33 db tárgy. Vagyis minden olyan kellék, ami a misézéshez kellett.

Püspökmolnáriban a templomon kívül még egy épület használható szentmisék tartására, ez pedig a szenttamási temetőkápolna, mely egyben családi sírbolt is. A mai bejegyzésben ezt az épületet mutatom be.

1856. november 24-én kelt az az örökalapítványi okirat, mely szerint Korchmáros Menyhért (1848-as hadnagy, portréját lásd itt) a szenttamási sírkertben az általa 1855-ben emeltetett családi sírbolt fenntartására, tatarozására 100 forintot letétbe helyez a szenttamási plébánosnál azzal a feltétellel, hogy ő kihelyezi kamatozni a pénzt. Az épületben ugyanis szeretett felesége, a szenttamási Kovácsics Mária nyugszik. További 100 forintot pedig Korchmáros Menyhért arra szánt, hogy annak kamataiból minden év november 11-én, felesége halálának évfordulóján annak lelki üdvéért misét mutassanak be. Az örökalapítványi okirat egy eredeti példánya megtalálható a szenttamási plébánia iratai között.

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a püspökmolnári templom kriptáját, máshol pedig már utaltam rá, hogy a kegyúri család, a Sallérok tagjai közül többen is ott leltek végső nyugalomra. A mostani bejegyzésben összefoglalom, hogy kiket és mikor temettek a kriptába.

Egy 1929-es, a püspöktamási plébánia javadalmi alapítványairól szóló kimutatás hátuljára írt feljegyzés szerint a római katolikus Szent Tamás templom szentélye alatt épített kriptában nyugszanak:

1. A kriptaépíttető jakabházi Sallér (I.) István alnádor (a feljegyzésben latinul: vicepalatinus), meghalt 1762-ben

2. Az ő felesége a korábban Molnárit birtokló Nádasdy-család tagja, Nádasdy Klára, meghalt 1765-ben

3. Az előbbiek menye, jakabházi Sallér (II.) Istvánné, szül. Motesiczky Judit, meghalt 1796-ban. Végrendeletének egy példánya megtalálható a plébánia iratai között.