Mivel Püspökmolnári a Rába mentén fekszik, ezért az itteni halászat szabályaira a rábai halfogás szabályai voltak az irányadók. A község területe - mint ún. "vízbirtok" - a Középső-Rába Halászati Társulathoz tartozott, melynek hivatalos székhelye Rumban volt. A mai bejegyzésben e társulat irataiból ismertetek néhány, a községünkre vonatkozó részletet.

Egy évszám nélküli - de biztosan 1928 előtti - kimutatásból megtudjuk, kiknek voltak és mekkora birtokai a folyóparton:

kozepso-raba_halaszati_tarsulat_erdekeltsegi_kimutatas_e_n.jpg

Egy 1934-es érdekeltségi kimutatás szerint pedig ez volt a helyzet:

Szerző: kugi  2022.05.16. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság rába püspöktamási rábamolnári rábapüspöki rábaszenttamás halászat horgászat

kapu.jpegGróf Festeticsné szül. Sallér Judit molnári uradalmának rendkívül jól dokumentált gazdálkodásából ma az ácsmunkákról szóló feljegyzést mutatom be 1812-ből. A dokumentum eredeti szövege (korabeli helyesírással) így szól:

"Tabella Melly a Molnári Urodalomba 1812. Eszt: el-folyása által tett Átsok Munkáját, 's annak ki-fizetését elö adja.

Jan. 10-febr. 29: Csárdánál Lóistáló pallózás, Molnáriba még ágyak tsinálás, és méh-ház melett (Pallér + legény): 481 f (forint - KG) 7 4/8 Xr (azaz: krajcár, a korabeli aprópénz - KG)

Szerző: kugi  2021.11.29. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság molnári sallérok

106.jpgA mai bejegyzésben egy 1770-es keltezésű iratot ismertetek, ami szerint egy németújvári "vállalkozó" végzi el a cséplést a molnári uradalom területén.

A megbízó fél - Sallér (II.) István földesúr, vagy az uradalom - nem jelenik meg az iraton aláíróként, tehát nem tekinthetjük ténylegesen szerződésnek.

A szöveg - korabeli helyesírással - így szól:

Szerző: kugi  2021.11.15. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság molnári

A kataszteri térképek készítéséhez kapcsolódva a 19. század közepén, 2. felében elkészültek a telekkönyvek is, amelyek az egyes birtoktestek ("telkek") adatait (így pl. méretüket, tulajdonosaikat) tartalmazta. (A telekkönyvekről bővebben lásd a vonatkozó wikipédia-szócikket.) Az ekkor készült eredeti telekkönyv Püspökiből fennmaradt, így ebből mutatom be Püspöki község ingatlanvagyonát, amely bőven meghaladta Molnáriét és Szenttamásét. Az iratról megtudjuk a földek elhelyezkedését, méretét és a községbíró nevét is. (Az első két oldal áthúzását a kapcsolódó "B. Tulajdoni lap" 5. bejegyzése magyarázza. A tulajdoni lap egyébként is érdekes feljegyzéseket tartalmaz.)

20211021_144346.jpg

Szerző: kugi  2021.10.25. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság közigazgatás püspöki

szabo_kep.jpgAz újkor falusi magyar társadalmára a röghöz kötött - szabad költözési joggal nem rendelkező - jobbágyság volt a jellemző, egészen 1848-ig. Ez a struktúra azonban lassan azért mégiscsak lazulásnak indult, például az iparos mesterséget (is) űző jobbágyok körében. Ők fokozatosan elérték földesuruknál, hogy más településeken is elláthassák a mesterségüket, majd akár hosszabb időre el is költözhessenek az uraság jobbágytelkéről - de a rájuk kivetett jobbágyterheket természetesen nekik is teljesíteniük kellett, nemegyszer az iparos tudásuk révén!

Egy ilyen esetnek lehetünk tanúi az alábbi levelet olvasva (korabeli helyesírással):

"Én alábbi meghirt Fördös, másképpen mesterségemrül Szabó György adom emlikezetül mindazok(na)k, az kik(ne)k illik, és vallom ezen Levelemnek rendiben, hogy mivel én örökös jobbágya lévén T(isztelt). Sallér Urasághnak, vélem szabad akarattya szerint bánhatnék, cselekedhetnék, a' mint hogy megh

Szerző: kugi  2021.10.22. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság molnári sallérok

vasalas.jpgAhogy azt már korábban többször is írtam, a Molnáriban birtokos jakabházi Sallér-családnál rengeteg gazdasági témájú irat maradt fenn.  A mai bejegyzésben ebből ismertetek egy dokumentumot, ami 1817-ben kelt.

Lássuk a szöveget eredeti helyesírással:

"Nagy Méltóságu Groff Festetits Györgyné Asszonságh Eö Excellentiája részére Molnariban 1817ik Esztend Készittetett Lakatos Munka

Molnári alsó Granariumra (azaz: magtárra - KG) Pléht reperáltom                                      2 ft 30 X (X: krajcár - KG)

Az alsó folosón (azaz: folyosón - KG) lévő Tégláró (?) almariumra (polcos szekrényre - KG) Pléht tsináltom                                                                                                                                                                              3 ft 30

Fölsö               - " -                         - " -                                                                                                      - 15 X

Szerző: kugi  2021.10.01. 07:30 1 komment

Címkék: gazdaság molnári sallérok

A fenti címmel jelent meg egy újságcikk a Népszabadság 1960. július 21-i számának 11. oldalán, amiben községünk neve is szerepel. Pontosabban: Rábamolnárié, holott akkor már 11 éve Püspökmolnári volt a falu neve... Olvassuk csak:

nepszabadsag_19601121_11o.jpg

Szerző: kugi  2021.07.19. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári

gabona.jpg

1796-ból - özv. Sallér Istvánné szül. Motesiczky Judit halálának évéből - fennmaradt egy lista, amely a család 4 majorjának (Molnári, Szenttamás, Hídvég, Töttös) földjeit és állatállományát sorolja fel, ill. sorolja osztályba. Érdekes, hogy az ún. "Tóthsági majort" (amelynek falvai ma Szlovéniához tartoznak) a molnári majorhoz sorolta be a lajstrom készítője. (Bizonyára ezen irat léte szorosan kapcsolódik a földesúrnő halálához.)

Ebből a pontos dátum nélküli iratból ma a Molnárira és Szenttamásra vonatkozó sorokat ismertetem - a korabeli helyesírás szerint:

"Molnári majorhoz:

13 helyes jobbágy 325 f (f: forint. Itt természetesen nem a jobbágyok jóképűségére kell gondolni, hanem arra, hogy 13 jobbágycsalád tartozott az uradalomhoz, akik 325 forintot "értek" - KG)

egy inquilinus (azaz: zsellér, akinek tehát nem volt jobbágytelke sem - KG) 4 f

Szerző: kugi  2021.07.16. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság szenttamás molnári sallérok

rezkilincs.jpg1812. május 18-án kelt a molnári Sallér-uradalomban az az irat, amely a réz-tisztogatók kifizetését tartalmazta. Ma ennek a tartalmát mutatom be.

Ahogy arról korábban már többször is írtam (pl. itt), Molnári legnagyobb birtokosai, a jakabházi Sallérok nagyon precízen dokumentált gazdálkodást folytattak, melyről kimutatások, számlák, fizetési listák is nagy számban fennmaradtak.

A réz-tisztogató munka során összesen 28 napnyi munkáért fizettek ki 28 forintot. (Nyilván sok volt a rézkilincs, fogantyú, rézmozsár, réz-gyertyatartó, stb. a kastélyban.) És akik dolgoztak: Fliszár Kari és Iuli (természetesen Juli, de a korabeli íródeák így írta le), Bondor Kata, Kiss Iuli, Varga Iuli, Treplán Gyuri és Kari, Szabó Kari, Varga György és Iuli, Szakonyi Istók, Geregyei Kari, Timár Nani, Seregél Iankó (azaz: Jankó - KG), Horvát Kata, Vakolai Nani, Bárdi Kristina, Nagy Ióseph, Bogdán János.

Szerző: kugi  2021.05.17. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság névsor molnári sallérok

A mai bejegyzésben azt nézzük meg, hogy ki volt községünk 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosa 1912-ben! (Valójában 1911-es adatokat tartalmaz a könyv, mivel a kéziratot 1911 októberében lezárták.) A könyv teljes címe ez:

1912gazdacimtar_cim.jpg

A községünkkel kapcsolatos adatok ezen az oldalon találhatók. (Pirossal megjelöltem a vonatkozó sorokat.)

Szerző: kugi  2021.05.03. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság rábamolnári rábapüspöki rábaszenttamás

A Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai RT. kiadásában jelent meg a Magyarország földbirtokosai és bérlői 1899-1900. c. könyv, mely a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokkal vagy földbérlettel rendelkező személyeket mutatja be. Azzal a céllal jelent meg e könyv, hogy a különböző kereskedelmi ajánlattevők megtalálják a megfelelő birtokost vagy bérlőt.

Községünk területéről egy személy szerepel - bérlőként - a címtárban:

berlok_1899_1900.jpg

Szerző: kugi  2021.04.19. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság szenttamás molnári

A mai bejegyzésben községünk nagybirtokosait mutatom be 1893-ból. (Bár egyes számot is használhattam volna a címben...) Az alábbi adatok forrása egy 1893-as kiadású könyv, amelynek a címe így szól:

mo_fo_ldbirtokosai_1893_ci_mlap.png

A kötet járások szerint ismerteti a települések 100 holdnál nagyobb birtokosait. A mai Püspökmolnári korabeli elődközségei közül Molnári és Szenttamás van benne (Püspökiben nem volt 100 holdnál nagyobb birtokos), amelyek 2 oldalon vannak a könyvben (812-813. oldalak), így az alábbiakban ezt a két oldalt mutatom be:

Szerző: kugi  2021.04.09. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság szenttamás molnári

A mai bejegyzésben folytatom a fél évszázaddal ezelőtti újságcikkek bemutatását a Vas Népéből. Ezúttal lássuk, hogy 1971 februárjában milyen, Püspökmolnárival kapcsolatos cikkek jelentek meg! (sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.) 

Először egy ÁFÉSZ-ről szóló tudósításban szerepel községünk neve a lap február 10-i számának címlapján:

vn_19720210_1o.jpg

A másnapi lapszám 3. oldalán a községi Rába MTSZ-t említik pozitív példaként:

Szerző: kugi  2021.02.08. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport gazdaság iskola mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben a gróf a Festeticsné született Sallér Judit által birtokolt molnári uradalom 1817-es fizetési listáját ismertetem. Az irat pontos címe: "Molnári és hozzatartozandó Conventiónak ... (olvashatatlan szó) fizetések ki fizetése 1816-17. Eszt." A konvenció megállapodást, kötelezettséget, régiesen (főleg természetbeni) járandóságot jelentett. Konvenciós cselédnek azt hívták, aki fizetség fejében elszegődött dolgozni egy uradalomba.

Lássuk a fizetéseket (korabeli helyesírással):

20x1817.jpg

20 krajcáros érme 1817-ből

Szerző: kugi  2021.01.29. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság névsor molnári

Az idei első posztban folytatom a fél évszázaddal ezelőtti újságcikkek bemutatását. Ezúttal lássuk, hogy 1971 januárjában a Vas Népében milyen, Püspökmolnárival kapcsolatos cikkek jelentek meg! (sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.)  

Először egy január 1-i sporthírben találkozunk egy helybeli fiatal nevével (8. oldal):

vn_19710101_8o.jpg

Pár nappal később egy asztalos nevével találkozhatunk a lap hasábjain: (Vas Népe 1971.01.04. 4. oldal):

Szerző: kugi  2021.01.18. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport gazdaság mezőgazdaság újságcikk ötven éve történt

boroshordo_kj.jpg"Hordó számra el-adatott Bornak 's abból jött Pénznek Tabellája" címmel készült egy kimutatás a Festeticsné Sallér Judit által birtokolt molnári uradalomban. (Egyébként egy rendkívül jól dokumentált, precízen könyvelt gazdálkodást folytattak itt - a helytörténész nagy szerencséjére!)

A dokumentumon az eladás napját, a vevő nevét és/vagy a foglalkozását, a bor mennyiségét, évjáratát és jellemzőjét (seprős vagy fejtett), végül - összesítve - az értékesítésből befolyt összeget tüntették fel. Lássuk az iratot (eredeti helyesírás szerint): 

"Ian. 4. Guori Ispán Fierst Istv: 12 akó 1811 seprős

Ian. 23. Guori Ispán Fierst Istv: 49 akó 1809 fejtett, 8 (egész - KG) 1/4 akó 1811 seprős

Szerző: kugi  2020.12.14. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság molnári sallérok

1945 őszén - a harcokat és a katonák egy részének hazatérését követően - a járási főszolgabíró (vagy ahogy akkor hívni kezdték: főjegyző) felmérette a járás településeinek népességét. A felhívásnak megfelelően Rábamolnári körjegyzője, Sely Gyula is beterjesztette a kért adatokat. Lássuk ezt mi is!

Kezdjük Püspöktamási községgel:

1945_pt.jpg

Rábamolnári adatai pedig ezek: 

Szerző: kugi  2020.09.28. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság közigazgatás népszámlálás püspöktamási rábamolnári

1945-ben - nagyobbrészt életkoruk - miatt több személy is lemondott az iparáról (ma ezt úgy mondanánk: "visszaadta a vállalkozóit"). Hogyan zajlott mindez? Bemutatom az egyik érintett, az 1880-ban Ikerváron született, de bognár iparát Rábapüspökiben (majd Püspöktamásiban) űző ifj. Komáromi József példáján.

Először is az illető beadott egy rövid, lényegretörő kérvényt (amit valószínűleg inkább a körjegyző, Sely Gyula vagy kollégája, Dékány József írt) a járási főjegyzőnek (pár hónappal korábban még főszolgabírónak hívták), és ellátta 4 Pengős okmánybélyeggel. Így:

20200715_085419.jpg

Csatolta hozzá az iparigazolványát, ami ifj. Komáromi József esetében így nézett ki:

Szerző: kugi  2020.08.24. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság püspöktamási rábapüspöki

A fenti címmel nem saját líraiságomat akarom bizonyítani, hanem idegen tollakkal ékeskedem. Ezzel a címmel jelent meg ugyanis a községünkben született és eltemetett Zelkó Zoltán olvasói levele a Népszabadság 1977. január 27-i számának 10. oldalán. Alább ezt közlöm:

nepszabadsag_19770127_10o_zelko.jpg

Rögzítsük a dátumot: 1977...!!! Zelkó akkor még nem tudhatta, hogy napjainkban milyen mértékű kavicsbányászat folyik a falu határában, és az mekkora mértékű környezet-átalakító hatással jár... (Igaz, a mostani kitermelés nem a folyó közvetlen környezetét érinti, hanem a falutól északra fekvő területeket.)

Szerző: kugi  2020.01.27. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság újságcikk püspökmolnári zelkó zoltán

A mai bejegyzésben Sallér Judit molnári uradalmában dolgozott téglaégető mester (németül: Ziegler), bizonyos Nyémetz György munkájának és fizetésének 1812-es táblázatát (a korabeli szóhasználattal: tabelláját) mutatom be. Mivel jól olvasható, ezért ide teszem eredetiben, de a tábla alatt néhány szót megmagyarázok.

teglas_1812_1crop.jpg

Szerző: kugi  2020.01.24. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság molnári sallérok

süti beállítások módosítása