A mai bejegyzésben egy újságcikket mutatok be 50 évvel ezelőttről, a Vas Népéből, amelyben szerepel községünk neve. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

A cikk a megyei napilap 1969. december 25-i számának 3. oldalán található, és így szól:

vn_19691225_3o.jpg

A KST kifejezést korábban én sem hallottam, ezért utána kellett néznem. A mozaikszó feloldása: Kölcsönös Segítő Takarékpénztár, egyfajta munkahelyen belüli takarékoskodási forma volt akkoriban (az OTP közreműködésével). Aki ebbe belépett, az vállalta, hogy a havi béréből valamennyit megtakarít (azt a bérosztály levonta), és erről bélyegecskéket kapott a takarékfüzetbe, amit a bérosztály lepecsételt. Ez a takarékoskodás mindig januártól indult, az éves megtakarításokat november végén fizették ki, és ezekre 4-5 % kamatot adtak! 3 havi KST-tagság után a dolgozó kölcsönt is vehetett fel, amit 4 havi részletben fizetett vissza, de ettől még év végén a megtakarításait egy összegben megkapta. 

A cikk így folytatódik:

Szerző: kugi  2019.12.23. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Több, mint egy év kihagyás után folytatom a régi újságcikkeket, bulvárhíreket bemutató sorozatomat, amelyben ezúttal az 1898-as év helyi vonatkozású híreit nézzük meg a Vasvármegyéből. (Az 1897-es év hírei itt olvashatók.)

Rögtön az újévi lapszám 8. oldalán olvashatjuk, hogy a "Sárvár városi kórház építési alapja javára tartott hangverseny alkalmával" felülfizetett (vagyis adakozott): Csiffáry József Szt.-Tamás.

A január 30-i lapszám 7. oldalán találjuk a "Fertőző betegségek statisztikája" című cikket. Eszerint az előző évben difteritisz fordult elő Szenttamáson.

A február 13-i lapszában bűnúgyi hírt találhatunk (8. oldal): 

vasvarmegye_18980213_8o.jpg

Egy újabb - méghozzá meglepő! - bűnügyi hír szól községünkből a február 20-i lapszám 8. oldalán:

Szerző: kugi  2019.12.09. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság vasút bűnügy újságcikk püspöki közegészségügy szenttamás molnári

A mai bejegyzésben egy 1925-ös cikket ismertetek a (rába)molnári uradalom - és benne a kastély - sorsával kapcsolatban. Nem akárhonnan, hanem a Szegeden megjelent Délmagyarország című lapból!

Az újság 1925. szeptember 17-i számának 7. oldalán ezt olvashatjuk:

delmagyarorszag_19250917_7o_1.jpg

Szerző: kugi  2019.09.23. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság kastély újságcikk rábamolnári

Figyelem! A Püspökmolnári Helytörténeti Klub következő összejövetelére szeptember 21-én (szombaton) 16.00 kezdettel kerül sor. Megtekintjük az evangélikus imaházat és közben a helyi evangélikus gyülekezet múltjával ismerkedünk. Találkozás az imaháznál. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

A mai bejegyzésben két 75 évvel ezelőtti újságcikket ismertetek a Vasvármegye hasábjairól. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az első cikk a lap 1944. szeptember 16-i számának 3. oldalán olvasható. A jobb alsó sarokban létő nyílra kattintva a cikk nagyítható:

vasvarmegye_19440916_3o.jpg

A másik újságcikk pedig a Vasvármegye október elsejei számában jelent meg (10. oldal): 

Szerző: kugi  2019.09.16. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság kocsma bűnügy püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben két újságcikket mutatok be az 50 évvel ezelőtti Vas Népéből. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az első cikkben egy püspökmolnári fiatalemberrel készült interjú olvasható (1969.08.24. 3. oldal). A címe így szól:

vn_19690824_3o_cim.jpg

A cikk pedig így:

Szerző: kugi  2019.08.23. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben - egy hónap elteltével - újra 50 évvel ezelőtt megjelent újságcikkeket teszek közzé a Vas Népéből. (A sorozat előző része itt olvasható.)

Először jöjjön egy sportos hír a lap 1969. június 19-i számának 10. oldaláról, melyben egy helyi fiatal neve szerepel:

vn_19690619_10o.jpg

2 nappal később ez a cikk jelent meg a Vas Né.pe 4. olalán:

Szerző: kugi  2019.06.21. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport gazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben - közel három hónap kihagyás után újra - 50 évvel ezelőtt, 1969 májusában megjelent újságcikkeket ismertetek a Vas Népéből. (A sorozat előző része itt olvasható.)

Az első cikk a május 13-i lapszám címoldalán jelent meg:

vn_19690513_1o_1.jpgvn_19690513_1o_2.jpg

A következő újságcikk a Vas Népe május 17-i számából való (8. oldal):

Szerző: kugi  2019.05.13. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság egyesület tűzoltók újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Figyelem! A Püspökmolnári Helytörténeti Klub következő összejövetelére május 11-én (szombaton) 16.00 kezdettel kerül sor. Program: séta a régi molnári temetőben. A találkozásra ezúttal a Közösségek Hete keretében kerül sor, melynek regisztrált programja itt található. Találkozzunk a temetőnél a Festetics György (volt Úttörő) utcában! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

A mai bejegyzésben - közel három hónap kihagyás után újra - 50 évvel ezelőtt megjelent újságcikket ismertetek. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

A cikk a Vas Népe 1969. május 6-i számának 3. oldalán jelent meg. Így szól:

vn_19690506_3o_a.jpg

Szerző: kugi  2019.05.06. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Nemrég egy antikvárium online kínálatában egy érdekes dokumentumra bukkantam: az egykori szenttamási tejszövetkezet postán feladott borítékjára 1906-ból! A dokumentumot megvásároltam, és az alábbiakban bemutatom Olvasóimnak.

Az előoldala így néz ki: 

tejszovetkezet_szt_boritek_1906_elooldal.jpg

Szerző: kugi  2019.04.29. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság posta egyesület evangélikus szenttamás molnári

Kedves Olvasók! Tudom, hogy községünk nem a Balaton mellett van, nem így kell értelmezni a címet! 1925. március 1-én az Esti Kurir című lap 9. odalán jelent meg ezzel a címmel egy cikk, amelynek tartalma községünket is érinti.

Így szól: 

estikurir_19250331_9o_rabamolnarii.jpg

Szerző: kugi  2019.04.05. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság vasút rábamolnári

A mai bejegyzésben a Kaszás Péterné szül. Szabó Katalintól kapott képek 3., utolsó része következik. Kati néninek ezúton is köszönöm a fotókat! Lássuk őket!

kp22.jpg

Szerző: kugi  2019.03.08. 07:30 2 komment

Címkék: kép gazdaság iskola mezőgazdaság püspökmolnári püspöktamási

Figyelem! A Püspökmolnári Helytörténeti Klub következő összejövetelére február 23-án (szombaton) 16.00 kezdettel kerül sor a Faluházban. Kérem, minden résztvevő hozzon magával néhány régi családi fényképet (esetleg más dokumentumot), mert azokat fogjuk nézegetni! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

A helytörténeti klub januári összejövetelére mindenki remek fotókat hozott, amelyek közül sokat el is kértem a blogon való közzétételre. A mai bejegyzésben Kaszás Péterné, Kati néni fényképei közül mutatok be egy válogatást, akinek ezúton is köszönöm, hogy a képeket kölcsönadta, és mesélt róluk!

kp6.jpg

Szerző: kugi  2019.01.25. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép gazdaság püspökmolnári

A mai bejegyzésben hetvenöt évvel ezelőtti újságcikkeket ismertetek, mindet a Vasvármegyéből. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az első cikk az 1943. december 21-i lapszám 8. oldalán jelent meg, melyben Rábamolnári volt értintett: 

vasvarmegye_19431221_8o_1.jpg

Szerző: kugi  2019.01.21. 07:30 5 komment

Címkék: gazdaság bűnügy újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben a Molnárok Lapja című szakmai folyóirat hirdetési mellékletének két világháború közti lapszámaiból teszek közzé községünkhöz kötődő apróhirdetéseket + egy rövidhírt. Mindegyik kapcsán kérem, hogy akinek van fotója, információja a benne szereplő személyekről, tudassa velem! Lássuk a hirdetéseket időrendben! (A hirdetésekben szereplő "u.p." jelentése: utolsó posta.)

Az első a lap 1929. augusztus 17-i száma hirdetési mellékletének 1. oldalán található:

molnaroklapja_19290817_1o.jpg

A következőt a Molnárok Lapja 1930. október 25-i száma hirdetési mellékletének 1. oldalán találjuk:

Szerző: kugi  2018.11.05. 07:30 8 komment

Címkék: gazdaság malom újságcikk püspöktamási

Kedves Olvasók! Két hete vendégszerzőként a Ritkán Látható Történelem blog "Ritkán látott magyarjaink" c. sorozatában mutattam be a községünkben született Prinz Gyulát. A poszt ide kattintva olvasható.

És akkor jöjjön a mai témánk. Egy községünkkel kapcsolatos érdekes - de erősen propagandisztikus - újságcikket találtam az 1953. augusztus 16-i Szabad Földben (5. oldal). A címe így hangzik:

szabadfold_19530816_5o_cim.jpg

A cikk pedig így szól (a jobb alsó sarokban lévő nyilakra kattintva nagyítható!):

Szerző: kugi  2018.08.13. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság névsor újságcikk püspökmolnári

A mai bejegyzésben ismét 50 éve megjelent újságcikkeket teszek közzé a Vas Népéből. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az első újságcikk a megyei napilap 1968. május 30-i számának 3. oldalán olvasható, így szól: 

vn_19680530_3o.jpg

A másik újságcikk - amiben Püspökmolnárit említik - ugyanezen lapszám 6. oldalán található: 

Szerző: kugi  2018.05.28. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés gazdaság mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Egy 1892-ben megjelent címtárból kigyűjtöttem a korabeli Püspöki, Molnári és Szenttamás iparosainak és kereskedőinek névsorát, ezeket ismertetem most (a korabeli helyesírás szerint).

Kezdjük Püspökivel:

puspoki_1892.jpg

A püspöki (vízi)malom kapcsán eddig csak 1895-ből volt adatom, hogy a Marton-család birtokában volt, de eszerint már legalább 3 évvel korábban is Martonéké volt a malom.

Molnáriban ezek az iparosok és kereskedők éltek a címtár szerint: 

Szerző: kugi  2018.04.09. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság névsor püspöki szenttamás molnári

Kedves Olvasók! A nemrég megjelent könyvem kapcsán interjút készített velem a vaskarika kulturális portál. Itt olvasható.

És akkor jöjjön a mai témánk. A Dunántúli Napló című újság 1985. március 30-i számának 5. oldalán akadtam egy újságcikkre, mely a községünkből elszármazott Bárdos Imrét mutatja be. A cikk címe így néz ki:

cipomilliomos.jpg

A cikk pedig így szól:

Szerző: kugi  2018.03.30. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság újságcikk püspökmolnári

A mai bejegyzésben egy nagyon érdekes és különleges újságcikket ismertetek.

1867-ben egy községünkből írt tudósítás jelent meg a Politikai Ujdonságok című folyóiratban (1867. március 6. 116. oldal), melyben arról számolnak be, hogyan ünnepelték meg elődeink a kiegyezést, ill. milyen volt akkor itt az időjárás és a gazdasági helyzet. Lássuk!

politikaiujdonsagok_18670306_116o.jpg

Szerző: kugi  2018.03.02. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: politika gazdaság templom újságcikk püspöki szenttamás molnári

Egy hónap elteltével ma folytatódik a száz évvel ezelőtti újságcikkeket bemutató sorozat: ma két újságcikket olvashatunk újra. (Az előző ilyen témájú poszt itt olvasható.)

Az egyik - a fontosabb - újságcikk egy hirdetés, ami a Vasvármegye című lap 1918. január 18-i számának 6. oldalán jelent meg:

vasvarmegye_19180118_6o.jpg

A szomszédos Rábaszenttamás kocsmáját fél évvel korábban így hirdették meg, Rábapüspöki kocsmáját 1914 tavaszán pedig így. (A rábamolnári kocsma bérbe adási hirdetménye 1909-ből itt olvasható.)

Szerző: kugi  2018.01.12. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság kocsma újságcikk rábamolnári száz éve történt rábaszenttamás

süti beállítások módosítása