Borovszky_címlap.JPG1898 elején jelent meg - egy hatalmas monográfia, a Borovszky Samu és Sziklay János által szerkesztett Magyarország vármegyéi és városai c. sorozat 3. köteteként - a Vas vármegyét bemutató könyv (címlapját lásd balra). A terjedelmes munka - a vármegye természeti adottságait, történelmét, gazdaságát, kulturális életét bemutató fejezetek mellett - minden községről ad egy rövid leírást, melyből ezúton ismertetem a korabeli Molnárira, Szenttamásra és Püspökire vonatkozó sorokat (korabeli helyesírás szerint).

Molnáriról ezt olvashatjuk: "magyar község, a Szombathelyről N.-Kanizsa fel vezető vasútvonal mentén. Házainak száma 75, a lakosoké 638. Vallásuk r. kath., ág. ev. (azaz: ágostai evangélikus - KG) és ev. ref. (azaz: evangéliumi református). Vasútállomás. Postája és távírója helyben van. A "Nagy-Boldogasszonyhoz" czímzett apátság, melyet tolnai Festetich György gróf 1857-ben alapított, itt székel. Jelenlegi apát Legáth Kálmán. Itt van gróf Kinsky Zdenkónak nagyszabású, főuri izléssel berendezett szép kastélya, mely 1815-ben épült. A kastély körül szép park terül el."

A szócikket a molnári kastély képe illusztrálja, melyet már ebben a bejegyzésben közzé tettem.

Szerző: kugi  2013.06.05. 07:52 Szólj hozzá!

Címkék: vasút kastély apátság püspöki szenttamás molnári

Holnap lesz az I. világháborút lezáró trianoni béke évfordulója. Ebből az alkalomból községünk I. világháborús hősi halottjairól emlékezem meg.

1914-ben Ferenc József császár és király - II. Vilmos német császár támogatásával - hadat üzent Szerbiának. (Ezt egyébként Tisza István kormányfő akkor ellenezte...) A szövetségesi szerződések miatt heteken belül európai méretű konfliktus bontakozott ki, mely a gyarmatokra és a tengerekre is kiterjedt. Így lett világháború egy kisebb konfliktusból. (A kortársak egyébként "nagy háború" néven emlegették.) A felek gyors döntést reméltek, de a háború végül elhúzódott, és mintegy 20 millió halottal járt. A világháborút lezáró békék átrajzolták Európa térképét.

Nagy-Magyarország emberveszteségei: félmillió halott, másfél millió sebesült, 800 ezer hadifogoly. Valószínűleg az ország összes településéről voltak áldozatok, így községünkből is. 

Szerző: kugi  2013.06.03. 07:58 Szólj hozzá!

Címkék: személyes templom évforduló névsor I. világháború

A mai bejegyzésben a korabeli megyei lap, a Vasmegyei Lapok alapján azt mutatom be, hogy miről szóltak a községünkkel kapcsolatos hírek 1880-ban. (Sajnos mind a megyei, mind az Országos Széchényi Könyvtárban lévő bekötött példányból több hónapnyi lapszám hiányzik, amelyekben akár helyi vonatkozású hírek is lehettek.)

Az első fennmaradt, számunkra fontos hír a július 8-i szám 2. oldalán van, és a molnári kastély lakójával, az idén 130 éve elhunyt Festetics György gróffal kapcsolatos:

VL_18800708_2o.jpg

Ugyancsak "grófunk" szerepel a szeptember 19-i lapszámban a vármegye legtöbb adót fizető megyebizottsági tagjainak (azaz viriliseinek) listáján (3. oldal):

Szerző: kugi  2013.05.31. 11:59 Szólj hozzá!

Címkék: iskola adó újságcikk püspöki szenttamás festetics györgy molnári

Ebben a bejegyzésben folytatom a Kistenyésztők Lapja című újság 1985. évi 6., júniusi számában megjelent képriport közlését, a 9. oldal tartalmával. (A cikk első felének képei itt tekinthetők meg.)

Szarvasmarha_Pm 2_1.jpg

Szerző: kugi  2013.05.29. 08:27 Szólj hozzá!

Címkék: személyes mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári

A vonatok indulási időpontja községünk utazóközönsége számára régóta problematikus.  Ennek ékes példája  az alábbi újságcikk, mely a Vasmegye című lapban jelent meg 1949. május 26-án a 4. oldalon:

Vasmegye_19490526_4o.jpg

Szerző: kugi  2013.05.27. 07:37 Szólj hozzá!

Címkék: vasút újságcikk püspökmolnári

112 évvel ezelőtt, 1901. májusában ünnepelte 40 éves tanítói jubileumát a szenttamási római katolikus elemi iskola kántortanítója, Tormássy Károly. Ő korábban többször tudósította a sajtót a helyi - elsősorban a katolikus iskolával kapcsolatos - eseményekről (pl. 1874-ben, 1875-ben vagy 1878-ban is), és a szenttamási dalárda szervezésében is részt vett. 1877-ben (Rába)töttösön találjuk.

A tanítói évfordulóról a Vas c. lap 1901. május 26-i száma a 2. oldalán így tudósított:

Vas_19010526_2o_1.jpg

Szerző: kugi  2013.05.24. 07:44 Szólj hozzá!

Címkék: iskola évforduló szenttamás

Egykor községünkben rendkívül népszerű volt a tekézés. A püspöki és a molnári kocsmákban, de még némely falusi portán - pl. Komáromiéknál, a Kossuth u. 128 alatt, a szilvafák között - is gurult a golyó. A sok gyakorlás pedig előbb-utóbb versenyzéshez vezetett.

Egy ilyen tekeversenyről szól a Vas Népe 1959. május 22-i számának 6. oldalán megjelent rövidhír:

VN_19590522_6o.jpg

Akinek van a birtokában olyan fotó, mely Püspökmolnáriban készült tekézés alkalmával készült, kérem, juttassa el hozzám!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2013.05.22. 07:44 Szólj hozzá!

Címkék: sport névsor újságcikk püspökmolnári

A mai bejegyzésben egy vasúttérképet mutatok be. Eredeti címe: "Magyar ország vasut hálózatából a Fehérvár - Veszprém - Molnári vonal vázlata". Készítésének évszáma nem ismert, de valószínűleg 1865-71 közötti. A Magyar Nyugati Vasút Győr-Gratz vonalának szakaszait ugyanis 1871-73 között adták át, a térképen pedig ennek egyes tervváltozatai láthatók. Ugyanakkor ábrázolva van a Déli Vasút Sopron-Kanizsa közti vonala is, ami viszont 1865 óta működik. (A jelmagyarázat eredetileg a térkép bal szélén (vagyis Gratztól nyugatra) volt elhelyezve, de a térképmező jobb láthatósága érdekében a bal felső sarokba tettem.)

A kormányzati tervezet szerint a vonal Győrből haladt volna dél felé Pápáig, ott nyugatra fordult volna Sárvárig, majd Molnárinál metszette volna a Déli Vasút vonalát, innen a Rába vonalát követve érte volna el a korabeli osztrák határt, majd Gratzot. Eszerint községünkből átszállás nélkül juthattunk volna el Győrbe vagy Gratzba.

Szerző: kugi  2013.05.17. 07:51 Szólj hozzá!

Címkék: térkép vasút molnári

A mai bejegyzésben a Vasmegyei Lapok (VL) cikkei alapján nézzük meg, miről szóltak a községünket is érintő hírek 1879-ben!

Elsőként a január 23-i szám 2. oldalán van helyi vonatkozású tudósítás. Ebből megtudjuk, hogy a vasvári római katolikus népiskola részére vásárolandó harmóniumra Festetics György 25 Ft-ot, a szenttamási temetőkápolnában eltemetett Korchmáros Gáspár pedig 1 Ft-ot adott.

A február 23-i lapszám 1-2. oldalán a vasmegyei tanító testület vasvári járási körének gyűlésén felvett jegyzőkönyv kivonata szerepel. Eszerint egy daloskönyv hangjegyekkel való összeállítására Tormássy Károly szenttamási katolikus tanító vállalkozott, a gyűlésen elhangzottakat pedig Ochsenhofer Ede helyi evangélikus tanító jegyezte le.

Társasági hír olvasható a VL február 27-i számának 2. oldalán. Eszerint a Vasváron, 19-én megtartott Casino-bálon jelen volt Fay Irma Molnáriból, továbbá Korchmáros Malvin és Georgina kisasszonyok. Ez alkalommal felülfizettek (vagyis a belépőn túl is fizettek valamennyit): Fay Adolf 50 krajcárt, Korchmáros Gáspár pedig 2 Ft-ot. Ők bizonyára a kisasszonyok szülei. (A molnári Fay-családról tud valaki valamit? Aki tud, kérem, írja meg nekem!)

A szegedi árvízkárosultak javára történő gyűjtésről szól az április 3-i szám egyik cikke  2. oldalon:

Szerző: kugi  2013.05.15. 07:43 Szólj hozzá!

Címkék: iskola vasút adó bűnügy újságcikk püspöki szenttamás molnári

A Kistenyésztők Lapja című újság 1985. évi 6., júniusi száma több Vas megyei témájú cikket közölt. Ezek közül az egyik egy 2 oldalas képriport, mely A szarvasmarha Püspökmolnáriban címmel a lap 8-9. oldalán jelent meg. Ennek első felét teszem közzé a mostani bejegyzésben. Igazi kordokumentum a '80-as évekből, amikor a mezőgazdaság országosan - és községünkben is - a fénykorát élte!

Szarvasmarha_Pm 1_1.jpg

Szerző: kugi  2013.05.13. 10:42 Szólj hozzá!

Címkék: személyes mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a szenttamási dalárdát, mely községünk első önkéntes alapon létrejött egyesülete volt. A közelmúltban a kezembe került egy régi könyv, melyben érdekes információkat találtam róla. A könyv szerkesztője Vargha Gyula, a címe pedig: Magyarország egyletei és társulatai 1878-ban. (Megjelent a "Statistikai Hivatal" kiadásában 1880-ban.)

A kötet járásonként mutatja be az ország összes egyesületét. A 316. oldalán az alábbi adatokat találjuk a vasvári járásra vonatkozóan:

2013-04-05 14.36_1.jpg2013-04-05 14.36.09.jpg

A 317. oldalon a taglétszám- és pénzügyi adatokat találjuk (pirossal aláhúzva a "mi dalárdánk"):

Szerző: kugi  2013.05.10. 08:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület szenttamás

A mai bejegyzésben a két szomszédos falu, Püspöki és Kiszsennye közös határát bemutató térképet ismertetem. Ezt Czvitkovich Sándor készítette 1792-ben. Méretaránya 1:2400. Eredetije 51x33,5 cm méretű, rossz állapotú kéziratos papírtérkép, és a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban található. Nyelve nagyrészt latin, kisebb részben magyar.

Püspöki_1792.jpg

Az északi irányt egy nagy nyílvessző jelöli. Középen alul aránymérték, a jobb alsó sarokban pedig a térkép címe és a rövidítések magyarázata olvasható.

Szerző: kugi  2013.05.08. 07:44 Szólj hozzá!

Címkék: térkép mezőgazdaság püspöki

Egykor községünkben nagy hagyománya volt a vöröskeresztes mozgalomnak. A helyi vöröskeresztes szervezet 1953-ban alakult meg, élén egy 7 tagú vezetőséggel. A szervezet első titkára Gyarmati Istvánné lett, aki 10 évig látta el a vezetői feladatokat. A vöröskereszt egészségügyi és közlekedésbiztonsági tanfolyamokat szervezett, véradónapokat tartott, szabás-varrás tanfolyamot indított, stb. (Részletesebb bemutatása majd egy következő bejegyzés témája lesz.) Munkáját olyan jól végezte, hogy már a működése 3. évében mintacsoporttá akarták átszervezni. Erről szól a megyei szervező Gyarmatinéhoz intézett levele:

beolvasás0097.jpg

Szerző: kugi  2013.05.06. 17:00 Szólj hozzá!

Címkék: 1956 egyesület közegészségügy püspökmolnári

A mostani bejegyzésben a Vasmegyei Lapok (VL) című korabeli megyei újság alapján azt mutatom be, hogy milyen események történtek Püspökiben, Molnáriban és Szenttamáson 1878-ban.

Az első, községünkhöz kötődő cikk a lap március 28-i számában jelent meg. A 2. oldalon egy tudósítás olvasható a vasvári izraelita ifjúság "tánczvigalmáról", melyen részt vett "Bandi Józsa kisasszony Molnáriból". Ő bizonyára Bandy Ignác molnári szatócs lánya lehetett.

A VL április 28-i számának 2. oldalán a vasmegyei tanító testület vasvár-járási körének közgyűléséről olvasható egy beszámoló. Ebben arról is szó van, hogy az Eötvös-alap segélyező egyletébe beléphetnek a tanítók. Többek között belépett Tormássy Károly szenttamási katolikus tanító is. A gyűlésről igazoltan hiányzott Ochsenhofer Ede szenttamási evangélikus tanító.

A május 23-i VL-szám a vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlési jegyzőkönyvéből is idéz. Ebben a községi faiskolák felügyeletét ellátó gondnokok megválasztásáról is szó van. Eszerint "Vasvár, Kis-Mákfa, Nagy-Mákfa, Szt.-Mihályfa, Zsidó, (azaz: Zsidóföld - KG), Rába-Hidvég, Molnári, Szt-Tamás és Püspöki községek" faiskolájának gondnokául "Szabó József esp. apát pleb., szt-tamási lakós" lett megválasztva.

Vasmegyei Lapok június 2-i száma a 2. oldalon a szenttamási iskoláról tudósít, de ezt itt már közöltem.

A vasmegyei tanítótestület vasvári körének tisztújításáról (is) szól a VL június 20-i száma a 2. oldalon:

Szerző: kugi  2013.05.03. 08:35 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság adó újságcikk püspöki szenttamás festetics györgy molnári

A rábapüspöki malom leégéséről szól a Hír című lap 1924. április 29-i számának 3. oldali cikke. A szövegben lévő mm rövidítés nem millimétert, hanem métermázsát (azaz: mázsát) jelent.

Hír_1924IV29_3o.jpg

Szerző: kugi  2013.04.29. 08:49 Szólj hozzá!

Címkék: malom újságcikk rábapüspöki

Az alábbi rövid, szellemes újságcikk a Vas Népe 1963. április 26-i számának 8. oldalán jelent meg:

VN_19630426_8o.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2013.04.26. 09:29 Szólj hozzá!

Címkék: sport mezőgazdaság püspökmolnári

Ahogy ebben a bejegyzésben már írtam róla, az egykori Rábapüspöki és Rábaszenttamás községek 1928-ban egyesültek, 1929-től pedig a Püspöktamási nevet viselték. Az egyesített községnek azonban a belügyminiszter, Scitovszky Béla más nevet adott volna. Erről szól az alábbi cikk, mely a Hír című szombathelyi újság 1928. április 22-i számának 3. oldalán jelent meg.

Hír_1931IV22_3o.jpg

Szerző: kugi  2013.04.24. 08:36 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás újságcikk püspöktamási rábapüspöki

Ezzel a címmel jelent meg az alábbi tudósítás a Vas Népében fél évszázaddal ezelőtt, az 1963. április 20-i lapszám 7. oldalán. (A cikkben a nagyapám, Kuglics László nevét egy picit elírták.)

A helyi termelőszövetkezet történetéről egyébként dióhéjban itt írtam, további cikkek pedig a mezőgazdaság címke alatti bejegyzésben olvashatók.

VN_19630420_7o_1_másik.jpg

Szerző: kugi  2013.04.22. 08:31 Szólj hozzá!

Címkék: személyes mezőgazdaság névsor újságcikk püspökmolnári

A Körmend-Sárvár közti, községünk területét is érintő vasútvonalról ad hírt a Vasvár és Vidéke című járási lap 1913. április 20-i száma a 2. oldalon:

VésV_19130420_2o.jpg

Ha jobban megnézzük, a hír (a címén kívül) mindössze egyetlen mondat!

Erről a témáról egyébként már itt írtam, ill. egy 1912. decemberi rövidhírt is közzé tettem róla.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2013.04.19. 07:53 Szólj hozzá!

Címkék: vasút újságcikk szenttamás molnári száz éve történt

A II. világháború utáni népi demokratikus berendezkedés felszámolásának egyik lépése volt a szovjet mintára bevezetett tervgazdálkodás. Ennek első állomása a 3 éves terv volt, mely a termelőerők fokozását, a termelési ágak összhangját és a lakosság életszínvonalának javítását tűzte ki célul. Megvalósítására 1947-49 között került sor.

A Vasmegye c. lap 1949. április 17-i számának 2. oldalán jelent meg az alábbi cikk (sajnos kissé homályosan maradt fenn), mely községünknek a 3 éves tervből való részesedéséről szól, megemlítve benne a következő, immár 5 éves terv célkitűzéseit is.

Vasmegye_19490417_2o_1.jpg

Szerző: kugi  2013.04.17. 07:43 Szólj hozzá!

Címkék: politika gazdaság újságcikk püspökmolnári villamosítas

süti beállítások módosítása