Korábban már több újságcikket is közöltem az újjáépülő molnári vasúti hídról (legutóbb például itt), és most egy újabb ilyen következik. A Vas Népe 1964. január 14-i száma közölte az alábbi fényképes írást az 5. oldalon:

Az idei első bejegyzésben említett 1812-es átadás-átvételi jegyzőkönyv az italok lajstroma után tovább folytatódik. A mai bejegyzésben a gabona nyilvántartását mutatom be.

A gabonát a leltárban két táblázatba foglalták: az elsőben a "szalmabéli gabona" (azaz a még kicsépeletlen, szalmás termés) volt, a másikban pedig a "szembéli gabona" (tehát a már kicsépelt mag). Nemcsak Molnári, de a szenttamási, a töttösi és a hídvégi majorban található gabona is bent van az összeírásban.

A "szalmabéli gabona" között búza, rozs, árpa és lendek (!) található; utóbbi talán a bükkönyfélékkel rokon lednek lehet? Az első három gabona esetében külön "termés" és "dézsma" oszlopok is voltak, utóbbi az egyháznak átadandó tizedet jelentette. Ám mivel búzából és rozsból a "dézsma" oszlop üres volt (talán már beszolgáltatták), ezért ezeket az oszlopokat kihagyom a táblázatból. Mértékegységek: kereszt (az iraton: Xt) és kéve (k), ill. a szekér. (Kéve: a szalmás gabona összekötött alapegysége, kereszt: kévékből kereszt formában felhalmozott rakás, 20 kéve.) Ez alapján tehát így néz ki a "szalmabéli gabona" leltára:

Egy korábbi bejegyzésben felvázoltam néhány kérdést községünk 19. századi történetéhez, amiket jó lenne feltárni, egy tavalyelőtti bejegyzésben pedig a középkorral kapcsolatos kérdéseimet fogalmaztam meg. De izgalmas kérdések a 20. század kapcsán is vannak, melyek közül összeszedtem néhányat.

1. Korábban már többször írtam a molnári kastélyról (pl. itt). Vajon miért bontatta le az (egyelőre még számomra ismeretlen nevű) tulajdonosa ezt az elhagyatottságában is impozáns épületet? Azt hallottam, hogy az utolsó tulajdonos egy zsidó származású bankár vagy bank volt. De vajon ki lehetett konkrétan? A lebontás alternatívájaként az is szóba került, hogy a Szociális Testvérek Társasága nevű rend (melyhez fiatalon a későbbi nemzetgyűlési képviselő, Slachta Margit is tartozott) valamilyen módon hasznosította volna az épületet (szociális otthonnak, kórháznak, internátusnak). Vajon ez miért hiúsult meg? E kutatásokat nehezíti, hogy az I. világháború utáni évtizedből kevesebb forrás maradt fenn, és a járási újság is csak 1926-tól jelent meg ismét.

2. A II. világháború - szemben az I. világégéssel - közvetlenül is érintette a magyar településeket, így térségünket is. Nemcsak a légitámadás veszélyének voltak kitéve az itt élők, de a front is átment a vidéken. Néhány adatom van a település környéki harcokról, a lakosságnak a németekhez és a szovjet hadsereghez, ill. a háborús megpróbáltatásokhoz való viszonyáról, de ez a kép még koránt sem teljes. Visszaemlékezések és levéltári források alapján ezt a témát szeretném alaposabban feltárni.

Az 1886-os bulvárhírek után nézzük, miről szóltak a hírek községünk vonatkozásában 1887-ben! Ehhez a korabeli megyei napilap, a Vasmegyei Lapok (VL) cikkeit veszem alapul.

A lap február 3-i száma (3. oldal) arról tudósít, hogy Molnáriban - és több másik községben - lépfene-esetek fordultak elő. Ugyanezen az oldalon, de egy másik cikkben az olvasható, hogy "Pollák József molnárii lakós nevének Polgárra (...) magyarosításáért folyamodott".

A VL február 20-i számának 2. oldalán ez áll: "Felülfizettek február 6-án a vasvári népkönyvtár javára rendezett estélyen: (...) Győri Kálmán gazdatiszt (Szent-Tamás) 70 kr." 

A lap március 3-i száma (3. o.) a vasvári tűzoltó egylet február 20-án tartott táncvigalmán felül fizetettek névsorát közli. Benne találjuk (a később a szenttamási temetőkápolnában eltemetett) Korchmáros Gáspárt 90 krajcárral, Győry Kálmánt (Szent-Tamás) 50 krajcárral, és Slamadinger Jánost (Szent-Tamás) 20 krajcárral. Ki lehetett Győry Kálmán, Slamadinger János és a fent említett Pollák József? Tudja valaki?

Bűnügyi hír olvasható a március 13-i lapszám 2. oldalán:

Vajon az említett Eder Ferenc az 1877-ben elhunyt Paál Sándor utódja volt?

A március 20-i lapszám 3. oldalán a vasvári izraelita jótékony nőegylet táncmulatságán ismét a felül fizetők között találjuk Győri Kálmánt Szent-Tamásról 70 krajcárral. (Szeretett mulatni az úr - és pénze is volt hozzá...)

Árverési hirdetményt közöl a VL április 17-i száma a 4. oldalon:

1812 januárjában - mai szóhasználattal élve - egy "átadás-átvétel" zajlott gróf Festeticsné született Sallér Judit (rába)molnári kastélyában. Hillér Ferenc számtartó átadta a kezére bízott javakat utódjának, Droppa Károly kasznárnak. (A kasznár is számtartót, intézőt, gazdatisztet jelentett.) Ebből az alkalomból összeírták az átadásra kerülő javakat: állatokat, gabonát, eszközöket - és az italokat is. E hosszú, 12 oldalas dokumentumból mutatom be az italok összeírását.

A leltár 1. pontjában a bort, pálinkát és - meglepő módon - az ecetet írták össze. A borlajstrom így néz ki:

Vagyis a készítés éve szerint, majd azon belül fejtett és söprűs (azaz fejtetlen) megkülönböztetést alkalmaztak. A kastély pincéjében található legrégibb bor 1807-ből származott, és nyilvánvaló, hogy a legutolsó évjáratból volt a legtöbb. Mértékegységnek az akót használták; 1 magyar akó=64 icce=32 pint=51 mai liter. (A magyar akón kívül létezett még bécsi, pesti, budai, soproni és pozsonyi akó is. Ezek értéke 42 litertől 85,5 literig terjedt. Nem tudjuk, hogy a korabeli Molnáriban vajon melyiket használták. Én a legáltalánosabban elterjedt magyar akót, és annak 51 liternyi értékét veszem alapul.)

2013. december 31-én lesz 40 éve, hogy meghalt a községünkben született felfedező földrajztudós, Prinz Gyula. Életrajzát születésének 130 évfordulója alkalmából itt már bemutattam. Szilveszterhez közeledve az idei utolsó bejegyzésben Prinz Gyula családjáról írok.

A kolozsvári egyetem (ahol Prinz professzor 1940-44 között oktatott) történetéről írt műben Prinz Gyulát zsidó származásúnak tüntetik fel. (Gaal György: Egyetem a Farkas utcában. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem előzményei, korszakai és vonzatai. Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Kolozsvár, 2001.) A szerző arra hivatkozik, hogy a tudós az 1929-es kiadású Zsidó Lexikonban is szerepel (725. oldal).

A Szegedi Tudományegyetemen azonban fellelhető Prinz Gyula saját kezűleg írt, 1940. november 7-i keltezésű önéletrajza, melyben családja katolikus kötődését hangsúlyozza:

Mint lokálpatrióta, és mint településmarketing tanfolyamot végzett ember is mindig örülök, ha Püspökmolnáriról (és más településekről) egy jó reklámértékű leírást olvashatok. Ilyeneket tartalmaz a negyedévente megjelenő Helyi Érték c. folyóirat, melynek első számát - a benne szereplő, Püspökmolnáriról szóló írással együtt - egy tavaly nyári bejegyzésben bemutattam. Az Éles Krisztina főszerkesztő által jegyzett magazin most egy 2014-re szóló kalendáriummal jelentkezett, melyben Palkó Zsolt 3 oldalas, képekkel illusztrált írása mutatja be Püspökmolnárit.

Mivel talán kevés emberhez jutott el a nyomtatott változat, ezért közzéteszem itt a blogon a községünkről szóló oldalakat:

A nagyméretű földmunkák (pl. útépítés, kavicsbányászat) során kötelező az érintett terület régészeti célú vizsgálata. A szakemberek községünkben is elvégzik ezeket a munkákat a kavicsbányászattal érintett parcellákon. A 0133/13 helyrajzi számú ingatlanon (a Transzkavics Kft. által művelni kezdett püspöki területen, az egykori Szentiván szomszédságában) is sor került az ún. régészeti szakfelügyeleti tevékenységre. Mivel a térségben két nyilvántartott régészeti lelőhely is van, így nem meglepő, hogy a 2012. decemberi vizsgálat újabb eredménnyel járt.

A terület térképe a régészeti lelőhelyekkel:

A térkép jobb felső sarkában a Sorok-patak, a jobb alsó sarkában pedig a közút húzódik, délről még a püspöki kiskerteket látjuk. A régészeti lelőhelyek vonatkozásában a jelmagyarázat segít eligazodni.

A területen talált leletekről a régészeti szakfelügyelet jelentése az alábbiakat tartalmazza: 

Az 1885-ös bulvárhírek után nézzük, miről írt községünk kapcsán a Vasmegyei Lapok (VL) című megyei újság 1886-ban.

Január 28-án a lap 2. oldala közli az "Alispáni jelentés a megye állapotáról a lefolyt évnegyedben" c. beszámolót. Ebben az olvasható, hogy "Szt.-Tamáson 3 szarvasmarha lépfenében hullott el."

A VL március 7-i száma a 3. oldalon ismerteti "A Rába-Hidvégen február 17-én rendezett "Harmonium" bálban felül fizettek" c. tudósítást. Benne megtaláljuk Princz (!) József állomásfőnököt (Prinz Gyula apját), aki 1 Ft-ot fizetett a belépődíjon kívül adományként.

Május 2-án a Vasmegyei Lapok 3. oldalán ezt a hírt olvashatjuk:

Az ifjú Pál gróf 1874-es adományáról a szenttamási katolikus elemi iskola javára ebben a bejegyzésben írtam.

Május 9-én egy igazi bulvárhírt közöl a VL a 9. oldalon:

Községünk a századelőn a rábahídvégi körjegyzőséghez tartozott, így annak vezetője Rábapüspöki, Rábamolnári és Rábaszenttamás jegyzője is volt. Száz éve hunyt el az akkori körjegyző, Kovács Kálmán, akinek temetéséről szól a Vasvár és Vidéke című újság 1913. december 14-i számának cikke a 2. oldalon:

A 18. században Molnári birtokosai és a szenttamási templom kegyurai a jakabházi Sallérok voltak. A család több generáción át meghatározó szerepet vitt a megyei közéletben, de országos méltóság is került ki közülük. Ők építtették a templomot a mai falakkal, családi sírbolttal a szentély alatt. Ebben a család 5 tagja nyugszik.

A Sallér-família jelentőségére tekintettel az egyes családtagok temetésén elmondott gyászbeszédet nyomtatásban is kiadták. 3 ilyenről van tudomásom, melyek a család történetére - de részben a falu történetére is - komoly forrásértékkel bírnak. A mai bejegyzésben a Sallér István alnádor özvegye, Nádasdi Klára temetésén elmondott gyászbeszédet mutatom be.

A címlapról nagyon sok minden kiderül. Így pl. az, hogy Nádasdi Klára 42 évi házasság után vesztette el a férjét, majd 3,5 évig élt özvegységben. A beszéd szerzője Kiskos Mihály köveskuti plébános, de ez csak a cím végén derül ki. A neve felett 4 sorral olvasható, hogy a "Szent Tamási helységben" hangzott el a beszéd, méghozzá 1765-ben, Szent György hava (április) 22-én.

Jászos=gyászos. A mai fül számára szokatlanul hangzanak a "boldog ki mulás" és a "boldog halál" kifejezések...

1913 őszén nemcsak a Rába-híd várható építéséről szóltak a hírek térségünkből, hanem sok minden másról is. A mai bejegyzésben 3 rövidhírt teszek közzé 1913 végéről. Önállóan nem érnének meg egy bejegyzést, ezért csoportosítottam őket. Mindhárom a Vasvár és Vidéke (VV) című járási lapban jelent meg.

Az első cikk a VV szeptember 21-i számának 2. oldalán olvasható:

Kinszky (helyesen: Kinsky) gróf Festetics György veje volt, aki György gróf lányát, Georginát vette feleségül, és a molnári birtokot ők kapták meg.

A következő cikket a járási lap szeptember 28-án közölte a 2. oldalon:

Egy 3 héttel korábbi bejegyzésben bemutattam a helyi tűzoltó egyesület megalakulásának körülményeit. Az első időkben a szervezet működése viszonylag jól dokumentáltan fennmaradt - köszönhetően a Vasmegyei Lapok című megyei újságnak (VL). Az újságcikkek alapján az alábbiakban bemutatom a szervezet működését 1890-92 folyamán.

1890-ből két újságcikk maradt fenn, ami számunkra érdekes. Az első a VL június 12-i számának 2. oldalán:

Egy december 18-i újságcikk (3. oldal) pedig a januárra tervezett farsangi táncvigalomról ír:

A mai bejegyzésben két Rábamolnárihoz kötődő bűncselekményről lesz szó 1921-ből. Mindkettőről a Magyar Nyugat című újság írt. Az elsőről a lap december 2-i számában olvashatunk:

A második nem községünkben történt, hanem Körmenden, az elkövetője viszont rábapüspöki illetőségű volt. A Magyar Nyugat 1921. december 11-i számának 5. oldaláról idézek.

A nemrég közölt, 18. század végén készült Rába-térkép után egy hasonlót mutatok be, ezúttal 1833-ból. Címe: "T(ekintetes) n(emes) Vass vármegyei Rába folyásnak rajzolattya". A német és magyar feliratokkal ellátott, kéziratban fennmaradt térkép tervezője Wágner Mihály. A 15 szelvényből álló mű szelvényeinek mérete: 97 x 62,5 cm, eredeti méretaránya: 1:7200.

A mai község határa sajnos két különböző szelvényen van ábrázolva, így egyben nem lehet az egészet látni. Nézzük először a Molnári környéki részt (a 9. szelvényről)!

A térképmező felső felén jól látszik az út vonala, attól délre pedig Molnári házai, a falu északnyugati részén a kastéllyal. A képmező jobb felső sarkában a templommal jelölt Szenttamás községet találjuk. A Molnáritól délre eső részt vegyük szemügyre közelebbről is:

Az 1960-70-es években élénk kulturális élet folyt községünkben, melyből több szervezet is kivette a részét. Ennek egyik bizonyítéka az a két újságcikk, amely arról számol be, hogy 1961 őszén egy időben két színdarabot is tanultak községünkben. (Talán a kultúrház meghirdetett bővítésének hatására?)

Az első tudósítás a Vas Népe c. megyei napilap 1961. november 28-i számának 4. oldaláról való: 

A másnapi lapszám 4. oldalán pedig ez jelent meg:

A közelmúltban egy igen érdekes beharangozóra bukkantam a Vas Népe c. megyei napilap 1960. évi november 25-i számának 4. oldalán: 

Kicsit kételkedve, de nagy meglepődéssel olvastam az írást. Mivel aznapi lottósorsolásról írtak benne, ezért hihetőnek tűnt a közölt információ.

A megyei napilap november 26-i száma a kihúzott nyerőszámokat közölte (2. oldal):

A két, 1961 októberi rövidhír után ezúttal két novemberi, Püspökmolnárival kapcsolatos beszámolót teszek közzé a Vas Népéből. Az első, a sportpálya öltözőjével kapcsolatos hír a novembver 23-i lapszám 4. oldalán jelent meg:

A másik rövidhír a Vas Népe 1961. november 24-i számának 4. oldalán jelent meg:

Ahogy arról tavaly már írtam, a zsennyei határban zuhant le egy amerikai repülőgép, ami a molnári vasútállomást támadta. Most amerikai dokumentumok alapján mutatom be a történteket.

A 15. amerikai légierő három repülőszázadának (95., 96.,  és 97.)  44 db P-38-as vadászgépe 1944. november 20-án indult alacsonytámadásra Körmendtől Pozsonyig. Számos vonatot, teherautót, légelhárító ágyút semmisítettek meg a jelentések szerint.

A támadások során az osztály két P-38-ast veszített, az egyik a Zsennyénél lezuhant Robert W. Black hadnagy volt (azonosítási száma: O-763044, lakhelye: Los Angeles, Kalifornia, életkora ismeretlen). A 95. századhoz tartozó pilóta a 44-23210 gyári számú, „Jersey Bounce” becenevű, P-38J-20-LO típusú gépével a rábamolnári állomást támadta kb. 200 láb (=60 méter) magasról. Az állomáson egy német szerelvény tartózkodott, az ezen lévő légvédelmi ágyú eltalálta a gépet. A repülőgép lángra lobbant, a pilóta nem tudott kiugrani. Mindez 13.15 és 13.30 között történt.

Most pedig következzen két amerikai pilóta jelentése az eseményről: