Egy korábbi bejegyzésben már írtam arról, hogy a Festetics-család mennyi mindennel támogatta a szenttamási iskolát. Nemrég azonban ráleltem az alábbi újságcikkre (a Vasmegyei Lapok című újság 1889. november 14-ei számának 3. oldalán), melyben arról írnak, hogy Festetics György özvegye, monyorókeréki gróf Erdődy Eugénia hogyan támogatta a szenttamási katolikus elemi iskolát. A főúri család iskolatámogató tevékenységéhez ez is hozzá tartozik:

A mai bejegyzésben egy folyószabályozási térképet mutatok be, pontosabban annak a községünk körüli részét. Ez a 18. század végén készült, de a rajzolás pontos éve és a készítő neve nem ismert. Az eredetiben fennmaradt kéziratos térkép címe latin (Mappa fluvii Arabonis ex mondato ex Consilii Locumtenentialis Regii), feliratai latin, német és magyar nyelvűek. Méretaránya 1:7200. A 6 szelvényből álló térkép a Rába Vas megyei szakaszának szabályozási térképe (az országhatártól a Kis-Rába torkolatáig). Térségünk a 4. szelvényen van ábrázolva, ennek teljes mérete: 244 x 62 cm.

A községünk környékét ábrázoló részlet egyben így néz ki:

A fehérrel jelölt egyenes vonalak a szabályozás utáni tervezett folyómedret jelölik. A jobb láthatóság érdekében a térképet 2 részletben is megnézzük. A molnári-szenttamási szakasz közelebbről így fest:

Egy régi bejegyzésben már megemlítettem, hogy a szenttamási plébániát 1832-ben alapították, de az alapítás folyamata még feltárásra vár. A mai bejegyzésben az első plébánosnak, Busics Pálnak (1806-1882, szenttamási plébános 1832-1853 k.) Festetics Györgyhöz - a plébánia kegyurához - írt levelét közlöm, melyben az alapítás körülményeire számos utalás történik. (A levél a plébánia iratai között található.)

"Nagyságod édes Attyja boldog kimultával..." - kezdi levelét a mai kor embere számára szokatlan szófordulattal a szenttamási plébános

A bevezetőben az atya önmagát "szegény falusi, de Uraságához tántorithatattlanul hív Lelkész"-nek, a plébániát pedig "hibásan (azaz: hiányosan) alapított"-nak" nevezi, melyre a gróf intézkedését kéri, az alábbiak szerint:

A kiegyezés után általános gazdasági fellendülés következett be, ami hamarosan vidéken is éreztette hatását. A földművesek is egyre több anyagi javakra tettek szert, aminek a védelméről gondoskodni akartak. Így egyrészt biztosító egyesületek, másrészt tűzoltó egyletek alakultak. A mai bejegyzésben a helyi önkéntes tűzoltó egyesület megalakulásának körülményeiről írok a korabeli megyei újság cikkei alapján.

Elsőként Molnári község ismerte fel a tűz elleni védekezés lehetőségét, ill. tudott ehhez anyagi fedezetet biztosítani. Ezt igazolja a vármegye köztörvényhatósági bizottságának 1888. február 6-án de. 10.00-kor kezdődő közgyűlési napirendjének 34. napirendi pontja (Vasmegyei Lapok február 2. 2. oldal):

A Vasmegyei Lapok (VL) híradása szerint a június 5-én Geregyében tomboló tűznél a megyebizottsági jóváhagyással vásárolt fecskendő jó szolgálatot tett.

A szomszédos Zsennyében ekkor már működött tűzoltó-egyesület, így bizonyára eleink is látták, hogy egy felkészült önkéntes tűzoltó hatékonyabban tud megküzdeni a "vörös kakassal", mint egy lelkes amatőr. Ezért összefogott Molnári, Szenttamás és Püspöki lakossága, és önkéntes tűzoltó egyletet alapítottak (ahogy Rum és Hídvég lakói is). Erről a Vasmegyei Lapok 1888. augusztus 2-i száma tudósít:

Az 1884-es bulvárhírek bemutatása után nézzük, hogy a következő évben mit írt a korabeli újság (azaz a Vasmegyei Lapok) községünk vonatkozásában:

Az első hír a január 15-i lapszámban olvasható. A 2. oldalon megtudjuk, hogy külföldre szóló útlevelet nyert többek között Biró Gyula püspöki lakos.

Február 26-án azt olvashatjuk, hogy - az eddig bérházban működő állami iskola számára - állami pénzből új iskola épül Molnáriban. Ám mivel a helyi iskola a korban nem Molnáriban, hanem Szenttamáson működött (és nem egy állami, hanem két felekezeti iskola volt), így ez nyilvánvaló tévedés. Talán a Zala megyei Molnáriról lehet szó... De akkor meg mit keres a Vas megyei újságban?

Az első, ténylegesen községünkhöz kapcsolódó hír - méghozzá egy vérbeli bulvárhír - a lap március 15-i számának 2. oldalán jelent meg:

Az evangélikus tanító jelentős szerepet játszott a szenttamási dalárda működése során, sírjának fotóját ebben a bejegyzésben közöltem.

A nyár folyamán jégeső okozott kárt térségünkben (VL augusztus 9. 3. o.):

Nemrég tett közzé az Arcanum Adatbázis Kft. egy érdekes forráscsoportot: budapesti fogolytörzskönyveket. Ebben több olyan személy is szerepel, aki községünkben született (további két fő pedig itteni állandó lakosként került összeütközésbe Budapesten a törvénnyel). Az iratok keletkezési évköre 1878-1920 közötti, vagyis abban az időben kerültek rendőrkézre. Néhányukat a bíróság végül felmentett, az elítéltek 1 naptól 2 évig terjedő időszakot töltöttek rács mögött. A bíróság néhány esetben mellékbüntetést is kiszabott (közügyektől való eltiltást), de terjedelmi okok miatt ennek közlésétől eltekintek.

Az iratok nemcsak büntetőjogilag érdekesek, hanem a falusi fiatalok társadalmi mobilizációjának szempontjából is: megmutatja, hogy ezek az emberek a fővárosba kerülve hol laktak és milyen foglalkozást találtak maguknak. A kigyűjtött adatokat táblázatos formában teszem közzé. (Ezt azonban terjedelmi okokból csak két részletben tudom bemutatni. Néhány adat az eredeti dokumentumokból is hiányzik. A zárójelben megadott életkor a letartóztatás évében betöltött életkort mutatja.)

A bűnügyre vonatkozó adatok az alábbi részben találhatók:

Megőrző helyet a püspökmolnári állomáshoz!

Bár már 1961-ben megígérték az illetékesek, hogy kerékpár-megőrző épül a püspökmolnári vasútállomás mellé (erről újságcikk is íródott), de az épület 1963 novemberére se készült el... Ekkor egy - a fenti címmel megjelent - olvasói levél hívta fel erre a figyelmet (Vas Népe 1963. november 5. 4. oldal):

Sallér Judit halálakor leltárba vették a grófné hagyatékát. Az 1829. október 21-én kelt irat 8 részbe foglalja össze az örökhagyó ingatlan, 6 részbe pedig az ingó vagyontárgyait. A legnagyobb tételszámot természetesen a molnári kastélyban talált javak képezik, de az arany- és ezüsttárgyak nem itt, hanem - érdekes módon - Töttöshöz vannak beírva. Ennek ellenére a lista címe: "Molnáriban találtatott ezüst és arany mineműségek". Ezek a 13.756 Forint 43 krajcár összegű ingó vagyonból 2.889 Forint 3 és 2/4 krajcárt tett ki.

A 129 tételnyi arany- és ezüstnemű fellelhetősége: az 1-88. és a 96-103. tételek a grófné hálószobájában voltak, a 104-129. tételek pedig egy kis bőr ládikában. A nagyfokú bizalmat jelzi, hogy a 89-95 tételek Istók inasnál voltak. Arany- és ezüstpénzek nincsenek benne, a zöme használati tárgy vagy ékszer. Lássuk őket részletesebben!

A II. világháború után sok évből írtam már bejegyzést, de 1961-ből még nem. Ezt most pótolom. Két rövid újsághírt teszek közzé 1961. októberéből.

Az első cikk, mely az 1949-ben átadott kultúrház bővítéséről szól, a Vas Népe október 20-i számának 7. oldalán jelent meg:

A másik pedig október 27-én, a Vas Népe 4. oldalán jelent meg:

Amikor korábban egy kereső segítségével találtam egy községünkben gyűjtött népdalt, nem gondoltam volna, hogy még egyre ráakadok. A kereső ugyanis nem találta meg (valószínűleg a digitalizálás után valamelyik betűt nem ismerte fel a szövegfelismerő), de a Magyar Népköltési Gyűjtemény 8. kötetét (Dunántúli gyűjtés, Bp. 1906.) végigböngészve ráakadtam egy újabb katonadalra, amit Molnáriban gyűjtött Dr. Sebestyén Gyula.

A szövegben szereplő "Májland" az olaszországi Milánóval azonos, vagyis a dal az észak-itáliai osztrák uralom idejéből való. Ennek egyik jelentős eseménye volt, amikor a '48-as itáliai felkelést Radetzky tábornok leverte, és 1848. augusztus 6-án bevonult Lombardia központjába, Milánóba.

A legruta (helyesen: regruta) jelentése: újonc katona. A dalban szereplő gőzkocsi nem feltétlenül gőzzel hajtott (teher)autót jelent, gőzmozdony által hajtott vasúti szerelvény is érthető alatta. (De akár előbbi is lehet, azt is használhatták katonák szállítására.) Íme a katonadal:

Ahogy arról a múlt hétfői bejegyzésben beszámoltam, az első tanácsválasztásra (1950. október 22.) készülve a Magyar Függetlenségi Népfront meghirdette helyi programját, amit jelöltjeinek el kellett fogadni. A programot tartalmazó lapon 3 személyt már megneveztek, az alábbi szórólapról pedig a 4. tanácstag-jelölt neve is kiderült. A lap címe: A dolgozók jelöltjei a püspökmolnári tanácsválasztásokra.

A községi önkormányzat jóvoltából, Kiss Imre kőműves mester brigádja által zajlik a püspöki falurészen lévő harangláb felújítása. Ez ritka lehetőséget teremtett arra, hogy az állványzatra felkérezkedve a harangot közelebbről szemügyre vegyem, és ennek eredményét megosszam a Tisztelt Olvasókkal.

A haranglábban függő harangról ugyanis eddig semmilyen információm nem volt. Sem levéltári kutatás során, sem a plébánia iratai között, sem újságcikkben nem akadtam semmilyen rá vonatkozó adatra. A harangláb építési ideje sem ismert. A (madárürüléktől megtisztított) harang azonban számtalan érdekes adattal szolgált. Lássuk!

Alulnézeti kép. A harang alsó peremének átmérője 54 cm.

Az 1949-ben elfogadott alkotmány alapján hazánkban létrejöttek a tanácsok, azaz a helyi igazgatás - nem önkormányzati, hanem centralizált és pártutasításos - szervei. A helyi tanácsokról szóló törvényt 1950. május 11-én fogadta el az Országgyűlés, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (a kollektív államfői testület) pedig a tanácsválasztást október 22-re tűzte ki. A választáson a formálisan létező Magyar Függetlenségi Népfront (MFN) jelöltjei indulhattak. E szervezetben már csak a Magyar Dolgozók Pártja rendelkezett tényleges hatalommal, mellette néhány "látszatpártocska" szerepelt. Az MFN a választást megelőzően minden településre programot dolgozott ki, melyet a Népfront jelöltjeinek kötelezően el kellett fogadniuk.

A frissen létrejött, és Püspökmolnárinak elnevezett nagyközségre az alábbi programot dolgozták ki (mely nyomtatásban is fennmaradt, és elérhető a Vasi Digitális könyvtár honlapján):

Hazánk német megszállása (1944. március 19.) után teljes erővel bontakozott ki az amerikai és angol (majd az augusztusi román átállás után a román és a szovjet) légitevékenység a magyarországi közlekedési és ipari célpontok ellen. A Sopron-kanizsai vasútvonal valamennyi állomása és vonali őrhelye egy-egy láncszemét képezte annak a figyelőhálózatnak, amely a légtérben megjelent repülőgépek útját figyelte. Ezek hónapokig csak átrepültek a vasútállomások felett, a bombaterhüket távolabb dobták le. Nyártól kezdve azonban az angolszász repülők megkezdték a vadászatot a mozdonyokra, vonatszerelvényekre. Ezek messzire felszálló füstje amúgy is könnyű célponttá tette őket.

Egy ilyen, 1944 októberében átélt támadást mesélt el (már 1983-ban) Halász György nyugalmazott vonatkísérő, mely Rábamolnári állomásnál esett meg. A támadást két, zsákmányként szövetséges kézbe került német Messerschmidt típusú vadászgép követte el (lásd a képen).

FIGYELEM! Drámai sorok következnek! Csak erős idegzetűek olvassanak tovább!

Az 1883-as bulvárhírek bemutatása után nézzük meg, mit írt az újság (a Vasmegyei Lapok) községünk vonatkozásában 1884-ben!

Elsőként a Déli Vasút közzétett menetrendjében szerepel Molnári állomás neve:

Július elején a menetrend jelentősen módosult, az alábbiak szerint:

A mai bejegyzésben arról lesz szó, hogyan vélekedett az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról a Püspökiben született Piry Cirjék, aki később a kivégzett Batthyány Lajos hamvainak legfőbb őrzője és újratemetője lett. Ehhez az 1989-ben kiadott naplóját (Érsekújvári napló. Kalligram Könyvkiadó. Pozsony, 1989.) használom fel (a szerző helyesírása szerint), melyet Piry a szabadságharc alatt az érsekújvári algimnáziumban vezetett.

A napló előszavában az események nagyszerűségét emeli ki: "Forradalomban van egész Európa. Lehetetlen a rohanó eseményeket gátolni; lehetetlen a terjeszkedő szabadságszellemnek meg nem hajolni. (Az) 1848-dik Martius hava századok eseményeinél többeket és nagyobbakat hozott minden összeesküvés, s ármány nélkül."

A napló 26. oldalán egyetlen jelzővel érzékelteti a változás iránti szimpátiáját: "A méltán gyűlölt Metternich 40 éves hatalma összeomlott." Később is egy-egy szóval, megjegyzéssel, fél mondattal kommentálja az eseményeket, pl.: "Mily dicső!"

Egy korábbi bejegyzésben már írtam egy elmebeteg rábapüspöki lányról, Bauer Lináról. Tragikus története 7 évvel később folytatódott...

Erről az MTI által kiadott Magyar Országos Tudósító számolt be 1935. október 5-én a 6. oldalon. Csak erős idegzetűek olvassanak tovább!

Egyszer már írtam egy hasonló bejegyzést: akkor a Molnári középkori története kapcsán megfogalmazódott - eddig megválaszolatlan - kérdéseket szedtem össze. Ma arról írok, hogy községünk 19. századi története kapcsán mi foglalkoztat, mi az, ami feltárásra vár. Nézzük sorjában!

1. A korabeli Molnári legjelentősebb épülete a kastély volt. Erről több fotó is fennmaradt, rajzok is vannak róla (ezeket itt és itt közöltem), és a külső építészeti megoldásait is ismerjük. De ez mind az épület külseje. Vajon milyen lehetett belülről? A leírások, leltárak adnak ugyan némi támpontot, de mégse olyan plasztikusan, mint egy fénykép. Azt hallottam, hogy a lebontás előtt mintegy 250 képet készítettek a kastélyról. Vajon a fennmaradt néhány fotó ezek közül való? És vajon a többi kép megvan még? Ha igen, akkor hol? Azt hiszem, kutatói pályafutásom csúcspontja lenne, ha ezeket a képeket megtalálnám! Vagy bármilyen fotót a kastély belsejéről!

Ahogy arról már itt írtam, térségünkben mozgalom indult egy új Rába-híd megépítéséért. Ennek a folyamatnak a következő állomásáról számol be a Vasvármegye c. megyei újság 1913. szeptember 30-i száma az 5. oldalon:

Egy kacifántos történetet mesél el a Nyugati Ujság c. lap 1926. szeptember 27-i száma (1-2. o.), mely az újjáépített molnári harangláb avatása kapcsán esett meg. A cikknek már az alcímei is figyelemfelkeltők, bulvárosak:

A cikk pedig így szól: