A mai bejegyzésben 9+1 régi fényképet mutatok be (a +1 egy fogolyének szövege), amelyeket Sipos Lajostól kaptam. Ezúton is köszönöm a képeket!

Lássuk őket sorban!

Az első fotót képeslapként küldték Sipos Mariska kisasszonynak Rábapüspökibe tábori postával. Sipos Mariska az 1919-es születésű id. Sipos Lajos nővére volt. A feladás ideje: 1917. május 6. Sajnos a feladó neve nem olvasható a lapon. A képen lévő személyek ismeretlenek. Véleményem szerint a kisasszony akkori udvarlója és bajtársai lehetnek a fényképen.

1917_ke_p.jpg

Következzen egy családi kép. Ezen az egyik gyerek (talán elől a jobb szélső) Sipos József, mellette pedig Sipos Imre áll. Hátul középen a fiatal srác Kovács Pali bácsi, a bajszos férfi pedig minden bizonnyal az édesapja.

csala_di_ke_p.jpg

Egy elsőáldozáskor készült a következő fotó a katolikus tanítói lakás előtt. A bal szélen Pungor Imréné szül. Sütő Mária tanítónő látható, az első sorban a jobb szélső pedig Sipos Lajos. A csoport a templom felé néz, hátrébb jobbra pajtát látunk (alatta pedig pince volt), jobbra a távolban Grubánovits Károly háza.

elso_a_ldoza_s_pungorne_val.jpg

Frissítés - 2020. szeptember 8.: az 1930-as születésű Kozma Jenőné szül. Horváth Annus néni több személyt meg tudott nevezni a képen. Az első sorban balról a 3. kisfiú Vadalma István, jobbról a 2. kisfiú pedig Annus néni testvére, Horváth Gyula. Pungorné mellett fent pedig Horváth József tanító két lánya áll. A középső sorban jobbról a 2. gyerek (vagyis jobbról az 1. kislány) Piri Julianna, Piri Mihány testvére, tőle balra pedig Kiss Rozália. Annus néninek köszönöm az információkat!

Következzen a +1-es kép, ami egy igazi kuriózum: fogolyének! Sajnos ma már nem tudjuk, ki és melyik háborúból írta, mert az 1919-es születésű Sipos Lajcsi bácsi nem volt fogságban a II. világháború során. Talán valamelyik testvére írhatta. (Vagy akár I. világháborús ének?...)

fogolye_nek1.jpgfogolye_nek2.jpg

Érdekes, hogy a szöveg lejegyzője a római 4-et IV helyett 4 I-vel írta le.

A következő képen katonákat látunk, jobbról elől az erős testalkatú fiú Bakó István.

katona_k.jpg

Az alábbi megkopott fényképen a kazal tetején nyárssal Bakó István, Sipos Lajosné szül. Bakó Julianna testvére látható.

kazalon.jpg

Masináláskor készült az alábbi fotó, legkésőbb 1960-ban vagy '61-ben. Balról a 3. Bakó Pista bácsi. A többiek kiléte nem ismert. Valaki felismer esetleg valakit a képen?

masina_la_s.jpg

A lenti képen a tank mellett az 1919-es születésű id. Sipos Lajcsi bácsi áll.

Olvasónk, Mujzer Péter szerint a harckocsi egy magyar 40M Turán közepes harckocsi. Köszönöm az információt!

tank_1.jpg

Siposék régi házánál készült az alábbi téli fénykép, talán az '50-es évek végén. Ezt a házat 1967-ben lebontották, és a ma is álló házat építették a helyére. A kisgyerek az 1950-es születésű ifj. Sipos Lajos, jobbra az édesapja, id. Sipos Lajos.

te_len.jpg

Végezetül jöjjön egy fotó több falubelivel. Valószínűleg a '60-as évek elején (talán zárszámadáskor?) készült kép; elől balról jobbra Kovács László, id. Sipos Lajos, ismeretlen nő, Szalai Sándorné (Lina néni) és Szalai Sándor. Hátul balról (a fotósra néz) ifj. Szalai Sándor, középen Kuglics László (e sorok írójának nagyapja) és Tőke József. Az ismeretlen nőt és a többieket felismeri valaki?

tsz.jpg

 

Az előző "vegyes fotók" témájú bejegyzések:

Vegyes fotók 46.

Vegyes fotók 45.

Vegyes fotók 44.

Vegyes fotók 43.

Vegyes fotók 42.

Vegyes fotók 41.

Vegyes fotók 40.

Vegyes fotók 39.

Vegyes fotók 38.

Vegyes fotók 37.

Vegyes fotók 36.

Vegyes fotók 35.

Vegyes fotók 34.

Vegyes fotók 33.

Vegyes fotók 32.

Vegyes fotók 31.

Vegyes fotók 30.

Vegyes fotók 29.

Vegyes fotók 28.

Vegyes fotók 27.

Vegyes fotók 26.

Vegyes fotók 25.

Vegyes fotók 24.

Vegyes fotók 23.

Vegyes fotók 22.

Vegyes fotók 21.

Vegyes fotók 20.

Vegyes fotók 19.

Vegyes fotók 18.

Vegyes fotók 17.

Vegyes fotók 16.

Vegyes fotók 15.

Vegyes fotók 14.

Vegyes fotók 13.

Vegyes fotók 12.

Vegyes fotók 11.

Vegyes fotók 10. 

Vegyes fotók 9.

Vegyes fotók 8. 

Vegyes fotók 7.

Vegyes fotók 6.

Vegyes fotók 5.

Vegyes fotók 4.

Vegyes fotók 3.

Vegyes fotók 2.

Vegyes fotók 1.

+1: Két kép Molnáriból

Ha Ön is szívesen megmutatná a nyilvánosságnak a (Püspökmolnáriban készült vagy a faluhoz egyéb módon kapcsolódó) régi családi fotóit, kérem, küldje el őket e-mailben (címem: kugiblogja@gmail.com), vagy írjon/hívjon/keressen, és elmegyek értük! (A képeket szkennelés után sértetlenül visszaadom!)

 

>>> Az előző poszt: Iparról történő lemondás (1945.) <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2020.08.28. 07:30 2 komment

Címkék: kép mezőgazdaság egyháztörténet püspökmolnári püspöktamási II. világháború I. világháború

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr5716178264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péter Mujzer 2020.11.07. 11:38:42

A harckocsi egy magyar 40M Turán közepes harckocsi.

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.11.07. 12:11:14

@Péter Mujzer: Köszönöm a kiegészítést! :)
süti beállítások módosítása