A mai bejegyzésben az egykor a vasútállomáson élt Szuper-családtól kapott képeket mutatok be. A néhai Szuper József (1913-1975) valamikor az 1940-es évek közepén került a püspökmolnári vasútállomásra, ahol váltókezelőként dolgozott, és a család itt is lakott 1970-ig. Ezt követően Vasvárra költöztek, ahonnan a családfő még mintegy másfél évig, nyugdíjba vonulásáig kijárt Püspökmolnáriba dolgozni. Az alábbi képek mind a vasútállomásunkon készültek, lássuk őket!

vasutallomas1.jpg

Az első képen biciklin Szuper József kisebbik lányát látjuk, aki a vasútállomáson született. A gyerekeknek a vasútállomáson különleges szórakozásuk is volt: az ún. pályamesteri szakaszon (az állomás északkeleti oldalán) hajtányok álltak, amin tudtak játszani! Tévét akkoriban csak a pályamesternél, Czigány Imrénél nézhettek.

vasutallomas2.jpg

Ezen a kissé homályos képen a balra látható karos szerkezetre szeretném felhívni a figyelmet, ami a "vízdaru" nevet viselte. Ennek a karját a vágányra bejárt mozdony fölé fordítva töltötték fel vízzel a gőzmozdonyt a háttérben látható vízházból. Ahol a gőzmozdonyok feltöltésére alkalmas vízdaru állt, azokat az állomásokat hívták vízállomásnak.

vasutallomas4.jpg

Szuper József látható motoron az állomás területén.

vasutallomas5.jpg

Szuper József a toronyban. Az állomás északi és déli végén 1965 körül épültek váltóházak, ettől kezdve innen kezelték a váltókat.

vasutallomas6.jpg

Szuper József és felesége látható az állomás területén.

vasutallomas7.jpg

Szuper József kisebbik lánya látható ezen az 1964 körül készült képen. A gyerekek egyébként gyalog jártak a püspökmolnári iskolába, hazafelé menet pedig Németh Vincééktől vittek tejet.

vasutallomas8.jpg

Ez a téli kép 1964-ben készült, Szuper József nagyobbik lánya és a sógornője látható rajta, a háttérben tehervonat és a szemafor.

 

Az előző "vegyes fotók" témájú bejegyzések:

Vegyes fotók 42.

Vegyes fotók 41.

Vegyes fotók 40.

Vegyes fotók 39.

Vegyes fotók 38.

Vegyes fotók 37.

Vegyes fotók 36.

Vegyes fotók 35.

Vegyes fotók 34.

Vegyes fotók 33.

Vegyes fotók 32.

Vegyes fotók 31.

Vegyes fotók 30.

Vegyes fotók 29.

Vegyes fotók 28.

Vegyes fotók 27.

Vegyes fotók 26.

Vegyes fotók 25.

Vegyes fotók 24.

Vegyes fotók 23.

Vegyes fotók 22.

Vegyes fotók 21.

Vegyes fotók 20.

Vegyes fotók 19.

Vegyes fotók 18.

Vegyes fotók 17.

Vegyes fotók 16.

Vegyes fotók 15.

Vegyes fotók 14.

Vegyes fotók 13.

Vegyes fotók 12.

Vegyes fotók 11.

Vegyes fotók 10. 

Vegyes fotók 9.

Vegyes fotók 8. 

Vegyes fotók 7.

Vegyes fotók 6.

Vegyes fotók 5.

Vegyes fotók 4.

Vegyes fotók 3.

Vegyes fotók 2.

Vegyes fotók 1.

+1: Két kép Molnáriból

Ha Ön is szívesen megmutatná a nyilvánosságnak a (Püspökmolnáriban készült vagy a faluhoz egyéb módon kapcsolódó) régi családi fotóit, kérem, küldje el őket e-mailben (címem: kugiblogja@gmail.com), vagy írjon/hívjon/keressen, és elmegyek értük! (A képeket szkennelés után sértetlenül visszaadom!)

 Most egy hét szünet következik, folytatás március 16-án!

 

 >>> Az előző poszt: Hetvenöt éve történt 50. <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2020.03.06. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép vasút püspökmolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr6315502590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása