Püspökmolnáriban a templomon kívül még egy épület használható szentmisék tartására, ez pedig a szenttamási temetőkápolna, mely egyben családi sírbolt is. A mai bejegyzésben ezt az épületet mutatom be.

1856. november 24-én kelt az az örökalapítványi okirat, mely szerint Korchmáros Menyhért (1848-as hadnagy, portréját lásd itt) a szenttamási sírkertben az általa 1855-ben emeltetett családi sírbolt fenntartására, tatarozására 100 forintot letétbe helyez a szenttamási plébánosnál azzal a feltétellel, hogy ő kihelyezi kamatozni a pénzt. Az épületben ugyanis szeretett felesége, a szenttamási Kovácsics Mária nyugszik. További 100 forintot pedig Korchmáros Menyhért arra szánt, hogy annak kamataiból minden év november 11-én, felesége halálának évfordulóján annak lelki üdvéért misét mutassanak be. Az örökalapítványi okirat egy eredeti példánya megtalálható a szenttamási plébánia iratai között.

A mai bejegyzésben az egykori püspökmolnári tanácsházat mutatom be egy archív és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a jobb oldali kép alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

1919. március 21-én a kommunista párt a szociáldemokrata párttal egyesülve átvette a hatalmat, és kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Közel féléves regnálása idején ez a rezsim minden településen létrehozta a maga szerveit. A mostani bejegyzés ennek a helyi eseményeiről szól.

A korabeli Rábaszenttamáson is munkástanács alakult, melynek egyik vezetője Hegedűs István tanító lett. Kollégájával, Horváth Józseffel együtt ezt írták egy 1919. március 25-én kelt levelükben: „Szerettünk volna részt venni a szakszervezeti gyűlésen is, és ünnepélyesen kijelenteni a Szocialista Párthoz való csatlakozásunkat.  – Mi volt felekezeti szegény páriák, különösen jelenlegi helyünkön a régi korszaknak elhagyott mostohái voltunk (…) – s csak fellélegző örömmel fogadhatjuk a legigazságosabb proletáruralmat.” (E levél másolatát 1920-ban a püspöki levéltáros megküldte a szenttamási plébánosnak, az egyházmegyei főtanfelügyelő pedig jelentést kért a plébánostól a tanítók proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartásáról.)

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a püspökmolnári templom kriptáját, máshol pedig már utaltam rá, hogy a kegyúri család, a Sallérok tagjai közül többen is ott leltek végső nyugalomra. A mostani bejegyzésben összefoglalom, hogy kiket és mikor temettek a kriptába.

Egy 1929-es, a püspöktamási plébánia javadalmi alapítványairól szóló kimutatás hátuljára írt feljegyzés szerint a római katolikus Szent Tamás templom szentélye alatt épített kriptában nyugszanak:

1. A kriptaépíttető jakabházi Sallér (I.) István alnádor (a feljegyzésben latinul: vicepalatinus), meghalt 1762-ben

2. Az ő felesége a korábban Molnárit birtokló Nádasdy-család tagja, Nádasdy Klára, meghalt 1765-ben

3. Az előbbiek menye, jakabházi Sallér (II.) Istvánné, szül. Motesiczky Judit, meghalt 1796-ban. Végrendeletének egy példánya megtalálható a plébánia iratai között.

A mostani bejegyzés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Püspökmolnári vonatkozású eseményeit és helyi kötődésű személyiségeit mutatja be.

Az 1848 tavaszán a jobbágyfelszabadításnak köszönhetően a jobbágyok tulajdonba kapták addig művelt földjeiket, amihez tagosítás is társult (vagyis a családoknak a határban szétszórtan elhelyezkedő földjeit próbálták néhány tagba összevonni). A tagosítás azonban nem ment könnyen, a mérnök lassan dolgozott, a szabályos dűlők helyett pedig szabálytalan ékformákat mért ki, ami zúgolódást keltett a parasztság körében. Erről az akkori szenttamási plébános a vármegyét is tájékoztatta. 

A Vasvármegye c. lap 1912-es évfolyamában akadtam rá a Rábamolnári Tejszövetkezet hirdetésére. Korábban csak azt tudtam, hogy a Horthy-korszakban működött tejszövetkezet a korabeli községekben, de hogy a Monarchiában is volt már ilyen, az újdonság volt számomra. A Vas Megyei Levéltár alapszabály-gyűjteményében ugyanis nincs nyoma. (Folytatás a kép alatt jobbra a "tovább" feliratra kattintva.)

A mai bejegyzésben a püspökmolnári óvodát mutatom be egy régi és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a képek alatti "tovább" feliratra kattintva folytatódik!

155 évvel ezelőtt egy új egyházi intézménnyel gyarapodott községünk, ez volt a molnári apátság. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt molnári apátságot tolnai gróf Festetics György alapította 1857. december 9-én. Balra az alapító aláírása és töredékes pecsétje látható az alapító okiraton.

Az alapítólevélben tolnai gróf Festetics György felidézi, hogy ősei építtették a templomot, és többen is ott nyugszanak, továbbá ő a kegyura a szenttamási plébániának, ezért elhatározta, hogy egy apátságot hoz létre Molnáriban. Ezt a kastélyban lévő kápolna „bázisára” alapozza oly módon, hogy azt a szenttamási plébániával összekapcsolja, és a szenttamási plébános lesz a mindenkori molnári apát. Az apátság fenntartására 171,92 holdat a Vasvár melletti nagymákfai birtokaiból átenged a rajtuk lévő épületekkel együtt, továbbá előírja magának és utódainak azt is, hogy minden évben – az addigi járandóságokon felül – további 200 forintot adjanak az apátnak. Az apátság kegyúri joga utódai közül arra szálljon, aki a vasvári birtokokat örökli. (Így lett később az apátság kegyura Festetics Tasziló, miközben a molnári kastélyt Festetics György veje, Kinsky Zdenkó gróf örökölte.)

Ahogy arról már korábban írtam, községünk vasútvonala – a Déli Vasút nevű társaság kezelésében – 1865-ben nyílt meg, ezáltal vasúti kapcsolata lett a Rába-menti térségnek Szombathellyel, Sopronnal, Béccsel, a másik irányba pedig Nagykanizsával, onnan pedig akár Triesztbe a tengerhez vagy Budára (1873-tól Budapestre) tudtak eljutni őseink.

1868-ból fennmaradt a vasúti menetrend, mely az alábbi volt:

Ezúttal a szenttamási ÁFÉSZ-boltot és a presszót is magába foglaló épületegyüttesről teszek közzé két fotót. A bejegyzés a képek alatti "tovább" feliratra kattintva folytatódik!

Egy korabeli bulvárlap, a Hazánk s a külföld c. újság 1868. évi 30. számában A Balaton vidéke c. sorozat befejező részében, a 471-472. oldalon olvashatunk Festetics György molnári kastélyáról. Az alábbiakban ezt ismertetem.

A cikk írója, bizonyos Bozóth D. Oszkón keresztül érkezik Vasvárra, melyet röviden bemutat, a Szentkútnak aránylag nagy terjedelmet szentelve. Ezután így folytatja:

A múlt héten már bemutattam a községünkben talált őskori agyagedényt (fotóját lásd itt). Most nézzük meg, hogyan keletkezhetett a lelet?

A korabeli mocsáron át egy nomád törzs vagy család igyekezett célja felé. A mocsárban sem növényi eledelre, sem vadra nem találtak, az áradás miatt a zavaros vízben a halászat sem vezetett eredményre. Végszükségükben megölték az egyik 6-8 éves gyereket, s a hús megfőzéséhez tűzhelyet építettek. Egy vörös agyaggal kitapasztott, s így vízmentessé tett üregbe faszénparazsat tettek, erre helyezték rá az edényt, melyben először a körülötte megtalált darabokat süthették meg. Ezek elfogyasztása után a többi húst teszik az edénybe, és nemcsak oldalról töltik fel parázzsal, hanem az edényt agyagfedővel betakarva felülről is forró hamuval borítják be, hogy ki ne hűljön, és magában pároltan megsüljön.

Ezúttal ismét az iskolaépületről - mint községünk leggyakrabban fotózott középületéről - teszek közzé képeket. A bejegyzés a jobb oldali kép alatt a "tovább" gombra kattintva két képpel és egy kis szöveggel folytatódik!

Községünk területe már ősidők óta lakott volt. A halban gazdag Rába, a folyó által öntözött dús legelők és az ártéri erdők táplálékot és búvóhelyet biztosítottak az ide érkezőknek. 3000 éve az ember már megfordult itt, ezt bizonyítja egy, a püspöki Rába-parton talált agyagedény tartalma. A leletről ifj. Benda László írt Ősemberi kannibállelet Rábapüspökiben címmel a Természettudományi Közlöny 1928-as számának 291-295. oldalán.

1927. június 28-án Marton István molnár és Kollmann László tanító bejelentést tették a Vasvármegyei Múzeumban, hogy Rábapüspöki határában egy csontokkal teli edényt találtak. A kézzel (nem korongon) készített, 33-34 cm átmérőjű, belül grafitos mázzal ellátott, gyengén égetett agyagedény a talajszinttől 3,3 m mélyen, a Rába partoldalából került elő. Körülötte 60 cm szélesen és 80 cm magasan fekete faszén- és hamutömeg volt, melyet minden oldalról és alulról vékony vörösagyag-réteg vett körül. Az edény peremének háromnegyede és az oldalából egy tenyérnyi rész hiányzott, ezeket nyilván a partomlás ragadta magával.

Templomunk 1758-as átépítésekor a kegyúri család, a jakabházi Sallérok kriptát építtettek a Szent Tamás templomba. A sírboltot 4 év múlva már használniuk is kellett, amikor meghalt Sallér (I.) István alnádor, akinek holttestét itt temették el. Az alábbiakban erről a sírboltról lesz szó.

A kripta meglétére két dolog utal: egyrészt a kívülről jól látható szellőzőnyílások a szentély alatt, másrészt egy díszes kő a szentély előtt a templom aljzatában (amit általában szőnyeg takar – egyúttal óv is a kopástól). A kő latin nyelvű felirata magyarul így szól: „Hogy az ő és utódaik csontjai békében nyugodjanak, jakabházi Sallér István alnádor és felesége, Nádasdy Klára ezt a kriptát építtették 1758-ban.” A szöveg alatt a család címere látható: (címertanilag) jobbra néző, ágaskodó kétfarkú oroszlán, jobbjában török fejes egyenes kardot tart függőlegesen. Sisakdísz: nyílt sasszárnypár között növekvő pajzsalak.

A címer alatt és a szöveg fölött 1-1 felhúzható vasrúd található, mely bizonyára a kőlap megemelésének elősegítésére szolgál. A kő jobb felső sarka egyébként el van pattanva (talán az utolsó mozgatáskor, Festetics György végleges eltemetésekor sérült meg), egyébként pedig habarccsal van rögzítve a keretébe.

A mai bejegyzésben a Petőfi és a Dózsa utca kereszteződését mutatom be két fotó segítségével. A bejegyzés a jobb oldali kép alatti "tovább" feliratra kattintva folytatódik.

1674. június 18-án járt Szenttamáson az egyházlátogatást végző Tormásy Péter főesperes. A falu templomáról többek között ezt jegyezte fel: „Ez a templom, amelyet szent Tamás apostol tiszteletére építettek, összeomlott és elhagyatott, csupán romjai állnak. A templomban valamelyik püspök kriptája van, amelynek bejáratán a püspök régi, barát-betűkkel vörös márványba vésett sírfelirata látható. Ez évben azonban magát a követ, nagy summa arany találásának reményében összetörték a rablók”. Vajon ki lehet a szenttamási halott, és mikor temethették el? És miért éppen egy ilyen kis faluban?

A Püspökmolnáriba látogatóknak egyből feltűnik a temetők sokasága. Azért van belőlük ennyi, mert a 3 egykori kisközségnek külön temetője volt, majd ehhez jött az 1972-ben megnyitott új köztemető. Püspöki és Molnári sírkertjei – mióta léteznek – mindig a mai helyükön álltak, de Szenttamás lakói 3 különböző helyre temetkeztek az idők során. Az alábbiakban ezekről a temetőkről lesz szó.

A mostani bejegyzés az egyszer már bemutatott kultúrházról szól – ezúttal más nézőpontból. A bejegyzés a jobb oldali kép alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

Új sorozatot indítok itt a blogon, melyben száz évvel ezelőtt történt eseményeket mutatok be korabeli újságcikkek alapján. Elsősorban a járási terjesztésű Vasvári Újság és a megyei terjesztésű Vasvármegye cikkeit szemlézem, de más újság is szóba jöhet, ha közölt számunkra érdekes cikket (és a kutatásaim során ráakadtam). A bejegyzések gyakorisága változó lesz: ha egy évszázada írtak vonatkozó cikket, akkor azt ismertetem, de ha több hónapig sem jelent meg községünkre vonatkozó írás, akkor nálam sem lesz ilyen blogbejegyzés. Előrebocsátom: döntően bulvár jellegű hírekről lesz szó.

Ilyen az első bejegyzés is. A Vasvári Újság 1912. január 28-i számában jelent meg a következő hír: