Ezzel a címmel jelent meg az alábbi tudósítás a Vas Népében fél évszázaddal ezelőtt, az 1963. április 20-i lapszám 7. oldalán. (A cikkben a nagyapám, Kuglics László nevét egy picit elírták.)

A helyi termelőszövetkezet történetéről egyébként dióhéjban itt írtam, további cikkek pedig a mezőgazdaság címke alatti bejegyzésben olvashatók.

A Körmend-Sárvár közti, községünk területét is érintő vasútvonalról ad hírt a Vasvár és Vidéke című járási lap 1913. április 20-i száma a 2. oldalon:

Ha jobban megnézzük, a hír (a címén kívül) mindössze egyetlen mondat!

Erről a témáról egyébként már itt írtam, ill. egy 1912. decemberi rövidhírt is közzé tettem róla.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

A II. világháború utáni népi demokratikus berendezkedés felszámolásának egyik lépése volt a szovjet mintára bevezetett tervgazdálkodás. Ennek első állomása a 3 éves terv volt, mely a termelőerők fokozását, a termelési ágak összhangját és a lakosság életszínvonalának javítását tűzte ki célul. Megvalósítására 1947-49 között került sor.

A Vasmegye c. lap 1949. április 17-i számának 2. oldalán jelent meg az alábbi cikk (sajnos kissé homályosan maradt fenn), mely községünknek a 3 éves tervből való részesedéséről szól, megemlítve benne a következő, immár 5 éves terv célkitűzéseit is.

A Vasvári Újság 1928. április 15-i száma a 3. oldalon adott hírt egy Rábamolnáriban, az evangélikus gyülekezetnél lezajlott harangavatásról. A harang a molnári haranglábba került (melyben ismereteim szerint 4 harang függ, ezek egyike lehet a felavatott evangélikus harang). Az esemény részletes programja a következő volt:

Miként napjainkban, úgy régebben is az 1881-ben megalakult MTI feladata volt a hírek összegyűjtése, kiadása, az előfizetőkhöz (a kereskedelmi és a közmédiához) történő eljuttatása. Ez a kiadás 1987-ig "stencilgépek" segítségével történt.

2009-ben a Távirati Iroda archív hírei, fotói az 1887-2005 közötti időkből kereshetővé váltak, és ebben néha érdekes helyi vonatkozású hírekre lehet bukkanni. Ilyen például a mai bejegyzés - szomorú - témája is 1928-ból. Csak erős idegzetűek olvassanak tovább!

A minap került a kezembe egy régi könyv: a Jékelfalussy Zoltán által szerkesztett Magyarország iparosainak és kereskedőinek czím- és lakjegyzéke című, 1885-ben kiadott munka. Ez a vaskos kötet foglalkozások szerint tartalmazza az ország összes iparosát és kereskedőjét, beleértve a szolgáltató szektort is. A városokban működő mesteremberek, gyárak esetében az utcát és a házszámot is megadja. Ebből gyűjtöttem ki Molnári, Püspöki és Szenttamás mesterembereinek nevét, korabeli helyesírással.

Ácsmesterek

Molnári: Babós Imre, Polgár Mihály, Püspöki: Kustor István

Asztalosok

Molnári: Jánosy Antal, Szent-Tamás: Ujváry Ferencz

Czipészek

Molnári: Antal Vincze, Véber György, Püspöki: Károly József, Károly Ferencz, Szent-Tamás: Kuhmann Antal

A mai bejegyzésben egy Püspökmolnáriról készült légifotót mutatok be, mely nem sokkal a községegyesítés után, 1951-ben készült. Ez a műholdképek előtt a valóságot a leghitelesebben bemutató képtípus.

Légifotók hazánkban elsődlegesen katonai célból készültek, gazdaságossági okok és a jobb térképészeti felhasználhatóság miatt fekete-fehér kivitelben (csak néhány éve terjedt el a színes légifényképezés). Ezek eredetije a HM Térképészeti és Kommunikációs Nonprofit Kft. tulajdonában van (de másolat vásárolható róluk).

A fenti címmel jelent meg a Vasmegye című újság 1956. április 6-i számának 2. oldalán az alábbi cikk, mely a püspökmolnári asszonyok találkozójáról szól két közeli termelőszövetkezet asszonyaival. A találkozó célja a  helyi téesz-szervezés ösztönzése volt. (MNDSZ: Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, 1945-56 között működő nőszervezet.) Hosszú, és nem túl jó minőségű, de szerintem érdekes és tanulságos újságcikk következik!

Az alábbiakban egy 1762. április 1-én Balla Antal térképész által készített, latin nyelvű térképet mutatok be. Ez a Molnáriban lévő, az ottani nemesek által birtokolt erdőket ábrázolja. Eredetije a Magyar Országos Levéltárban a Sallér-iratok között található.

A térkép rendkívül gazdag információtartalommal bír: nemcsak a korabeli birtokosok nevét és erdeinek nagyságát tudjuk meg belőle, de azt is, hogy téglavetője is volt a Sallér-uraságnak, ill. azt, hogy merre volt kút a határban, ahol a delelő marhákat itatták (ennek napjainkra már nyoma sincs).

A Vasmegye című megyei újság 1956. március 30-i számának 2. oldalán jelent meg az alábbi tudósítás az akkor 8. osztályos helybeli diák, Gerencsér Dezső tollából:

Egyik apai dédapám, a püspöktamási Piri János (1893-1970) 1933-ban egy Hungaria Drill típusú, "emeltyűkaros kormányszerkezettel" ellátott lóvontatású sorvetőgépet vásárolt a mosoni (ma: Mosonmagyaróvár) Kühne mezőgazdasági gépgyártól. A 159 Pengős vételárról fennmaradt a két db, 100 illetve 59 Pengő értékű váltó. A 100 Pengős előoldala így néz ki:

Az alábbiakban néhány kép látható erről a 13 soros, ma már rossz állapotú, használaton kívüli vetőgépről:

A jelen bejegyzésben az 1877-es, községünkkel kapcsolatos újsághíreket mutatom be. Elsőként egy rövid gyászhír a Vasmegyei Lapok (VL, a korszak megyei napilapja) március 29-i számának 2. oldaláról:

Ez azért is érdekes nekünk, mert eszerint ekkor már volt postahivatal Molnáriban. 

A következő cikk a Déli Vasúton folyó német nyelvű ügyintézést nehezményezi, és napra pontosan egy hónappal később jelent meg, szintén a 2. oldalon:

A Sorok-patak déli oldalán egy magaspart húzódik, amelyen — térképi adatok alapján — egy régi út nyomvonala fedezhető fel. Ez az út ismert régészeti lelőhelyeket köt össze. Ezek között vannak római kori lelőhelyek, ill. középkori plébániatemplomok is.

Az út menti plébániatemplomok a következők: Ják falu középkori temploma jól ismert, de talán már a 11. században állt itt rotunda. A szomszédos Kisunyom barokk temploma középkori előzményre épült. Sorokpolány eredetileg Szent Vencel titulusú templomát a 13. században építhették. Szentléránton ma barokk stílusú templomot találunk, de ennek előzményét már 1339-ben említi egy oklevél. Végül a Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templom zárja a sort a püspöki határban, mely az egykori Szentiván falu temploma volt.

A középkori templomok közelében számos Árpád-kori községet találunk: Ják, Unyom, Polány, a mára elpusztult Zalak, Taródháza, Szentléránt, Gyanó, Geregye, az elpusztult Szentiván. Ezek egy része különböző családok, illetve nemzetségek (Ják, Unyani, Polányi, Geregye) fontos birtokközpontja volt.

A téesz-szervezés agitációja 1956 márciusának végére sikeresnek bizonyult: a helyi földművesek nagy számban írták alá a belépési nyilatkozatot. E folyamatról szól a Két termelőszövetkezet alakult Püspökmolnáriban című cikk a Vasmegye 1956. március 20-i számának címlapján:

1948. március 14-én a Szabad Vasmegye című lap 3. oldalán hatalmas főcím hirdette: "Elkészült a Rábamolnári híd". A cikkből pedig átsütött a kommunista propaganda (mivel az újság a kommunista párt lapja volt):

Ahogy ebben a bejegyzésben már említettem, községünkben született egy ’48-as honvéd főtiszt, vásonkeői gróf Zichy Ottó ezredes (1815-1880). Édesanyja gróf Festetics Julianna (1789-1816) volt (Festetics (I.) György és Sallér Judit lánya), apja pedig gróf Zichy Károly (1778-1834), Pozsega, majd Moson vármegye főispánja, 1825-ben a magyar udvari kamara elnöke. Zichy Ottó tehát Festetics (II.) György unokatestvére volt.

Zichy Ottó 1815. június 21-én született Molnáriban. Minden bizonnyal a kastélyban, ahol Festetics Julianna bizonyára  rokonlátogatáson tartózkodott. Alig múlt egy éves, amikor édesanyja meghalt. Apja 1819-ben feleségül vette Seilern Cressence grófnőt, aki Zichy Károly halála után gróf Széchenyi István felesége lett. Az árván maradt Ottónak tehát a „legnagyobb magyar” lett a mostohaapja, ám nem állt vele jó kapcsolatban.

A Vasmegye című lap 1956. március 11-i számának 4. oldalán jelent meg az alábbi kulturális beszámoló:

Majd a cikk így folytatódik:

A Vasmegye című lap 1956. március 10-i számának 2. oldalán a Pártélet rovatban jelent meg "A küldöttek készülnek a járási pártértekezletre" című cikk. Az említett párt a Rákosi által vezetett Magyar Dolgozók Pártja volt, a korszak kommunista állampártja.

A cikkből a községünkkel kapcsolatos rész így szól:

A cikk szerint Deáki elvtárs bátor lépésre szánta el magát:

A Rákosi-korszakban - a mintagazdákra alapozott termelést követően - megindult a parasztság szövetkezetbe kényszerítése. Részben agitációval, részben fenyegetéssel, részben konkrét erőszakkal. Községünkben ez csak 1956-ban vezetett eredményre. Erről szól a "Most zajlik Püspökmolnáriban..." című, erősen propagandisztikus cikk a Vasmegye című lap 1956. március 8-i számának 3. oldalán:

Majd a cikk így folytatódik: 

A mai bejegyzés nem konkrétan Püspökmolnári történetéről szól, de talán nem érdektelen bemutatni azt a politikust, aki községünk lakójaként kormányzati pozícióba került. Nézzük, miniszterként mivel foglalkozott, ill. milyen elvek mentén dolgozott!

Festetics György egy ma már nem létező tárcát vezetett 1867. február 20-tól felmentéséig, 1871. május 19-ig: a Felség Személye Körüli Magyar Királyi Minisztériumot. (Az osztrákok Hofkanzleiministeriumnak hívták.) Ez a tárca volt az egyetlen, amely nem az ország fővárosában működött, hanem Bécsben. Épülete a bécsi Bankgassén álló egykori Nádasdy-palota volt. Ez a tárca volt a legkisebb: 1867 nyarán 22 fős fogalmazói karral jött létre, amely 2 év múlva harmadával csökkent, majd a következő évektől a századelőig 4-9 fős fogalmazói létszámmal működött! A minisztérium első évi költségvetése mindössze 77 ezer Ft volt (más minisztériumoké ennek legalább a duplája, a pénzügyminisztériumé pedig a nyolcszorosa).

A minisztérium feladata az uralkodó közelségéből fakadó ügyek intézése volt.  Egyrészt ez a tárca közölte hivatalosan a magyar kormánnyal az uralkodó család eseményeit (születés, házasság, stb.). Másrészt a minisztérium apparátusa - és a miniszter - kezén ment át minden, a királyhoz felterjesztendő ügyirat. A legfontosabb ezek közül a törvényjavaslatok ún. királyi előszentesítésének intézése volt. De ez a tárca intézte a nemességadományozásokat, királyi kitüntetéseket is. A miniszter továbbá "álcázott nagykövet" is volt (mivel Ausztria hazánk szempontjából külföld volt ugyan, de teljesen mégse számított annak): segítséget nyújtott az átutazó bajba jutott magyaroknak, részükre útlevelet adhatott, segélyt utalhatott ki. A minisztérium a közös kormányt ellenőrző ún. delegációk magyar részének szálláshelye is volt egyúttal. E formális feladatokon túl a miniszternek jelentős informális szerepe is volt: tájékoztatnia kellett a királyt a kormányzati lépésekről, informálnia a magyarországi politikai helyzetről és megszerezni a támogatását egy-egy ügyhöz.