Borovszky_címlap.JPG1898 elején jelent meg - egy hatalmas monográfia, a Borovszky Samu és Sziklay János által szerkesztett Magyarország vármegyéi és városai c. sorozat 3. köteteként - a Vas vármegyét bemutató könyv (címlapját lásd balra). A terjedelmes munka - a vármegye természeti adottságait, történelmét, gazdaságát, kulturális életét bemutató fejezetek mellett - minden községről ad egy rövid leírást, melyből ezúton ismertetem a korabeli Molnárira, Szenttamásra és Püspökire vonatkozó sorokat (korabeli helyesírás szerint).

Molnáriról ezt olvashatjuk: "magyar község, a Szombathelyről N.-Kanizsa fel vezető vasútvonal mentén. Házainak száma 75, a lakosoké 638. Vallásuk r. kath., ág. ev. (azaz: ágostai evangélikus - KG) és ev. ref. (azaz: evangéliumi református). Vasútállomás. Postája és távírója helyben van. A "Nagy-Boldogasszonyhoz" czímzett apátság, melyet tolnai Festetich György gróf 1857-ben alapított, itt székel. Jelenlegi apát Legáth Kálmán. Itt van gróf Kinsky Zdenkónak nagyszabású, főuri izléssel berendezett szép kastélya, mely 1815-ben épült. A kastély körül szép park terül el."

A szócikket a molnári kastély képe illusztrálja, melyet már ebben a bejegyzésben közzé tettem.

Szerző: kugi  2013.06.05. 07:52 Szólj hozzá!

Címkék: vasút kastély apátság püspöki szenttamás molnári

A mai bejegyzésben a korabeli megyei lap, a Vasmegyei Lapok alapján azt mutatom be, hogy miről szóltak a községünkkel kapcsolatos hírek 1880-ban. (Sajnos mind a megyei, mind az Országos Széchényi Könyvtárban lévő bekötött példányból több hónapnyi lapszám hiányzik, amelyekben akár helyi vonatkozású hírek is lehettek.)

Az első fennmaradt, számunkra fontos hír a július 8-i szám 2. oldalán van, és a molnári kastély lakójával, az idén 130 éve elhunyt Festetics György gróffal kapcsolatos:

VL_18800708_2o.jpg

Ugyancsak "grófunk" szerepel a szeptember 19-i lapszámban a vármegye legtöbb adót fizető megyebizottsági tagjainak (azaz viriliseinek) listáján (3. oldal):

Szerző: kugi  2013.05.31. 11:59 Szólj hozzá!

Címkék: iskola adó újságcikk püspöki szenttamás festetics györgy molnári

A mai bejegyzésben egy vasúttérképet mutatok be. Eredeti címe: "Magyar ország vasut hálózatából a Fehérvár - Veszprém - Molnári vonal vázlata". Készítésének évszáma nem ismert, de valószínűleg 1865-71 közötti. A Magyar Nyugati Vasút Győr-Gratz vonalának szakaszait ugyanis 1871-73 között adták át, a térképen pedig ennek egyes tervváltozatai láthatók. Ugyanakkor ábrázolva van a Déli Vasút Sopron-Kanizsa közti vonala is, ami viszont 1865 óta működik. (A jelmagyarázat eredetileg a térkép bal szélén (vagyis Gratztól nyugatra) volt elhelyezve, de a térképmező jobb láthatósága érdekében a bal felső sarokba tettem.)

A kormányzati tervezet szerint a vonal Győrből haladt volna dél felé Pápáig, ott nyugatra fordult volna Sárvárig, majd Molnárinál metszette volna a Déli Vasút vonalát, innen a Rába vonalát követve érte volna el a korabeli osztrák határt, majd Gratzot. Eszerint községünkből átszállás nélkül juthattunk volna el Győrbe vagy Gratzba.

Szerző: kugi  2013.05.17. 07:51 Szólj hozzá!

Címkék: térkép vasút molnári

A mai bejegyzésben a Vasmegyei Lapok (VL) cikkei alapján nézzük meg, miről szóltak a községünket is érintő hírek 1879-ben!

Elsőként a január 23-i szám 2. oldalán van helyi vonatkozású tudósítás. Ebből megtudjuk, hogy a vasvári római katolikus népiskola részére vásárolandó harmóniumra Festetics György 25 Ft-ot, a szenttamási temetőkápolnában eltemetett Korchmáros Gáspár pedig 1 Ft-ot adott.

A február 23-i lapszám 1-2. oldalán a vasmegyei tanító testület vasvári járási körének gyűlésén felvett jegyzőkönyv kivonata szerepel. Eszerint egy daloskönyv hangjegyekkel való összeállítására Tormássy Károly szenttamási katolikus tanító vállalkozott, a gyűlésen elhangzottakat pedig Ochsenhofer Ede helyi evangélikus tanító jegyezte le.

Társasági hír olvasható a VL február 27-i számának 2. oldalán. Eszerint a Vasváron, 19-én megtartott Casino-bálon jelen volt Fay Irma Molnáriból, továbbá Korchmáros Malvin és Georgina kisasszonyok. Ez alkalommal felülfizettek (vagyis a belépőn túl is fizettek valamennyit): Fay Adolf 50 krajcárt, Korchmáros Gáspár pedig 2 Ft-ot. Ők bizonyára a kisasszonyok szülei. (A molnári Fay-családról tud valaki valamit? Aki tud, kérem, írja meg nekem!)

A szegedi árvízkárosultak javára történő gyűjtésről szól az április 3-i szám egyik cikke  2. oldalon:

Szerző: kugi  2013.05.15. 07:43 Szólj hozzá!

Címkék: iskola vasút adó bűnügy újságcikk püspöki szenttamás molnári

A mostani bejegyzésben a Vasmegyei Lapok (VL) című korabeli megyei újság alapján azt mutatom be, hogy milyen események történtek Püspökiben, Molnáriban és Szenttamáson 1878-ban.

Az első, községünkhöz kötődő cikk a lap március 28-i számában jelent meg. A 2. oldalon egy tudósítás olvasható a vasvári izraelita ifjúság "tánczvigalmáról", melyen részt vett "Bandi Józsa kisasszony Molnáriból". Ő bizonyára Bandy Ignác molnári szatócs lánya lehetett.

A VL április 28-i számának 2. oldalán a vasmegyei tanító testület vasvár-járási körének közgyűléséről olvasható egy beszámoló. Ebben arról is szó van, hogy az Eötvös-alap segélyező egyletébe beléphetnek a tanítók. Többek között belépett Tormássy Károly szenttamási katolikus tanító is. A gyűlésről igazoltan hiányzott Ochsenhofer Ede szenttamási evangélikus tanító.

A május 23-i VL-szám a vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlési jegyzőkönyvéből is idéz. Ebben a községi faiskolák felügyeletét ellátó gondnokok megválasztásáról is szó van. Eszerint "Vasvár, Kis-Mákfa, Nagy-Mákfa, Szt.-Mihályfa, Zsidó, (azaz: Zsidóföld - KG), Rába-Hidvég, Molnári, Szt-Tamás és Püspöki községek" faiskolájának gondnokául "Szabó József esp. apát pleb., szt-tamási lakós" lett megválasztva.

Vasmegyei Lapok június 2-i száma a 2. oldalon a szenttamási iskoláról tudósít, de ezt itt már közöltem.

A vasmegyei tanítótestület vasvári körének tisztújításáról (is) szól a VL június 20-i száma a 2. oldalon:

Szerző: kugi  2013.05.03. 08:35 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság adó újságcikk püspöki szenttamás festetics györgy molnári

A Körmend-Sárvár közti, községünk területét is érintő vasútvonalról ad hírt a Vasvár és Vidéke című járási lap 1913. április 20-i száma a 2. oldalon:

VésV_19130420_2o.jpg

Ha jobban megnézzük, a hír (a címén kívül) mindössze egyetlen mondat!

Erről a témáról egyébként már itt írtam, ill. egy 1912. decemberi rövidhírt is közzé tettem róla.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2013.04.19. 07:53 Szólj hozzá!

Címkék: vasút újságcikk szenttamás molnári száz éve történt

A minap került a kezembe egy régi könyv: a Jékelfalussy Zoltán által szerkesztett Magyarország iparosainak és kereskedőinek czím- és lakjegyzéke című, 1885-ben kiadott munka. Ez a vaskos kötet foglalkozások szerint tartalmazza az ország összes iparosát és kereskedőjét, beleértve a szolgáltató szektort is. A városokban működő mesteremberek, gyárak esetében az utcát és a házszámot is megadja. Ebből gyűjtöttem ki Molnári, Püspöki és Szenttamás mesterembereinek nevét, korabeli helyesírással.

Ácsmesterek

Molnári: Babós Imre, Polgár Mihály, Püspöki: Kustor István

Asztalosok

Molnári: Jánosy Antal, Szent-Tamás: Ujváry Ferencz

Czipészek

Molnári: Antal Vincze, Véber György, Püspöki: Károly József, Károly Ferencz, Szent-Tamás: Kuhmann Antal

Szerző: kugi  2013.04.10. 08:02 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság kocsma névsor püspöki szenttamás molnári

Az alábbiakban egy 1762. április 1-én Balla Antal térképész által készített, latin nyelvű térképet mutatok be. Ez a Molnáriban lévő, az ottani nemesek által birtokolt erdőket ábrázolja. Eredetije a Magyar Országos Levéltárban a Sallér-iratok között található.

P285_Saller7cs46__004_1.JPG

A térkép rendkívül gazdag információtartalommal bír: nemcsak a korabeli birtokosok nevét és erdeinek nagyságát tudjuk meg belőle, de azt is, hogy téglavetője is volt a Sallér-uraságnak, ill. azt, hogy merre volt kút a határban, ahol a delelő marhákat itatták (ennek napjainkra már nyoma sincs).

Szerző: kugi  2013.04.03. 09:32 Szólj hozzá!

Címkék: térkép névsor molnári sallérok

A jelen bejegyzésben az 1877-es, községünkkel kapcsolatos újsághíreket mutatom be. Elsőként egy rövid gyászhír a Vasmegyei Lapok (VL, a korszak megyei napilapja) március 29-i számának 2. oldaláról:

VL_18770329_2o.jpg

Ez azért is érdekes nekünk, mert eszerint ekkor már volt postahivatal Molnáriban. 

A következő cikk a Déli Vasúton folyó német nyelvű ügyintézést nehezményezi, és napra pontosan egy hónappal később jelent meg, szintén a 2. oldalon:

Szerző: kugi  2013.03.25. 08:19 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság posta vasút adó újságcikk püspöki szenttamás festetics györgy molnári

Zichy Ottó.JPGAhogy ebben a bejegyzésben már említettem, községünkben született egy ’48-as honvéd főtiszt, vásonkeői gróf Zichy Ottó ezredes (1815-1880). Édesanyja gróf Festetics Julianna (1789-1816) volt (Festetics (I.) György és Sallér Judit lánya), apja pedig gróf Zichy Károly (1778-1834), Pozsega, majd Moson vármegye főispánja, 1825-ben a magyar udvari kamara elnöke. Zichy Ottó tehát Festetics (II.) György unokatestvére volt.

Zichy Ottó 1815. június 21-én született Molnáriban. Minden bizonnyal a kastélyban, ahol Festetics Julianna bizonyára  rokonlátogatáson tartózkodott. Alig múlt egy éves, amikor édesanyja meghalt. Apja 1819-ben feleségül vette Seilern Cressence grófnőt, aki Zichy Károly halála után gróf Széchenyi István felesége lett. Az árván maradt Ottónak tehát a „legnagyobb magyar” lett a mostohaapja, ám nem állt vele jó kapcsolatban.

Szerző: kugi  2013.03.15. 09:19 Szólj hozzá!

Címkék: 1848 molnári

Az 1880-as népszámlálás után a következő cenzust 1890-ben tartották. A felvett adatokból ismertetem a Püspökire, Molnárira és Szenttamásra vonatkozó számokat. Elsőként nézzük a házak és a lélekszám összefoglaló adatait:

Község neve Lakóházak száma  Lakások száma Népesség
férfi összesen
Molnári 75 122 314 324 638
Püspöki 57 83 206 202 408
Szent-Tamás 30 39 114 121 235
Összesen 162 244 634 647 1281

Jól látszik, hogy egyes házak több család lakásául szolgáltak. Míg a két szélső községben átlagosan mintegy 5 ember élt egy lakásban, addig Szenttamáson már hatan! A népesség lélekszáma pedig a 3 faluban 10 év alatt mintegy 120 fővel emelkedett.

A cenzus a népesség részletes életkori adatait is tartalmazza. Nézzük először a férfiak életkor szerinti megoszlását:

Szerző: kugi  2013.02.27. 08:29 Szólj hozzá!

Címkék: népszámlálás püspöki szenttamás molnári

A 18. század végén nemcsak az 1. katonai felmérés térképe készült el, hanem egyes folyókról is térkép készült, így pl. a Rábáról is. Ma egy 1780-as Rába-térképet mutatok be, ami a községünk történetével kapcsolatban meglepő információkat tartalmaz!

Raba1.JPG

A latin nyelvű térkép a Rába Gerese (német neve Gritsch, ma Rábaszentmárton része, Burgenland, gyanafalvi járás) és Nick közti szakaszát ábrázolja. Az 1 szelvényből álló, 274 x 63,5 cm méretű kéziratos térkép másolatban maradt ránk. Feltételezett készítője Samuel Krieger.

Szerző: kugi  2013.02.22. 07:46 Szólj hozzá!

Címkék: térkép rába malom püspöki vízrendezés szenttamás molnári

Az 1869-es népszámlálás után a soron következő cenzusra 1880-ban került sor (más források szerint 1881-ben). Ebből kevesebb adat áll rendelkezésre, mint az előző népszámlálásból. Püspöki, Molnári és Szenttamás adatai az alábbiak:

Község neve Házak száma Lélekszám Etnikai összetétel
Magyar Német Egyéb
Molnári 71 598 555 13 2
Püspöki 52 365 344 2 0
Szent-Tamás 30 200 184 0 0
Összesen 153 1163 1083 15 2

 

Az előző népszámlálás adataival összevetve láthatjuk, hogy a házak száma mindhárom községben nőtt, összesítve pedig 20-szal lett több 11 év alatt! A népesség száma is mindenütt nőtt, az összlélekszám pedig most először meghaladta az ezret. A lakosság 93 %-a magyarnak vallotta magát, mindössze 15 németet és 2 egyéb nemzetiségűt találtak az összeírók.

A vallási megoszlás az alábbiak szerint alakult:

Szerző: kugi  2013.02.20. 08:27 Szólj hozzá!

Címkék: népszámlálás püspöki szenttamás molnári

Tegnap volt 130 éve, hogy Bécsben elhunyt gróf Festetics György (1815. április 23-1883. február 12.), Molnári akkori legnagyobb birtokosa, korábbi miniszter, Vas vármegye volt főispáni helytartója és Zala vármegye volt főispánja. Halálának (és ideiglenes temetésének) évfordulója mellett február közepe azért is fontos az ő szempontjából, mert 1867-ben február 17-én lett az Andrássy-kormány tagja, mint a király személye körüli miniszter.

Andrássy-kormány.jpg

Andrássy Gyula kormánya a megalakuláskor (1867. február 17.) Felül középen: Andrássy Gyula miniszterelnök; felső sor balról: Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, Wenckheim Béla belügyminiszter, Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, Horváth Boldizsár igazságügy-miniszter; alsó sor balról: Mikó Imre közmunka- és közlekedésügyi miniszter, középen: Festetics György, a király személye körüli miniszter, Gorove István földművelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszter (Barabás Miklós kőrajza)

Ettől kezdve állandó, rendkívül fontos szereplője az Osztrák-Magyar Monarchia politikai életének, hiszen nemcsak az uralkodó bizalmát kellett elnyernie, hanem az országgyűlését is, tolmácsként (is) őrködve az érzékeny egyensúly felett.

Amikor 1871-ben megromlott egészségi állapota miatt a felmentését kérte, Andrássy Gyula így értékelte a munkáját:

Szerző: kugi  2013.02.13. 08:33 Szólj hozzá!

Címkék: gyász évforduló festetics györgy molnári

Az alábbiakban az egykor önálló Püspöki, Molnári és Szenttamás községek statisztikai adatait mutatom be Fényes Elek két munkája alapján. Fényes Elek (1807-1876) statisztikai és földrajzi író, akit a hazai közgazdasági statisztika megteremtőjének szoktak tartani.

Az első idézett mű az 1836-40 között Pesten 6 kötetben megjelent "Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben" címet viseli. Gyakorlatilag ez a reformkori Magyar Királyság gyorsfényképe. Benne az ország lakott helyeiről található egy rövid leírás a legfontosabb adatokkal, mint pl. a település megyéje, jogállása, a népesség száma és vallási összetétele. Községünk jogelődjei mindig községi jogállásúak voltak, ezen kívül a munka az alábbi adatokat tartalmazza (a könnyebb áttekinthetőség érdekében táblázatba rendeztem):

Település neve

Összlakosság

Római katolikus

Evangélikus

MOLNÁRI

262

211

51

PÜSPÖKI

222

148

74

SZENT TAMÁS

123

83

40

 

Fényes Elek másik fontos munkája az 1851-ben, már a Bach-korszakban megjelent, 4 kötetes, "Magyarország geographiai szótára" című munka. Ebben rövid szöveges leírás található a lakott helyekről. A 3 itteni községről ezt írja:

Szerző: kugi  2013.02.11. 07:51 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás népszámlálás püspöki szenttamás molnári

A mai bejegyzésben a községünk jogelődeivel kapcsolatos újsághíreket mutatom be 1876-ból, a korszak megyei lapja, a Vasmegyei Lapok cikkei alapján.

Elsőként a január 6-i lapszám 2. oldalán a Vasmegye által felállítandó árvaházra adakozók között találjuk gróf Festetics György nevét, aki 300 Ft-ot adományozott.

A következő egy árverési hirdetmény a március 30-i szám 4. oldaláról:

VL_18760330_4o.jpg

Egy verekedésből indult brutális gyilkosságról szól a lap július 27-i számának egyik cikke a 2. oldalról:

Szerző: kugi  2013.02.08. 08:37 Szólj hozzá!

Címkék: kocsma bűnügy újságcikk püspöki szenttamás molnári

A mai bejegyzésben a községünk történetével kapcsolatos 1875-ös híreket mutatom be a korszak egyetlen megyei újságja, a Vasmegyei Lapok cikkei alapján.

Elsőként egy rövidhír Festetics György nagylelkűségéről a március 22-i lapszám 2. oldaláról:

VL_18750322_2o.jpg

A Vasmegyei Lapok május 30-i száma a címlapon adott tudósítást a vármegye törvényhatósági bizottságának üléséről. Eszerint a földadó szabályozása céljából felállított bizottság tagja lett a vasvári járás e.) aljárásában Felnagy Gábor Molnáriból, aki a kisbirtokosokat képviselte.

Egy tragédiáról beszámoló bűnügyi hír jelent meg az újság július 4-i számában a 6. oldalon:

VL_18750704_6o.jpg

Egy gazdasági témájú hír jelent meg a lap augusztus 15-i számának 3. oldalán:

Szerző: kugi  2013.02.01. 08:40 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság iskola bűnügy tűzoltók újságcikk egyháztörténet szenttamás festetics györgy molnári

Az alábbi bejegyzésben azokat a híreket mutatom be, melyek községünk jogelődjeivel kapcsolatban jelentek meg a korabeli megyei újság, a Vasmegyei Lapok 1874. évi számaiban.

Elsőként egy vasúti hír a január 11-i szám 2. oldaláról (mely csak futólag említi Molnárit):

VaL_18740111_2o.jpg
A következő helyi vonatkozású hírre október 22-ig kellett várnunk. Akkor jelent meg egy egyházmegyei hír a Vasmegyei Lapok 2. oldalán:

Szerző: kugi  2013.01.25. 17:02 Szólj hozzá!

Címkék: iskola vasút apátság újságcikk egyháztörténet szenttamás molnári

Az első és a második katonai felmérés térképe után most a 3. katonai felmérés térképét mutatom be. 1869 és 1887 között zajlott az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó nagy térképészeti vállalkozása, amit 3. katonai felmérésként szoktak emlegetni. Ezen belül Magyarország feltérképezése 1869-1873 között zajlott le. Hazánk területét 1353 szelvényen ábrázolták. Egy szelvény mérete 76×55 centiméter, a szelvényen ábrázolt terület nagysága 261 km². A méretarány 1:25000, ami eltér a korábbi katonai térképek 1:28800 mératarányától (mivel ez már a méterrendszerben készült).

Eredetileg katonai célokra szánták, de igen hamar nyílt térkép lett, kiszínezve és domborzatárnyalással a különböző változatai kereskedelmi forgalomba is kerültek.

3 katonai felmérés_településhatárokkal.jpg

Szerző: kugi  2013.01.23. 10:16 Szólj hozzá!

Címkék: térkép püspöki szenttamás molnári

Az előző bejegyzésben bemutattam Molnári térképét 1857-ből. Ehhez - akárcsak Püspöki és Szenttamás térképéhez - házjegyzék is tartozik. Az alábbiakban ezt mutatom be.

A korabeli Molnáriban 58 számozott ház volt. Az 1. házszámot természetesen Festetics György gróf kastélya viselte. Innen haladt a házszámozás az utca déli végében lévő 15-ös házig, majd az ezzel szemben lévő 16-ostól folytatódott a 23-as házig (mely a mai molnári kocsma helyén volt), innen befordult a mai Dózsa utcába. Az utca déli oldalán 35-ig ment a számozás, az utca északi oldalán volt az 58., majd 36-tól ment 41-ig, ez utóbbi a mai molnári harangláb helyén volt. A mai Petőfi utca házszámozása a korabeli kovácsműhelynél ért véget, mely az 51. számot viselte (49. volt a régi intézői lakás), de ebben voltak (az utca derekán) az 52-54-es házszámok is (az 52 pl. a 47a-47b-vel volt közös udvarban). Az 50. számú ház azonban nem ezen a soron volt, hanem a gyanói út és a mai Kossuth utca sarkán (a korabeli kocsmaépület). Az 55-57-es házak a kastély melléképületei voltak.

Festetics György kezén a kastélyon kívül 13 ház volt, egy ház a falu tulajdonában állt (36.), egy pedig a helyi nemesek közös tulajdonában (37.)! Több ház közös udvarban helyezkedett el, mint pl. a 16-17, a 18-19a-19b vagy a 29-30-31. A 46b-n lakóépület nem volt, csak pajta, az 54-en pedig még az se.

És akkor lássuk a tulajdonosok neveit (korabeli helyesírással):

Szerző: kugi  2013.01.21. 15:07 Szólj hozzá!

Címkék: névsor molnári

süti beállítások módosítása