A mai bejegyzésben a helyi Vöröskereszt első két évtizedéről olvashatunk - és láthatunk pár képet - a községi könyvtárban fellelhető "Falukrónikában" található feljegyzések alapján. Lássuk! (A képek rájuk kattintva nagyíthatók!)
Már sokszor írtam, hogy a plébániánk 1940-es évekbeli mindennapjairól szóló naplót, az ún. Historia domust, Holpert István plébános vezette, így épp ideje, hogy felvázoljam az atya portréját.
Holpert István 1941. január 30-án érkezett a Zala megyei Tófej-Lórántházáról, majd vette át február 3-án – először még csak adminisztrátorként – a Püspöktamási Plébánia irányítását a nyugalomba vonult Nagy Lászlótól. A hivatalos plébánosi kinevezése fél évvel később, július 29-én érkezett meg, az ünnepélyes beiktatására pedig csak szeptember 28-án került sor. Ebben az évben 33 éves volt és 10 éve szolgált papként.
Az első "előléptetés" már októberben érte: a megyéspüspök az idős rábahídvégi plébános, Szekér Antal pápai kamarás helyett a vasvári esperesi kerület KALOT-titkárává nevezte ki. (KALOT: Katolikus Legényegyletek Országos Tanácsa, a katolikus fiúkat összefogó szervezet.) Ehhez kapcsolódóan október 28-29-én 2 napos KALOT-igazgatói kiképzésen vett részt az atya Szombathelyen, amelyet P. Nagy Töhötöm jezsuita szerzetes, a KALOT országos alelnöke vezetett. Ő érezhetően hatalmas befolyást gyakorolt Holpert atyára, aki ezt írta róla a naplójába: „hallgatóit valósággal elbűvölte és átvarázsolta a kiváló szerzetes-atya. Mint lelkes Kalot-isták jöttünk haza”.
Címkék: egyháztörténet püspöktamási historia domus
A mai bejegyzésben két újságcikket ismertetek a Vas Népéből 1972 februárjából. (Az "50 éve történt" sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.)
Az első cikk a megyei újság február 2-ai számának 6. oldalán található:
A másik újságcikket pedig a Vas Népe 1972. február 8-i számában olvashatjuk (3. oldal):
Címkék: sport újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
A mai bejegyzésben 8 gyászjelentést mutatok be Püspökmolnáriból, az 1956-88 közti időszakból, melyek az Országos Széchényi Könyvtár gyászjelentés-gyűjteményéből valók.
Időrendben az első Marton István molnár, malomtulajdonos gyászjelentése 1956 tavaszáról:
Marton István (és felesége) portréját lásd itt, sírjukat pedig ebben a bejegyzésben.
A következő évből maradt fenn Behm Gábor gyászjelentése:
Címkék: gyász névsor püspökmolnári
A mai bejegyzésben Holpert István püspöktamási plébános 1947 januári naplóbejegyzéseit ismertetem a plébánia történetéről vezetett Historia domusból. (A "75 éve történt" sorozat előző, 1946 decemberi része itt olvasható.)
Januárban ezeket írta a naplóba az atya:
A szöveg gépelt változata így szól:
Címkék: egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt historia domus
Egy tragikus eseményről adott hírt olvasóinak a Békés című újság 1937. január 29-ei száma a 3. oldalon, amely községünknél történt. A cikk címe így szól:
A cikk pedig így szól:
Címkék: újságcikk püspöktamási rábamolnári
Ezzel a hosszú címmel jelent meg a Szabad Nép (a későbbi Népszabadság) 1949. január 25-i számának 4. oldalán egy újságcikk:
A cikk pedig így szól:
Utoljára novemberben volt bejegyzés a "száz éve történt" sorozatban, amit a mai poszttal folytatok: 3 újságcikket mutatok be a Vasvármegyéből 1922 januárjából.
Az első cikk egy hirdetmény a január 12-ei lapszám 6. oldaláról (ami a másnapi és a 15-ei lapszámok 6. oldalán megismétlődött):
Érdekes, hogy a rábamolnári házat Rábaszenttamáson árverezték... És ott vajon hol?
A következő közérdekű közlemény a kastélyt is magába foglaló rábamolnári uradalomról a Vasvármegye 1922. január 15-ei számában jelent meg (5. oldal):
Címkék: vasút mezőgazdaság kastély bűnügy újságcikk rábamolnári száz éve történt rábaszenttamás
Kedves Olvasók! Először is köszönöm mindazoknak, akik szavaztak a tavaly év végi posztban!
Az idei első bejegyzésben két újságcikket ismertetek a Vas Népéből 1972 januárjából. (Az "50 éve történt" sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.)
Az első cikkben (1972. január 12. 4. oldal) a tavaly novemberben megkezdett, postáshiánnyal kapcsolatos történet folytatódik:
A január 25-ei Vas Népe címoldali cikkében pedig mezőgazdasági vonatkozású hírt olvashatunk:
Címkék: posta mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
Kedves Olvasók! Újra eljött az év vége, ami a számvetés ideje. Ahogy tavaly ilyenkor is tettem, úgy most is röviden összefoglalom a blogon elért eredményeimet, az ezzel kapcsolatos gondolataimat.
Januártól decemberig (a jelenlegivel együtt) összesen 72 blogbejegyzést írtam. A facebookon a követőim száma 749 (ez 27-tel több, mint tavaly ilyenkor), a blog.hu-n pedig további 63 fő. A lapletöltések száma szempontjából az idei év "legerősebb napja" augusztus 22. volt, amikor 761 kattintás történt a blogon! Még másnap is 635 kattintást észlelt a rendszer. (A tavalyi rekord 1155 volt.) A "bronzérmes" szeptember 3-a lett 452 lapletöltéssel. Az összes lapletöltés száma a blog indulásától mostanáig mintegy 380 ezer (ez 50 ezerrel több a tavaly év véginél)!
A 72 bejegyzés közül a 3 legolvasottabb ez volt (de mivel fényképes posztokról van szó, helyesebb a "legnézettebb" kifejezés használata):
1. Régi parasztházak 8.: 817 megtekintés
2. Régi parasztházak 9.: 630 megtekintés
3. Régi parasztházak 10.: 324 megtekintés
Az én személyes kedvenceim még ezek a posztok voltak ebben az évben:
Címkék: személyes
A mai bejegyzésben 4 gyászjelentést mutatok be az 1928-1948 között fennállt Püspöktamási községből. Lássuk őket időrendben!
Az első gyászjelentés Marton István molnár, malomtulajdonos feleségéé 1939-ből. (Arcképüket lásd itt, sírjukat pedig ebben a bejegyzésben.)
Következik Ormosi Alfréd gyászjelentése 1940-ből:
Címkék: gyász névsor püspöktamási
A mai bejegyzésben Holpert István plébános 1946 decemberi naplóbejegyzéseit ismertetem a plébánia történetéről vezetett Historia domusból. (A "75 éve történt" sorozat előző, 1946 novemberi része itt olvasható.)
Decemberben az alábbi bejegyzéseket tette az atya:
Bár a szöveg jól olvasható, de ide teszem a gépelt változatát is:
Címkék: egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt historia domus
A mai bejegyzésben két újságcikket ismertetek a Vas Népéből 1971 decemberéből. (Az "50 éve történt" sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.)
Először a múltkor említett "postáshiány" témában olvashatunk egy cikket a megyei lap december 8-i számában (4. oldal):
Vajon kik küldhették be a panaszos levelet a Vas Népének?
Ezt követően pedig a Vas Népe 1971. december 17-i számának 8. oldalán található vöröskeresztes cikkben bukkanhatunk a falu nevére:
Címkék: posta egyesület újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
A KISZ, azaz a Kommunista Ifjúsági Szövetség 1957 és 1989 között működött, a kommunista állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt ifjúsági szervezete volt.
Az alábbiakban egy olyan újságcikket mutatok be, amely községünket negatív példaként említi a helyi KISZ-szervezet és a tűzoltók viszonyában. A (propaganda)cikk a Magyar Tűzoltó című lap 1958. december 1-i számának 8. oldalán olvasható:
Címkék: tűzoltók újságcikk
Gróf Festeticsné szül. Sallér Judit molnári uradalmának rendkívül jól dokumentált gazdálkodásából ma az ácsmunkákról szóló feljegyzést mutatom be 1812-ből. A dokumentum eredeti szövege (korabeli helyesírással) így szól:
"Tabella Melly a Molnári Urodalomba 1812. Eszt: el-folyása által tett Átsok Munkáját, 's annak ki-fizetését elö adja.
Jan. 10-febr. 29: Csárdánál Lóistáló pallózás, Molnáriba még ágyak tsinálás, és méh-ház melett (Pallér + legény): 481 f (forint - KG) 7 4/8 Xr (azaz: krajcár, a korabeli aprópénz - KG)
Címkék: gazdaság molnári sallérok
1971 novemberében községünk neve mindössze háromszor tűnik fel a Vas Népében: egy apróhirdetésben, egy gyászjelentésben (ezeket azonban nem szoktam ismertetni), és egy újságcikkben. Ez utóbbit közlöm alább. (Az "50 éve történt" sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.)
Az említett cikk a november 23-i lapszám 8. oldalán jelent meg:
1971. december 1-én is jelent meg egy újságcikk Püspökmolnári nevével (szintén a 8. oldalon), ezt is ide teszem:
Címkék: posta újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
Utoljára májusban volt bejegyzés a "száz éve történt" sorozatban, amit a jelen poszttal folytatok: két újságcikket mutatok be a Vasvármegyéből.
Először egy - kissé nehezen olvasható - hirdetményt találunk a napilap 1921. november 23-i számának 4. oldalán:
Ezt követően, a Vasvármegye 1921. december 3-i számában találjuk ezt a csendőrségi hírt (3. oldal):
Címkék: bűnügy újságcikk rábamolnári rábapüspöki száz éve történt rábaszenttamás
Egy hónappal ezelőtt mutattam be két olyan gyászjelentést, amelyeket (Rába)szenttamásról kelteztek. Ma ezt a sort folytatva Rábamolnáriban kelt gyászjelentéseket teszek közzé az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjteményéből.
Haladjunk időrendben!
Az úr bizonyára a rábamolnári uradalom gazdatisztje lehetett (vajon az uradalom 1925-ös eladása előtt vagy után?), viszonylag fiatalon halt meg. Ki tudja, hol laktak ők, és vannak-e még rokonai a faluban?
Címkék: gyász névsor rábamolnári
A mai bejegyzésben egy 1770-es keltezésű iratot ismertetek, ami szerint egy németújvári "vállalkozó" végzi el a cséplést a molnári uradalom területén.
A megbízó fél - Sallér (II.) István földesúr, vagy az uradalom - nem jelenik meg az iraton aláíróként, tehát nem tekinthetjük ténylegesen szerződésnek.
A szöveg - korabeli helyesírással - így szól:
Címkék: gazdaság mezőgazdaság molnári
Két tanulmányom jelent meg a közelmúltban Püspökmolnári múltjáról, melyeket ezúton ajánlok a tisztelt Olvasóim figyelmébe!
A Honismeret c. folyóirat 2021. évi 5. számában jelent meg "A Püspökmolnári Önkéntes Tűzoltó Egyesület vázlatos története" című írásom. A folyóirat 72-78. oldalán található tanulmány a tűzoltó egyesület 130 évéről írt könyvem kivonatos változata. A lap a Honismereti Szövetség folyóirata, megvásárolható és előfizethető a postán, de ez a lapszám itt is elolvasható.
A Vasi Szemle nemrég megjelent 2021. évi 2. számában pedig "A püspöktamási KALOT- és KALÁSZ-szervezetek" című tanulmányom olvasható (191-202. o.). Pár éves fennállása alatt a katolikus legényegylet és lánykör gazdag kulturális életet bonyolított. Az erről szóló írást - a levéltári források és újságcikkek mellett - néhány fotóval és személyes visszaemlékezéssel is tudtam színesíteni.
A mai bejegyzésben Holpert István plébános 1946 novemberi naplóbejegyzéseit ismertetem a plébánia történetéről vezetett Historia domusból. (A "75 éve történt" sorozat előző, 1946 októberi része itt olvasható.)
Novemberben az alábbi 3 bejegyzést tette az atya:
A szöveg gépelt változata így szól: