Az 1959-es végzősök bemutatása után a mai bejegyzésben nézzük meg, kik végeztek a püspökmolnári általános iskolában 1960-ban.

A végzős diákok névsora:

Az 1910-es népszámlálás mintegy fél éve közzétett helyi adatai után nézzük meg, hányan éltek 1920-ban a korabeli Rábamolnáriban, Rábapüspökiben és Rábaszenttamáson!

Először nézzünk pár összefoglaló adatot:

Jól látszik, hogy a falu területe és népessége egyaránt nőtt az 1910-es adatokhoz képest!

A családi állapot megoszlása az alábbiak szerint alakult:

A mai bejegyzésben 3 rövid újságcikket közlök fél évszázaddal ezelőttről. Az első a Vas Népe (VN) 1964. szeptember 18-i számának 8. oldalán olvasható:

A szombathely-vasvári összevont csoport futballeredményeit és tabelláját közölte a lap 1964.09.20-i száma (10. oldal):

Az 1889-es bulvárhírek után nézzük, miről írt a Vasmegyei Lapok (VL) c. újság 1890-ben községünk vonatkozásában!

Elsőként egy tragédiáról olvashatunk, benne egy ironikus megfogalmazással (1890.01.16. 2. o.):

Ugyanott egy másik bulvárhírt is találunk:

Veszett ebekről olvashatunk a lap január 23-i számának 3. oldalán is:

Gyalogosok 5.

A mai bejegyzésben folytatom az I. világháború helyi katonáinak bemutatását. 2 katona portréját közlöm az egykori 83. gyalogezredből. Mindketten községünkben születtek, de a háború után máshova kerültek. Mindkettejük öccse hősi halált halt...

Schaden Imre életrajza:

A két katona portréja:

A mai bejegyzésben egy olyan egyesületet mutatok be, mely közel fél évszázadig működött, fennállása során túlélt több rendszerváltást, a vezetőségében sokan megfordultak, és a tagsága is jelentős volt.

 A szervezet „Püspöki-i­−Szenttamási tejszövetkezet” néven alakult 1903. dec. 10-én Szenttamáson 55 taggal és 128 üzletrésszel, a tagok által megtermelt tej begyűjtése, értékesítése céljából. Az alakuló ülés levezetésére Rigó Zsigmond apátplébánost kérték fel. 1904. dec. 31-én a tagok száma már 57 volt, az üzletrészeké pedig 171.

A szövetkezet első vezetői: igazgatósági elnök 1904-7. között: Ormosi Ede, igazgatósági tagok: Józsa Gábor és Schaden Gusztáv. Egy 1907. január 19-én kelt irat szerint Ormosi Ede elnök „nagybeteg”, ezért helyettes elnökként Józsa Gábor írt alá. Őt 1908-ban elnökké is választották, amit egészen 1925-ig látott el. Elnökségi tagok 1907-től: Jakab Elek, Szanyi István, 1911-25. k.: Szanyi István, Schaden Gusztáv. Elnök 1925 februárjától 1928-ig: Szijjártó György, elnökségi tagok: Danka János, Varga György. 1928 márciusában a teljes vezetőség lecserélődött: elnök lett – alig egy hónapra - Szanyi Antal, az elnökségi tagok pedig Bauer Gyula és Gálos István. 1928 áprilisában visszatért a korábbi vezetőség: 1933-ig újra elnök Szijjártó György, elnökségi tagok pedig 1929-33. k.: Danka János és Varga György.

Egy korábbi bejegyzésben röviden már írtam a helyi posta történetéről (lásd itt). A mai bejegyzésben néhány adatot közlök erről egy 1896-os kiadású könyvből. A könyvnek szép hosszú címe van, ezért ideteszem a képét egyben:

A könyv szerint a Molnári községben álló posta III. osztályú, felállíttatott 1870-ben. Postakocsi indul nappal 6-szor, éjjel 2-szer, érkezik nappal 6-szor, éjjel 2-szer. Kézbesítés 2-szer. Levélszekrények száma 2, kiüríttetnek 6-szor. A hivatal kézbesítési körzetébe 3 község és 2 puszta tartozik. A postahivatalban távíró is van. A küldemények feladásáról, kézbesítéséről az alábbi adatokat közli:

Az 1958-ban elballagott nyolcadikasok után a mai bejegyzésben nézzük meg a püspökmolnári általános iskola 1959-ben végzett diákjainak tablóképét:

Az osztály létszáma 15 fő volt, a tantestületé pedig 10.

101 évvel ezelőtt, 1913. szeptember 3-án kelt az a levél, amelyet ma bemutatok a plébánia irattárából. A levelet gróf Kinsky Zdenkóné szül. Festetics Georgina (Festetics György lánya) nevében küldte Rigó Zsigmond apátplébánosnak, mint a katolikus elemi iskola iskolaszéki elnökének Kéler Zoltán budapesti ügyvéd, a grófné jogi képviselője.

A levél fejléce és címzése nagyon elegáns; így néz ki:

A levél érdemi része így szól:

A Vas Megyei Levéltár gyűjteményében három gyászjelentés található, mely községünkhöz kötődik. A mai bejegyzésben ezeket mutatom be. (A fekete keretet a szöveg jobb olvashatósága érdekében levágtam.)

Az első dokumentum 1866-ból maradt fenn, és a Szenttamáson elhunyt plébános - egyúttal molnári apát -, Tótth Zsigmond gyászjelentése (érdekes, hogy az irat Tótth néven szerepelteti). Rövid életrajzának közlésekor jeleztem, hogy akár községünkben is nyugodhat. Feltevésemet az alábbi gyászjelentés megerősítette, bár a sírját egyelőre nem találtam meg (akár el is pusztulhatott azóta a sírkő):

A második gyászjelentés 45 évvel későbbi, és a szenttamási temetőkápolnába szállított kisunyomi Korchmáros Gáspár nyugalmazott táblabíró halálát adja hírül:

Gyalogosok 4.

A mai bejegyzésben folytatom az I. világháború helyi katonáinak bemutatását. 2 katona portréját közlöm az egykori 83. gyalogezredből; mindketten rábamolnáriak voltak.

Az életrajzok forrása: vitéz Doromby József: A volt cs. és kir. 83-as és 106-os gyalogezredek története és emlékkönyve. Budapest, 1934. c. könyv 313. és 369. oldal

A 83. gyalogezred székhelye 1893-ban Szombathely lett, de az osztrák-magyar haderőelhelyezési elveknek megfelelően az alakulatnak csak egy zászlóalja állomásozott itt, az ezredtörzs és a többi 2-3 zászlóalj békehelyőrsége 1901-től Komárom volt. Katonái pedig békeidőben Bécsben is teljesítettek szolgálatot.

Az I. világháború kitörésekor az ezred első feladata a San-folyó menti határ biztosítása volt Galíciában. Támadó feladatot 1914. augusztus 19-től kapott.

Az egyik katona, Poór Vince portréja balra látható, életrajza pedig alább olvasható:

Mivel sok forrás rendelkezésre áll, ezért a mai bejegyzésben - a szénagyűjtők, ill. a kapások felsorolása után - folytatom a Sallérok molnári uradalma mezőgazdasági idénymunkásainak bemutatását 1812-ből. Ezúttal a sarjúgyűjtőket és keresetüket sorolom fel. 

Sarjúnak (sarjúszénának) nevezzük a széna 2., 3. kaszálását, vagyis az első kaszálás után kisarjadt növényekből készült szénát.

A felsorolt jobbágyok ezt a munkát a robotterheiken felül, külön pénzért végezték el! 

Az 1812. olvashatatlan nevű hónap (valószínűleg augusztus vagy szeptember) 27-én kelt listában a molnári sarjúgyűjtők az alábbiak (korabeli helyesírással):

Miután 1809-ben Napóleon hadai betörtek Magyarország területére, a magyar nemesi felkelés június 14-én Győrnél ütközött meg velük. Az elavult magyar haderő a csatában vereséget szenvedett. A franciák megszállták Győr vármegyét, majd augusztustól Pozsony, Moson, Sopron vármegyéket, ill. Vas vármegyét nyugatról a Rába vonaláig. E területen katonai közigazgatást építettek ki, melynek költségét a megszállt területekre (a vármegyékre és a birtokosokra) terhelték: hadisarcot vetettek ki, ill. a katonák néha önkényesen is rekviráltak. A Molnáriban (és Szenttamáson, ill. Hídvégen) birtokos Sallér Judit itteni uradalma feljegyezte az ezzel kapcsolatos károkat, kiadásokat, melyeket e bejegyzésben bemutatok.

A feljegyzésekben sűrűn előfordul a consumál szó: ez egy latin eredetű ige, jelentése többek között elvesz, (meg)eszik, felél, felemészt. Most nézzük az 1809. szeptember 30-án Hillér Ferenc kasznár (gazdatiszt, intéző) által írt feljegyzést:

Az 1957-es végzősök csoportképe után most nézzük meg a püspökmolnári általános iskola 1958-ban elballagott 8. osztályosainak fotóját. Ez volt az első évfolyam, amikor tablókép is készült (így mostantól értelmet nyer a sorozat címe is). Nézzük a képet:

Pedagógusok (balról jobbra): Gyarmati Istvánné, Balikó Mihályné, Karner Lászlóné, Szalai Ferenc osztályfőnk, Gyarmati István igazgató, Sinka János, Sinka Jánosné, Bauer Valéria, Bokor Mária

Diákok:

Az 1900-as népszámlálás mintegy fél éve közzétett helyi adatai után nézzük meg, hányan éltek 1910-ben a korabeli községekben, melyeket akkor már - az 1907-es névrendezés után - Rábamolnárinak, Rábapüspökinek és Rábaszenttamásnak hívtak!

Először nézzünk pár összefoglaló adatot:

Összevetve a 10 évvel korábbi adatokkal, azt láthatjuk, hogy Püspöki lélekszáma kicsit nőtt, a másik 2 falué viszont csökkent (főleg Molnárié - de az okát egyelőre nem tudom), ezért az összesített lélekszám is csökkent.

A családi állapot megoszlása az alábbiak szerint alakult:

Gyalogosok 3.

A mai bejegyzésben folytatom az I. világháború helyi katonáinak bemutatását. 2 katona portréját közlöm az egykori 83. gyalogezredből; mindketten püspöktamásiak voltak.

Az első katona:

A két katona portréja:

Ahogy arról már írtam, a Molnáriban birtokos jakabházi Sallérok gazdálkodásáról számtalan forrás fennmaradt. A krumpli- és kukoricakapálók listája után ma is egy ilyet ismertetek.

1812. július 31-én kifizették azokat a széna-, ill. bükkönygyűjtőket, akik ebben segítettek. Ők tehát nem az uradalom alkalmazottai voltak, hanem jobbágyok, akik a robotterheken felül végeztek munkát a földesúrnak, és ezért pénzt kaptak.

A szénagyűjtők zöme 1 és 3/4 napot dolgozott, amiért 3 Ft 30 krajcárt kaptak. Akik nem ennyit dolgoztak, őket külön megjelölöm. A szénagyűjtők névsora tehát 1812 júliusából:

A mai bejegyzésben két rövid újságcikket ismertetek 1958-ból, melyek községünkkel kapcsolatosak. Az első a Vas Népe című megyei lap 1958. augusztus 5-i számának 4. oldalán jelent meg:

A másik cikk pedig az 1958. augusztus 20-i Vas Népe 2. oldalán olvasható:

Az egykori (rába)molnári kastély kertjéről kevés fotó és leírás maradt fenn (képek például itt, rövid leírás itt), ezért is örültem meg a Vasmegyei Lapok c. újság 1891. augusztus 9-i számának 3. oldalán megjelent cikknek, mely hosszabb leírást közöl a kertről. Íme: 

Ahogy arról korábban már többször is írtam, Molnári legnagyobb birtokosai, a jakabházi Sallérok nagyon precízen dokumentált gazdálkodást folytattak; melyről kimutatások, számlák, fizetési listák is fennmaradtak. A mai bejegyzésben egy 1812. július 31-én kelt kifizetési listát ismertetek.

Eszerint Molnáriban, a Sallérok birtokán kukorica-és krumplikapálást végeztek 1812. júliusában az alábbi személyek (akik nem az uradalom alkalmazottai, hanem jobbágyok voltak):