1829-ben meghalt Molnári birtokosa, özv. gróf Festeticsné született Sallér Judit. Halála után összeírták és (mesteremberek bevonásával) felbecsülték a hátrahagyott ingó és ingatlan javait. Ebből az 1829 októberéből fennmaradt összeírásból nézzük most meg, hogy milyen épületek álltak a molnári uradalomban (korabeli helyesírással). (Fundus: birtok, telek, házhely)

I. Molnári Helységben Curialis belső fundusok és épületek

  1.       Molnári helységnek fölső végén és nap nyugati során az ország utnak és Takáts János urodalmi jobbágy házának szomszédsága között helyheztetik az Urasági Residentionális Curia, mely körös körül kő fallal való keréttés alatt egyéb kiterjedésében geometriai föl mérés szerint tészen 14 (és) 8/32 hold2013-07-09 11.38.15.jpgRészlet az összeírásból

a.)    A’ Residentionalis Kastély, mely is kőből és téglábol rakott egy emeletű erős épület mellyben a’ szobák általjában boltozottak, a’ teteje pedig cserép sindellel vagyon födve, találtatik ezen épületben a fölső tractuson két lakó szoba egy nagy ebédlővel és egy kis kápolnával; ezen szobák egyike mármorérozott (azaz: márvánnyal borított - KG), a’ többiek pedig részént kemény részént pedig puha fával vannak parquetirozva (azaz: parketázva - KG) s’ általjában ki föstve. Az alsó tractuson találtatik három ki festett és három meszelt lakó szoba, egy nagy konyha élétes kamra és a’ szakátsnak dolgozó szobája. Még is vagyon ezen épület alatt egy nagy boltozott pintze mintegy 2000 akóra való

b.)    Ezen rezidentionális épületnek ellenébe helyheztetik a’ Fiscalis lakás, mely cserép sindel alatt lévő ujj épület, találtatik benne tiz lakó szoba egy két kéményes konyha egy életes kamara, egy … (?) és egy pintér mühely, az épület alatt pedig mint egy 600 akóra való boltozott pintze

c.)    Kutyaház

d.)   Cancellária Major ház és ló istálló

e.)    Gulya és ökör istálló

f.)     Szekérszín

g.)    Kukoricza góri, Galambház és Majorság ól

h.)    Az utca kapunál két fölül kis szín épületek

i.)      A Majorban kút

k.)    Kastély előtt való kút

l.)      Sertvélyes (azaz: sertés)ól

m.)  Két meszes gödör

n.)    Takarmányos kertben lévő szénás pajta kocsi színnel

o.)    Gabonás pajta

p.)    Gránárium és cséplő pajta egy gabonának való pajta fiával

q.)    Birka akol és fa szin

r.)     Három boltozott krumpli verem

s.)     Krumplivermek mellett lévő jégverem

t.)     Kertész kertben lévő Üveg ház a hozzá kapcsolt méz házzal együtt

u.)    Kertész kertben lévő kertész ház

v.)    Ló itató végében lévő szivats kut (talán: szivattyús? - KG)

w.)  Ezen rezidencionalis Curiát körös körül fogó és a’ kertész kertet a majortól és udvartól elválasztó magas kőfalak az udvarban találtató mindenémü kő fundamentuma és kőoszlopa

x.)    A kastély udvarán lévő vas kapu

  1. A Vendégfogadónak fundusa kis kerttel, telekkel és békás tóval együtt az ország utnak fölső szélén

Vendégfogadó (3 nagyobb szoba, kéményes konyha, pék kemencével egy kamora, vágó híd, mészárszék), két boros pincze és egy jég verem, 3 derég (?) istálló egy kis szinnel, az udvaron egy nagy szekérszín, kő kút

  1.       Kováts ház fundusa a’ ház előtt lévő gyöppel és kiskerttel a’ residentionalis Curiának által ellenében az ország út szomszédságában

Kovátsműhely, patkolószín, széntartó kamorátska (!), kasznár és kovátslakás: 4 lakó szoba, egy kéményes konyha, egy kamora és egy istálló

  1.       Belső puszta fundus gyümölcsfákkal elültetve
  2.       E gyümölcsöskert déli részén a gazda- és inasház fundusa, egy suppos (!) fedelű, kő kéményes régi házzal (két szoba, egy konyha kamora és egy istálló)
  3.       A falu nyugati során épületes Curia: rozzant épület (2 szoba, egy konyha, egy kamora, egy szekérszín és egy istálló)
  4.       A helység keleti során egy épületes curia: erdős lakás
  5.       Kisebb káposztás kert
  6.       A Révész háznál lévő nagy káposztás, a’ Révész ház fundusa és a’ borju legelő szomszédságában
  7.   A Kaszárna asztalos és Lakatos házak fundusai az ezen házok között fekvő puszta fundussal együtt a kő hegyi utzában
  8.   Timár féle puszta fundusból Maradékokat illető kaszáló
  9.   Bekerített halas tó fundusa
  10. Czigány ház fundusa az uradalom szántó földjei, kanász ház és siba (!) legelő szomszédságába
  11.   Kőhegyi utcza éjszaki során lévő épületes belső fundus

    a.)    Nyeregjártónak lakása

    b.)    Hajdú lakás

  12. Az uraság molnári erdeje és a Sz. Lérántra vezető szekér út közötti téglás ház, stb.
  13.  A Hajós-ház fundusa a Rába mellett
  14. A Rába folyóján lévő Komp
  15. Alszegi gyümölcsös kertekben lévő gyümölcsös

Az összeírás ezen kívül tartalmazza a földterületek és a jobbágyházak összeírását is, de nemcsak Molnáriban, hanem a birtoktesthez tartozó többi községben: Szenttamáson, Újlakon, Töttösben, Gutaházán, Koltán, (Csempesz)Kopácson, ill. Hídvég mezővárosban.

Kapcsolódó bejegyzések:

Adóslevelek Sallér Judit hagyatékából

Sallér Judit kincsei

A molnári uradalom 1789-ben

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2014.10.15. 09:15 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság kastély molnári sallérok

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr926785253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása