Kutatásaim során a vasvári járási szolgabírói iratok között két rendkívül érdekes dokumentumra bukkantam. Az egyik: Festetics György gróf (1815-1883) miniszter levele a szolgabíróhoz, a másik pedig a hozzá mellékelt fotó, ami a ma püspökmolnári Nagy-tóként ismert szenttamási tónál készült. Mindkettő 1870-ből való!

Kezdjük a levéllel (sajnos nem volt lehetőségem lefotózni, ezért betűhív másolatban közlöm):

"Nagyságos Szolgabíró Úr!

Kedves Öcsém Uram!

Ezúton köszönöm nevemnek napjára küldött jó kívánataidat! Reménylem, hogy az szombati közös vadászatunk alkalmatosságával lesz szerencsém személyesen is kifejezni köszönetemet!

Addig is engedd meg, hogy egy különös dologról tudósítsalak, amiről majd személyesen is szeretnék beszélni Nagyságoddal!

Molnári-i birtokom cselédjeitől a’ múlt esztendőben hallottam, hogy a’ szomszédos Szt.Tamás falu melletti tóban valamilyen szörnyeteg lakozik. Néhány héttel ezelőtt a Szt.Tamás-i községbíró – böcsületes, szorgalmatos földmíves – felkeresett molnári-i kastélyomban, és az segítségemet kérette. Elmondása szerint egy hatalmas állat – ahogyan ő mondotta: egy „szörny” – él a ’tóba, amely majd’ teljesen kipusztittota a halakat, egy vízben úszkáló ebet is felfalt, és már a gyerekek se mernek bemenni fürdeni a vízbe. Elmondása szerint valamilyen kígyótestű állat él ott, aminek éles fogai vannak, és fel tudja önnön fejét emelni a víz fölé. Én ekkor még a’ tanulatlan nép szó-beszédének hittem az egészet.

Szerző: kugi  2016.04.01. 09:25 Szólj hozzá!

Címkék: kép személyes szenttamás festetics györgy molnári

A mai bejegyzésben egy úthálózati térképet mutatok be 1935-ből. A címe: Székesfehérvár - grazi állami út Zemenye és Rábahídvég közötti szakasz, a méretaránya 1:75 000. A térkép pedig így néz ki:

hu_mnl_ol_s_118_no_1868.JPG

Szerző: kugi  2016.03.30. 08:33 Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés térkép rábamolnári rábapüspöki

Egy tavalyi bejegyzésben már közzétettem egy halászatról szóló visszaemlékezést. Ma egy ugyanilyet teszek közzé, ennek az adatfelvételére 1959. március 25-én került sor. Sajnos helyenként nehezen olvasható:

2015-12-01_09_23_15.jpg

Szerző: kugi  2016.03.25. 07:59 Szólj hozzá!

Címkék: néprajz püspökmolnári halászat horgászat

A mai bejegyzésben - hosszú idő után - folytatódik a 100 évvel ezelőtti újságcikkeket bemutató sorozat. A kimaradás oka: 1915 végén, 1916 elején az átnézett újságokban nem szerepeltek a korabeli községek és az itt élő emberek.

Az első 1916-os hír - melyben községünk egyik lakóját említették - a Vasmegyei Független Közlönyben jelent meg 1916. március 16-án (1. oldal):

vfk_19160316_1o.jpg

Szerző: kugi  2016.03.23. 08:55 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk száz éve történt rábaszenttamás I. világháború

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam Molnári földesurait 1767-ből, most pedig a korabeli urbáriumból a jobbágyokat mutatom be. Lássuk, kik éltek és adóztak Molnáriban Mária Terézia királynő úrbérrendezésének idején!

molnari_urbarium_1.jpg

Szerző: kugi  2016.03.21. 08:58 2 komment

Címkék: gazdaság adó mezőgazdaság névsor molnári

Nemrég egy rendkívül gyönyörű, színes képet láttam a molnári vasútállomásról, amit most megosztok a kedves Olvasókkal:

vasutallomas_festmenyen.jpg

Szerző: kugi  2016.03.18. 09:04 Szólj hozzá!

Címkék: kép vasút molnári

A mai bejegyzésben néhány újságcikket mutatok be 1929 márciusából a Vasvári Ujságból (VU; a korban rövid u-val írták a nevét). Az első a március 3-i lapszám 3. oldalán jelent meg:

vu_19290303_3o.jpg

A témáról egyelőre részleteket nem tudok.

Az 1929-es év nagy helyi eseménye a közigazgatásban zajlott. Ebben a régi bejegyzésben már ismertettem Püspöktamási létrejöttének körülményeit, ebben a posztban pedig arról írtam, hogy Rábapüspöki hogyan küzdött az egyesítés ellen. Hiába, a falut ugyanis összevonták Rábaszenttamással. Az új településnek pedig választott tisztségviselőkre volt szüksége, ezért kiírták a községi választásokat (VU 1929.03.10. 3. oldal):

Szerző: kugi  2016.03.16. 08:29 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság közigazgatás névsor népszámlálás újságcikk püspöktamási rábamolnári rábapüspöki rábaszenttamás

Rövidhírek 1941 márciusából

Községünk neve 3 alkalommal szerepelt az 1941 márciusi Vasvármegyékben. Ezeket ismertetem most.

Az első említés az Adatok a "Hangya és a keresztény kereskedelem vitájához" c. cikk, mely a lap március 6-ai számának 7. oldalán jelent meg. Az írás megemlít néhány olyan községet a megyéből, ahol nincs Hangya-szövetkezet, így pl. Rábamolnárit is. Ezt írja róla:vasvarmegye_19410306_7o_b.jpg

Hogy ki lehetett ő, az nem derül ki a cikkből.

A Vasvármegye 1941. március 13-i számának 5. oldala közli a Kiméletet és méltányosságot vár a mezőgazdaság c. cikket, mely felsorolja azokat az utakat, amelyeket a hirtelen olvadó hó elpusztított. A listában ott találjuk a "lipárt-rábamolnári" útszakaszt is. 

Végül egy árverési hirdetményt találunk a lap ugyanezen oldalán:

Szerző: kugi  2016.03.11. 08:05 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület újságcikk rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben 3 ötven évvel ezelőtti újságcikket mutatok be a Vas Népe (VN) c. megyei újságból. Az első a lap 1966. március 6-i számának 4. oldalán jelent meg:

vn_19660306_4o.jpg

Az elkészült épületet ebben a régi bejegyzésben mutattam be.

A következő, számunkra érdekes cikk 3 nappal később jelent meg a VN-ben (3. oldal):

Szerző: kugi  2016.03.07. 08:24 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság tanács újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

püspökmolnári általános iskolából 1979-ben 14 nyolcadikos ballagott el. A mai bejegyzésben az ő csoportképüket mutatom be. Lássuk:

1979.jpg

Szerző: kugi  2016.03.04. 09:10 Szólj hozzá!

Címkék: iskola névsor tablókép püspökmolnári

A mai bejegyzésben templomunk kifestéséhez kapcsolódóan teszek közzé két iratot a plébánia levéltárából. Az első egy egyházközségi képviselőtestületi jegyzőkönyv 1964 januárjából:

2014-04-29_17_46_49.jpg

Ehhez kapcsolódik a keszthelyi festőművész, Károly Gyula (1910-1989) árajánlata: 

Szerző: kugi  2016.03.02. 07:45 Szólj hozzá!

Címkék: templom egyháztörténet püspökmolnári

Egy régóta bemutatni tervezett térképet teszek közzé ma: a Kenedics-féle térképet (pontosabban annak e községünk környékét bemutató részletét). A térkép címe: Comitatus Castri Ferrei Iussu Ordinum ichonographice delineatus, röviden magyarul: Vas megye földrajzi térképe, készítette Kenedics József 1785-ben. A vonatkozó részlet így fest:

vas_megye_foldrajzi_terkepe_1785_2_reszlet.jpg

Szerző: kugi  2016.02.29. 09:24 2 komment

Címkék: térkép püspöki szenttamás molnári

A mai bejegyzésben 3 újságcikket teszek közzé a Vas Népéből 1966 február-márciusából. Az első egy sporthír a február 25-i lapszám 4. oldaláról:
vn_19660225_4o.jpg

Akinek van korabeli fotója a sportoló fiatalokról (leginkább a családjaiknak, természetesen), kérem, küldje el nekem!

A második hír a baleseti krónikából való; megjelent a Vas Népe 1966. március 4-ei számában (6. oldal):

Szerző: kugi  2016.02.26. 08:53 Szólj hozzá!

Címkék: sport gazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A Vas Népe c. megyei napilap 1966. február 24-i számának 3. oldalán jelent meg a községi téeszről az alábbi cikk. Sőt, már-már novella! Olvassá(to)k csak:

vn_19660224_3o_1.jpg

Szerző: kugi  2016.02.24. 07:53 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Az 1959 januári újságcikkek után a mai bejegyzésben a községünkkel kapcsolatos 1959 február-márciusi újsághíreket teszek közzé. Az első a Vas Népe c. megyei napilap február 15-i számának 8. oldalán jelent meg, így szól:

vn_19590215_8o.jpg

Az alábbi cikk (Vas Népe 1959.02.21. 5. oldal) ugyan az akkor még virágzó Járműjavító fiataljairól szólt, de községünk is meg van benne említve:

Szerző: kugi  2016.02.22. 08:45 Szólj hozzá!

Címkék: sport egyesület újságcikk püspökmolnári

püspökmolnári általános iskolából 1978-ban 12 nyolcadikos maradt ki. A mai bejegyzésben az ő csoportképüket mutatom be. Lássuk:

1978-as_ballagok.jpg

Szerző: kugi  2016.02.19. 09:10 2 komment

Címkék: iskola névsor tablókép püspökmolnári

Korábban már bemutattam Molnári kastélyépítő családját, a jakabházi Sallérokat (lásd ebben a bejegyzésben), de Molnáriban nem ők voltak az egyetlen birtokos nemesek a 18. században. Igaz, ők voltak a legjelentősebbek, azaz a legtöbb földdel (és jobbággyal) ők bírtak. Rajtuk kívül azonban volt még néhány földesúr itt.

Az alábbi táblázat róluk ad felvilágosítást:

foldesurak_molnari_1767.jpg

Tört alakban kifejezve: Foky József birtokában 1/4, Prosznyák úr birtokában 5/8, Sallér István kezén 8 egész és 7/8, Sümeghyné kezén 1 egész 1/4 jobbágytelek volt, özv. Tóthné egyetlen jobbágya (jobbágycsaládja) pedig 3/8 jobbágytelken ült. Vagyis a 3 legkisebb birtokosnak külön-külön kevesebb, mint egy egész jobbágytelke volt.

Szerző: kugi  2016.02.17. 09:14 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság névsor molnári

133 évvel ezelőtt, 1883. február 12-én hunyt el Bécsben a molnári kastély tulajdonosa, gróf Festetics György. Életrajzából (mely itt olvasható) is látszik, hogy számos tisztséget töltött be. Így pl. tagja volt a lóversenyzés ügyét előmozdító Magyar Lovaregyletnek is. (Ez egyébként apja unokatestvére, Széchenyi István kezdeményezésére jött létre). Illő volt tehát, hogy az egylet lapja, a Vadász- és Versenylap is közölje grófunk nekrológját (1883. február 15. 1. oldal).

Ezt mutatom be a mostani bejegyzésben. (Figyelem: A gyászjelentés és az alatta olvasható nekrológ nagyobb méretben is megtekinthető a két kép jobb alsó sarkában található nyilakra kattintva.)

fgy_nekrolog_a.jpg

Szerző: kugi  2016.02.15. 08:08 Szólj hozzá!

Címkék: gyász egyesület újságcikk festetics györgy molnári

A mai bejegyzésben 3 hetvenöt évvel ezelőtti újságcikket teszek közzé a Vasvármegye c. lapból. Az első az 1941. február 11-i lapszám 5. oldalán olvasható:

vasvarmegye_19410211_5o.jpg

A cikkben említett helyi KALOT-szervezetről és Pungor Imre kántortanítóról ebben a bejegyzésben írtam és közöltem képet.

Erdőbirtokossági árverezési (!) hirdetmény található a február 21-i lapszámban (8. oldal):

Szerző: kugi  2016.02.12. 08:16 Szólj hozzá!

Címkék: iskola újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

Ahogyan azt az iskolai történelemórákon is tanultuk, Mária Terézia királynő uralkodása idején került sor az ún. úrbérrendezésre. Ennek elsődleges célja az állami adóalap, a jobbágytelek rendezése és védelme volt. A királynő által 1767-ben kiadott úrbéri pátens elrendelte, hogy minden helységnek készítsék el az urbáriumát, amely az ott lakók anyanyelvén, nyomtatásban készült, és a jobbágynépesség terheit pontosan rögzítette. 

Ehhez ún. úrbéri tabellát csatoltak, mely a település birtokosainak, jobbágyainak, zselléreinek nevét, külső- és belső telkeiknek a nagyságát, a jobbágy által a földesúrnak fizetendő kilencedet, a robotot és az egyéb, helyben szokásos adózásokat tartalmazta. (Az új urbárium a belsőséget egységesen 2 pozsonyi mérős, azaz 1100–1300 öles nagyságban határozta meg. A külsőséget egy egész telek után, az illető helység határának osztályba sorolása szerint, szántónál 16–40 hold között, rétnél 6–22 kaszás között állapították meg.)

Püspöki ekkor a győri püspök szombathelyi uradalmához tartozott, így Szombathely mezővárossal, Perinttel, Zanattal és Szentmártonnal együtt adták ki a falu urbáriumát. Ebből ismertetem a Püspökire vonatkozó adatokat.

Összesítő adatok:

A birtokos neve

Telek

Hold

Jobbágy

Zsellér

Házatlan

GYŐRI PÜSPÖKSÉG

24.875

685

32

9

3

A községben ekkor tehát 32 jobbágycsalád élt, akik 1 egész jobbágytelek után 52 nap igás (2 marhával) vagy 104 nap gyalogrobottal tartoztak a földesúrnak. (1 egész jobbágytelekkel azonban csak kevesen bírtak.) A kilencedet pénzben fizették, további adózásaik pedig: árenda (bérleti díj a belső telek és lakóház után után), tűzifa, fonás, kifőzött vaj, kappan, csirke és tojás.

A jobbágyokra vonatkozó adatok (mivel a nevek jól olvashatók, ezért az úrbéri tabella eredeti lapjait teszem közzé):

Szerző: kugi  2016.02.08. 09:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság adó mezőgazdaság névsor püspöki

süti beállítások módosítása