Korábban már bemutattam Molnári kastélyépítő családját, a jakabházi Sallérokat (lásd ebben a bejegyzésben), de Molnáriban nem ők voltak az egyetlen birtokos nemesek a 18. században. Igaz, ők voltak a legjelentősebbek, azaz a legtöbb földdel (és jobbággyal) ők bírtak. Rajtuk kívül azonban volt még néhány földesúr itt.

Az alábbi táblázat róluk ad felvilágosítást:

foldesurak_molnari_1767.jpg

Tört alakban kifejezve: Foky József birtokában 1/4, Prosznyák úr birtokában 5/8, Sallér István kezén 8 egész és 7/8, Sümeghyné kezén 1 egész 1/4 jobbágytelek volt, özv. Tóthné egyetlen jobbágya (jobbágycsaládja) pedig 3/8 jobbágytelken ült. Vagyis a 3 legkisebb birtokosnak külön-külön kevesebb, mint egy egész jobbágytelke volt.

Az adatokat összesítve láthatjuk, hogy Molnáriban a telki állomány alig több, mint 11 egész jobbágytelket tett ki, a fundusok egy része azonban az egész jobbágyteleknek csak töredéke volt, pl. Foky József egyetlen jobbágya 1/4 telken gazdálkodott (ráadásul az udvarában még egy házas zsellérrel is osztozni kényszerült). Ez a földmennyiség 363 holdat tett ki, ami 1566526,5 m2-t, vagyis 1,5 km2-t tett ki (csak a külső és belső telkek értendők alatta, tehát az utak, erdők, vizek, közös használatú legelők és a birtokos saját kezelésű földjei nélkül). (1 hold=1200 négyszögöl=4315,5 m2).

Az egyes jobbágytelkek mérete birtokosonként eltérő volt (ha a felmérés pontos). Foky József 1/4 jobbágytelke 7 holdat tett ki, tehát nála egy egész jobbágytelek 28 hold lett volna, Tóthné esetében ez 29 holdra jön ki, Sallér István esetében pedig 32,8 holdra! Vagyis pl. egy féltelkes jobbágy több földet művelt, ha a Sallér-uraság földjén lakott, mintha a Foky Józsefén lakott volna.

A korabeli Molnári lakosságát összesen 22 jobbágycsalád és 1 zsellércsalád alkotta, közülük legtöbben a Sallérok jobbágyai voltak, a dobogó 2. fokára Sümeghy Ferencné állhatott fel. Házatlan zsellér ekkor nem élt Molnáriban.

Természetesen a határban lévő erdők is megoszlottak birtokosok szerint; erről ebben a bejegyzésben közöltem egy térképet (1762-ből).

E családok között bizalmas kapcsolat is lehetett, ahogy azt Sallér (II.) István özvegyének, Motesiczky Juditnak a végrendelete is igazolja, melyben Foky Erzsébet az örökhagyó társalkodónőjeként van megemlítve.

A Foky-uraság lakhelye Hídvégen volt, erről ebben a posztban közöltem egy adalékot 1830-ból. 

Molnári község jobbágyairól és az egyetlen házas zsellérről egy későbbi bejegyzésben írok.

Forráshttp://archives.hungaricana.hu/hu/urberi/vas-molnari

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2016.02.17. 09:14 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság névsor molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr278393926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása