Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam Molnári földesurait 1767-ből, most pedig a korabeli urbáriumból a jobbágyokat mutatom be. Lássuk, kik éltek és adóztak Molnáriban Mária Terézia királynő úrbérrendezésének idején!

molnari_urbarium_1.jpg

molnari_urbarium_2.jpgmolnari_urbarium_3.jpg

Ha valaki nem tudta volna elolvasni, az ő kedvéért leírom a neveket: 

Sallér István jobbágyai: Vargha Györgyné, Horváth Ferenc, Takács István, Gángó Ádám, Pintér András, Terplán (talán inkább Treplán?) Farkas, Horváth Miklós, Tóth György, Bakos István, Takács János, Béres seu Németh István, Szalczer Péter, Németh Mihály, Mandl János, Takács Mihály. Közülük is nagy vagyoni különbségek voltak, mert míg pl. Treplán Farkas 1 egész és 1/8 jobbágytelken gazdálkodott (ami közel 37 hold földet tett ki), addig Takács Jánosnak és Németh Mihálynak csak 3/8 jobbágytelek jutott (kb. 12 hold). Vagyis a legtehetősebb és a legszegényebb jobbágy földjének mennyisége között háromszoros különbség volt! (A Sümegi- és a Foki-birtokon pedig még 1/4 jobbágytelkes jobbágyok is éltek!)

Sümegi Ferencné jobbágyai: Tóth István, Németh János, Vargha János, Horváth Ferenc

Foki József jobbágya: Léránt János

Maga házában lakó zsöllér (azaz: házas zsellér): Léránt György (Mint tudjuk, ő a Foki-jobbágy Léránt János udvarában lakott.)

Prosznyák Farkas jobbágya: Kocsis György

Tóth Mihály jobbágya: ifjabb Léránt György

Vagyis itt az a különös eset fordult elő, hogy apa és fia más földesúr joghatósága alá tartozott!

Az adózásuk hasonló, mint Püspökinél: 52 nap igás- vagy 104 nap gyalogrobot, házbér (árenda), tűzifa, fonás, kifőzött vaj, kappan, csirke és tojás, de itt a földesúrnak adandó kilencedet terményben adták (míg Püspöki pénzben fizette).

Forrás: http://archives.hungaricana.hu/hu/urberi/vas-molnari/

Kapcsolódó bejegyzés:

Püspöki jobbágyok 1767-ben

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!   

Szerző: kugi  2016.03.21. 08:58 2 komment

Címkék: gazdaság adó mezőgazdaság névsor molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr308497768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alexandra Horváthné Fábián 2019.12.30. 17:02:59

Tisztelt Kuglics úr! Dédanyám, Treplán Julianna püspökmolnári születésű volt.
Az Urbáriumban található Terplán Farkas szépapám dédapja. Az egyházi keresztlevelek tanúsága szerint ő Terplán Farkasként (sőt, eleinte Wolfgangként) került rögzítésre, de gyermekei már Treplánként lelhetőek fel.
Üdvözlettel:
dr. Horváthné dr. Fábián Alexandra

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.01.01. 20:56:15

@Alexandra Horváthné Fábián: Kedves Alexandra!
Köszönöm a hozzászólását! Ezek szerint nem elírás volt az urbáriumban. (Esetleg az anyakönyvet vezető pap írhatta el a nevet.) Érdekes lehet, hogy az itt szereplő T. Farkas apját Terplánként vagy Treplánként szerepeltetik-e az anyakönyvben, mert ez eldönthetné a kérdést, hogy melyik generációnál változott a név.
A Farkas nevet a német Wolfgang név magyarításaként használták az iratokban.
Egyébként gratulálok, hogy ilyen sok generációra visszamenően fel tudta kutatni a családfát!
Üdvözlettel: Kuglics Gábor
süti beállítások módosítása