Ahogyan azt az iskolai történelemórákon is tanultuk, Mária Terézia királynő uralkodása idején került sor az ún. úrbérrendezésre. Ennek elsődleges célja az állami adóalap, a jobbágytelek rendezése és védelme volt. A királynő által 1767-ben kiadott úrbéri pátens elrendelte, hogy minden helységnek készítsék el az urbáriumát, amely az ott lakók anyanyelvén, nyomtatásban készült, és a jobbágynépesség terheit pontosan rögzítette. 

Ehhez ún. úrbéri tabellát csatoltak, mely a település birtokosainak, jobbágyainak, zselléreinek nevét, külső- és belső telkeiknek a nagyságát, a jobbágy által a földesúrnak fizetendő kilencedet, a robotot és az egyéb, helyben szokásos adózásokat tartalmazta. (Az új urbárium a belsőséget egységesen 2 pozsonyi mérős, azaz 1100–1300 öles nagyságban határozta meg. A külsőséget egy egész telek után, az illető helység határának osztályba sorolása szerint, szántónál 16–40 hold között, rétnél 6–22 kaszás között állapították meg.)

Püspöki ekkor a győri püspök szombathelyi uradalmához tartozott, így Szombathely mezővárossal, Perinttel, Zanattal és Szentmártonnal együtt adták ki a falu urbáriumát. Ebből ismertetem a Püspökire vonatkozó adatokat.

Összesítő adatok:

A birtokos neve

Telek

Hold

Jobbágy

Zsellér

Házatlan

GYŐRI PÜSPÖKSÉG

24.875

685

32

9

3

A községben ekkor tehát 32 jobbágycsalád élt, akik 1 egész jobbágytelek után 52 nap igás (2 marhával) vagy 104 nap gyalogrobottal tartoztak a földesúrnak. (1 egész jobbágytelekkel azonban csak kevesen bírtak.) A kilencedet pénzben fizették, további adózásaik pedig: árenda (bérleti díj a belső telek és lakóház után után), tűzifa, fonás, kifőzött vaj, kappan, csirke és tojás.

A jobbágyokra vonatkozó adatok (mivel a nevek jól olvashatók, ezért az úrbéri tabella eredeti lapjait teszem közzé):

puspoki_urbarium_1.jpgpuspoki_urbarium_2.jpg

Házas és házatlan zsellérek is éltek itt (előbbiek csak belső telekkel bírtak, utóbbiak pedig más jobbágycsaládnál laktak). Nekik természetesen lényegesen kisebbek voltak a terheik. Az ő adataik:

puspoki_urbarium_3.jpg

Forráshttp://archives.hungaricana.hu/hu/urberi/vas-puspoki 

Kedves Olvasók! A szerdai bejegyzés kimarad, folytatás pénteken.

A blog facebook-oldalán a "Mindennapok anno..." mappába újabb képek kerültek fel. Aki teheti, nézze meg őket!

És egy kérdés: Utcai tehéncsorda-hajtásról van-e régi fotója valakinek? (Püspökmolnáriból, természetesen.) Akinek van, kérem, jelezze vagy küldje el nekem!

Kapcsolódó bejegyzések:

Püspöki jobbágyok 1565-ben

Püspöki jobbágyok 1571-ben

Püspöki jobbágyok 1577-ben

Püspöki jobbágyok 1592-ben

Püspöki jobbágyok 1656-ban

Püspöki jobbágyok 1720-ban

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2016.02.08. 09:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság adó mezőgazdaság névsor püspöki

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr278369234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása