A mai bejegyzésben 3 újságcikket teszek közzé a Vas Népéből 1966 február-márciusából. Az első egy sporthír a február 25-i lapszám 4. oldaláról:

Akinek van korabeli fotója a sportoló fiatalokról (leginkább a családjaiknak, természetesen), kérem, küldje el nekem!

A második hír a baleseti krónikából való; megjelent a Vas Népe 1966. március 4-ei számában (6. oldal):

A Vas Népe c. megyei napilap 1966. február 24-i számának 3. oldalán jelent meg a községi téeszről az alábbi cikk. Sőt, már-már novella! Olvassá(to)k csak:

Az 1959 januári újságcikkek után a mai bejegyzésben a községünkkel kapcsolatos 1959 február-márciusi újsághíreket teszek közzé. Az első a Vas Népe c. megyei napilap február 15-i számának 8. oldalán jelent meg, így szól:

Az alábbi cikk (Vas Népe 1959.02.21. 5. oldal) ugyan az akkor még virágzó Járműjavító fiataljairól szólt, de községünk is meg van benne említve:

A püspökmolnári általános iskolából 1978-ban 12 nyolcadikos maradt ki. A mai bejegyzésben az ő csoportképüket mutatom be. Lássuk:

Korábban már bemutattam Molnári kastélyépítő családját, a jakabházi Sallérokat (lásd ebben a bejegyzésben), de Molnáriban nem ők voltak az egyetlen birtokos nemesek a 18. században. Igaz, ők voltak a legjelentősebbek, azaz a legtöbb földdel (és jobbággyal) ők bírtak. Rajtuk kívül azonban volt még néhány földesúr itt.

Az alábbi táblázat róluk ad felvilágosítást:

Tört alakban kifejezve: Foky József birtokában 1/4, Prosznyák úr birtokában 5/8, Sallér István kezén 8 egész és 7/8, Sümeghyné kezén 1 egész 1/4 jobbágytelek volt, özv. Tóthné egyetlen jobbágya (jobbágycsaládja) pedig 3/8 jobbágytelken ült. Vagyis a 3 legkisebb birtokosnak külön-külön kevesebb, mint egy egész jobbágytelke volt.

133 évvel ezelőtt, 1883. február 12-én hunyt el Bécsben a molnári kastély tulajdonosa, gróf Festetics György. Életrajzából (mely itt olvasható) is látszik, hogy számos tisztséget töltött be. Így pl. tagja volt a lóversenyzés ügyét előmozdító Magyar Lovaregyletnek is. (Ez egyébként apja unokatestvére, Széchenyi István kezdeményezésére jött létre). Illő volt tehát, hogy az egylet lapja, a Vadász- és Versenylap is közölje grófunk nekrológját (1883. február 15. 1. oldal).

Ezt mutatom be a mostani bejegyzésben. (Figyelem: A gyászjelentés és az alatta olvasható nekrológ nagyobb méretben is megtekinthető a két kép jobb alsó sarkában található nyilakra kattintva.)

A mai bejegyzésben 3 hetvenöt évvel ezelőtti újságcikket teszek közzé a Vasvármegye c. lapból. Az első az 1941. február 11-i lapszám 5. oldalán olvasható:

A cikkben említett helyi KALOT-szervezetről és Pungor Imre kántortanítóról ebben a bejegyzésben írtam és közöltem képet.

Erdőbirtokossági árverezési (!) hirdetmény található a február 21-i lapszámban (8. oldal):

Ahogyan azt az iskolai történelemórákon is tanultuk, Mária Terézia királynő uralkodása idején került sor az ún. úrbérrendezésre. Ennek elsődleges célja az állami adóalap, a jobbágytelek rendezése és védelme volt. A királynő által 1767-ben kiadott úrbéri pátens elrendelte, hogy minden helységnek készítsék el az urbáriumát, amely az ott lakók anyanyelvén, nyomtatásban készült, és a jobbágynépesség terheit pontosan rögzítette. 

Ehhez ún. úrbéri tabellát csatoltak, mely a település birtokosainak, jobbágyainak, zselléreinek nevét, külső- és belső telkeiknek a nagyságát, a jobbágy által a földesúrnak fizetendő kilencedet, a robotot és az egyéb, helyben szokásos adózásokat tartalmazta. (Az új urbárium a belsőséget egységesen 2 pozsonyi mérős, azaz 1100–1300 öles nagyságban határozta meg. A külsőséget egy egész telek után, az illető helység határának osztályba sorolása szerint, szántónál 16–40 hold között, rétnél 6–22 kaszás között állapították meg.)

Püspöki ekkor a győri püspök szombathelyi uradalmához tartozott, így Szombathely mezővárossal, Perinttel, Zanattal és Szentmártonnal együtt adták ki a falu urbáriumát. Ebből ismertetem a Püspökire vonatkozó adatokat.

Összesítő adatok:

A községben ekkor tehát 32 jobbágycsalád élt, akik 1 egész jobbágytelek után 52 nap igás (2 marhával) vagy 104 nap gyalogrobottal tartoztak a földesúrnak. (1 egész jobbágytelekkel azonban csak kevesen bírtak.) A kilencedet pénzben fizették, további adózásaik pedig: árenda (bérleti díj a belső telek és lakóház után után), tűzifa, fonás, kifőzött vaj, kappan, csirke és tojás.

A jobbágyokra vonatkozó adatok (mivel a nevek jól olvashatók, ezért az úrbéri tabella eredeti lapjait teszem közzé):

Az 1976-os ballagók után lássuk, kik maradtak ki 1977-ben községünk általános iskolájából!

Lássuk a neveket!

A mai bejegyzésben egy 1894-es nagy tűzesetről szóló újságcikket ismertetek. Megjelent a Vasvármegye c. lap 1894. február 4-i számának 6. oldalán:

A mai bejegyzésben 4 rövid újságcikket közlök a Vas Népéből 1959 januárjából.

Az első egy sporthír jan. 9-éről (6. oldal): eszerint "Véget ért az őszi-téli spartakiádverseny keretében megtartott vasvári járási tekebajnokság küzdelemsorozata, melyre hét csapat nevezett". 2. helyezett lett Püspökmolnári csapata 498 fával; a többi csapat vasvári volt. Egyéniben 3. helyezést ért el Sipos Sándor 100 fával. Akinek van fotója régi tekézésekről, kérem, jelezze nekem!

A január 23-i lapszám 4 oldalán olvashatjuk: "Jól működik az ezüstkalászos tanfolyam Rumban, Nemeskoltán, Püspökmolnáriban, Sorkifaludon és Andrásfán, ahol a résztvevők száma községenként 20-25 fő."

A Vas Népe január 27-e i számának 4. oldalán ez olvasható:

2 nappal később pedig a Vas Népe 4. oldalán ezt olvashatjuk:

A mai bejegyzésben 1941 január végi újságcikkeket teszek közzé a Vasvármegye c. lapból. Az első a lap 1941. január 28-i számának 8. oldalán jelent meg:

A meghívót a másnapi lapban a 8. oldalon újra közzétették.

Egyházmegyei változásokról olvashatunk a január 30-i lapszám 5. oldalán:

A mai bejegyzésben egy 50 évvel ezelőtti újságcikket teszek közzé. Megjelent a Vas Népében 1966. január 28-án a 3. oldalon. Így szól:

Egy korábbi bejegyzésben bemutattam Szabó József molnári apát és szenttamási plébános portréját a Vasmegyei Lapok  megemlékezése nyomán. Az az újságcikk értelemszerűen a "halottakról jót, vagy semmit" elve alapján a jó tulajdonságait mutatta be az elhunytnak. Történelmi távlatból tekintve azonban, levéltári kutatásaim alapján, tovább árnyalható az apátplébános portréja. Az alábbiakban erre teszek kísérletet az egyházmegyei levéltárban fellelt, Szabó apát által írt levelek alapján.

A plébánostól a jó cél érdekében a szelid furfang sem állt távol. Ezt bizonyítja egy 1885-ös, a megyéspüspöknek írt levele: "Méltóságos Püspök Úr! Kegyes Uram! Tiz éve mult már, hogy népem szegénysége miatt egy tanítót helyettesítettem. Jövő évre altanítói állomást szeretnék szervezni (azaz: másodtanítót szeretne felvenni - KG), de az iskolaszéki tagok félnek ezen ügytől a nép miatt, és felkértek, nehogy a nép őket okozza, szerveztessem ezen állomást a hatóság által. Bátor vagyok Méltóságodat hódolatteljesen kérni, kegyeskedjék oda hatni, hogy az alispáni hivatal által a vasvári szolgabíró ennek elintézésével mielőbb megbizassék...."

Egy régi bejegyzésben közzétettem egy fotót egy parasztházról, amit akkor (és még utána jó sokáig) nem tudtam beazonosítani. Erről a képről van szó:

Olvasóink, Gosztonyi Edéné (Horváth Anna), majd Molnár István és Horváth József azonban ráismertek: a ház a Kőhegyen, a Dózsa Gy. u. 15. alatt állt egykoron. A háztól balra gémeskutat látunk, mögötte pedig az istálló és a pajta állt. A kép jobb szélén a régi molnári tejcsarnok épülete látható.

Az uraktól további 3 fényképet is kaptam a régi házukról és udvaráról, melyeket itt bemutatok:

A mai bejegyzésben - az 1885-ös hírek után - 1886-ból teszek közzé újságcikkeket a Vasmegyei Közlöny című lapból.

Az első, községünkkel kapcsolatos hírre augusztus 1-ig kellett várni. Egy tragédiáról tudósít e lapszám 3. oldali cikke:

A következő, számunkra érdekes cikk (egy árverési hirdetmény) pedig december 19-én olvasható (3. oldal):

Tavaly tavasszal néhány érdekes adatot kaptam az azóta sajnos már elhunyt, községünkből elszármazott Gaál Imrétől. Az egyik információ a híres betyárról, Sobri Jóskáról szól. (A betyár elképzelt portréját lásd balra.)

Néhány apró morzsa

Ezt írta Sobriról Gaál úr: "Varga dédszüleim ott laktak a Petőfi utca végén. Mesékből tudom, hogy Sobri Jóska és társai a kompnál átjöttek a Rábán, és mindig kellett lenni otthon sonkának, szalonnának és kenyérnek, mert mikor megjelentek, megvásárolták az ennivalót, melyet mindig ki is fizettek, ezt kihangsúlyozták, és nagyon megmaradt bennem. Állítólag Kolomposon volt cseléd vagy pásztor."

A megerősítést kérő levelemre ezt írta Gaál úr: "Igen, Sobri állítólag legényként Kolomposon szolgált, de malac lopásba keveredett. Apám mesélte, aki Anyám szüleitől hallotta, de nem velük, hanem Édesanyám nagyszüleinél történtek a bevásárlások. A bort kihagytam, melyet Hegyhátról, akár Baltavár környékéről szállították szekerekkel hordókban, ebből is vettek.
Amint írtam mindig rendesen fizettek és csak sötétedés után jöttek át Rábán, bejelentés nélkül. Talán ez ügyben érdemes lenne keresésbe fogni. (Emlékszem arra a különálló épületre, kamrára ami az első udvaron állt. Alul pince, a földszinten zsírosbödönök, méz (volt méhes), szalonna, lisztesláda, felfűzött hagymák, fonnyadt almák. Vászon zacskókban aszalt gyümölcsök.)"

A betyárok személyéről, tetteiről a falusiak körében legendák szövődtek: mesék, dalok őrzik emléküket. Sok olyan információt is biztosnak véltek velük kapcsolatban, aminek még a fele sem igaz, ezért Gaál úr sorait is fenntartással kezeltem. Úgy véltem: akár igaz is lehet, de ennek utána kell járnom.

A mai bejegyzésben 75 évvel ezelőtti eseményekről írok a korabeli megyei újság, a Vasvármegye cikkei alapján. Az első, számunkra érdekes tudósítás a lap 1941. január 4-i számának 6. oldalán megjelent Vadászengedélyek a vasvári járásban c. cikk. Az 1940. szeptember 1-től vadászengedélyt kért személyek között olvashatjuk Marton József (Püspöktamási) nevét.

A megyei lap január 12-én egyházmegyei változásokról tudósított (7. oldal): 

Egy községünk határában történt balesetről ír a Vasvármegye 1941. január 14-i száma az 5. oldalon:

A mai bejegyzésben néhány - államhoz kötődő - pecsétet mutatok be községünkből a 20. század második feléből. Ezeknél a változást főleg az államcímer változása okozta. Lássuk őket!

 1945-ben még természetesen a koronás kiscímer volt az államcímer, így a helyi szervek is ezt használták. A bal oldali képen a Rábamolnári Anyakönyvi Kerület pecsétjében látható a koronás kiscímer.

Ahogy arról már korábban írtam, gróf Festetics György 1857-ben megalapította a molnári apátságot. A mindenkori molnári apát a szenttamási plébános volt. Az apát a plébánosétól eltérő jelvényeket használt. A mai bejegyzésben ezekről lesz szó.

A plébánia irattárában 2 dokumentumot találtam, amely ezekkel kapcsolatos. Az első Guillelmus István megyéspüspök 1905. március 28-án Rigó Zsigmond apátplébánosnak küldött levele, melyben az apáti jelvények használatáról rendelkezik. Ennek vonatkozó pontjai:

"1. Az ünnepélyes, u. n. apátmisék, vagy az apáti és préposti címmel felruházott dignitariusok által tartandó egyéb ünnepélyes isteni tiszteletek alkalmával használandó kesztyűk csak egyszerűek, simák, himzés-nélküliek lehetnek.
2. Az apáti avagy préposti gyürü csak egyetlenegy drágakővel lehet ékesítve.
3. A mellkereszt drágakövek nélküli, egyszerű legyen.
4. Az apáti föveg (infula) egyszerű, fehér himzés-nélküli, és elől kereszttel ékesített lehet.
5. Miután a mellkeresztet az Egyházban bevett általános szokás szerint a közönséges ruhák (reverenda) felett csak a püspökök viselhetik, éppigy a gyürüt is, a püspökinél kisebb egyházi méltóságban levő egyházi férfiak a mellkeresztet és gyürüt csakis ünnepélyes alkalmakkor pl. papi gyűléseken, és másnemű nyilvános jellegű ünnepélyességeken, tisztelgéseknél, vizsgálatokon, hol elnökölnek és hasonló alkalmakkor. Egyszóval arra ügyeljenek, hogy a mellkeresztet és gyürüt ne folytonosan és mindennap viseljék.
6. Az isteni tiszteletek alkalmával a celebránsok pásztorbottal jelenhetnek ugyan meg, de azt maguk nem vihetik.
{...}
11. Magánmiséknél sem a mellkeresztet, sem a gyürüt nem viselhetik és semmiben sem különböznek az egyszerű paptól."

Végül a püspök hozzáteszi: "Ennek kapcsán értesítem Főt. Uraságodat, hogy szivesen megengedem, hogy egyes ünnepélyes alkalmakkor a főpapi jelvényeket az isteni tiszteleteknél használhassa, de erre vonatkozólag hozzám esetről-esetre jelentést tegyen."

A másik irat a plébánia irattárából pedig az alábbi, 1932-es keltezésű levél a plébánosnak: