kehely4.jpgA reformáció elterjedése után, a 17. század első felében az evangélikus püspökök sorra felmérték parókiáik anyagi és erkölcsi-szellemi állapotát. Térségünkben Kis Bertalan püspök végezte ezeket a vizitációkat. A Sopron megyeiek után 1633-ban a vasmegyei gyülekezeteket látogatta végig. Így kerültek sorra: Nemeskér, Nagygeresd és Czirák után Guar (azaz: Gór), Hegyfalu, Zsédeny, Vámoscsalád, Szentivánfa, Nick, Csánig, Trestyénfa, Répceszentgyörgy, Alsószeleste, Sömjén, Nagyölbő, Csénye, Ikervár, Peczel (azaz: Pecöl), Kopácsi, Szentlénárd (ma Szentléránt, Sorkifalud része), Rábahidvég, Szenttamás, Rábakovácsi, Felsőpaty.

A szenttamási parókia látogatásáról részletesen olvashatunk Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története c. művében (Sopron, 1924. 282-283. o.). Ezt a részt idézem:

"Kis Bertalan püspök 1633. ápr. 20-án tartott itt egyházlátogatást, amikor Meszlényi János volt a lelkész s a tekintélyesebb nemesek és patrónusok Babos Balázs táblabiró (megyei esküdt), Szayki (Rayki) Péter, Babos Imre, Péchy János, Bernáth Bálint és Molnáriból Jakabffy Ferenc. A gyülekezet két filiája Molnári és Püspöki. A lelkész felpanaszolta, hogy "Molnáriban sok hajduság vagyon, kik az lélekkel való szitkot igen continuálják."

A kelyhük Babos Gáspár céhmester gondatlansága miatt veszett el. De Molnári filiában két kehely is van. Az egyiknek fenekén egy püspöki mitra van ábrázolva, a másiknak fenekén pedig "a négy evangelisták ábráztatása vagyon az Ezechiel próféciája szerint." Itt is temetkeztek a templomba. A parochiának itt is vannak földjei és rétjei úgy Szenttamásban, mint Molnáriban is. A harangozót itt is az egész "vela" (parókia - KG) tartja. Püspökin a falubeliek örökösképpen nem Szent Tamáshoz volnának fárások, hanem Szent Iván templomához (a püspöki határban, mely most puszta). Mindazáltal a memória modernorum hominum (a mai emberek emlékezete szerint - KG) ide hallgatóztak (azaz: misét hallgattak - KG)."

A kép illusztráció, nem a szövegben említett kelyhet ábrázolja.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2016.04.20. 09:28 2 komment

Címkék: evangélikus névsor püspöki szenttamás molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr737951380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mary1953 2016.06.01. 15:22:35

Nagyon tetszenek a bejegyzéseid, ritkaságokról szólnak. Köszönöm.

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.06.01. 15:50:48

@Mary1953: Igyekszem felkutatni a helytörténet érdekességeit, különlegességeit. Köszönöm, hogy olvasol! :)
süti beállítások módosítása