A Vasi Szemle 2017/1. számában jelent meg Ugri Bálint: Festetics László utasításai anyja, Sallér Judit temetésének rendjéről című tanulmánya. Ez az írás hívta fel a figyelmemet Festetics László grófnak a személyzet részére szóló két utasítására, amelyeket anyja, özv. gróf Festetics Györgyné született Sallér Judit temetésének megszervezésekor tett. Az alábbiakban ezt a két iratot mutatom be, a korabeli helyesírás szerint:

"Rendelés:

1° Szombathelyen Czimmereket kell készettettni ovalis paizsokon illuminálva festékekkel. A Sallér Fámiliának Czimere a Paizson le fordulva láttasson (a lefordított címer jelezte a család kihalását – KG); a’ Festetics familia paizsa körül a Helmdekk (heraldikai kifejezés: sisaktartó – KG) veres, és ezüst; a’ Sallér paizsa körül pedig kék, és arany szinü légyen. Azon Koronáknak, mellyeken az oroszlányok állanak vitézi koronáknak kell lenni; de azon korona, melly mind a két Czimert bé foglalya, Grofi korona legyen. Mint-hogy ezen czimereket hihetöképpen oltsóban meg nem lehet tsináltattni, Gerich Pictorral darabjára 12 ftal accordálni (azaz: megegyezni – KG) lehet; ’s a Pictor arra köteleztessen, hogy Csötörtökig 18. Czimmert okvetetlen el készitsen. A Czimerek felirása ez lészen: Nagy Méltóságu Eözvegy Grof Tolnai Festetics Györgyné, született Jakabházi Sallér Judith Aszonyság, Csillag Keresztes Rendü Dáma (a Csillagkeresztes rend tagja, a kamarásnak megfelelő méltóság nőknél - KG) Eö Excellentiaja. Született 1766dik Eszten: KisAszony hava (augusztus – KG) 4dén. Meg holt 1829dik Eszt: Böjtmás hava (március – KG) 28dán. Hogy a Czimerek el készéttése hamaríttasson, ezen felül irás nagy betükkel ugy nyomtattasson a Typograhus (nyomdász – KG) által; de hogy a rajzolás ne akadáloztasson a’ Typographus a papirost tsak ott nedvesétse meg, hol a betük feküsznek.

temetes.jpg

A kép illusztráció

2° Minek utánna Fö Tisztelendő Várady Praepost és Steiner Apát Urak a temetésbéli solemnitásoknak végbe vételét meg ajánlották, ezen Urak végezzék el magok között: mellyik fogja a temetést, és Requiemet, mellyik pedig a Gloriosumot tartani? (A requiem és a gloriosum a temetés (solemnitas) részei – KG) A Test felett valo Praedicálasra Fö Tisztelendö Ruszek Apát Ur már meg kérve lévén.

3° Adjtansoknak ex Juniori Clero (segítőknek a fiatal papságból – KG) ezen fö Papok annyit hozzanak magokkal, menyit szükségesseknek lenni gondolnak.

4° A Halotti Solemnitásokhoz szükséges papi öltözeteknek, egy koporsó, és szekér teritö fekete posztónak magokkal való hozása végett a tisztelt Urak meg kéretessenek.

5° A Koporsón a’ Boldogultnak neve, ’s titulussa, mint a’ Czimeren irva lészen, sárga szegekkel legyen ki verve.

6° A Holt testnek vételére egy oldal nelkül valo szekér készíttessen el annak modja szerént, melly fekete enyves festékkel festessen bé.

7° Szombathelyi Bábossal (gyertyaöntővel – KG) tétessen egyesség az Eránt, hogy ö anyi viasz gertyát administráljon (készítsen – KG) a temetésre, menyi kivántatik, és a meg maradott gyertyákat tartozzon a Bábos visza venni; rendeltessen pedig 3-4 mázsa gertya külömbféle speciesekbül (fajtákból – KG), ugy mint: egy fontos 25: darab, fél fontos 50 darab, ¼ fontos 100 d: hatos 200 d: vékonyab egy mázsa; oltárokra ¼ fontos fehér gertya 10 darab gyász gertya az oltárra ’s koporsora, és melléje 60 darabb.

8° A Koporso mellé hozattasson még Szombathelyrül 50 dar: fa gyertya tartó.

9° A Musikusokkal meg kell elöre alkudni, ’s nekiek meg mondani, hogy a’ templomba orgona nintsen; a’ musikusokal énekessek is jöjenek.

10° Szombathelyrül ki jövö személyeknek, Szombathelyen fuvarosokat kel fogadni, kiknek lovaik a’ Sz. Támási majorban szálittassanak, ’s azoknak provisiojára (ellátására – KG) Sz: Tamásra zab és széna szaléttasson: a’ fuvart nap szám szerint kelletik ki alkudni.

11° T: Vice Ispány Ur kérettessen meg, hogy a’ jo rendnek fentartására Molnáriba és Sz: Tamásra Pandurokat rendelni méltoztasson.

12° Horváth Ignátz Inspector (felügyelő - KG) maga mellé veendö egy két személel Quártély (szállás – KG) tsinálonak rendeltetik. 

13° Az ebédlő ’s napali szobák üressen maradjanak; a’ négy szegelet szobák pedig a Fö Papok, ’s más Méltoságok el fogadására készétessenek el, hol öszvessen 10 ágyok legyenek. 

Sz Lebei Musika mester az Abrahámhoz szálittassék, a M(éltóságos):  Grof pedig Grof Zichy (Zichy  Károly, Festetics László sógora – KG) Eö Excellentiájával együtt ha meg jönne St: Lebei szobáját foglalja el. T. Nitzky Vi.Ispán Ur Szegedi Károly Kamarás Urral Nagy Fiskalis (ügyvéd – KG) szobájába szalittassanak. A Kováts háznál 4 ágyok honoratiorok (hivatalnokok – KG) számára rendeltettnek.

14° Molnáriba minden Jobbágy házok hová Vendégek quartéloztathatnak 3 Classis szerint conseribáltassanak. (azaz: három osztály szerint népesíttessenek be – KG)

15° A Cancelláriába (az intézői lakás – KG) a’ Keszthelyi szakáts, és Czukrász szálittatik, ’s a’ dispositiok (előkészületek – KG) is ottan tartassanak.

16° az Officier (uradalmi hivatalnoki – KG) szoba, ’s ha szükség lészen Abrahámnak szobája is ebédlönek alkalmaztasson.

17° Mint hogy a Molnári Gazdaságnak elegendő szülessége (szénája – KG) nintsen, a Vendég lovaknak számára vetessen száz mázsa széna, és 50 köböl zab.

18° Mindennémü Victualiák (élelmiszerek – KG), ugy mint Czukor, Kávé, Citrom, Narants, füszerszám, liszt, zsiradék, és egyebek eránt a szükséges provisio (intézkedés – KG) elöre meg tétessen; az evö eszközökrül, székekrül, ivo poharakrul, s’ több efélékrül elöre kell gondoskodni, ’s a mi hibázik, azt vagy költsön kell kérni, vagy Sóóskutrol (ma Sóskútfalu/Sulz im Burgenland, korabeli Sallér-/Festetics-birtok – KG) kell hozni.

19° A szakátsok eránt már meg lévén a dispositio, szakátsnékat kelletik keresni napszámba.

20° A Palotában (azaz: a molnári kastélyban!!! – KG) 50-60ra az Officier szobába 20 személyre, és ad Casum summae necessitatis (nagy szükség esetén – KG) az Abrahám szobájában is circiter (körülbelül – KG) 20 személyre terétessen.

21° A Mészárosnak meg kell parantsolni, hogy mint egy 4-5 mázsa jo marha hust, és egy mázsa borju hust készen tartson.

22° A Cselédek számára a major konyhán kell fözetni, és a’ Cselédek a’ major szobába egyenek, ha egyszerre meg nem férnének, két izben; külön külön a szoba béli, és istállóbéli Cselédek.

23° Mind az Uri Vendégek, mind a Közönségessebbek, mind pedig a Cselédek számára a borok elöre ki kóstoltassanak, és el kiszittessenek.

24° A quártélozo tiszt, a quártélozásrul rendes Protocolumot (jegyzőkönyvet – KG) vezessen; nem külömben arra ügyelljen, hogy a Vendéglés annak rendje szerint Confusio (zavar – KG) nelkül történjen, e’ vigett az udvarlo Cselédek elöre számba vetettvén kinek kinek foglalatossága hátároztasson meg.

25° A Fetskendök jo karban, és készen tartassának, két kéménytisztitok állandoul a konyhán legyenek, és a kéminyek elöre ki tisztittasanak, minden támadható tüzi veszedelem eltávoztatása okáért.

26° Mind az Uri Vendégek, mind a’ Cselédek számára elegendö kenyér, és fölöstökemhez (reggelihez – KG) valamelyes kaláts elöre sütettessen.

27° Ezen rendeléseknek helyes telyesétése végett az illetö Tisztek naponként regvel, és estve concertatiót (megbeszélést – KG) tartassanak, ’s a solemnitások alatt Sz: Tamáson álandoul egy Tiszt tartózkodjon, kinek különössen a rendre, és tisztaságra ügyelleni kötelessége lészen.

28° Az udvarok ki tisztogattasanak.

29° Böjti eledelekrül dispositio tétessék.

30° A Koporsó emelésére, ’s a Kriptában való le eresztésére 20 erös jobágyok rendeltessenek.

31° A Boldogult Grofné szolgálatjában volt Komornának, és két Szobaleányoknak fekete gyász gyapju ruhának tsináltatására egyenként 25 ftok resolváltattnak (kifizettetnek – KG).

32° Egy erös Sz: Mihály lova csinaltasson fekete föstékel azon esetre, ha valamelly akadály miatt a testet szekéren vinni nem lehetne, ’s akkor azon 20 Jobágyok vigyik a testet tizen tizen felváltva.

33° Egy nihány vég fátyol hozattasson Szombathelyrül, olly conditioval (feltétellel – KG), hogy a’ mi meg marad, azt a’ kalmár visza vegye, ugy a holt testnek fel ékesétésére szükséges mindenféle szerek contora (kontóra – azaz: hitelre – KG) vásároltassanak meg.

34° Hogy a vendégeknek elegendö ágyakat kiszéteni lehessen, az ugy nevezett Archivum (levéltár – KG) szobábul, az uj pakrotzokat, és ágyi ruhákat conscriptio (összeírás – KG) mellett ki kell venni.

35° Dienes Ur a maga szobájába meg maradhat.

36° A temetésbéli költsigekrül Kunkel Antal Molnari Kasznár (uradalmi számtartó - KG) különös számadast vezessen, mint hogy az elöbeni számadásoknak f. h.57 28dán már ugy is concludáltattni (lezáratni – KG) köletett.

Minek utánna a temetésbéli föbb tárgyak és költségek eránt, mellyek a maradékokat közössen illetik T. Nitzky János Elsö All Ispány Urral, mint egyik testamenti Executorral (a végrendelet végrehajtójával – KG) Nagy Fiskális által értekeztem volna, annak következésében ezen dispositiokat tévén, a fent irtt pontoknak telyeséttését a Molnari Tisztségre bizom. Molnari Martius 29én 1829.

 

Grof Festetics Lászlo mp: (sk., vagyis saját kezű aláírás – KG)

 

Supplementalis (kiegészítő – KG) Pontok.

A Borokat igy kell udvarolni (vagyis: ebben a rendben felszolgálni – KG)

1° Tehén hus után tothsági Ürmös.

2° Ürmös után mindjárt Szabari vörösbor 

3° Betsinálthoz 1811k Esz: Tothsági bor.

4° Petsényéhez Sopronyi Ausbruch és Ménesi.

5° Confecthez (az étkezés végén – KG) Champaner.

6° Ebéd elött silvorium serviroztasson.

Obs. (megjegyzés – KG) Ezen borok minden asztalnál egy formán szerviroztassanak.

 

Az udvarlás rende: 

I° az elsö Asztalnál.

1° Kunkel Kasznár. 2° Czukrász. 3° Patsai Kasznár. 4° Két Jáger.65 5° Szili Huszár 

6° Istok ’s Alois Inasok.

II és III Asztaloknál.

1° Jakabházi Kasznár. 2° Vörsi Kasznár. 3° Kertész. 4° Sándor Inas. 5° Kertész legény 6° Szabo legény. 7° Asztalos legény, Josi kotsis. 

Ezeken kivül még étel hordokat, ’s tányér mosokat elegendö számal kell rendelni; az Inspector mindenfelé járjon, ’s a jo rendre vigyázzon.

Nagy Fiskalis, és Horváth Inspector vendégeket hivjanak, ’s minden embert invitáljanak.

A gyertyákat osztja Rumy ’s Nagy ollyan rendel, hogy a’ menyire lehet minden ember gyertyát kapjon, és hogy egy személynek kétszer ne adasson, a népséget rendbe alitani kelletik, csoportokban rang szerint. 

 

Processio (a temetési menet – KG) rendje.

1° leg elöl az oskolás gyermekek a keresztel,

2° a Jobbágyság az Aszonyokkal együtt.

3° Conventionatus (a család közvetlen szolgálatában álló – KG) Cselédek.

4° A liberias (zsinóros egyenruhás – KG) Inasok kiknek bal karján és keresztül vetve is fatyol lészen.

5° A boldogult Grofnénak szobaleányai mélly gyászban.

6° A gazdaságbéli Tisztek. 

7° A Papság szokott rend szerint.

8° A Halottas hat lovas szekér, a két középsö ló mellett két lovász gyalog megy.

9° A halottas szekér után a boldogultnak maradékai, attyafiai ’s ösmerössei.

10° A muzsika a szokott helyén menyen.

11° Vigyázni kell hogy az elöl menö népség hamar ne menjen.

12° A halottas szekér tüstént visza jöjön Molnáriba. 

13° Sz: Tamáson a kotsik rendbe állanak hogy öszve ütkezés ne légyen.

14° A Keszthelyi Postzug (postakocsi – KG) a hazajövetelre a Vurstba (talán a molnári postaállomás? – ha volt ilyen... - KG) fogattasson.

 

Temetés utánni rendelések.

1° Az ujonnan készitett Sz Mihály lova legyen a Sz: Tamási templom tulajdona.

2° A boldogult Grofné el takaréttására meg kért 4 nevendik Pap adjtánsoknak fáradságáért fizettessen egyenként 5 f Vátó Czedula; a misét olvaso Plébános Uraknak, és a’ Pontificálásnál assistáló Papoknak ’s Káplánoknak pedig mint T: Abrahám Káplán Urnak az :/: alatt ide mellékelt consignatiojában (jegyzékében – KG) foglaltatnak egyenként 10 f V. C: adassanak, az Hidvéghi Plebános Urnak stola titulussa (stóladíj – KG) alatt 25 f V. C: resolváltottnak. A Pontificans Praepost, és Két Apát Urak, ugy mint Fö Tisztelendö Várady Joseff, Nagy Praepost, Steiner Ferentz Jáki Apat Ur, és Ruszek Joseff Hahoti Apát Ur Honoráriumának meg határozása, azon üdöre halasztatik, midön minden örökösök az eránt véleményeket elöl adhatják; mi eránt az alul irtt örökösnek az volna véleménye, hogy ezen Fö Papoknak a kész pénz helyett, valamelly közös költségen meg szerzendö érdemes emlék, Jel adattasson. Ezen itt megjegyzett stoláknak Summája 195 f V. C: menvén ennek tüstént ki fizetése comittáltatik (rendeztetik – KG).

3° A temetésnél szolgálatott tévö szombathelyi sekrestyésnek fáradságáért adassanak 10 f V. C: Szombathelyrül hozatott Papi Ornátusok (díszruhák – KG), és egyébb eszközök használásáért való járandoság eránt elöre értekezni kelletik, ’s a szerint az elégtétel szolgaltasson ki mennél elöbb; ugy a szolgalatot tévö Mestereknek, és Egyház fiainak is adasson meg a jutalmok illendöen.

4° Azon szentölt gyertya mellyet a boldogult Grofné öreg Maria Czelbül (nem Kiscell, hanem Mariazell – KG) a végett hozott magával hogy halála oráján az adasson kezében, ’s melly eránt a boldogultnak akaratja, vég kimulásánál volta képpen tellyeséttetett is, tétessen bé a Molnári Kápolnába örök emlékezetül, és fügesztessen az oltár mellé a falra egy fekete selyem Zsatkoba (zacskóba – KG), melly Nagy Fiskalisné által készittessen; Abraham Ferentz Házi Káplán pedig tegyen ezen gyertyához egy czedulátskát, mellyre irva legyen, hogy boldogult Grofné akarátyához képest ezen gyertyával mult ki minden szentségeknek felvétele után e mulando világbul.

5° A temetésre forditott költségekrül való számadásoknak, ugy ezen temetés elötti, és temetés utánni Rendeléseknek párjai mind az alul irottnak, mind pedig T: Nitzky János Elsö All Ispány, és egyik Testamenti Executor Urnak küldessenek meg. Ezen Suplementalis pontokat is azon indito okbul irom alája, mint az elöbieket.

Molnari die 3a aprilis 829:

 

Grof Festetics Lászlo mp."

 

Jól látszik, hogy mennyire aprólékosan, minden részletre kiterjedően szabályozta a gróf anyja temetésének minden mozzanatát. Nincs okunk feltételezni, hogy maga a szertartás és a tor ettől eltérően zajlott volna le!

Forrás: MOL P 248 Festetics László iratai, 11. tétel: Utasítások 1819–1845, fol. 6–9. 

 

Kapcsolódó bejegyzések:

A Sallér-kripta belülről (videóval)

A Sallérok családfája

Sallér Judit díszes családfája

Sallér Juditnak Bécsbe küldött holmik (1827)

A molnári uradalom 1814-15-ben elkészült épületei

A molnári uradalom épületei 1829-ben

A szenttamási Sallér-birtok 1829-ben

Molnári birtokosai 1830-ban, a grófné halála után

Sallér Judit kincsei

Adóslevelek Sallér Judit hagyatékából

 

>>> Az előző poszt: Konvenció kifizetése Molnáriban 1817-ben <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2021.02.01. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gyász szenttamás molnári sallérok

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr516409824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása