Kedves Olvasók! A mai bejegyzés témája községünk történetéhez csak lazán kapcsolódik, de mégis van összefüggés.

Az 1914-ben kitört világháború küzdelmeiből ugyanis nem csak a parasztság, de a nemesség és az arisztokrácia is kivette a részét. A molnári kastély és uradalom birtokosa, gróf Kinsky Zdenkó és felesége, Festetics Georgina (a molnári temetőben nyugvó Festetics György lánya) egyik gyermeke, Kinsky Norbert (1893-1914) is a fronton harcolt.

Egyelőre nem tudom, hol született, de ha nem is Molnáriban, akkor is biztosan többször megfordult itt. Arcképét lásd balra. (A kép forrása itt.)

Kinsky Norbert 1914 őszén hősi halált halt a világháborúban. A Köztelek című köz- és mezőgazdasági lap (az Országos Magyar Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye) 1914. november 7-i számában tudósított a halálesetről (2555. oldal):

Veszteségkimutatások 1914 novemberéből

Ahogy azt ebben az előző bejegyzésben már írtam, az I. világháborús harcok megindulását követően a lapok sorra közzétették az ún. veszteségkimutatásokat (a halottak, sebesültek hadifogságba esettek legfontosabb adatait), hogy a hozzátartozók értesülhessenek a katonák sorsáról. 1914 novemberéig már 70 körüli veszteséglistát tettek közzé!

Az alábbiakban a Vasvármegye, illetve a Vasmegyei Független Hírlap című újságok alapján a községünkhöz kapcsolódó 1914 novemberi sebesülteket teszem közzé. 

Az alábbi személyekre akadtam a listákban:

A mai bejegyzésben a Magyarország földbirtokosai és földbérlői. (Gazdacímtár.) A 100 kat. holdas és ennél nagyobb földbirtokok és földbérletek 1925. év eleji adatai alapján (KSH, Budapest, 1925.) c. kötetből a községünkre vonatkozó adatokat ismertetem.

Eszerint 100 holdnál nagyobb birtokos 1925-ben itt mindössze egyetlen személy volt: gróf Kinsky Zdenkóné (gróf Festetics György lánya), lakóhelye Chlumetz (Csehország). A korabeli 3 falu közül Rábamolnáriban és Rábaszenttamáson voltak földjei. A birtok az alábbiak szerint oszlott meg (katasztrális holdban megadva):

Az 1910-es népszámlálás mintegy fél éve közzétett helyi adatai után nézzük meg, hányan éltek 1920-ban a korabeli Rábamolnáriban, Rábapüspökiben és Rábaszenttamáson!

Először nézzünk pár összefoglaló adatot:

Jól látszik, hogy a falu területe és népessége egyaránt nőtt az 1910-es adatokhoz képest!

A családi állapot megoszlása az alábbiak szerint alakult:

101 évvel ezelőtt, 1913. szeptember 3-án kelt az a levél, amelyet ma bemutatok a plébánia irattárából. A levelet gróf Kinsky Zdenkóné szül. Festetics Georgina (Festetics György lánya) nevében küldte Rigó Zsigmond apátplébánosnak, mint a katolikus elemi iskola iskolaszéki elnökének Kéler Zoltán budapesti ügyvéd, a grófné jogi képviselője.

A levél fejléce és címzése nagyon elegáns; így néz ki:

A levél érdemi része így szól:

Gyalogosok 4.

A mai bejegyzésben folytatom az I. világháború helyi katonáinak bemutatását. 2 katona portréját közlöm az egykori 83. gyalogezredből; mindketten rábamolnáriak voltak.

Az életrajzok forrása: vitéz Doromby József: A volt cs. és kir. 83-as és 106-os gyalogezredek története és emlékkönyve. Budapest, 1934. c. könyv 313. és 369. oldal

A 83. gyalogezred székhelye 1893-ban Szombathely lett, de az osztrák-magyar haderőelhelyezési elveknek megfelelően az alakulatnak csak egy zászlóalja állomásozott itt, az ezredtörzs és a többi 2-3 zászlóalj békehelyőrsége 1901-től Komárom volt. Katonái pedig békeidőben Bécsben is teljesítettek szolgálatot.

Az I. világháború kitörésekor az ezred első feladata a San-folyó menti határ biztosítása volt Galíciában. Támadó feladatot 1914. augusztus 19-től kapott.

Az egyik katona, Poór Vince portréja balra látható, életrajza pedig alább olvasható:

Az 1900-as népszámlálás mintegy fél éve közzétett helyi adatai után nézzük meg, hányan éltek 1910-ben a korabeli községekben, melyeket akkor már - az 1907-es névrendezés után - Rábamolnárinak, Rábapüspökinek és Rábaszenttamásnak hívtak!

Először nézzünk pár összefoglaló adatot:

Összevetve a 10 évvel korábbi adatokkal, azt láthatjuk, hogy Püspöki lélekszáma kicsit nőtt, a másik 2 falué viszont csökkent (főleg Molnárié - de az okát egyelőre nem tudom), ezért az összesített lélekszám is csökkent.

A családi állapot megoszlása az alábbiak szerint alakult:

A mai bejegyzésben a két világháború között felállított, és a II. világháború idején is működő hídőrségről írok.

Ezt a szervezet a belügyminiszter hozta létre még 1931-ben ún. "részleges vasútbiztosítás" céljából. A felállítás előzménye, hogy Matuska Szilveszter 1931. szeptember 13-án 0 óra 20 perckor felrobbantotta a biatorbágyi viaduktot, és a rajta áthaladó vonat 6 kocsija a mélybe zuhant, 22 ember halálát okozva. A hasonló esetek elkerülésére őrséget hoztak létre a vasúti hidaknál. Ez községünk térségében az alábbi paraméterekkel jött létre:

Az 1931. október 4-i keltezésű feljegyzés szerint Sopron, Vas és Zala vármegyék területén, a MÁV, a GYSEV és a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (a korábbi Déli Vasút) vonalán összesen 13 hidat védett 54 főnyi őrség. A legtöbben (heten) a sárvári Rába-hidakat védték, míg a Dömötörinél (ma Sorkifalud) lévő "éráthidalást" 3 őr vigyázta.

A mai bejegyzésben két, száz évvel ezelőtti újságcikket közlök korabeli lapokból.

Az első egy bulvár jellegű hír (ami azonban a háborús hisztéria miatt nagyobb hangsúlyt kapott) a Vasvármegye c. lap 1914. július 29-i számának 6. oldaláról:

Az alábbi tudósítás pedig a Vasmegyei Hírlapban jelent meg (1914.07.30. 4. oldal):

A mai bejegyzésben 3 rövid cikket ismertetek száz évvel ezelőtti újságokból.

Az első a fokozódó nemzetközi helyzet jegyében tett biztonsági intézkedésekről szól, és a Vasmegyei Független Hírlap 1914. július 26-i számának 2. oldalán jelent meg (de ugyanez a Vasvármegyében is olvasható):

Az említett 83. gyalogezredben többen is szolgáltak községünkből, például ők.

A következő cikk egy családtag elleni végrehajtásól szóló hirdetmény a Vasvár és Vidéke 1914.07.26-i számából (3. oldal):

Gyalogosok 2.

A mai bejegyzésben folytatom az I. világháború helyi katonáinak bemutatását. Az Ormosi-testvérekről szóló poszt után ma további 2 gyalogos katona életrajza következik.

Az első katona:

t: tartalékos, Obr.: Bronz vitézségi érem

A két katona portréja:

A mai bejegyzésben néhány 100 évvel ezelőtti újságcikket mutatok be. Először egy tudósítás a Vasmegyei Hírlap hasábjairól (1914.06.14. 6. oldal):

Alább pedig egy árverési hirdetmény következik a Vasvár és Vidéke című lap 1914. július 12-ei számának 3. oldaláról:

1904-ben egy új szervezettel gyarapodott községünk. Ez év január 5-én ugyanis Molnári község állattenyésztő gazdái megalapították a molnári tejszövetkezetet, amely a tevékenységét május 1-én kezdte meg. Az egylet célja: „a tagjainak istállóiban termelt tejnek közösen való legelőnyösebb értékesítése”. Az alapszabály szerint a szövetkezetnek tagja lehetett „Molnári községben és környékén tehenészettel foglalkozó minden önálló feddhetetlen egyén (férfi és nő) vagy testület”. Az egylet 29 taggal alakult, az üzletrészek száma ekkor 53 volt (a szavazati arány is ennek megfelelően alakult). A legtehetősebb, és így legnagyobb szavazati hányaddal rendelkező alapító tag Sely Sámuel volt 4 üzletrésszel.

A molnári tejszövetkezet érdekesen díszített pecsétje

Tüzérek 2.

A mai bejegyzésben - folytatva a 3 hete megkezdett sorozatot - ismét 2 katonát mutatok be az I. világháborúból. Mindketten a tüzérségnél szolgálták a hazát és a királyt.

Egyikük portréja balra, életrajza pedig lent olvasható. (Forrás: a Felszeghy Ferenc és Reé Antal által szerkesztett A magyar tüzér. A magyar tüzérség története (Bp. 1938.) c. könyv)

Rövidítések az életrajzokhoz:

K. cs. k.: Károly csapatkereszt (12 heti folyamatos frontszolgálattal lehetett elnyerni)

H. e. é.: Magyar Háborús Emlékérem (Alapítására 1929 májusában került sor. A fronton teljesített szolgálat alapján karddal és sisakkal, míg a hátországi szolgálat alapján kard és sisak nélküli díszítéssel adományozták.)

A Magyar Távirati Iroda - online is elérhető - 1936. június 9-i tudósításának 14. oldalán számolt be az alábbi tragikus végű csónakbalesetről:

A Vasvármegye c. korabeli megyei lap hosszabb cikkben tudósított a tragédiáról (1936.06.09. 3. oldal):

Tüzérek 1.

A mai bejegyzéssel egy új sorozat indul, melyben - az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezve - községünk I. világháborút megjárt katonáinak fellelhető életrajzát, portréját mutatom be. A mai bejegyzésben a Felszeghy Ferenc és Reé Antal által szerkesztett A magyar tüzér. A magyar tüzérség története (Bp. 1938.) c. könyvből mutatom be egy püspöktamási és egy rábamolnári illetőségű tüzér életútját. Köszönet Olvasónknak, Horváth Lászlónak, hogy a könyvet rendelkezésemre bocsátotta!

70 évvel ezelőtt, 1944. május 10-11-én zajlott le a vasvári járás zsidó lakosságának gettóba költöztetése, melyet a megszálló németek nyomására a magyar hatóságok végeztek. Ebből az alkalomból a helyi zsidó áldozatokról írok.

Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint Püspöktamásiban 702 lakos közül 6 vallotta magát zsidónak, Rábamolnáriból viszont senki. Hazánk német megszállása után, 1944. május 6-án kelt alispáni rendelet nyomán kijelölték a gettókat (járásonként egyet). A vasvári gettó a Magyar Király vendéglő, a kávéház és a mozi területére lett kijelölve (Ragendorfer-féle háztömb). Az épület napjainkban:

A járási zsidóság gettóba költöztetése 1944. május 10-11-én zajlott le. Ezzel párhuzamosan Vasváron 6, a falvakban 1-1 bizottság leltározást végzett a zsidók javairól, amit a körjegyzők beterjesztettek a főszolgabíróhoz. Az átköltöztetés ellenállás és atrocitások nélkül folyt le a járásban, de ezt megelőzően 4 fő öngyilkos lett. A gettót a főszolgabíró által kiadott házirend, ill. gettórend szerint csak az ún. beszerzési csoport 5 tagja hagyhatta el hétköznaponként 10-11 óra között, a hetipiacra szerdán és pénteken 10 fő mehetett ki. A hatóságokkal történő ügyintézés céljából 2 kijelölt személy léphetett ki. Vasárnap és ünnepnap senki sem hagyhatta el a gettó területét. A gettó lakóinak száma a május 30-i étolaj-igénylés alapján 322 fő volt, egy másik névjegyzék viszont (86 férfi + 180 nő=) 266 személy névsorát tartalmazta. A Vasvármegye cikke "kb. 360 főről" ír (1944. június 22. 5. o.) (Mayer László: Holocaust 1944. A vasvári gettó. In: Vasi Honismereti Közlemények 1994/2. 34-38. o.)

A gettó lakói közül a korabeli adatok szerint püspöktamási illetőségű volt 4 fő, rábamolnári pedig 1 fő. Konkrétan az alábbiak (az eredeti iraton használt rövidítésekkel):

A száz évvel ezelőtti eseményeket bemutató sorozatomban ma két újságcikket közlök a Vasvár és Vidéke c. járási lap 1914. május 3-i számából, mindkettőt a 2. oldalról. Az első egy bűnügyi tudósítás:

A másik pedig egy árverési hirdetmény:

Amikor azt hittem, hogy már nem akadok újabb képeslapra községünkről, akkor újra kellemes meglepetés ért. Íme:

A mai bejegyzésben két, száz évvel ezelőtti újságcikket teszek közzé.

Már többször írtam a Sárvártól Körmendig tervezett, vidékünkön áthaladó vasútról (legutóbb pl. ebben a bejegyzésben); a vonallal kapcsolatos legújabb fejleményről szól a Vasvármegye c. újság 1914. április 11-i számának 21. oldali cikke: 

És itt pedig egy árverési hirdetményt látunk egy rábamolnári lakos ellen (a Vasvár és Vidéke c. lap 1914. április 12-i számának 4. oldaláról):