1789-ben meghalt a Sallér-család utolsó férfitagja, Sallér (II.) István szolgabíró. Örököse a jogilag fiúsított lánya, gróf Festetics Györgyné Sallér Judit lett. Az öröklés miatt sor került a család birtokainak, javainak összeírására – köztük a molnári uradalom lajstromba vételére is. Molnári falut ugyan több nemes bírta, de közülük ők voltak a legjelentősebbek.

A család kúriája a falu nyugati részén 1744-ben alapjaiból épült egyemeletes kastély volt, amelyet cseréppel fedtek. Amikor a Sallérok Mária Terézia királynőtől megkapták a birtokot, akkor még csak egy kétszobás, kis konyhás, kis kamrás lakóházikó állt itt szegényes istállókkal. A Sallér (I.) István által építtetett kastélynak csupán az emeletén volt 5 szoba, egy erkély és egy házi kápolna is. Az egész épület alatt pince húzódott. A konyhakert mintegy 1 hold nagyságú, a kastélyudvar pedig enélkül 1530 öl volt. A kastélyudvar területét piros téglalappal kiemelve lásd balra a korabeli térképen. Jól látszik, hogy a falu belterületének mintegy ötödét-negyedét ez foglalta el.

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a II. József-féle népszámlálást. Most a következő lajstromból, az 1804. évi népösszeírásból ismertetem Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait. Mivel az összeírás csak az adózó népességre terjedt ki – nemesekre, papokra és azok házaira nem –, így nem tekinthetjük teljes értékű népszámlálásnak, azaz az összlakosságról nem ad pontos képet.

Elsőként nézzük az összefoglaló létszámadatokat:

* Korabeli helyesírás szerint

A Nepomuki Szent János szobor és a múlt héten bemutatott kőkereszt után ezúttal egy másik kőszobrot mutatok be, amely az előbbieknél jóval fiatalabb (a 19. század derekán készült). A kereszt a templom udvarán, a templomajtóval szemben, hatalmas gesztenyefák alatt áll. Eredeti alapító okiratának egyik példánya a Szent Tamás plébánia dokumentumai között megtalálható.

Az irat 1862. május 15-én kelt Szenttamáson. Ebben Szál József elmondja, hogy bátyjának a halálos ágyán előadott végakarata szerint cselekszik. Az elhunyt Szál Mihály ugyanis szóbeli végrendeletében azt kívánta, hogy „hátra hagyott csekély értékéből emeltethessek a Szt-tamási Plébánia templom előtti térre egy magas kőkeresztet az Isten dicsőségére”. (Nyilvánvaló, hogy a Szál-család szenttamási illetőségű lehetett, jóllehet ez az iratból nem derül ki.) Szál József kijelenti, hogy bátyja akarata szerint a keresztet még a hó végéig felállíttatja. Tatarozására és fenntartására az elhunyt 53 Ft-ot rendelt. Ezt az összeget a testvéröcs Tóth Zsigmond molnári apát és szenttamási plébános rendelkezésére bocsátotta, hogy „a törvényes kamatra és biztos helyre mielőbb gyümölcsözés végett kihelyeztethessék”.

Szál József kijelenti továbbá, hogy „ha ezen alaptőkéből a Cs. Kir. Kincstár részére bélyeg illeték fogna kivettetni, ezt az alaptőkének csorbíttása nélkül, önmagam tulajdonomból fogom lefizetni”.

A mai bejegyzésben Sely Gyulát mutatom be; azt a hivatalnokot - mai szóval élve: köztisztviselőt -, aki fontos szerepet játszott községünk egyesülési folyamatában, és akiről itt és itt már említést tettem.

Sely Gyula Rábamolnáriban született 1883-ban. Bár a fellelt életrajzában nem szerepel, de bizonyos, hogy az elemi iskolát Szenttamáson végezte el. Középiskolai tanulmányokat Sopronban és Szombathelyen folytatott, utóbbi helyen a jegyzői tanfolyamot is elvégezte 1907-ben. 

Pályafutását segédjegyzőként Rábahídvégen kezdte, onnan Csesztregre ment, majd Rum, utána pedig Sorkikisfalud községekben segédjegyzősködött. Utoljára Rábahídvégen volt segédjegyző, míg 1913-ban megválasztották ugyanott jegyzőnek. Körzetéhez tartoztak Rábamolnári, Rábapüspöki és Rábaszenttamás falvak is.

A múlt héten bemutatott Nepomuki Szent János szobortól alig 3-400 méterre keletre, a Kossuth utca 9/b. számú ház előtt, fák között megbújva áll egy kőkereszt. Jelen bejegyzésben ezt mutatom be.

Ha megpillantjuk, egyből szembeölik, hogy stílusa nagyban különbözik a faluban álló (és az országban is elterjedt) keresztek típusától. Itt ugyanis a keresztfa alatt nincs Mária-ábrázolás, van viszont magas, hármas osztatú talapzat, és a keresztfa formája is eltérő. Mindez arra utal, hogy egy jóval „öregebb” alkotásról van szó. Ezt egyébként írásos feljegyzés is alátámasztja.

A püspökmolnári plébánia iratai között található, 1941-ben, majd 1952-ben felvett jegyzőkönyvek szerint ezt a kőkeresztet gróf Festetics Györgyné Sallér Judit emeltette. A feljegyzések az állítás évét nem említik.

Egy korábbi bejegyzésben már írtam az egykori molnári kastély építéséről, a mostani írásomban pedig vegyük közelebbről szemügyre a külső építészeti megoldásait! A könnyebb érthetőség kedvéért azonban lássuk ismét a kastély homlokzati képét a 19. század végéről:

Avagy miről írtam eddig, és mi várható még

A 2011. szeptember 8-a óta működő blogom elérte a 100. bejegyzést, így – a pezsgőbontás mellett :) – röviden számot vetek az eddigiekről, és ízelítőt adok a várható bejegyzésekről.

Szeptemberben egy helytörténeti és közéleti blog indítását terveztem, de aztán a szívemnek kedvesebb területnél, a helytörténetnél maradtam inkább. A közéleti bejegyzések száma mindössze 14. Nem mondom, hogy nem lesz több ilyen, de a helytörténeti kutatás és ennek publikálása jobban leköt. Közéleti témájú blog amúgy is sok van, e területen nehéz újat mondani, vidéki helytörténeti blog viszont elég kevés. A célom az, hogy Püspökmolnári helytörténetét minél részletesebben publikáljam, rövid terjedelmű, illusztrált bejegyzésekben. Olyan adatokat is, amelyek pl. a helytörténeti könyvbe nem fértek bele, vagy amelyekre annak megjelenése óta akadtam. Nemcsak az érdeklődő helybelieknek, de azoknak is, akik községünkből távolra kerültek (a visszajelzésekből látom, hogy sokan vannak), és minden más érdeklődőnek.

Most induló sorozatomban a községünkben álló kőszobrokat mutatom be. Ezek – Prinz Gyulának az iskola előtti emlékművét kivéve – mind vallási, egyházi vonatkozásúak. Egy Madonna- és egy Nepomuki Szent János-szobor mellett keresztek tartoznak ide. Fotóval/fotókkal mutatom be mai képüket, és ahol ismert, ott az állításuk körülményeiről is írok.

A falu nyugati szélén betonkerítéssel körbe véve áll Nepomuki Szent János szobra. A fejét jobbra fordító szent karjában egy keresztet fog. A Szent János szobor lábazatának alsó részén ez a töredékes felirat olvasható:

…AVOZ …. SAD EMBERTÁRSOD

………………….AZ…………

JOBB………L…………ÉN…

…………ZD GY…………OS…

NÉZD SZENT JÁNOSNAK HOGY

………… ÖRT TON……………………

TSILLAGOS KORONA ………………

SZÁLLOTT HOMLOKÁRA

Most pedig nézzük meg, hogy ki(k), mikor és miért állíttatták!

II. József (1780-1790) volt az első királyunk, aki a teljes lakónépességre vonatkozó népszámlálást elrendelte. Az összeírásra 1784-1787 között került sor. Ennek megfelelően a korabeli Molnári, Püspöki és Szenttamás lakosságát is lajstromba vették. Az alábbiakban ezeket az adatokat mutatom be.

A jogi népesség az adott településen élők számát jelentette, amit a népszámláláskor a távollevők és az idegenek száma módosított. A két idegen lehetett a molnári kastélyban dolgozó, máshonnan ide szegődött alkalmazott, mint pl. a kertész.

Községünk a Rába mellett jött létre, így a vízierő adott volt a gabona megőrléséhez. Már a középkorban malom állt Molnáriban; a molnár mesterségről kapta nevét a község birtokos családja, sőt a falu is. A 20. században pedig Püspökiben működött a Marton-féle vízimalom. A mostani cikkemben egy 18. századi eseményt mutatok be: a molnári hajómalom megépítésének szerződését.

A kép illusztráció, a ráckevei hajómalmot ábrázolja (www.hajomalom.rackeve.hu), de a molnári hajómalom is hasonló lehetett...

A Vasvármegye című lap 1912. április 14-i számának 2. oldalán akadtam erre a rövid hírre. A bejegyzés a a kép alatt jobbra a "tovább" feliratra kattintva folytatódik.

A II. világháború frontjának térségünkön való átvonulása után alig két héttel, 1945. április 12-én egy tragikus baleset történt a rábamolnári vasútállomáson. A mai bejegyzésben a 67 évvel ezelőtti eseményeket írom le a kéziratos Falukrónika alapján.

Háborús sérülés a molnári vasúti hídon (Fotó: MÁV)

A képeim közt keresgélve ráakadtam egy jó 10 éves fotóra a püspöki falurészen álló haranglábról, így most erről írok röviden. Valószínűleg ez az utolsó „akkor és most” bejegyzés, mivel a falu középületeit már mind sorra vettem. A bejegyzés a jobb oldali kép alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

Egy korábbi bejegyzésben (itt olvasható) már foglalkoztam az 1957. december 15-i püspökmolnári tornaversennyel. A Vas Népe átböngészése során azonban egy olyan cikket találtam, ami miatt érdemes még egyszer foglalkozni vele.

A korabeli szerkesztő/rovatvezető olyannyira fontosnak tartotta ezt az eseményt, hogy kétszer is megjelent róla beharangozó. Először a december 14-i számban:

Egy korábbi bejegyzésben már ismertettem a szenttamási temetőkápolna alapítását és az épület külső képét, egy másik írásban pedig a kápolna berendezését néztük meg. A mostani bejegyzésben azt ismertetem, hogy kik vannak eltemetve az épület kriptájában.

A kápolna alatti sírboltba az épület hátulja felől, vagyis északról lehet lejutni. A kétszárnyú vasajtót egy kis toldalékra építették rá. (Lásd balra, egy 10 évvel ezelőtt készült fotón. Azóta a kúszónövények szinte teljesen benőtték az ajtót.) Az épületet úgy alakították ki, hogy a kripta a kápolna alatt helyezkedik el, vagyis az épület gyakorlatilag kétszintes.

A plébánián fellelt iratok szerint a temetőkápolnában öten nyugszanak:

Elsőként Korchmáros Menyhértné, szül. Kovácsics Máriát temették ide (és emeltette neki férje a kápolnát). Ő Szenttamáson halt meg 1855. november 11-én, 28 évesen.

A mai bejegyzésben a püspökmolnári polgármesteri hivatalt is magába foglaló épületet mutatom be egy archív és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a jobb oldali kép alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

Az előző bejegyzésben már bemutattam a szenttamási temetőkápolna alapítását, ill. az épület külső képét. A mai bejegyzésben belépünk a kápolna ajtaján, és a belsejét vesszük szemügyre.

Az alapító okiratot követően a kápolna fenntartását Korchmáros Menyhért végakarata biztosította, mely szerint a szenttamási temetőkápolnában halála napján (október 16-án) egy csendes szentmise mondassék, e célra pedig végrendeletileg 200 koronát biztosított. 1908. augusztusában a kriptát tatarozták 586 korona értékben, melynek költséget a Korchmáros-család fizette.

A kápolna berendezési tárgyairól 1915-ben, 1927-ben és 1931-ben felvett, és a plébánia iratai között megtalálható leltárok adnak tájékoztatást. Ezek szerint a temetőkápolnában az alábbi tárgyak voltak: egy fából készült oltár, Szűz Mária mennybemenetelét ábrázoló (1931-ben újnak nevezett) oltárkép (lásd balra fent), 4 gyertyatartó, imazsámoly, számos egyházi (papi és ministráns) ruha, kehely (amit a plébánián őriztek) és egyéb kellékek. Összesen 21 tételben 33 db tárgy. Vagyis minden olyan kellék, ami a misézéshez kellett.

Püspökmolnáriban a templomon kívül még egy épület használható szentmisék tartására, ez pedig a szenttamási temetőkápolna, mely egyben családi sírbolt is. A mai bejegyzésben ezt az épületet mutatom be.

1856. november 24-én kelt az az örökalapítványi okirat, mely szerint Korchmáros Menyhért (1848-as hadnagy, portréját lásd itt) a szenttamási sírkertben az általa 1855-ben emeltetett családi sírbolt fenntartására, tatarozására 100 forintot letétbe helyez a szenttamási plébánosnál azzal a feltétellel, hogy ő kihelyezi kamatozni a pénzt. Az épületben ugyanis szeretett felesége, a szenttamási Kovácsics Mária nyugszik. További 100 forintot pedig Korchmáros Menyhért arra szánt, hogy annak kamataiból minden év november 11-én, felesége halálának évfordulóján annak lelki üdvéért misét mutassanak be. Az örökalapítványi okirat egy eredeti példánya megtalálható a szenttamási plébánia iratai között.

A mai bejegyzésben az egykori püspökmolnári tanácsházat mutatom be egy archív és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a jobb oldali kép alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

1919. március 21-én a kommunista párt a szociáldemokrata párttal egyesülve átvette a hatalmat, és kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Közel féléves regnálása idején ez a rezsim minden településen létrehozta a maga szerveit. A mostani bejegyzés ennek a helyi eseményeiről szól.

A korabeli Rábaszenttamáson is munkástanács alakult, melynek egyik vezetője Hegedűs István tanító lett. Kollégájával, Horváth Józseffel együtt ezt írták egy 1919. március 25-én kelt levelükben: „Szerettünk volna részt venni a szakszervezeti gyűlésen is, és ünnepélyesen kijelenteni a Szocialista Párthoz való csatlakozásunkat.  – Mi volt felekezeti szegény páriák, különösen jelenlegi helyünkön a régi korszaknak elhagyott mostohái voltunk (…) – s csak fellélegző örömmel fogadhatjuk a legigazságosabb proletáruralmat.” (E levél másolatát 1920-ban a püspöki levéltáros megküldte a szenttamási plébánosnak, az egyházmegyei főtanfelügyelő pedig jelentést kért a plébánostól a tanítók proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartásáról.)