A mai bejegyzésben a püspökmolnári polgármesteri hivatalt is magába foglaló épületet mutatom be egy archív és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a jobb oldali kép alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

VN_19661127_340.jpg 2012-03-24 15.02.11_340.jpg 

A bal oldali kép 1966-ban készült, egy „v–l” aláírású Vas Népe-cikk illusztrációjaként. A képen látható épületet 1966. november 6-án adták át, jóllehet az eredeti tervekben csak 1967-es építkezés szerepelt. Itt kapott helyet a tanácsház, a posta és az orvosi rendelő (a tanács a Petőfi utcai épületből költözött ide).

Az akkori árakon több mint félmillió forint volt az épület költségvetése, melyből csak mintegy 210 ezer Ft-ot tett ki a készpénz, a többi helyi anyag és társadalmi munka volt (abban az évben minden felnőtt átlagosan 130 Ft értékű társadalmi munkát végzett, 1964-ben még csak 30-at). A cikk megemlíti Antal Gyula bácsit, a Komáromi testvéreket (Antalt és Istvánt) vagy a szomszédból Kozma Jánost, mint akik sokat dolgoztak itt. Az újságíró megdicséri a 19 ezer bontott téglát megtisztító helyi úttörőket, a villanyt egyedül beszerelő Nagy László tanácselnököt, az önmagát beszervező 9 ácsot vagy a téesz asszonyait, élükön Piri Jánosnéval. Természetesen a cikk bevezetője megemlíti, hogy az épület a IX. pártkongresszus tiszteletére épült…

Szembeötlő változás azóta az épület délnyugati sarkánál lévő bekerített kert és a háztetőn sorakozó számtalan parabolaantenna, melyek a közösségi televíziózást és Internet-elérést szolgálják. Néhány évvel ezelőtt az épület észak felé bővült, új külső színezést kapott és a déli oldalról az akadálymentesítése is megoldódott.

FELHÍVÁS! Akinek van a birtokában püspökmolnári középületet, esetleg egy jól beazonosítható utcarészletet ábrázoló régi fotó, és hozzájárulna a blogon való közzétételhez, kérem, juttassa el hozzám a képet! Újabb fotó híján a mai az utolsó "akkor és most" bejegyzés.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2012.03.30. 12:55 Szólj hozzá!

Címkék: kép posta tanács akkor és most püspökmolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr754350000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása