Sallér Judit halálakor leltárba vették a grófné hagyatékát. Az 1829. október 21-én kelt irat 8 részbe foglalja össze az örökhagyó ingatlan, 6 részbe pedig az ingó vagyontárgyait. A legnagyobb tételszámot természetesen a molnári kastélyban talált javak képezik, de az arany- és ezüsttárgyak nem itt, hanem - érdekes módon - Töttöshöz vannak beírva. Ennek ellenére a lista címe: "Molnáriban találtatott ezüst és arany mineműségek". Ezek a 13.756 Forint 43 krajcár összegű ingó vagyonból 2.889 Forint 3 és 2/4 krajcárt tett ki.

A 129 tételnyi arany- és ezüstnemű fellelhetősége: az 1-88. és a 96-103. tételek a grófné hálószobájában voltak, a 104-129. tételek pedig egy kis bőr ládikában. A nagyfokú bizalmat jelzi, hogy a 89-95 tételek Istók inasnál voltak. Arany- és ezüstpénzek nincsenek benne, a zöme használati tárgy vagy ékszer. Lássuk őket részletesebben!

A II. világháború után sok évből írtam már bejegyzést, de 1961-ből még nem. Ezt most pótolom. Két rövid újsághírt teszek közzé 1961. októberéből.

Az első cikk, mely az 1949-ben átadott kultúrház bővítéséről szól, a Vas Népe október 20-i számának 7. oldalán jelent meg:

A másik pedig október 27-én, a Vas Népe 4. oldalán jelent meg:

Amikor korábban egy kereső segítségével találtam egy községünkben gyűjtött népdalt, nem gondoltam volna, hogy még egyre ráakadok. A kereső ugyanis nem találta meg (valószínűleg a digitalizálás után valamelyik betűt nem ismerte fel a szövegfelismerő), de a Magyar Népköltési Gyűjtemény 8. kötetét (Dunántúli gyűjtés, Bp. 1906.) végigböngészve ráakadtam egy újabb katonadalra, amit Molnáriban gyűjtött Dr. Sebestyén Gyula.

A szövegben szereplő "Májland" az olaszországi Milánóval azonos, vagyis a dal az észak-itáliai osztrák uralom idejéből való. Ennek egyik jelentős eseménye volt, amikor a '48-as itáliai felkelést Radetzky tábornok leverte, és 1848. augusztus 6-án bevonult Lombardia központjába, Milánóba.

A legruta (helyesen: regruta) jelentése: újonc katona. A dalban szereplő gőzkocsi nem feltétlenül gőzzel hajtott (teher)autót jelent, gőzmozdony által hajtott vasúti szerelvény is érthető alatta. (De akár előbbi is lehet, azt is használhatták katonák szállítására.) Íme a katonadal:

Ahogy arról a múlt hétfői bejegyzésben beszámoltam, az első tanácsválasztásra (1950. október 22.) készülve a Magyar Függetlenségi Népfront meghirdette helyi programját, amit jelöltjeinek el kellett fogadni. A programot tartalmazó lapon 3 személyt már megneveztek, az alábbi szórólapról pedig a 4. tanácstag-jelölt neve is kiderült. A lap címe: A dolgozók jelöltjei a püspökmolnári tanácsválasztásokra.

A községi önkormányzat jóvoltából, Kiss Imre kőműves mester brigádja által zajlik a püspöki falurészen lévő harangláb felújítása. Ez ritka lehetőséget teremtett arra, hogy az állványzatra felkérezkedve a harangot közelebbről szemügyre vegyem, és ennek eredményét megosszam a Tisztelt Olvasókkal.

A haranglábban függő harangról ugyanis eddig semmilyen információm nem volt. Sem levéltári kutatás során, sem a plébánia iratai között, sem újságcikkben nem akadtam semmilyen rá vonatkozó adatra. A harangláb építési ideje sem ismert. A (madárürüléktől megtisztított) harang azonban számtalan érdekes adattal szolgált. Lássuk!

Alulnézeti kép. A harang alsó peremének átmérője 54 cm.

Az 1949-ben elfogadott alkotmány alapján hazánkban létrejöttek a tanácsok, azaz a helyi igazgatás - nem önkormányzati, hanem centralizált és pártutasításos - szervei. A helyi tanácsokról szóló törvényt 1950. május 11-én fogadta el az Országgyűlés, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (a kollektív államfői testület) pedig a tanácsválasztást október 22-re tűzte ki. A választáson a formálisan létező Magyar Függetlenségi Népfront (MFN) jelöltjei indulhattak. E szervezetben már csak a Magyar Dolgozók Pártja rendelkezett tényleges hatalommal, mellette néhány "látszatpártocska" szerepelt. Az MFN a választást megelőzően minden településre programot dolgozott ki, melyet a Népfront jelöltjeinek kötelezően el kellett fogadniuk.

A frissen létrejött, és Püspökmolnárinak elnevezett nagyközségre az alábbi programot dolgozták ki (mely nyomtatásban is fennmaradt, és elérhető a Vasi Digitális könyvtár honlapján):

Hazánk német megszállása (1944. március 19.) után teljes erővel bontakozott ki az amerikai és angol (majd az augusztusi román átállás után a román és a szovjet) légitevékenység a magyarországi közlekedési és ipari célpontok ellen. A Sopron-kanizsai vasútvonal valamennyi állomása és vonali őrhelye egy-egy láncszemét képezte annak a figyelőhálózatnak, amely a légtérben megjelent repülőgépek útját figyelte. Ezek hónapokig csak átrepültek a vasútállomások felett, a bombaterhüket távolabb dobták le. Nyártól kezdve azonban az angolszász repülők megkezdték a vadászatot a mozdonyokra, vonatszerelvényekre. Ezek messzire felszálló füstje amúgy is könnyű célponttá tette őket.

Egy ilyen, 1944 októberében átélt támadást mesélt el (már 1983-ban) Halász György nyugalmazott vonatkísérő, mely Rábamolnári állomásnál esett meg. A támadást két, zsákmányként szövetséges kézbe került német Messerschmidt típusú vadászgép követte el (lásd a képen).

FIGYELEM! Drámai sorok következnek! Csak erős idegzetűek olvassanak tovább!

Az 1883-as bulvárhírek bemutatása után nézzük meg, mit írt az újság (a Vasmegyei Lapok) községünk vonatkozásában 1884-ben!

Elsőként a Déli Vasút közzétett menetrendjében szerepel Molnári állomás neve:

Július elején a menetrend jelentősen módosult, az alábbiak szerint:

A mai bejegyzésben arról lesz szó, hogyan vélekedett az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról a Püspökiben született Piry Cirjék, aki később a kivégzett Batthyány Lajos hamvainak legfőbb őrzője és újratemetője lett. Ehhez az 1989-ben kiadott naplóját (Érsekújvári napló. Kalligram Könyvkiadó. Pozsony, 1989.) használom fel (a szerző helyesírása szerint), melyet Piry a szabadságharc alatt az érsekújvári algimnáziumban vezetett.

A napló előszavában az események nagyszerűségét emeli ki: "Forradalomban van egész Európa. Lehetetlen a rohanó eseményeket gátolni; lehetetlen a terjeszkedő szabadságszellemnek meg nem hajolni. (Az) 1848-dik Martius hava századok eseményeinél többeket és nagyobbakat hozott minden összeesküvés, s ármány nélkül."

A napló 26. oldalán egyetlen jelzővel érzékelteti a változás iránti szimpátiáját: "A méltán gyűlölt Metternich 40 éves hatalma összeomlott." Később is egy-egy szóval, megjegyzéssel, fél mondattal kommentálja az eseményeket, pl.: "Mily dicső!"

Egy korábbi bejegyzésben már írtam egy elmebeteg rábapüspöki lányról, Bauer Lináról. Tragikus története 7 évvel később folytatódott...

Erről az MTI által kiadott Magyar Országos Tudósító számolt be 1935. október 5-én a 6. oldalon. Csak erős idegzetűek olvassanak tovább!

Egyszer már írtam egy hasonló bejegyzést: akkor a Molnári középkori története kapcsán megfogalmazódott - eddig megválaszolatlan - kérdéseket szedtem össze. Ma arról írok, hogy községünk 19. századi története kapcsán mi foglalkoztat, mi az, ami feltárásra vár. Nézzük sorjában!

1. A korabeli Molnári legjelentősebb épülete a kastély volt. Erről több fotó is fennmaradt, rajzok is vannak róla (ezeket itt és itt közöltem), és a külső építészeti megoldásait is ismerjük. De ez mind az épület külseje. Vajon milyen lehetett belülről? A leírások, leltárak adnak ugyan némi támpontot, de mégse olyan plasztikusan, mint egy fénykép. Azt hallottam, hogy a lebontás előtt mintegy 250 képet készítettek a kastélyról. Vajon a fennmaradt néhány fotó ezek közül való? És vajon a többi kép megvan még? Ha igen, akkor hol? Azt hiszem, kutatói pályafutásom csúcspontja lenne, ha ezeket a képeket megtalálnám! Vagy bármilyen fotót a kastély belsejéről!