Ahogy arról korábban már írtam, községünkben - a 3 falurésznek megfelelően - 3 termelőszövetkezet jött létre, először 1956-ban, majd az 1960-as újjáalakuláskor is. E 3 téesz gazdálkodását, helyzetét mutatom be egy 1960-as termelőszövetkezeti munkából. Lássuk:
A mai bejegyzésben két újságcikk(részlet)et ismertetek 1967 áprilisából, melyben községünk neve szerepel. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)
Az első újságcikk a Vas Népe 1967. április 12-i számának címlapján jelent meg:
Címkék: mezőgazdaság tanács újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
Édesapám emlékére
A mai bejegyzésben a 3 hónapja elhunyt édesapámra, Kuglics Józsefre (1950-2016) emlékezve mutatok be néhány régi - és kevésbé régi fotót.
Balra apu általános iskolai tablóképe látható. (Az osztály teljes tablóját itt mutattam be.) A jobbra látható fotó Rumban készült édesapámról, a nagyszülők házánál, valamikor az 1950-es években.
Címkék: kép személyes mezőgazdaság püspökmolnári
A mai bejegyzésben községünk vasútállomása (Molnári, Rábamolnári, majd Püspökmolnári) állomásfőnökeinek névsorát közlöm, néhány esetben életrajzi adatokkal kiegészítve. A nevek előtt pedig egy rövid leírás olvasható. A névsor forrása a Százéves a vasútigazgatóság Szombathelyen 1895-1995. c. könyv (főszerk.: Kövér István) III. kötet 122-124. oldal.
Rögtön a bevezetőhöz tennem kell egy pontosítást: az állomás már a vasútvonal megnyitásától (1865) üzemel, 1866-ból pl. egy alaprajz is fennmaradt róla.)
Lássuk az állomásfőnököket a könyvből - a bejegyzés végén azonban ezekhez is tennem kell kiegészítéseket:
Címkék: vasút névsor püspökmolnári molnári rábamolnári
A mai bejegyzésben ismét fél évszázada történt eseményeket mutatok be korabeli újságcikkek alapján. (A sorozat előző része itt olvasható.)
Az első újságcikkben épp csak említik a községi téeszt (Vas Népe 1967.03.05. 5. oldal), de érdemes az egész újságcikket is elolvasni:
Egy Püspökmolnáriból kapott olvasói levélre reagálnak a megyei napilap ugyanezen lapszámának 9. oldalán:
Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
A mai bejegyzésben két 50 évvel ezelőtt megjelent újságcikket mutatok be a Vas Népéből. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)
A Hazafias Népfront megyei tanácstag-jelöltjeit mutatta be a megyei újság 1967. február 26-i számának egyik cikke (2. oldal), melyben egy helyi lakos nevét is olvashatjuk:
Az alábbi kulturális hír pedig a Vas Népe február 28-i számának 6. oldalán jelent meg:
Címkék: választás mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
A mai bejegyzésben ismét egy olvasónktól kapott fotókat teszek közzé. Lasics Jánosné (Kati néni) osztotta meg velünk családi képeit, amit ezúton is köszönök! Lássuk a képeket!
Az első képen Németh Vince családját látjuk: középen áll Kati néni nagyapja, Németh Vince (szül. 1902), mellette az 1908-ban született felesége, a bal szélen hátul pedig Kati néni dédanyja, Herényi Józsefné (1879-1970), elöl pedig a gyerekek: a jobb szélen Németh Lajos (Kati néni édesapja, szül. 1929), mellette Németh Imre (szül. 1935), majd Németh István (szül. 1938), aztán az 1940-ben született Németh Mária (ma Jákfalvi Lajosné, az egyedüli élő testvér), végül Németh Ferenc (szül. 1945).
A következő fotón a Németh-testvéreket látjuk: balról jobbra Németh Imre, Németh Lajos, Németh Vince, Németh István, a jobb szélen egy ismeretlen személy (katona):
Címkék: kép kocsma vasút mezőgazdaság névsor püspökmolnári
A mai bejegyzésben két 50 évvel ezelőtt megjelent újságcikket olvashatunk újra a Vas Népéből. (A sorozat előző része itt olvasható.)
Az első újságcikk a megyei lap 1967. február 12-i számának 3. oldalán jelent meg. A címe: "Mit tenne Ön, ha megválasztanák képviselőnek, vagy tanácstagnak?" 10 személynek tették fel a kérdést, közülük az egyik a püspökmolnári termelőszövetkezet dolgozója volt, így válaszolt:
Ugyancsak a téesszel kapcsolatos a másik tudósítás, ami a február 19-i Vas Népe 12. oldalán jelent meg:
Címkék: személyes mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
A mai bejegyzésben ismét - 4. alkalommal, utoljára - Horváth Ritától kapott képeket teszek közzé. Ritának ezúton is köszönöm a sok érdekes képet és a hozzájuk írt információkat!
Címkék: kép püspökmolnári rábamolnári I. világháború
A mai bejegyzésben az 50 évvel ezelőtti történések ismertetését folytatom a Vas Népe (VN) cikkei alapján. (A sorozat előző bejegyzése itt olvasható.)
A megyei napilap az 1967. január 24-i számának 6. oldalán közölte az alábbi rövidhírt:
Egy kulturális témájú rövidhírben említik községünk nevét a VN február 1-i számának 6. oldalán:
Címkék: választás kultúra kultúrház mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
A mai bejegyzésben ismét Horváth Ritától kapott fotókat mutatok be, akinek ezúton is köszönöm az információkat!
Az első két kép a '80-as években készült az egykori tejcsarnok mellett, ahova lovaskocsin hozták a téeszből a tejet. A felső nélküli férfi Rita édesapja, Horváth József (1962-), a többi személy egyelőre ismeretlen. Valaki felismeri őket?
Címkék: kép mezőgazdaság óvoda egyháztörténet püspökmolnári rábamolnári
A mai bejegyzésben 3 rövidhírt teszek közzé 1951 januárjából, melyek a Vasmegye c. lapban jelentek meg.
Az első cikk a január 4-i lapszám 6. oldalán olvasható:
Következik egy iskolai hír (Vasmegye, 1951.01.12. 6. oldal):
Címkék: gazdaság iskola mezőgazdaság bűnügy újságcikk püspökmolnári
A mai bejegyzésben egy 50 évvel ezelőtti újságcikket olvashatunk újra, amely községünk (azon belül is az egyik vasúti őrház) lakójának büntetőügyéről szól. Megjelent a Vas Népe c. megyei napilap 1966. december 28-i számának 3. oldalán. Így szól:
Címkék: vasút bűnügy újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
A fenti cím nem teljesen pontos, ugyanis az egyik kép még Rábamolnári, a másik pedig már Püspökmolnári időszakából való. A lényeg, hogy mindkettő a molnári falurész egy-egy részletét mutatja.
Az első fénykép így néz ki:
Bencsik Irént látjuk rajta, apja, Bencsik János boltjának ajtajában. (Kapcsolódó bejegyzések linkjei a poszt végén!) A kép - amelyet Nagy Dezsőné, Juci néni mutatott - a mai Petőfi utcában készült, a bolt ajtajában reklámplakátokat látunk. A bolt szomszédságában a harangláb áll (az innenső felén a szóréval), majd szép fasorral övezve az utca fehér falú, sötét lábazatú, kis parasztházai sorakoznak. Számomra egy nagyon megkapó, idilli kép.
Pontosabban ez tkp. egy képeslap, hiszen a hátulja "meg van vonalazva", képeslapként elkészítve - a "Turul" Képeslapkiadó Vállalat jóvoltából, így:
Címkék: kép vasút képeslap püspökmolnári rábamolnári
A mai bejegyzésben újra régi fotókat teszek közzé, amelyeket olvasónk, Horváth Rita küldött. Ezúton is köszönöm neki az érdekes képeket!
A bal oldali képen Rita egyik dédapjának, Kovács Pálnak a bátyját, Kovács Gyulát (1894-1950) látjuk.
A kép Szegeden készült valamikor az 1910-es években. Kovács Gyula az I. világháborúban kocsivezetőként szolgált, így főleg a hátországban járt.
Később Rábahídvégen dolgozott kertészként.
A lenti képen Rita dédapjának másik bátyja, Kovács István (1892-?) és felesége, Terézia, valamint fogadott lányuk, Mary Irene Kovach (1911-?), később Mrs. Stephen Sutay látható, a new york-i Flushing tengerpartján az 1940-es években. A család tudomása szerint Kovács István az 1910-es években vándorolt ki Amerikába.
Címkék: kép szüreti felvonulás püspökmolnári rábamolnári I. világháború
Ebben a korábbi bejegyzésben már írtam Kristóf Kálmán rábapüspöki születésű kántortanítóról, aki a Kossuth-díjas írónő, Kristóf Ágota édesapja volt. További kutatásokat folytattam a témában, és sok érdekes adatra bukkantam.
Megtaláltam az írónő másodunokatestvérét, aki nem más, mint az 1930-ban született Nagy Dezsőné! Juci néni egyik nagyanyja, Kristóf Julianna volt, Kristóf Kálmán apjának testvére. Juci néni sok érdekes dolgot mesélt Kristófékról, ill. több fotót is a rendelkezésemre bocsátott.
A bal oldali képen Kristóf Kálmánt látjuk, aki Rábapüspökiből került evangélikus kántortanítónak a Győr megyei Csíkvándra 1926-ban. A fotográfia hátulján 1927. XI. 10-i keltezéssel Kristóf Kálmán aláírása olvasható.
Juci néni elmondása szerint Kristófék a mai Kossuth u. 150. szám alatt laktak, és az ő szenttamási házukban gyakran megfordultak. Juci néni szerint a tanító úr nyaranta hosszabb időkre hazalátogatott, és a helyi gyerekeknek - vallásfelekezetre való tekintet nélkül - tanfolyamokat tartott. A fejben számolás, gazdálkodás, háztartástan, történelem szerepelt a témák között. A szülők aztán terményekkel (zsír, tejföl, stb.) hálálták meg a gondoskodást.
A lenti képen Kristóf Kálmán látható felesége és kiskorú gyermekei körében: bal szélen áll Ágota (1935-2011), a majdani írónő, aztán testvére, Attila (később író, újságíró, 1938-2015), édesanyjuk, Turchányi Antónia, a még ma is élő Kristóf Jenő, majd az édesapa, Kristóf Kálmán. Juci néni emlékei szerint a gyerekek a náluk töltött idő alatt is sokat olvastak, falták a betűket.
Címkék: kép visszaemlékezés püspökmolnári püspöktamási rábamolnári rábapüspöki
A mai bejegyzésben ismét érdekes családi fotókat teszek közzé, melyeket olvasónktól, Lengyel Helgától kaptam. Köszönöm neki a képeket és az információkat!
Olvasónk dédszülei: Marton István malomtulajdonos és felesége Nagy Julianna. (Síremléküket ebben a bejegyzésben közöltem.)
Címkék: kép püspökmolnári püspöktamási
Mintegy 2 hónapja írtam utoljára az 1951-ben történt eseményekről (elolvasható ide kattintva), így most ezt a témát folytatom - korabeli újságcikkek alapján.
Az alábbi cikk a korabeli megyei újság, a Vasmegye 1951. november 2-i számának címlapján (!) jelent meg:
Újra a címlapon foglalkozik községünkkel ugyanezen lap november 10-i száma (a kép a jobb alsó sarokban található nyílra kattintva jól nagyítható):
Címkék: kultúra kultúrház mezőgazdaság tanács újságcikk püspökmolnári
A mai bejegyzésben két 50 éve megjelent újságcikket közlök a megyei lapból. (A sorozat előző posztja itt olvasható.)
Először lássunk egy futballtabellát a Vas Népe 1966. november 25-i számának 4. oldaláról:
Címkék: sport tanács újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
A mai bejegyzésben 6 régi fotót teszek közzé, melyet olvasónk, Horváth Rita küldött a blog számára. Ezúton is köszönöm neki a képeket és a hozzájuk írt információkat!
Balra Csejtei Lajos (1938-1992) és Bencsik Etelka (1941-) esküvői képét látjuk.
Etus néni Bencsik Károly és Németh Karolin idősebbik lánya, egyben Rita nagymamájának unokatestvére.
A lenti képen Molnár Róbertné (1965-1990) szül. Horváth Ilona (Ica) és egy ismeretlen kislány látható, a kép a Dózsa György u. 17. számú ház udvarán készült. Horváth Ilona olvasónk nagynénje és a keresztanyja volt, 4-5 éves lehetett a képen.