A mai bejegyzésben ismét egy olvasónktól kapott fotókat teszek közzé. Lasics Jánosné (Kati néni) osztotta meg velünk családi képeit, amit ezúton is köszönök! Lássuk a képeket!

Az első képen Németh Vince családját látjuk: középen áll Kati néni nagyapja, Németh Vince (szül. 1902), mellette az 1908-ban született felesége, a bal szélen hátul pedig Kati néni dédanyja, Herényi Józsefné (1879-1970), elöl pedig a gyerekek: a jobb szélen Németh Lajos (Kati néni édesapja, szül. 1929), mellette Németh Imre (szül. 1935), majd Németh István (szül. 1938), aztán az 1940-ben született Németh Mária (ma Jákfalvi Lajosné, az egyedüli élő testvér), végül Németh Ferenc (szül. 1945).

2lj.jpg

A következő fotón a Németh-testvéreket látjuk: balról jobbra Németh Imre, Németh Lajos, Németh Vince, Németh István, a jobb szélen egy ismeretlen személy (katona):

4lj.jpg

A bal oldali képen Németh Lajost látjuk Csepel motorkerékpáron, a jobb oldali fotó pedig csépléskor készült,  a rajta szereplő személyek egyelőre ismeretlenek. Valaki felismer rajta valakit?

3lja.jpg7lj.jpg
A következő kép a Vadalma-kocsma udvarán készült egy mulatság során, középen Jákfalvi Lajosné, tőle jobbra Gerencsér Dezsőné, majd Németh Lajos, hátul balra Körhöczné. 

6lj.jpg

Egy mára már lebontott ház a Petőfi utcából. Ki tudja, hol állt?

1lj.jpg

Végezetül egy vasútállomáson készült fotót látunk, amin Kati néni édesapja bakterként, egy már lebontott épület ablakában áll.

5lj.jpg

Az előző "vegyes fotók" témájú bejegyzések:

Vegyes fotók 1.

Vegyes fotók 2.

Vegyes fotók 3.

Vegyes fotók 4.

Vegyes fotók 5.

Vegyes fotók 6.

Vegyes fotók 7.

Vegyes fotók 8. 

Vegyes fotók 9.

Vegyes fotók 10. 

+1: Két kép Molnáriból

Ha Ön is szívesen megmutatná a nyilvánosságnak a (Püspökmolnáriban készült vagy a faluhoz egyéb módon kapcsolódó) régi családi fotóit, kérem, küldje el őket e-mailben (címem: kugiblogja@gmail.com), vagy írjon/hívjon/keressen, és elmegyek értük! (A képeket szkennelés után sértetlenül visszaadom!)

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2017.02.17. 07:40 Szólj hozzá!

Címkék: kép kocsma vasút mezőgazdaság névsor püspökmolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr1812256274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása