A mai bejegyzésben egy községünkben született híres ember portréját mutatom be. Csak nemrég, véletlenül szereztem tudomást a Molnárihoz való kötődéséről a Petőfi Irodalmi Múzeum online adatbázisában. (Ezért nem szerepel a 2010-es kiadású, Püspökmolnári történetéről írt könyvben.)

200 évvel ezelőtt, 1814. július 5-én Molnáriban született zichi és vásonkeői gróf Zichy Hermann 1848-a nemzetőr őrnagy, későbbi adminisztrátor, és kancellár.

Édesanyja gróf Festetics Julianna (1789-1816) volt (Festetics (I.) György és Sallér Judit lánya), apja pedig gróf Zichy Károly (1778-1834), Pozsega, majd Moson vármegye főispánja, 1825-ben a magyar udvari kamara elnöke. Zichy Hermann tehát Festetics (II.) György unokatestvére volt. Öccse pedig az a Zichy Ottó, aki szintén Molnáriban született 1815. június 21-én.

Zichy Hermann a győri királyi akadémián végzett jogi tanulmányokat. A források erős testalkatú, társai közül inkább fizikai erejével és ügyességével (vívással, lovaglással, úszással és tánccal), semmint szellemi képességeivel kitűnő személynek írják le, aki nem szeretett tanulni.

Gyalogosok 1.: az Ormosi-testvérek

A mai bejegyzésben folytatom az I. világháború helyi katonáinak bemutatását. Két, tüzéreket bemutató poszt (első, második) után ma a Püspöktamásiból a frontra került Ormosi-testvéreket mutatom be. A rövid életrajzukat tartalmazó könyv (vitéz Doromby József: A volt cs. és kir. 83-as és 106-os gyalogezredek története és emlékkönyve. Budapest, 1934.) - a kor divatja szerint - Ormóssy-nak nevezi őket.

Íme a 3 életrajz:

A 3 katona portréja pedig így néz ki:

1829. március 29-én meghalt Molnári földesúrnője, özvegy Festeticsné, Sallér Judit. (Feltételezett portréját itt közöltem.) Holttestét a szenttamási templom alatti kriptában helyezték végső nyugalomra (videó a kriptáról itt).

Halála után felmérték a hátrahagyott javait, hogy azokat a hagyatéki eljárásban az örökösökre átruházhassák. Nemcsak az ingó és ingatlan vagyont, de a hátrahagyott iratanyagot is összeírták, mint személyes tulajdont. Ebből az összeírásból nézzük meg most a fellelt adósleveleket:

A mai bejegyzésben olyan rövidhíreket közlök a Vas Népe c. megyei napilapból, melyeknek van püspökmolnári vonatkozása. Az első a lap 1958. június 20-i számának 6. oldalán olvasható:

Az alábbi tabella a VN 1958.06.22-i számából való (8. oldal):

Az 1955-ben végzettek fotója után a mai bejegyzésben a püspökmolnári általános iskola 1956-ban végzett nyolcadikosainak csoportképét mutatom be. Az osztálylétszám 21 fő volt:

Hogyan játszott községünk futballcsapata fél évszázaddal ezelőtt? Kiderül a mai bejegyzésből a korabeli tabella alapján.

Az alábbi tabellát a Vas Népe c. megyei napilap 1964. június 5-i számának 6. oldalán találjuk:

Két héttel később, az alábbiak szerint alakult az összevont járási bajnokság állása (Vas Népe 1964.06.19. 6. oldal):

1904-ben egy új szervezettel gyarapodott községünk. Ez év január 5-én ugyanis Molnári község állattenyésztő gazdái megalapították a molnári tejszövetkezetet, amely a tevékenységét május 1-én kezdte meg. Az egylet célja: „a tagjainak istállóiban termelt tejnek közösen való legelőnyösebb értékesítése”. Az alapszabály szerint a szövetkezetnek tagja lehetett „Molnári községben és környékén tehenészettel foglalkozó minden önálló feddhetetlen egyén (férfi és nő) vagy testület”. Az egylet 29 taggal alakult, az üzletrészek száma ekkor 53 volt (a szavazati arány is ennek megfelelően alakult). A legtehetősebb, és így legnagyobb szavazati hányaddal rendelkező alapító tag Sely Sámuel volt 4 üzletrésszel.

A molnári tejszövetkezet érdekesen díszített pecsétje

Tüzérek 2.

A mai bejegyzésben - folytatva a 3 hete megkezdett sorozatot - ismét 2 katonát mutatok be az I. világháborúból. Mindketten a tüzérségnél szolgálták a hazát és a királyt.

Egyikük portréja balra, életrajza pedig lent olvasható. (Forrás: a Felszeghy Ferenc és Reé Antal által szerkesztett A magyar tüzér. A magyar tüzérség története (Bp. 1938.) c. könyv)

Rövidítések az életrajzokhoz:

K. cs. k.: Károly csapatkereszt (12 heti folyamatos frontszolgálattal lehetett elnyerni)

H. e. é.: Magyar Háborús Emlékérem (Alapítására 1929 májusában került sor. A fronton teljesített szolgálat alapján karddal és sisakkal, míg a hátországi szolgálat alapján kard és sisak nélküli díszítéssel adományozták.)

A Magyar Távirati Iroda - online is elérhető - 1936. június 9-i tudósításának 14. oldalán számolt be az alábbi tragikus végű csónakbalesetről:

A Vasvármegye c. korabeli megyei lap hosszabb cikkben tudósított a tragédiáról (1936.06.09. 3. oldal):

A mai bejegyzésben a püspökmolnári általános iskola 1955-ben végzettek nyolcadikosainak csoportképét mutatom be:

A mai bejegyzésben 3 rövid újságcikket teszek közzé 1957-ből. Az első a Vas Népe április 14-i számának 7. oldalán jelent meg:

A következő újságcikket az 1957. június 2-i lapszám 4. oldalán találhatták meg a Vas Népe olvasói:

Korábbi bejegyzésekben már bemutattam a szenttamási templom alatti kriptában eltemetett Nádasdi Klára, ill. fia, Sallér István gyászbeszédét. A mai bejegyzésben az utóbbi elhunyt özvegyének, Motesiczky Juditnak a temetésén, a templomunkban elmondott gyászbeszédet mutatom be.

Motesiczky Judit temetésére férje halála után 7 évvel, 1796-ban, szent Mihály hava (azaz szeptember) 27-én került sor. A gyászbeszéd nyomtatásban is megjelent, méghozzá Komáromban, Weinmüller Bálint nyomdájában. A beszéd szerzője Nagy József szombathelyi éneklőkanonok. A szövegben számos utalás található a molnári birtokos család történetével kapcsolatban. 

A beszédből megtudjuk, hogy a Motesiczky-család mely famíliákkal volt rokonságban, merrefelé feküdtek a birtokai (Trencsén, Nyitra vármegyék), ill. azt, hogy az ifjú Judit a pozsonyi apácáknál nevelkedett, majd 17 évesen vette feleségül Sallér István. A feleség hívő katolikus volt: nemcsak a kastély kápolnájában hallgatott naponta misét, de a vasvári és a szombathelyi templomokat is látogatta, és egyetlen életben maradt gyermekét, Sallér Juditot is erkölcsösen nevelte. Férjével annak haláláig, 32 évig élt házasságban.

Tüzérek 1.

A mai bejegyzéssel egy új sorozat indul, melyben - az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezve - községünk I. világháborút megjárt katonáinak fellelhető életrajzát, portréját mutatom be. A mai bejegyzésben a Felszeghy Ferenc és Reé Antal által szerkesztett A magyar tüzér. A magyar tüzérség története (Bp. 1938.) c. könyvből mutatom be egy püspöktamási és egy rábamolnári illetőségű tüzér életútját. Köszönet Olvasónknak, Horváth Lászlónak, hogy a könyvet rendelkezésemre bocsátotta!

70 évvel ezelőtt községünkben járt és sokrétű programot bonyolított le Kovács Sándor megyéspüspök. A Vasvármegye c. lap így harangozta be az eseményt (1944.05.21. 11. oldal):

A Vasvármegye május 24-i száma az 5. oldalon részletesen beszámolt a Püspöktamásiban lezajlott eseményről:

A mai bejegyzésben két, ötven évvel ezelőtti újságcikket teszek közzé a Vas Népéből. Az egyik az 1964. május 15-i lapszám 6. oldalán megjelent futballtabella a Szombathely-vasvári ún. kiemelt járási küzdelmekről:

A másik pedig egy rövid tudósítás a Vas Népe 1964.05.24-i számának 12. oldaláról:

Az iskolai csoportképeket bemutató sorozat időrendiségét megszakítom, mivel - a Böröcz-családtól - kaptam egy 1933-as fényképet. Ezúton is köszönöm! A fotón a püspöktamási római katolikus elemi iskola tanulói láthatók:

Korábban már bemutattam az 1857-ből, illetve az 1869-ből származó iparos-összeírás községünkre vonatkozó adatait. Ma egy 1876-ban felvett lajstrom számunkra érdekes részletét mutatom be (az iraton lévő korabeli helyesírás és a vegyes - magyar/német - nyelvezet szerint):

70 évvel ezelőtt, 1944. május 10-11-én zajlott le a vasvári járás zsidó lakosságának gettóba költöztetése, melyet a megszálló németek nyomására a magyar hatóságok végeztek. Ebből az alkalomból a helyi zsidó áldozatokról írok.

Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint Püspöktamásiban 702 lakos közül 6 vallotta magát zsidónak, Rábamolnáriból viszont senki. Hazánk német megszállása után, 1944. május 6-án kelt alispáni rendelet nyomán kijelölték a gettókat (járásonként egyet). A vasvári gettó a Magyar Király vendéglő, a kávéház és a mozi területére lett kijelölve (Ragendorfer-féle háztömb). Az épület napjainkban:

A járási zsidóság gettóba költöztetése 1944. május 10-11-én zajlott le. Ezzel párhuzamosan Vasváron 6, a falvakban 1-1 bizottság leltározást végzett a zsidók javairól, amit a körjegyzők beterjesztettek a főszolgabíróhoz. Az átköltöztetés ellenállás és atrocitások nélkül folyt le a járásban, de ezt megelőzően 4 fő öngyilkos lett. A gettót a főszolgabíró által kiadott házirend, ill. gettórend szerint csak az ún. beszerzési csoport 5 tagja hagyhatta el hétköznaponként 10-11 óra között, a hetipiacra szerdán és pénteken 10 fő mehetett ki. A hatóságokkal történő ügyintézés céljából 2 kijelölt személy léphetett ki. Vasárnap és ünnepnap senki sem hagyhatta el a gettó területét. A gettó lakóinak száma a május 30-i étolaj-igénylés alapján 322 fő volt, egy másik névjegyzék viszont (86 férfi + 180 nő=) 266 személy névsorát tartalmazta. A Vasvármegye cikke "kb. 360 főről" ír (1944. június 22. 5. o.) (Mayer László: Holocaust 1944. A vasvári gettó. In: Vasi Honismereti Közlemények 1994/2. 34-38. o.)

A gettó lakói közül a korabeli adatok szerint püspöktamási illetőségű volt 4 fő, rábamolnári pedig 1 fő. Konkrétan az alábbiak (az eredeti iraton használt rövidítésekkel):

Az előző és az azt megelőző bejegyzésben is bemutatott molnári vasúti hidat 1964. május 7-én üzembe helyezték, melyről a Vas Népe 1964. május 9-i száma a 8. oldalon az alábbiak szerint tudósított:

És a másik kép az újságcikkből:

Ahogy arról az előző bejegyzésében is írtam, 1963-64 során újjáépült a németek által 1945-ben megrongált vasúti híd. Az új építmény forgalomba helyezésére 1964. május 7-én került sor, melyről az MTI fotóarchívumában az alábbi két fénykép található (ezek felhasználási jogát megvásároltam, hogy közzétehessem itt a blogon). Az első képen a régi hidat látjuk közelről:

A másik képen pedig a régi mellett az új hídszerkezet is látszik: