A mai bejegyzésben 50 évvel ezelőtti eseményeket mutatok be a Vas Népe cikkei alapján. Először futballhírek és tabella a lap 1964. április 16-i számából (6. oldal). Ekkor a szombathelyi és a vasvári járás összevont csoportot alkotott a legalsóbb osztályban.
Körzeti kulturális bemutatóról tudósít ugyanazon lapszám egy másik cikke (8. oldal), benne megemlítve községünk fellépőit is:
Korábban már többször írtam a Rábapüspöki határába tervezett hídról (legutóbb pl. itt). Most egy száz éve történt balesetről számolok be, ami a híd építésénél történt (a cikk a Vasvár és Vidéke c. lap 1914. április 19-i számának 2. oldaláról való)
Ugyanabban a lapszámban sorozásra hívják a korabeli Rábamolnári, Rábapüspöki és Rábaszenttamás fiataljait:
A fenti kifejezéssel jellemezte a Helyi Érték - Értékteremtők c. lap szerkesztője, Éles Krisztina a blogomat lapja idei I. számának Netböngésző c. rovatában. Ez az első eset, hogy az írott sajtó foglalkozik a munkámmal. Örömömre szolgál, hogy ebben a lokápatrióta szellemiségű, a helyi értékeket bemutató lapban szerepelhet az oldalam, ezért osztom meg a T. Olvasóimmal az ott leírtakat. Íme:
A mai bejegyzésben két, száz évvel ezelőtti újságcikket teszek közzé.
Már többször írtam a Sárvártól Körmendig tervezett, vidékünkön áthaladó vasútról (legutóbb pl. ebben a bejegyzésben); a vonallal kapcsolatos legújabb fejleményről szól a Vasvármegye c. újság 1914. április 11-i számának 21. oldali cikke:
És itt pedig egy árverési hirdetményt látunk egy rábamolnári lakos ellen (a Vasvár és Vidéke c. lap 1914. április 12-i számának 4. oldaláról):
A mai bejegyzésben a püspökmolnári általános iskola 1954-ben végzett 8. osztályát mutatom be:
Egy Oszkón megesett sportszerűtlen futballmérkőzésről számol be - olvasói levél alapján - a Vas Népe 1958. április 11-i száma 6. oldalon:
A "kitüntetések felszabadulásunk 19. évfordulóján" c. Vas Népe-cikk (1964.04.04. 5. o.) szerint "a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Nagy Dezső, a püspökmolnári téesz elnöke".
A Vas Népe 1964. április 8-i számának 5. oldalán jelent meg ez a cikk, melyben a püspökmolnári úttörők szerepléséről is olvashatunk:
Érdemes elolvasni:
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!
Míg 2013-ban amerikai levéltári forrásokat kutattam fel Püspökmolnári történetéhez, ill. felmásztam a püspöki harangláb állványzatára harangot nézni, addig idén a föld alá néztem le. Régóta érdekel, hogy milyen lehet a szenttamási templomban lévő Sallér-kripta belseje? Milyen állapotban vannak az ott eltemetettek koporsói? Be lehet-e őket azonosítani? Netán valahol látszik-e a középkorban eltemetett Molnári Kelemen győri püspök sírköve?
Egy tavaly decemberi próbálkozás után (Burusán József esperes atya engedélyével) 2014. március 26-án hárman fogtunk neki a kutatásnak: Zágorhidi Czigány Balázs történész, Tóth Gergely operatőr és jómagam. Nem a kripta zárókövét bontottuk fel, hanem "csak" kamerát engedtünk le a szentély északi oldala alatti szellőzőnyíláson. Egy GoPro kamerát használtunk, amihez (hogy jól lássunk odalent) egy 100-as izzót rögzítettünk, ehhez pedig az energiát akkumulátor biztosította. Az egészet egy több részletből összeszerkesztett, csuklós rúd segítségével engedtük le a mélybe. A technikát a szombathelyi Pannonia Pictures filmstúdió biztosította - köszönet érte!
E rövid bevezető után lássuk, mit láttunk a kriptában:
Egy korábbi bejegyzésben bemutattam az 1857-ben fennmaradt iparos-összeírás helyi adatait, a mai bejegyzésben pedig kettő, 1869-ből fennmaradt lajstromot mutatok be.
Az alábbi felsorolásban csak azon iparosok és kerekedők szerepelnek, akik az 1868. évi VI. törvénycikk 8. §-a értelmében kamarai bel- és kültagok megválasztására jogosultak voltak. A jogszabály rendelkezése értelmében csak azon iparos és kerekedő választhatott, aki teljes körű polgárjoggal rendelkezett, az adott kamara illetékességi területén lakott és "legalább egy év óta kereskedést vagy ipart önállóan és jogosítottan űz, vagy olyannál mint nyilvános társ vagy kereskedelmi és technikai fővezető működik". Vagyis az alábbi lista nem tartalmazza a korabeli 3 kisközség összes mesteremberét!
Először nézzük a kereskedőket:
A "Zseli" név talán inkább helyesen "Sely".
Ugyanebben az összeírásból nézzük az iparosokat:
Ahogy arról egy korábbi bejegyzésben már beszámoltam, 1913. decemberében meghalt Kovács Kálmán rábahídvégi körjegyző, aki egyúttal Rábamolnári, Rábapüspöki és Rábaszenttamás jegyzője is volt. A körjegyzői állást 1913. márciusában hirdették meg, pl. a Vasvármegye c. lapban (1914.03.20. 12. oldal), az alábbiak szerint:
A választás eredményéről a Vasvármegye, ill. a Vasvár és Vidéke c. járási lap is beszámolt. Utóbbi az alábbiak szerint (1914.04.05. 2. oldal):
Ahogy arról már ebben a korábbi bejegyzésben írtam, a II. világháború végén, 1945 márciusában a visszavonuló németek aláaknázták a (még 1865-ben épített, de többször átalakított és megerősített) rábamolnári vasúti hidat. A robbanás során a híd acélszerkezete és a falazatok több helyen erős sérüléseket szenvedtek. A híd helyreállítása - ideiglenes alátámasztások beépítésével - még 1945-ben megtörtént, de az új híd 1964-es átadásáig csak 25 km/órás sebességkorlátozás mellett haladhattak át a szerelvények a hídon.
A frontátvonulás után lefényképezték a rongálásokat, melyről - a szombathelyi MÁV-igazgatóság jóvoltából - néhány kép digitálisan a birtokomban van. Az érdekesebbeket ezúton közzé teszem.
Az 1887-es bulvárhírek után nézzük, miről szóltak a hírek községünk vonatkozásában 1888-ban! Ehhez a korabeli megyei újság, a Vasmegyei Lapok (VL) cikkeit veszem alapul.
Először egy tragédiáról olvashatunk a lap 1888. január 15-i számában a 3. oldalon (ill.: illetőségű):
A püspöki malmot hirdették meg eladásra a VL 1888. február 12-i számában (4. oldal):
Rövidhírek 1964. márciusából
A mai bejegyzésben 4 rövidhírt teszek közzé 1964. márciusának végéről. Az első a Vas Népe (VN) 1964. március 21-i számának 8. oldalán olvasható:
A VN 1964. március 25-i számában szintén a 8. oldalon olvasható az alábbi hír az iskolával kapcsolatban:
A mai bejegyzésben az 1953-ban végzett 8. osztály csoportképét mutatom be - a 3 felső tagozati nevelővel (balról: Gyarmati István, Karner Lászlóné, Pungor Imre). Az osztály létszáma 18 fő volt.
A II. világháború során a hatóságok próbáltak gondoskodni a lakosság alapvető élelmiszerekkel, közszükségleti cikkekkel való ellátásáról. E célból az alispán helyi kereskedőket jelölt ki, akiknek kötelezettségévé tették az adott termék árusítását. Ez számukra a biztos megélhetés lehetőségét garantálta, de kötelezettség is volt. A ki nem jelölt kereskedők az adott terméket nem árusíthatták, meglévő készleteiket 30 napon belül értékesíteniük kellett. Egy településen ugyanazon termék forgalmazására több boltost is kijelölhettek, de az is előfordult, hogy egy községben egy bizonyos cikk árusítására nem volt hatóságilag kijelölt kereskedő.
Községünkben is voltak ilyen boltosok, akiket az alábbiakban sorolok fel.
Baromfi árusítására kijelölt kereskedők voltak:
Tojás árusítására kijelölt kereskedők:
67 évvel ezelőtt, 1947 márciusában hatalmas jeges árvíz vonult le a Rábán. A hidaknál feltorlódó jégtáblák elállták a víz útját, amely jelentős árvízveszélyt idézett elő. A korabeli lapok is beszámoltak a helyzetről.
A Szabad Vasmegye című lap 1947. március 15-i száma például így tudósított:
A Kisgazdapárt lapja, a Nyugati Kis újság pedig egy hosszabb cikkben számolt be a helyzetről az 1947. március 14-i számának 3. oldalán. Ebből az akkori két falura, Püspöktamásira és Rábamolnárira ez a részlet vonatkozik:
Az alábbi rövid cikk (pontosabban egy olvasói levél, amit Hoffman Vince írt) a Vas Népe 1964. március 10-i számának 4. oldalán jelent meg:
A pénteken esedékes bejegyzés ezúttal elmarad, folytatás 17-én (hétfőn). Mindenkinek tartalmas, szép ünnepet kívánok!
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!
270 éve, 1744 március 9-én Bécsben kelt Mária Terézia királynő adománylevele, melyben jakabházi Sallér (I.) Istvánnak adományozta Molnárit. Pontosabban a falunak azt a részét (nemesi kúriával együtt), amelyet felesége, Nádasdy Klára után használt, mivel apósa, Nádasdy Imre fiúörökös nélkül halt meg. Ezzel 3 generációra a Sallérok kezébe került a község, de leányágon a 20. század elejéig utódaik lettek Molnári (és részben Szenttamás) legnagyobb birtokosai, a kastély lakói.
Az adománylevél kezdő sorai Mária Terézia királynő címeivel
A mai bejegyzésben egy régi iskolai csoportképet mutatok be, már az állami általános iskola idejéből. Tehát 1950. körüli az alábbi fénykép:
Egy korábbi bejegyzésben bemutattam a Molnáriban élt Nádasdi Klára holtteste felett Szenttamáson elmondott gyászbeszédét, ma pedig az ő fiának, Sallér (II.) Istvánnak a temetésén elmondott nekrológot mutatom be.
Ez nyomtatásban szintén megjelent, méghozzá az elhangzás évében, 1789-ben. Elmondta és leírta Kövesdi Boldizsár szombathelyi éneklőkanonok. Míg anyjának gyászbeszédében "boldog kimúlást" és "gyászos eltemetést" olvashatunk, itt a "halálon tett győzelemről" ír az atya.
Az elhunyt pedig a korszak egyik jelentős közéleti személyisége, jakabházi Sallér István volt, Vas, Zala és Somogy vármegyék táblabírája, a szenttamási templom kriptáját is építtető Sallér (I.) István alnádor és Nádasdi Klára fia. Temetésére 1789. július 28-án került sor, a gyászbeszédet élő nyelven, azaz: magyarul (tehát nem latinul) mondta el a pap. A szövegben számos utalás található a Sallér-család történetével kapcsolatban.
