1945 szeptemberében 4 alkalommal tett bejegyzést a plébánia történetéről vezetett História Domusba a plébános, Holpert István. Ma ezeket mutatom be. (A "75 éve történt" sorozat előző része itt olvasható.)

A bejegyzések így szólnak:

20171211_142211_2.jpg20171211_142219.jpg

Bár jól olvasható a szöveg, de azért ide teszem kiírva is: 

Szerző: kugi  2020.09.18. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: iskola egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben 9+1 régi fényképet mutatok be (a +1 egy fogolyének szövege), amelyeket Sipos Lajostól kaptam. Ezúton is köszönöm a képeket!

Lássuk őket sorban!

Az első fotót képeslapként küldték Sipos Mariska kisasszonynak Rábapüspökibe tábori postával. Sipos Mariska az 1919-es születésű id. Sipos Lajos nővére volt. A feladás ideje: 1917. május 6. Sajnos a feladó neve nem olvasható a lapon. A képen lévő személyek ismeretlenek. Véleményem szerint a kisasszony akkori udvarlója és bajtársai lehetnek a fényképen.

1917_ke_p.jpg

Következzen egy családi kép. Ezen az egyik gyerek (talán elől a jobb szélső) Sipos József, mellette pedig Sipos Imre áll. Hátul középen a fiatal srác Kovács Pali bácsi, a bajszos férfi pedig minden bizonnyal az édesapja.

Szerző: kugi  2020.08.28. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép mezőgazdaság egyháztörténet püspökmolnári püspöktamási II. világháború I. világháború

1945 augusztusa sokkal nyugodtabban telt a Püspöktamási Plébánián, mint a korábbiak. Erről is tett néhány bejegyzést az ún. Historia Domusba a plébános, Holpert István. Ma ezeket mutatom be. (A sorozat előző része itt olvasható.)

Lássuk az augusztusi történéseket! 

20171211_142211_1.jpg

A szöveg jobban olvasható, gépelt változata:

Szerző: kugi  2020.08.14. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt historia domus

1945 júliusában is tett néhány bejegyzést a Püspöktamási Plébánia naplójába (Historia Domus) a plébános, Holpert István. Ma ezeket mutatom be. (A sorozat előző része itt olvasható.)

Lássuk a naplóbejegyzéseket!

20171211_142211.jpg

Szerző: kugi  2020.07.03. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: iskola egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt historia domus

Holnap, tehát június 27-én (szombaton) 15.00 kezdettel helytörténeti sétára kerül sor a Béke utcában, ahol régi fotók, térképek, légifotók segítségével ismerkedünk az utca történetével. Indulás a szenttamási haranglábtól. Mindenkit szeretettel vár a Püspökmolnári Helytörténeti Klub!

Egy egykori domonkos szerzetes, Füssi Pius (1703-1769) hagyatékában nagyon sok adat lappang a XVIII. század eleji Vas vármegyéről. Az atya huzamosabb ideig működött Vasváron és Szombathelyen, és korabeli megfigyeléseit feljegyezte szinte az egész vármegyéről.

A „Rövid emlékezet“ című költeménye 1740-ben íródott, és voltaképen a megyei szervezőmunkájának versbe szedése. Vasmegye községeiben a barokk kor fellendülő Mária-kultusza ekkor hozta létre a szombathelyi dominikánusok vezetése alatt álló Rózsafüzér Társulatokat, az atya költői lelkülete pedig érdemesnek találta az elindulás körülményeit versformában megörökíteni.

Ebben Molnáriról is ír: a 14. versszakban (a 2. lapon). Miután Kőszegnek és Lékának is csak 2-2 sor jutott, Molnáriról egész sok az a 4 soros versszak! Tartalmilag viszont sokat ne várjunk tőle...

vers1740_1.jpg

Szerző: kugi  2020.06.26. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet molnári vers és dal

A katolikus plébánia mindennapjairól a plébános által vezetett háztörténet, a Historia Domus 1945 júniusából is több bejegyzést rejt. Ma ezeket mutatom be. (A sorozat előző része itt olvasható.)

20171211_142147_1.jpg

Szerző: kugi  2020.06.08. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt historia domus

Azt már korábban is tudtam, hogy az I. világháború áldozatainak emléktáblája (lásd itt) 1930-ban készült. De erről eddig "csak" feljegyzéseket találtam, a közelmúltban azonban az egyházmegyei levéltárban ráakadtam a hősi emlékmű számlájára is, ami alátámasztja a feljegyzésben írtakat. Így néz ki:

20191024_094023_ma_solat.jpg

Szerző: kugi  2020.06.05. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási I. világháború

Ma folytatom a Historia Domusból, vagyis a plébánia történetéből a Holpert István plébános által bejegyzett események ismertetését. (A sorozat előző része itt olvasható.) 

20171211_142139_ma_solat.jpg

Szerző: kugi  2020.05.25. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt historia domus

Ma folytatódik a Holpert István plébános által a Historia Domusba tett naplóbejegyzéseinek bemutatása. Ezúttal az 1945 május eleji történéseket elevenítem fel. (A sorozat előző része itt olvasható.) 

20171211_142111_ma_solat.jpg

Szerző: kugi  2020.05.04. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: iskola egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt historia domus

1945 áprilisának második felében is több bejegyzést tett a Historia Domusba Holpert István püspöktamási plébános, ma ezeket ismertetem. (A sorozat előző része itt olvasható.) 

20171211_142111.jpg

Szerző: kugi  2020.04.27. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt historia domus

1945. április 10-17 között is több bejegyzést tett Holpert István püspöktamási plébános a Historia Domusba. Ma ezeket mutatom be. (A sorozat előző része itt olvasható.) 

batch_20171211_142059_ma_solat_2.jpg

Szerző: kugi  2020.04.17. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás egyháztörténet püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt historia domus

Ma is folytatódik a sorsfordító 1945-ös év eseményeit bemutató sorozat, a helyi plébánia története, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban található kéziratos Historia Domus alapján. (A sorozat előző része itt olvasható.)

20171211_142037_31.jpg

Szerző: kugi  2020.04.03. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási II. világháború hetvenöt éve történt historia domus

Ma tovább folytatódik a sorsfordító 1945-ös év eseményeit bemutató sorozat, a helyi plébánia története, a plébános által kézzel írt Historia Domus alapján. Lássuk, mit jegyzett le Holpert István az 1945. március 28-30  napokról! történéseiből! (sorozat előző része - amiben Szálasi látogatásáról olvashatunk (!) - itt olvasható.)

20171211_142029_28.jpg

Szerző: kugi  2020.03.30. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási rábamolnári II. világháború hetvenöt éve történt historia domus

A mai bejegyzésben folytatódik az 1945-ben történt eseményeket bemutató sorozat a Holpert István püspöktamási plébános által vezetett Historia Domus alapján. Lássuk, mit jegyzett le az atya 1945 március 26-27-e történéseiből! (sorozat előző része - amiben Szálasi látogatásáról olvashatunk (!) - itt olvasható.)

20171211_142029_26.jpg

Szerző: kugi  2020.03.27. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási rábamolnári II. világháború hetvenöt éve történt historia domus

A plébánia irattárában egy érdekes II. világháborús dokumentumra bukkantam, melyet most bemutatok:

20190709_095503.jpg

Szerző: kugi  2020.03.23. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: iskola egyháztörténet püspöktamási II. világháború

Ebben a korábbi bejegyzésben már bemutattam a volt katolikus elemi iskola államosítás kapcsán felvett leltárát 1948-ból. A mai bejegyzésben az iskola (beleértve a tanítói lakás és a tanítói földek) államosításának jegyzőkönyvét (pontosabban annak másolatát) mutatom be. Magam is meglepődtem, hogy ez csak 1950-es keltezésű - tehát kereken 70 évvel ezelőtti; azt hittem, ezt már 1948-ban vagy legkésőbb '49-ben jegyzőkönyvezték... Lássuk az iratot!

20190709_100339.jpg

Szerző: kugi  2020.02.21. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: iskola egyháztörténet püspökmolnári

A mai bejegyzésben folytatódik az 1945-ben történt eseményeket, helyzetet bemutató sorozat a püspöktamási plébános - akkor Holpert István - által vezetett Historia Domus alapján. Lássuk, mit jegyzett le 1945 februárjában! (sorozat előző része itt olvasható.)

20171211_141938_1.jpg

Szerző: kugi  2020.02.07. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási II. világháború hetvenöt éve történt historia domus

Hetvenöt évvel ezelőtt már 1945 januárját mutatta a naptár. Milyen volt akkor az élet a korabeli plébánián, Püspöktamásiban? Hogyan élték meg a háborús viszonyokat? A Holpert István plébános által vezetett napló, a Historia Domus sok érdekességet rögzít, ebből idézek ma. (sorozat előző része itt olvasható.)

20171211_141938.jpg

Bár viszonylag jól olvasható a napló, de a még jobb olvashatóság kedvéért ide teszem a nyomtatott szöveget is:

Szerző: kugi  2020.01.17. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási II. világháború hetvenöt éve történt historia domus

Milyen volt az élet 75 évvel ezelőtt Püspöktamásiban? Erről is szól a plébánia kéziratos története, a Holpert István plébános által vezetett Historia Domus, amelyből az 1944 decemberi eseményeket idézem. jól olvasható az atya kézírása, ezért ide teszem eredetiben. (sorozat előző része itt olvasható.)

20171211_141835_1.jpg

Szerző: kugi  2019.12.06. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt historia domus

Miután községünket már bekötötték a villamos hálózatba (így a templomot is), a katolikus egyházközség a templomi harangozást is könnyebbé akarta tenni a rendelkezésre álló villanyáram segítségével. Ennek érdekében árajánlatot kértek egy szerelőtől, ami a plébániai levéltárban megtalálható (év nélkül - valószínűleg 1965 végén vagy 1966 elején készült):

20191010_093928.jpg

A kivitelezésnél azonban egy apróbb nehézség merült fel, ezért a plébánosnak a tanácshoz kellett fordulnia:

Szerző: kugi  2019.10.25. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspökmolnári villamosítas