Kedves Olvasók! Mindenkit szeretettel köszöntök az új évben! Az idei első blogposztban folytatom a Püspöktamási Plébánia naplójába, az ún. Historia domusba Holpert István plébános által írt bejegyzések ismertetését: az 1949 decemberi írások következnek. (A "75 éve történt" sorozat előző - 1949 decemberi történéseket bemutató - része itt olvasható.)
Lássuk!
A naplóbejegyzés szövege gépelt változatban így szól:
XII. Pius pápa Őszentségétől meghirdetett szentévet éjféli misével és imaórával kezdtük. Egészen telt templom imádkozott a szentév bőséges kegyelmeinek elnyeréséért Anyaszentegyházúnk, drága hazánk és önmagúnk javára. - Vendégjárással kezdődött az új esztendő, Holpert Róza únokahugom jött szülőfalúmból.
1950. január 13.
Ma kellett eskü-tételre megjelennem a vasvári járási főjegyzői hivatalban.
1950. január 20.
Mai szentségimádási ünnepünk vendégpapjai: Brúnner Ferenc szentléránti szomszédom és Zenz Péter barátom volt Szőcéről. - Este "Credo" elnökünk, Kántor Károly ny. állomásfőnök és felesége, Bicsák Lajos jelenlegi körjegyzőnk és Endrődy Alfréd szhelyi tanító-karnagyék voltak nálúnk vacsorán."
Felhívnám a figyelmet néhány dologra a leírtakból. Egyrészt arra, hogy 1950 is szentév volt, ahogy 2025 is az. Másrészt: akkor még rendkívül vallásos volt a magyar lakosság, hiszen az újévi misén (is) megtelt a templom... Végül pedig: Mindszenty letartóztatása és elítélése, azaz a magyar katolikus egyház "lefejezése" után a papoknak esküt kellett tenniük az alkotmányra, erről is ír az atya.
Kedves Olvasók! Mivel az elmúlt hónapokban kevés időm volt kutatni, a korábban összegyűjtött anyagaim pedig egyre fogynak, ezért a blogbejegyzések száma a jövőben sajnos ritkulni fog... Ezen az segíthetne, ha kaphatnék Önöktől/Tőletek a blogon való közlésre régi családi fotókat, iratokat, történeteket. Kérem, járuljanak/járuljatok hozzá ily módon a bejegyzések számának növeléséhez, ezáltal pedig Püspökmolnári - és az itt élők - múltjának feltárásához! Előre is köszönöm!
E-mail címem: kugiblogja@gmail.com
>>> Az előző poszt: Év végi összegzés 2024. <<<
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!