Ahogy azt a múlt heti bejegyzésben már említettem, két kőkereszt állításának idejéről, állíttatójáról semmi bizonyosat nem tudunk. A mai bejegyzésre a kettő közül a molnári temető közepén, Festetics György sírja mellett álló kőkereszt maradt.

Amint a keresztre tekintünk, egyből szemünkbe ötlik annak hármas tagozódása. Alul egy lábazati részt látunk, amelyen egy lekerekített sarkú, bevésett kerettel körbevett mező van. Kiváló lehetőség lehetett (volna…?) felirat elhelyezésére, de a szobron ilyet nem találunk. Talán volt, csak mára elpusztult? Nem tudjuk. (Ha valakinek van egy régi fényképe erről a keresztről - vagy bármely másik községi kőszoborról -, kérem, juttassa el hozzám!)

Középen Máriát láthatjuk, legfelül pedig a feszület van. Az egész kőszobor számomra – a laikus szemlélő számára – nagyon archaikusnak tűnő vonásokat hordoz. Különösen Szűz Mária ábrázolásán látható ez jól (lásd jobbra lent), amely mindegyik községi Mária-ábrázolástól nagymértékben eltér.

A megyei könyvtárban akadtam rá egy eddig nem ismert magazinra, a Helyi értékre. A negyedévente megjelenő lap idei I. számának címlapján többek között ezt olvastam: Otthon, Püspökmolnáriban. Érdeklődve lapoztam bele, és az Értékes települések c. rovatban megtaláltam a falunkról szóló cikket. Mivel talán kevés emberhez jutott el, így - a főszerkesztő hozzájárulásával - közzéteszem itt a blogon.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Május végén a diákok manapság már a tanév végét és a vakációt várják, de a Rákosi- és a Kádár-korban még egy fontos iskolai eseményre szokott sor kerülni ezt megelőzően: a kisdobos- és úttörőavatásokra. Az 1956-os püspökmolnári úttörőavatásról számol be a Vasmegye c. lap 1956. június 12-i számában az akkor 8. osztályos tanuló, Gerencsér Dezső cikke.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Végigérve Püspökmolnárin, már csak két kőkeresztről nem esett szó: a molnári és a püspöki régi temetőkben álló keresztekről. Ennek oka, hogy az állításukról eddig nem került elő olyan írott forrás, mint az előzőek esetében. Közülük a mai bejegyzésben a püspöki temetői kőkeresztet mutatom be.

Írott forrás hiányában a térképes ábrázolásokból tudunk következtetéseket levonni. A már sok bejegyzésben felhasznált, II. József-korabeli I. katonai felmérés térképén Püspöki község temetőjét még nem ábrázolták. (Nagy kérdés, hogy akkor Püspöki lakói hova temetkeztek? Talán a szomszédos Szenttamás temetőjébe? Egyelőre nem tudjuk…) Püspöki temetője csak a 19. század közepén készült térképeken tűnik fel először. Ez arra utal, hogy a sírkert közepén álló kereszt is 19. század közepi (vagy kicsivel korábbi) lehet.

Ha a szoborra tekintünk, annak megjelenése is alátámasztja ezt. A kereszt ugyanis teljes egészében megegyezik a templomudvaron álló, Szál-féle, ill. a szenttamási temetőben álló, Németh-féle keresztekkel. Amazokat 1862-ben állították, így joggal feltételezhetjük, hogy ez is akkoriban készült. És persze reménykedünk, hogy valahonnan előkerül majd egy feljegyzés is, ami ezt megerősíti, ill. talán az állíttató(k) személyét is felfedi.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

A II. József-féle népszámlálás, az 1804. évi és az 1819. évi népösszeírás után most nézzük meg a soron következő, 1830-as népösszeírásból Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait. Ez a lajstrom sem terjedt ki a nemesi népességre – és azok házaira –, így ez sem ad pontos képet az összlakosságról. Viszont a rovatai megegyeznek az előző két összeírás rovataival, így remek lehetőséget nyújt az összehasonlításra.

Elsőként vegyük szemügyre az összefoglaló létszámadatokat:

* Korabeli helyesírás szerint

Luther Márton fellépését követően az új hit gyorsan terjedt Európában. A magyar királyi udvarban már Mohács előtt megjelent a protestantizmus, majd megindult a terjedése vidéken is. A feljegyzésekből tudjuk, hogy a Szent Tamás templomot 1572-ben átépítették, de az nem maradt fenn, hogy ezt a katolikusok tették-e vagy már a protestánsok.

A 17. század elejére viszont térségünk lakossága is evangélikussá lett. Az 1603. évi iváni zsinat határozata alapján Magyari István esperes és Cziczak János kerületi jegyző Szenttamáson már egyházlátogatást tartottak. Szenttamáson volt az anyaegyház, melyhez Molnári és Püspöki is tartozott. A korból számos szenttamási evangélikus lelkész neve is fennmaradt:

1622. Joó János,

1628. Verbói Sztaniszlai Mátyás,

1633. Meszlényi János,

1637. Vilechani (Kolaczani) László,

1646. Nagy Mihály,

1655. Ternóczi János,

1668. Cvetán Mihály.

A múlt héten bemutatott Szűz Mária-szobortól tovább haladva kelet felé, ma már nem találunk több szobrot, azonban 1972-ig találkozhattunk volna még eggyel. A püspöki határban (az egykori téesz-major bejáratánál) állt ugyanis egy kőkereszt. A plébánia irattárában megtaláljuk a szobor állításának iratait. Az alábbiakban ezeket ismertetem.

3 dokumentumról van szó. Az első az 1892. május 26-án (vagyis 120 éve) a községbíró házánál kelt jegyzőkönyv, melyben Sümegi József előterjeszti kérelmét, hogy „Püspöki község határában az ugynevezétt felsőkertaljai dűllőben melyet jelenleg a községi kovács használ annak az élyszak keleti sarkán egy kereszt föl állításának megfelelő térséget örökidőkre az egyes birtokosságától kérelmez”. A jelenlévő birtokosok pedig beleegyeznek, hogy a kérelmező a területen a saját költségén a kőkeresztet felállíttathassa. A jegyzőkönyvet az alábbi püspöki lakosok írták alá: Kis Ferenc bíró, Józsa Gábor, ifju Kovács Ferencz, Szíártó János, Szalyaji (helyesen nyilván: Szalai/Szalay) János, Piri György, ifj Marton János, Szabó Ferencz, ifj: Piry József, Jobbágyi (keresztnév nincs), Kis Dávid, Szabó János, Körtvélyes Mihály, Varga Györgyné, Szabó József, Piri József idősb, Hegyi János, Szigeti János, Szalay Ferencz, Dávid János, Tóth János, Kovács János, Borsos Mihályné, Sipos János, Sipos Ferencz, Kovács János, öreg Marton János, Szabó János, Szanyi István, Majsa Sándor, Borsos István.

A közelmúltban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Püspökmolnáriért Egyesület. 2001 augusztusában fogott össze egy tizen- és huszonéves fiatalokból álló kis csapat, hogy a faluért tevékenykedjenek. 2002. május 25-én jegyezte be a Vas Megyei Bíróság a Püspökmolnáriért Egyesületet. Az azóta eltelt 10 évben számos rendezvényt valósítottunk meg, és aktívan részt vettünk a falu közéletében. Az alábbiakban a sokrétű tevékenységünkből villantunk fel néhányat képek segítségével.

10 éven át szerveztük a szüreti felvonulásokat                       Díjtalan Mikulás-szolgálatunk a gyerekek örömére

Prinz Gyula-megemlékezés és földrajzverseny                       Amatőr színjátszással is foglalkozunk

A Vasvármegye c. lap 1912. május 28-i száma adta hírül az alábbi rábamolnári vonatkozású - mai szóval élve: rendőrségi - hírt:

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

A múlt héten bemutatott Piry-féle kereszttől tovább haladva kelet felé, a püspöki harangláb mellett egy Szűz Mária-szobrot találunk, mely a vallási jellegű kőszobrok közül a legfiatalabb. De még így is 113 éves… A szenttamási plébánia iratai között megtaláljuk a szobor fenntartására tett alapítvány iratait. Az alábbiakban ezt ismertetem.

A dokumentum – hasonlóan a Piry-féle keresztéhez – szintén egy igazolás, amit a „Szttamási r. k. anyaegyház papi és világi gondnokai”, azaz  Legáth Kálmán apátplébános, Babós Mihály és Marton József templomgondnok adott ki. Ebben igazolják, hogy „özv. Piri Jánosné szül. Borsos Anna, püspöki-i lakos Püspöki községben Magyarország Patronájának  tiszteletére kőből egy Szűz Mária szobrot emeltetett, és ennek fentartására örök alapítványképen 100 azaz egyszáz koronát letett.” Megfogadják, hogy amíg az összeg tart, addig – az egyház szabályainak figyelembe vétele mellett – az alapító szándékának eleget fognak tenni. Az 1899. május 14-én kelt iratot hármójukon kívül az adományozó özv. Piri Jánosné Borsos Anna is aláírta, majd a plébánia ovális pecsétjével hitelesítették. Az okiratot egy eredeti és két másolati példányban, az eredeti példányt 1 koronás illetékbélyeggel ellátva, a másolati példányokat bélyeg nélkül állították ki. Hidassy Kornél szombathelyi megyéspüspök az alapítást már másnap jóváhagyta, amiről az irat alján aláírása és pecsétje tanúskodik.

1796-ban meghalt a molnári földesúr Sallér (II.) István özvegye, Sallér Judit anyja, Motesiczky Judit. Holtteste a szenttamási templom kriptájában lelt végső nyugalomra. Halála előtt végrendeletet készített, mely kiváló kordokumentum, hiszen betekintést enged egy tehetős köznemesi asszony vagyoni helyzetébe, gondolkodásmódjába. Ennek egy példánya fennmaradt a szenttamási plébánián. Az alábbiakban ennek a pontjait ismertetem.

A bevezetőben leírja, hogy egyszer mindenki eltávozik ezen árnyékvilágból. Ő maga pedig már „súlyos nyavalyában” van, ezért utolsó rendeléseit az alábbi pontokban fogalmazza meg:

Elsőként elrendeli, hogy testét temessék el a szenttamási templomba, melyre 1000 rajnai Ft-ot hagy. A második pont szerint a góri templom szükségére (konkrétan: orgona céljára) hagy 200 Ft-ot (mivel Górban volt a Motesiczky-család birtoka). A testamentum következő pontjában arról rendelkezik, hogy a maga és a férje lelki üdvéért tartandó misékre 1000 Ft-os alapítványt tesz a hídvégi plébánosnál. A 4. pontban a vasvári domonkosoknak szentmisékre 1000 Ft-ot adományoz.

Egy korábbi bejegyzésben bemutattam a molnári uradalom épületeit 1789-ből, amikor Sallér Judit átvette azokat.  Az ő idejében nagyon precízen dokumentált gazdálkodás folyt itt; kimutatások, számlák, fizetési listák is fennmaradtak. Az alábbiakban egy 1795-ös fizetési listát ismertetek, amiből megtudhatjuk, hogy kik, milyen tisztségben és mennyiért dolgoztak akkoriban a Sallérok birtokán (néhány hídvégi, töttösi és újlaki alkalmazott is innen kapta a fizetését). Ez a lista a korabeli uradalmi hierarchiát is jól tükrözi. Nézzük:

A szenttamási temetőtől tovább haladva kelet felé, a Kossuth u. 126-os háznál, százhúsz éves körtefák előtt egy újabb kőkeresztet találunk. Számomra ez a legkedvesebb az összes közül, ugyanis egyik szépapám és szépanyám állíttatta a 19. század végén. Családjukat emiatt – megkülönböztetésül a többi Piry-famíliától – „Jézus Pirynek” hívták a faluban. Most pedig nézzük az állítás körülményeit.

Ennél némi nehézséget okoz, hogy a szenttamási plébánia iratai között a kereszt állítására különféle évszámokat találunk. Egy 1937-es leltár szerint a kereszt 1889-ben készült, 1941-es és 1952-es leltárak szerint viszont 1899-ben, ugyanakkor a keresztalapítvány fellelt alapítólevele 1890-es keltezésű! Az alapítólevél azonban tisztázza az évszám kérdését.

A dokumentum más felépítésű, mint a Szál- vagy a Németh-féle keresztek alapítólevele. Ez most tkp. egy igazolás, amit Legáth Kálmán apátplébános, Tormásy Károly katolikus tanító és Szalay László templomgondnok adott ki. Ebben igazolják, hogy „Piry György Püspöki-i lakos és neje Tamás Borbála által a Püspöki határban Isten nagyobb dicsőségére egy kőkereszt emeltetett, s ennek fentartására örök alapítvány képen 50 (…) forintot letettek.” (Akkor még Püspöki község külterülete volt ez a terület.) Megfogadják, hogy amíg az összeg tart, addig – az egyház szabályainak figyelembe vétele mellett – az alapítók szándékának eleget fognak tenni. Az 1890. április 23-án kelt iratot hármójukon kívül a két alapító is aláírta, majd Hidassy Kornél megyéspüspök 4 nap múlva jóváhagyta. A okiratot egy eredeti és két másolati példányban, az eredeti példányt 50 krajcáros illetékbélyeggel ellátva állították ki.

A II. József-féle népszámlálás és az 1804. évi népösszeírás után most nézzük meg az 1819-es népösszeírásból Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait. Ez a lajstrom sem terjedt ki a nemesi népességre – és azok házaira –, így ez sem ad pontos képet az összlakosságról. Viszont a rovatai megegyeznek a másfél évvel korábbi összeírás rovataival, így remek lehetőséget nyújt az összehasonlításra.

Elsőként vegyük szemügyre az összefoglaló létszámadatokat:

* Korabeli helyesírás szerint

Korábban már itt és itt írtam az 1957. decemberi püspökmolnári tornaversenyről, azonban annak volt egy előzménye is. Méghozzá az a tornaünnepély, melyre fél évvel korábban került sor. (Hogy a tornaünnepély és a tornaverseny között mi a különbség, az a cikkekből nem derül ki.) Erről az eseményről a Vas Népe 1957. június 20-i, Két község – két tornaünnepély című cikkében számol be, amiben egy hasonló büki rendezvényről is ír. Érdekes, hogy az akkor már több éve Püspökmolnári nevű települést a beszámoló még Rábamolnárinak említi... Íme a cikk vonatkozó része:

Két nappal később jelent meg Gyarmati István iskolaigazgató olvasói levele alapján még egy cikk ugyanerről a rendezvényről, melyből a program néhány elemét is megtudjuk:

A múlt héten bemutatott kőkereszt után most nézzünk egy másikat, amely sokban hasonlít – és nemcsak a külső megjelenését tekintve – a Szál-féle templomudvari kereszthez. Ennek az alapító okirata is megtalálható a szenttamási plébánia dokumentumai között.

Ez az irat is 1862. május 15-én kelt Szenttamáson. Benne özvegy Németh Györgyné született Fülöp Katalin „Molnári lakósnő” elmondja, hogy elhunyt férje és az ő közös akaratuk szerint a „a Szent-Tamási sirkertnek közepén egy magas kőkereszt emeltetthessék”. Itt is ígéretet olvashatunk, hogy a keresztet még a hó végéig felállítják. Tatarozására és fenntartására az özvegy április 28-án 53 Ft-ot már le is tett Tóth Zsigmond molnári apát és szenttamási plébános kezébe, hogy „a törvényes kamatra és biztos helyre mielőbb gyümölcsözés végett kihelyeztethessék”.

Fülöp Katalin kijelenti továbbá azt is, hogy „ha ezen alaptőkéből a Cs. Kir. Kincstár részére bélyeg illeték fogna kivettetni, ezt az alaptőkének csorbíttása nélkül, önmagam tulajdonomból fogom lefizetni”.

1789-ben meghalt a Sallér-család utolsó férfitagja, Sallér (II.) István szolgabíró. Örököse a jogilag fiúsított lánya, gróf Festetics Györgyné Sallér Judit lett. Az öröklés miatt sor került a család birtokainak, javainak összeírására – köztük a molnári uradalom lajstromba vételére is. Molnári falut ugyan több nemes bírta, de közülük ők voltak a legjelentősebbek.

A család kúriája a falu nyugati részén 1744-ben alapjaiból épült egyemeletes kastély volt, amelyet cseréppel fedtek. Amikor a Sallérok Mária Terézia királynőtől megkapták a birtokot, akkor még csak egy kétszobás, kis konyhás, kis kamrás lakóházikó állt itt szegényes istállókkal. A Sallér (I.) István által építtetett kastélynak csupán az emeletén volt 5 szoba, egy erkély és egy házi kápolna is. Az egész épület alatt pince húzódott. A konyhakert mintegy 1 hold nagyságú, a kastélyudvar pedig enélkül 1530 öl volt. A kastélyudvar területét piros téglalappal kiemelve lásd balra a korabeli térképen. Jól látszik, hogy a falu belterületének mintegy ötödét-negyedét ez foglalta el.

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a II. József-féle népszámlálást. Most a következő lajstromból, az 1804. évi népösszeírásból ismertetem Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait. Mivel az összeírás csak az adózó népességre terjedt ki – nemesekre, papokra és azok házaira nem –, így nem tekinthetjük teljes értékű népszámlálásnak, azaz az összlakosságról nem ad pontos képet.

Elsőként nézzük az összefoglaló létszámadatokat:

* Korabeli helyesírás szerint

A Nepomuki Szent János szobor és a múlt héten bemutatott kőkereszt után ezúttal egy másik kőszobrot mutatok be, amely az előbbieknél jóval fiatalabb (a 19. század derekán készült). A kereszt a templom udvarán, a templomajtóval szemben, hatalmas gesztenyefák alatt áll. Eredeti alapító okiratának egyik példánya a Szent Tamás plébánia dokumentumai között megtalálható.

Az irat 1862. május 15-én kelt Szenttamáson. Ebben Szál József elmondja, hogy bátyjának a halálos ágyán előadott végakarata szerint cselekszik. Az elhunyt Szál Mihály ugyanis szóbeli végrendeletében azt kívánta, hogy „hátra hagyott csekély értékéből emeltethessek a Szt-tamási Plébánia templom előtti térre egy magas kőkeresztet az Isten dicsőségére”. (Nyilvánvaló, hogy a Szál-család szenttamási illetőségű lehetett, jóllehet ez az iratból nem derül ki.) Szál József kijelenti, hogy bátyja akarata szerint a keresztet még a hó végéig felállíttatja. Tatarozására és fenntartására az elhunyt 53 Ft-ot rendelt. Ezt az összeget a testvéröcs Tóth Zsigmond molnári apát és szenttamási plébános rendelkezésére bocsátotta, hogy „a törvényes kamatra és biztos helyre mielőbb gyümölcsözés végett kihelyeztethessék”.

Szál József kijelenti továbbá, hogy „ha ezen alaptőkéből a Cs. Kir. Kincstár részére bélyeg illeték fogna kivettetni, ezt az alaptőkének csorbíttása nélkül, önmagam tulajdonomból fogom lefizetni”.

A mai bejegyzésben Sely Gyulát mutatom be; azt a hivatalnokot - mai szóval élve: köztisztviselőt -, aki fontos szerepet játszott községünk egyesülési folyamatában, és akiről itt és itt már említést tettem.

Sely Gyula Rábamolnáriban született 1883-ban. Bár a fellelt életrajzában nem szerepel, de bizonyos, hogy az elemi iskolát Szenttamáson végezte el. Középiskolai tanulmányokat Sopronban és Szombathelyen folytatott, utóbbi helyen a jegyzői tanfolyamot is elvégezte 1907-ben. 

Pályafutását segédjegyzőként Rábahídvégen kezdte, onnan Csesztregre ment, majd Rum, utána pedig Sorkikisfalud községekben segédjegyzősködött. Utoljára Rábahídvégen volt segédjegyző, míg 1913-ban megválasztották ugyanott jegyzőnek. Körzetéhez tartoztak Rábamolnári, Rábapüspöki és Rábaszenttamás falvak is.