Templomunk karzatának meghatározó eleme a középen található orgona. Ennek történetét a plébánián lévő feljegyzések alapján mutatom be.
A Magyar Távirati iroda 1932. október 22-én délben röpítette világgá a hírt, hogy elhunyt Rigó Zsigmond korábbi rábaszenttamási apát (helyesen: molnári apát és rábaszenttamási plébános):
Másnap a Zalamegyei Újság és a Vasvármegye is életrajzot közölt róla és a temetését is beharangozta, az utóbbi lap - hosszabb - cikkét itt közlöm (1932.10.23. 3. o.):
Címkék: apátság újságcikk egyháztörténet rábamolnári rábaszenttamás
Nemrég írtam (ebben a bejegyzésben) a vasvári járás villamosításának 1928-as tervéről. A Vasvári Ujságban több olyan cikket is találtam 1928 őszén, amelyek ezzel kapcsolatosak. Ezeket ismertetem az alábbiakban.
A szeptember 16-i lapszám 2. oldalán ezt olvashatjuk:
A lap 1928. október 21-én ezt írta (2. oldal):
Címkék: újságcikk rábamolnári villamosítas rábapüspöki rábaszenttamás
MEGHÍVÓ
A szeptemberben alakult Helytörténeti klub szeretettel meghív minden érdeklődőt a püspökmolnári római katolikus Szent Tamás templom előadással egybekötött megtekintésére.
Időpont: 2018. október 13. (szombat) 17.00
A programra rossz idő esetén is sor kerül. Mindenkit szeretettel várunk!
A Püspökmolnári Rába MTSZ 1974-es évének bemutatása után lássuk, hogyan gazdálkodott a községi téesz a következő évben, 1975-ben! (A szövegrészek jobb alsó sarkában lévő nyilakra kattintva nagyítani lehet!)
Címkék: mezőgazdaság püspökmolnári
2 év kihagyás után ma folytatom a régi újságcikkeket, bulvárhíreket bemutató sorozatot, amelyben az 1897-es év helyi vonatkozású híreit nézzük meg. (Az 1896-os év hírei itt olvashatók.)
Az év során több itteni lakos ellen is árverés indult... Először rögtön a január 3-i Vasvármegye 10. oldalán találkozunk egy ilyennel:
A január 11-i Vasvármegye a 3 oldalon azt írja, hogy a Déli Vasút a zalai települések és Bécs között mérsékli a szállítási tarifákat, míg a Vas megyei községek - így Molnári - és Bécs között marad az eddigi 45-48 koronás viteldíj.
Címkék: vasút 1848 tűzoltók újságcikk püspöki közegészségügy vízrendezés szenttamás molnári
A mai bejegyzésben 50 évvel ezelőtt megjelent újságcikkeket ismertetek. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)
Először a téeszek földvásárlásáról szóló cikk kapcsán tudósítottak községünkből (Vas Népe 1968. október 3. 3. oldal):
A téesz nevét azonban elírták a cikkben... A neve helyesen Rába MTSZ volt, ahogy arról itt írtam.
Pozitív példaként említik községünket a megyei napilap 1968. október 9-i számának 4. oldalán:
Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
Ilyen címmel jelent meg a Kis Újságban egy cikk 1928. október 2-án, a 9. oldalon. Olvassuk csak:
Címkék: újságcikk rábamolnári villamosítas rábapüspöki rábaszenttamás
A mai bejegyzés csak áttételesen kapcsolódik Püspökmolnári történetéhez: a Molnáriban élt és ott birtokkal, kastéllyal rendelkező, a szenttamási templomot építtető és abban eltemetett Sallér (I.) István alnádor politikai pályáját ismertetem benne. (A Sallérok családfáját ebben a bejegyzésben már közöltem.)
Felhívás! Dokumentumokat keresek a 130 éves püspökmolnári tűzoltó egyesületről: fényképeket, kitüntetéseket, okleveleket, előléptetések iratait, közgyűlési és báli meghívókat, tagkönyveket, Püspökmolnáriban történt tűzesetekhez kapcsolódó dokumentumokat (újságcikk, biztosítási iratok, stb.) minden korszakból (1888-tól a 2000-es évekig). Akinek van ilyen a birtokában, kérem, értesítsen!
A felmenők
A Sallér-család ősei a 16. század közepétől a Vas megyében nagy birtokokkal és jelentős politikai befolyással rendelkező Batthyány-család familiáriasi, szervitorai (szolgáló emberei) voltak. Sallér István egyik őse, Sallér Mátyás 1559-ben Batthyány Ferenctől nyerte el adományként a Szentgotthárd melletti Jakabházát, ahonnan a család később a nemesi előnevét is kapta. István ükapja, Ferenc, Batthyány Ferenc dobrai várának kapitánya volt 1626-os halálakor. István apja, Sallér Sándor (máshol Lászlóként olvastam) a katonai pályát választotta, bő két évtizedig a Gombos-ezred hadnagyaként teljesített szolgálatot, a Rákóczi-szabadságharc idején megmaradt a Habsburgok hűségén, majd Vas vármegye főszolgabírája volt.
Zsigmond, István testvére Bécsben a Magyar Udvari Kancellárián dolgozott, majd 1730-tól tartományi főbiztosként a soproni kerületben tevékenykedett. Bécsi kapcsolatrendszere valószínűleg István politikai pályáján is sokat lendített.
Címkék: politika országgyűlés molnári sallérok
Régi MTI-fotók Püspökmolnáriból
A mai bejegyzésben az MTVA Archívumában fellelhető fotókat mutatom be községünkről, melyek felhasználási jogát megvásároltam. A gyűjteményben összesen 5 püspökmolnári vonatkozású kép van. Lássuk őket! (Leírás a képek alatt.)
Püspökmolnári, 1953. szeptember 19. Bakó László hat holdas püspökmolnári dolgozó paraszt családjával 10 m3-es betonsilót épít két tehén és két növendék részére 728 Ft kölcsönnel. MTI Fotó/Magyar Fotó: Tóth László
Középen a bajuszos úr id. Bakó László, jobbra a fejkendős asszony Csejtey Gyuláné (Annus néni), balról a kislány pedig Bakó Mária (Bakó László lánya, ma Varga Gyuláné). A silóban álló Bakó László mellett Bakó István, aki a Petőfi Sándor utcában lakott (most Antal Ferenc festő lakik a házban). A guggoló fiatalember Büki Antal, aki abban az időben az Úttörő utcában lakott. Gosztonyi Edénének köszönöm az információt!
Kapcsolódó bejegyzés: Püspökmolnári gazdák és a silóépítkezési hitelakció
Címkék: kép vasút mezőgazdaság püspökmolnári
A Püspökmolnári Rába MTSZ 1973-as évének bemutatása után lássuk, hogyan gazdálkodott a községi téesz a következő évben, 1974-ben! (A szövegrészek jobb alsó sarkában lévő nyilakra kattintva nagyítani lehet!)
Címkék: mezőgazdaság püspökmolnári
A mai bejegyzésben 1918. szeptemberi és októberi újságcikkeket ismertetek a Vasvármegyéből. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)
Az első cikk egy rövid említés a Vasvármegye 1918. szeptember 4-i számának 4. oldalán:
Egy halálesetről tudósít az 1918. szeptember 13-ai lapszám a 3. oldalon:
Címkék: gyász újságcikk vízrendezés rábamolnári száz éve történt
A kutatásaim során egy 1612-ben meghozott vármegyei ítéletre akadtam, amelyben egy Püspökiben lakott jobbágy is érintett volt. Az alábbiakban ennek a tartalmát ismertetem.
Részlet az iratból
Címkék: közigazgatás bűnügy püspöki török kor
Kutatásaim során a Zalamegyei Ujság 1932. szeptember 8-i számának 3. oldalán községünkkel kapcsolatban egy döbbenetes - de azt el kell ismerni: eléggé figyelemfelkeltő - címmel találkoztam:
De mi is az a borbatyuzás? És a "szijás"? És miért kívánt emberáldozatot?
Kiderül a cikkből:
Címkék: bűnügy újságcikk püspöktamási
A mai bejegyzésben 75 évvel ezelőtti újságcikkeket teszek közzé a korabeli megyei újságból, a Vasvármegyéből. (A sorozat előző része itt olvasható).
A Vasvármegye 1943. július 7-i számának 4. oldalán olvasható a "278 fegyvertartási engedélyt adtak ki a vasvári járásban" című cikk. Ebben számos helybéli neve olvasható: Sátorhelyi Mihály MÁV főtiszt Rábamolnári, Kántor Károly ny. MÁV állomáselöljáró Rábamolnári, Sely Gyula körjegyző Rábamolnári, Balikó Mihály tanító Püspöktamási, Horváth János erdőőr Rábamolnári, Horváth Ferenc földmíves Rábamolnári, Kovács Miklós ny. tiszthelyettes Rábamolnári, Marton István molnár Püspöktamási.
Sátorhelyi Mihályról és Kántor Károlyról kinek van valamilyen információja?
A Vasvármegye 1943. szeptember 3-i számában, a 8. oldalon pedig egy pályázati hirdetményben találkozunk községünk nevével:
Címkék: sport közigazgatás névsor újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt
A Nemzeti Képes Sport című újság 1993. augusztus 10-i számának 6. oldalán találtam az alábbi rövid újságcikket:
Címkék: sport újságcikk püspökmolnári
A mai bejegyzésben 1968. július-augusztusi újságcikkeket mutatok be a Vas Népéből. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)
Az első újságcikk a lap 1968. július 20-i számának 4. oldalán található, a címe: Járási összetett honvédelmi versenyek Körmenden, Szentgotthárdon és Vasváron. A bevezetője így szól:
A vasvári járásról szóló részletben találkozunk községünk nevével, a női versenyzőknél:
Címkék: sport újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
Kedves Olvasók! Egy Püspökmolnáriról szóló vendégposztom jelent meg nemrég egy utazási blogon. Ide kattintva olvasható.
A mai bejegyzésben 1918. júliusi és augusztusi újságcikkeket mutatok be. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)
Először lássunk egy hirdetést a Vasvármegye 1918. július 2-i számának 4. oldaláról:
Úgy tűnik, az árverés nem hozott eredményt, ugyanis egy hónappal később - némiképp átfogalmazva - újra meghirdették a "nagyvendéglőt", azaz a kocsmát (Vasvármegye 1918.08.04. 8. o.):
Címkék: kocsma újságcikk rábapüspöki száz éve történt I. világháború
Kedves Olvasók! Két hete vendégszerzőként a Ritkán Látható Történelem blog "Ritkán látott magyarjaink" c. sorozatában mutattam be a községünkben született Prinz Gyulát. A poszt ide kattintva olvasható.
És akkor jöjjön a mai témánk. Egy községünkkel kapcsolatos érdekes - de erősen propagandisztikus - újságcikket találtam az 1953. augusztus 16-i Szabad Földben (5. oldal). A címe így hangzik:
A cikk pedig így szól (a jobb alsó sarokban lévő nyilakra kattintva nagyítható!):
Címkék: gazdaság mezőgazdaság névsor újságcikk püspökmolnári
Ahogy arról ebben a bejegyzésben egy újságcikk alapján már írtam, a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület - pontosabban az első jogelődje - valamikor 1888. júliusában alakult meg. Tehát jelenleg 130. évesek. (A helyi ÖTE 1889-et tartja az alakulás évének.) Sajnos sem az az alakuló közgyűlés jegyzőkönyve, sem az első tagnyilvántartás a Vas Megyei Levéltárban nincs meg (az évtizedek során megsemmisülhetett vagy akár állományrevízió során selejtezhették...) Ugyanakkor nemrég találtam két levéltári dokumentumot, ami megerősíti az 1888-as alakulás tényét. Az egyik az egyesületek nyilvántartása:
Itt tehát leírják, hogy a szervezet 1888-ban alakult meg, hiszen a hatósági (működési) engedélyt is megkapták a belügyminisztertől 1888. október 3-án! A feljegyzésből megtudjuk a taglétszámot is: 43 fő volt, ami magas létszámnak tekinthető!
Címkék: tűzoltók püspöki szenttamás molnári
A mai bejegyzésben ismét 50 éve megjelent újságcikkeket teszek közzé a Vas Népéből. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)
Az elsőben sporttudósítást olvashatunk (1968. június 8-i lapszám 4. oldal):
És most jöjjön egy hosszabb terjedelmű cikk a Vas Nép 1968. július 7-ei számából (7. oldal):